Oldal kiválasztása

A kém

Sze 14, 2018 | Novellák

– Tudom, hogy nem hiszi el, de kém vagyok – mondta a nő. Ez volt a második mondata. Az első így hangzott: Uram, szükségem van a segítségére. Hát hogyne, mosolyodtam el. Ha ez a nő kém, akkor én űrhajós vagyok. Még nem jött a járat, szóval ráértem. Nem szoktam szóba állni ismeretlenekkel. Ez amolyan szabály nálam, de most jó kedvem volt. Felhőtlen, égkék jókedvem, és ilyekor az ember óhatatlanul is lazít a nadrágszíjon. A „kém” komoly ábrázattal vizslatott, és én majdnem elhittem, hogy elhiszi, amit magáról állít.
– Aha – bólintottam. – És milyen, sima vagy valamilyen speciális kém?
– Tudom, hogy nem hisz nekem. Tudom, hogy azt gondolja, hogy ha tényleg kém lennék, akkor ez lenne az utolsó, amit elárulnék magamról.
– Ördöge van – bólintottam mosolyogva. – Ha tudja, hogy ezt az egyet nem hiszem el magáról, akkor miért mond ilyesmit? Ennyire ostobának tart?
– Nem, dehogy, ellenkezőleg – emelte fel szabadkozva a kezét. Vékony ujjai voltak, festetlen, ápolt körmei. – Maga… értelmesnek tűnik. – Bocsánatkérőn mosolyodott el.
Egyébként akár kém is lehetett volna. Tiszta ruhát viselt, sőt, divathoz analfabéta szemeim számára meglehetősen drága darabokat. Vékony arcát fodrászt látott barna hajzuhatag keretezte, sötét szembogara élénken firtatta arcomat. Ha nem áll szóba velem, én biztosan nem merek szóba állni vele – hozzá képest rendezetlennek tűntem, mint egy zoknisfiók. De hogy kém lenne, hát az azért meglepett volna.
– Milyen kedves – mosolyogtam vissza rá.
– Nem úgy értem. Mármint maga tényleg intelligensnek tűnik.
– Pénz kéne, ugye? – Kissé leereszkedőre sikerült a hangom, pedig nagyon vigyáztam, hogy ne így legyen.
– Buszjegy. Egyetlen buszjegyre van szükségem. Ha van egy felesleges önnél, hálás lennék.
– Most viccel velem – röhögtem fel akaratlanul. – Kém, és fél az ellenőröktől?
– Nem félek, de ha elkapnak, az komoly probléma.
– Ez igaz, még leleplezik. Mondja, nem tanítják a kémiskolában, hogy ne induljon el bevetésre buszjegy nélkül?
– Nem. A kémiskolában egy szó sincs buszjegyekről. Bocsásson meg, ha nem tud adni…
– Várjon! – vágtam közbe. – Mondtam, hogy nem adok? Csak érdekel a kémek élete. Tudja, kívülről olyan izgalmasnak tűnik. Mata Hari, Miss Moneypenny. Ha az ember olyan „rázva nem keverve” féle, még ha nő is, nem is tudom, az baromi jó lehet. Egy kém biztos nem unatkozik. Pláne az a sok kaland, szerető.
– Szeretők? Miből gondolja, hogy az emberek bomlanak a kémek után? Elárulom magának: többnyire nem bomlanak – válaszolt száraz hangon a nő.
– Azt hittem bomlanak. Fura. Egyébként hány buszjegy kellene?
– Egy.
– Biztos elég lesz? Mi van, ha át akar szállni miközben menekül?
– Nem mondtam, hogy menekülök.
– Tényleg. Csak úgy feltételeztem. Egyébként menekül?
Ráérősnek tűnő, de alapos figyelemmel nézett körbe.
– Nem vagyok biztonságban – bólintotta végül. – Nos, kapok jeget? Az sem baj, ha nem.
A zsebembe nyúltam. Ott tartom üléstől, állástól összegyűrt buszjegyeimet. Ritkán használom
őket, többnyire kocsival járok. Őszinte meglepetésemre csak egyetlen szelvényt érintettek ujjaim.
– Ez az egy van, de odaadom, ha ön, mint kém elárulja nekem, hogy milyen megfontolásból leplezte le magát előttem. Ez nem szokványos kémmódszer, legalábbis szerintem nem az.
Csak a szeme villant mosolyra. Alig lehetett észrevenni.
– A kémiskolában azt tanítják, hogy ha nagy a tét, mármint, ha tényleg nagy, akkor bármilyen eszköz megengedett. Végső megoldásként még az őszinteség is belefér. Ritkán szabad használni, de vannak helyzetek, amikor elő lehet, sőt, elő is kell venni.
– Az őszinteség, mint halálos fegyver – bólintottam miközben átadtam a jegyet.
– Néha tényleg halálos. Nem hiszi el, mi mindent el lehet vele érni, ha jól használja az ember.
– Nyilván meg kell tanulni azt is – bólintottam. – Maga gyakran használja?
– Kém vagyok nem idióta. – Elvette a jegyet.
– Bocsánat, majdnem elfelejtettem.
Befutott egy járat.
– Semmi baj, és köszönöm – biccentett a nő és már el is tűnt a jármű gyomrában.
Őszinteség, mint halálos fegyver. Mosolyogva sétáltam el az automatáig. Jegyet kellett vennem, mert én sem szerettem volna, ha elkapnak.

Azóta sem tudom eldönteni, hogy valóban kém volt-e. Talán igen. Mindegy. A fegyverét azonban ritkán ugyan, de azóta én is használom. Én ugyanis tényleg kém vagyok.

Megosztás

Ossza meg, ha tetszett! Köszönöm!