– De a vacsora nagyon fontos téma! A gyerek alig eszik, és nagyon nem mindegy, hogy mit főzök. Ha nem figyelek oda, akkor másnap nem sikerül a bili, az pedig kész katasztrófa – horkant fel mérgesen a nő.
– Asszonyom, nem kétlem, hogy a kicsi széklete igen fontos dolog. Be kell valljam, sokszor én is küzdök ilyen problémákkal, de kérem értse meg, hogy most nem erről van szó. Én nem ócsárolni akarom önöket, csupán megállapítok bizonyos tényeket, melyekből ki lehet indulni. Erről szól ez az egész…
– És egyáltalán, honnan tudja, hogy miről beszélgetünk a férjemmel? Én azt hittem, a program csak azt rögzíti, hogy mennyi szó esik közöttünk.
A közvetítő nagyot sóhajtott. Soha nem olvassák el tisztességesen a szerződést. Nyelt egyet, majd belekezdett a szokásos szövegbe: – Nem. Amikor aláírta két héttel ezelőtt a szerződést, engedélyt adott arra, hogy minden a családban elhangzott szót rögzítse és elemezze a program. Ennek éppen ez a lényege. Tudja, nem a szavak mennyisége számít, hanem a minősége. Vannak, akik megállás nélkül beszélnek egymáshoz és mégsem mondanak semmit, de vannak, akik egy-két szót böknek ki a szájukon és embereket ölnek vele vagy éppen támasztanak fel.
– Azt nem hiszem – rázta meg a fejét a nő. – Szavakkal nem lehet ölni, de feltámasztani biztosan nem lehet senkit.
– Dehogynem, asszonyom, dehogynem. A szavak gondolatok, és mi, időnk többségében, gondolatok által cselekszünk. No de ez túl filozofikus, nem vagyunk mi tudósok, ugye? Térjünk csak vissza önökhöz. Két hete megjelentek itt, és kérték, hogy vizsgáljuk meg a házasságukat, mert idézem: „valami nem stimmel”. Aláírták a dokumentumot, hogy alávetik magukat az eljárásnak. A gép dolgozott, elemzett és elküldte nekünk az eredményt. Szeretné hallani azt, vagy lemond róla? A pénzt már kifizették előre, szóval nekem mindegy, hogy miként dönt.
– Jó.
– Mi jó?
– Hallani akarom, csak nem tudtam, hogy minden szavunkat rögzítették.
– Hát de. Ez a lényege az egésznek, de ne aggódjon, amint innen kilép, mindent törtünk az adatbázisból.
– Megígérik?
– Istenuccse.
– Az mi?
– Mindegy. Törölni fogjuk. Szóval, hogy visszatérjek a lényegre, az elemzés megállapította, hogy önök a kedves férjével gyakorlatilag nem beszélgetnek egymással.
– Ez nem igaz.
– De.
– Nem.
– De.
– Nem.
– Azt ugye tudja, hogy amit most csinálunk az nem beszélgetés?
– De az.
– Nem, nem az. Bebizonyítsam?
–…
– Na szóval – a közvetítő a képernyő felé hajolt és egy ideig az adatokat firtatta. – A helyzet az, hogy a következő alapvető témákban szóltak egymáshoz az elmúlt két hét alatt, vegyük a nagyobb témákat: Első és legfontosabb téma a gyerek. A kicsi székletének színe, állaga, egyéb bélműködése, továbbá az altatás kérdése. Alszik, nem alszik, miért üvölt, ki altassa, miért ő. Tudom, hogy ez komoly téma most önök között, ne legyen ideges! Aztán jön nagyobb gyerek óvodai viselkedése, miért harap meg mindenkit, aztán jön nagyobb gyerek étkezése, a rá költött pénz, majd jön az önök étkezése, főként a vacsora témakörében. Ezen felül több ízben értintették még a hétvégét, egymás kedves szüleit, ahogy nézem különböző, néha egymásnak ellentmondó jelzőkkel ellátva. Ezután jönnek a munkahelyi közlések. A férje munkahelyi problémái, a hülye főnök. Aztán jön mások szidalmazása, pletykák, ilyesmi. Egyébként hol a férje? Ketten kellene itt lenniük. Így fele annyira hatékony a terápia.
– Dolgozik.
– Ki gondolná? Szóval jönnek a munkahelyi témakörök, ideértve az ön otthoni dolgait is. És ennyi. A többi téma nem éri el az 5%-ot sem.
– Na és azzal mi van, ha megbeszéljük a dolgokat? Nem ez a lényeg egy családban?
– Nos, éppen itt van a félreértés, asszonyom. Lássuk a számokat, abból kiderül. Nyilván tudja, hogy a program és a hozzá telepített érzékelők mérték az egymás között elhangzott párbeszédek valódiságát, a rájuk adott érzelmi reakciókat és azok információtartalmát. Amolyan családterápiás hazugságvizsgálót kaptak modern módra. Jópofa dolog ez a XXI. század, nem? Ugye nem akarja azt mondani, hogy erről sem tudott? – …– Remek. Közeledünk a lényeghez.
– Na végre!
– Ugye milyen jó? Szóval az önök között elhangzott két hetes párbeszéd során összesen 124.509 szó hangzott el. Ez teljesen átlagos mennyiség. Ez körülbelül a harmada annak, amit összesen bárkivel beszélgettek. Ebből körülbelül 30.000 szót mondott a férje és 94.000 ön. Ne aggódjon, ez is az átlagban van. A nők többet beszélnek, mint a férfiak amióta világ a világ, és ezzel semmi baj nincs. Az én feleségem is sokat beszél, és tessék, szeretem. Hellyel közzel. Szóval a kerekítve 120.000 szóból mindösszesen 10.000 ezer volt értékelhető párkapcsolati beszélgetés. A többi csupa információ átadás volt, semmi több.
– Ezt hogy érti?
– Úgy hogy a párkapcsolatukat tekintve összesen 10.000 szó hangzott el, amit valóban egymásra fordítottak.
– Na ne szórakozzon itt velem!
– Bárcsak mókásnak találnám, sokkal jobb lenne nekem is. Itt röhögcsélnék naphosszat.
– Mi azt, hogy tízezer szó? Nem a falnak beszéltem, hanem a férjemnek. Ő meg nekem mondta a dolgokat.
– Így van. Mégpedig főleg puszta információkat közöltek egymással. – A képernyő felé pislantott. –Lássuk a kulcsszavakat. Mi, hol, mikor, mennyi, milyen színű, milyen ízű, milyen hülye valaki, de mennyire hülye valaki, milyen kedves, mennyiért, mennyiért ne, ennyiért nem, nem lehet, lehet, ezt csinálta, miért csinálta ezt, ezt kell tenni, ezt fogom tenni, ezt nem fogom tenni. Érti már asszonyom?
– Nem – rázta meg a fejét tétován a nő.
– Nem baj. Elmondom. Ezek ügymeneti dolgok. Semmi közük a párkapcsolathoz. Ha egy robotnak mondaná el, az is működne. Hova, mikor, mennyiért. Ha két robot beszélgetne, hogy mi a következő teendő, az is ilyen lenne. Valójában a házi-robotomnak pont ilyen parancsokat adok.
– Na álljunk csak meg! Azt mondja, hogy nem lényeges, amit mi egymásnak mondunk? De hát ebből áll az élet, dolgokból, amiket meg kell beszélni.
– Na ja, de önök a párkapcsolat miatt jöttek ide, és nem életszervezési tanácsadásra. Vagy tévedek? Egyébként a családja elég hatékonyan működik, ezt senki sem vitatja. Háromnaponta veszekednek csak, az már majdnem szerelem.
– Akkor meg mi a baja ezzel?
– Kezdetnek az, hogy egy kapcsolat nem a hatékonyság köré szerveződik. Azt nevezzük inkább üzemnek.
– Akkor nem értem.
– Sebaj. Elmondom. Szóval az önök között elcsattanó maradék 10.000 szó megoszlása is igen beszédes. Csak hogy tudja, ezt a 10.000 szót összesen 77 perc alatt mondták el egymásnak. Két hét alatt ennyi volt önök között a valódi párkapcsolat. Egy kisebb film hossza.
– Ne.
– De.
– Nem hiszem el.
– Hát az nem baj, attól még igaz.
– Egyáltalán mit jelent magánál az, hogy ”igazi” párkapcsolat?
– Amikor önmagukról mondanak el valamit a másiknak. Tudja, amikor nem arról van szó, hogy mi legyen a vacsi, és milyen a kis lurkó kakija, hanem az, hogy mit érez, mit gondol önmagáról és a párjáról. A párkapcsolat valójában nem azt jelenti, hogy megosztják a teendőket, az csak következmény. A lényeg az lenne, hogy megosztják önmagukat. Mint valami érzelmi facebook. Biztos emlékszik rá, az a régi kapcsolati felület. Aztán a másik vagy lájkolja, vagy nem az ön megosztását, hogy ilyen ósdi, századeleji kifejezéssel éljek. A többi csak az üzem működtetéséhez kell, nem a kapcsolathoz. De van tovább is. Mondhatom?
– Ennél is rosszabb lesz?
– Hajjaj! De persze jobb ismerni az ellenséget, mint vakon hadonászni ellene, nem? Szóval. Ez alatt a 77 perc és 10.000 szó alatt összesen 14.5 percig beszéltek egymáshoz 90% vagy annál nagyobb őszinteséggel. Nagyjából ez a valódi párkapcsolatuk két hét alatt, mikor majdnem teljesen őszintén beszéltek egymáshoz. Ez 2.000 szó összesen. Úgy négy gépelt oldal. Tudja, régen nem nyomtattak, hanem gépeltek. Imádom a történelmet.
– …
– …
– Én nem hazudok a férjemnek – suttogta a nő.
– Nem, dehogy. Félreértett. Ezt senki nem mondta. Arról van szó csupán, hogy sem ön, sem a férje nem azt mondja, amit gondol. Vagy azért, mert nem meri, mert fél valamitől, vagy azért, mert nem akarja, de nem mondja ki, amit gondol, és puff máris 80% alá esik a mutató. Aztán vetítenek egymásnak, mint a moziban, és nem mernek önmaguk lényegét adni a másik számára.
– Ez hülyeség! Nem lehet mutatókkal meghatározni egy kapcsolatot.
– Minden meg lehet határozni mutatókkal. Aki azt mondja, hogy ez nem igaz, az nem mer ránézni a tényekre. Persze elrebeghetjük, hogy a szeretet más, misztikus, nem elemezhető csoda, de az van, hogy még a szeretet is megnyilvánul számokban, adatokban. Például lehet, hogy megomlik értem a kolleganőm, nem bánnám, de amíg ezt egy vagy több eseményben nem érzékelem, addig az ő szeretete számomra nem létezik. Adatok, asszonyom, a világ alaprajzai. Sajnos vagy hála ég, a számok nem tudnak hazudni, csak az emberek, akik kezelik őket. Az adatok sokszor bepillantást engednek oda, ahová egyébként nem merünk benézni. Mondok egy példát, hogy könnyen megértse. Maga szerint mikor szabad az ember?
– Mi? Ez hogy jön ide?
– Mindjárt kiderül. Szóval, mikor szabad valaki?
– Nem tudom. Talán amikor bármit megtehet.
– Így van. Asszonyom ön remekül gondolkodik. És mi van akkor, ha nem tehet meg sok mindent?
– Hát az rossz.
– Hát ja, rossz. A párkapcsolat titka, hogy az ember szabadon létezhet benne. Az igazi párkapcsolatban mindkét ember ilyen szabad. Például 90% őszinteség fölött mondhat el bármit a másiknak. Jó mi? Azt mond el, amit akar, és a másik is, és eközben mégsem verik meg egymást. Az önök kapcsolata, ha így marad még mondjuk negyven évig, bízzunk az orvostudományban, akkor lássuk csak, az körülbelül 14.000 perc őszinte és szabad kapcsolatot jelent. Ez úgy nagyjából naponta egy perc valódi kapcsolatot jelent. A többi csak üzemi megbeszélés.
– Akkor most menjek haza és olvassak be neki?
– Nem. Erre van egy másik program. Új fejlesztés, de szerintem szenzációs, és az árban benne van. Ki akarja próbálni? – kérdezte a Közvetítő.
– Most?
– Persze, itt velem. Nincs kockázat.
– Hát jó.
A közvetítő megpöccintett valamit a képernyőn: – Kész.
– Mi?
– Mindjárt meglátja. Ön szerint milyen volt ez a mostani találkozó?
– Hát elég nagy hülyeség. Engem ne etessen itt ilyesmivel, hogy 90%. Én nem hazudok a férjemnek. Nem sokszor. Persze nem mondok el mindent, mert letekerné a fejem, vagy megsértődne, de én is letekerném az övét, ha beolvasna nekem. Egyébként ön nem ellenszenves, csak kicsit bunkó. Hogy mondhat már ilyet egy közvetítő az ügyfélnek, hogy „hát, ja”, meg ilyenek? És egy kicsit félek is. És idegesít az egész. Tulajdonképpen nagyon félek. Én nem szoktam csak úgy kitárulkozni. Milyen lenne már az, ha otthon mindent megtudnánk egymásról? Én nem akarom tudni az ő gondolatait. Néha az sem érdekel, ha valami baja van. Sőt, néha jobb, ha nem panaszkodik. Persze azért meghallgathatna néha, ha én nyafogok. Maga egyébként jó hallgató, csak kicsit bunkó, ja, ezt már mondtam. Éhes vagyok. Ma nem főztem, és a kicsi megint fosni fog. Persze hogy a fenébe főzzek, ha még ide is egyedül jöttem el? Mondjuk ehhez magának semmi köze… Állj! Állítsa le!
A közvetítő megpöccintette a gombot: – Hát nagyjából erről lenne szó. Pár este ezzel a programmal és igazi párkapcsolatuk lesz.
– Vagy elválunk.
– Az sem kizárt, de az már nem az én reszortom. Mellettünk van egy jó kis házasságtörő terem, ott azt a problémát kezelik.
– Én… én… azt hiszem, hogy nem kérem ezt a programot.
–Igen, megértem: az őszinteség csak a bátraknak való. Megijedt, ugye?
– Nagyon.
– Értem én, az őszinteség veszélyes. Ezért hazudunk sokszor még magunknak is. Kényelmesebb.
– Értem, de akkor most mi legyen? Menjek haza…. és?
– Ha a hagyományos módszert választják, akkor azt javaslom, maradjon minél többször 90% fölött. Mondjuk naponta kezdetben legalább 4 percig.
– Könnyű azt mondani.
– Önök kérték a segítséget, én csak a számokért felelek. Mondjuk beállíthatjuk úgy a programot, hogy 90% alatt sípoljon.
– Az remek lenne. És nekem sípol majd, vagy a férjemnek?
– Ön szerint?
– Nem tudom.
– Vajon milyen lenne, ha a férje mindig kiszúrná, mikor nem őszinte teljesen? Önnek sípol természetesen. Így tudni fogja, hogy mikor van szint alatt, és azt is, hogy mikor tart éppen üzemi megbeszélést a párjával. Hasznos kis applikáció, és a havi díja elenyésző.
– Nem tudom. Én… és ha csak úgy, program nélkül odafigyelünk?
– Szóval az ősi módszer? Persze azt is lehet követni. Talán még sikerül. Sokan próbálták. De persze el is lehet felejteni ezt az egészet, amit most megtudott. A 90%-ot, a 14 percet, az üzemet, mindent.
– Jó lenne.
– Tudja, asszonyom ezzel egy baj van csupán.
– Mi?
– Hogy a nem tudás nem boldoggá, hanem kiszolgáltatottá teszi az embert. De persze szíve joga ezt választani. Kitöröljem az elmúlt beszélgetést az emlékeiből?
– Képes lenne rá?
– Ha a gondolatait rögzítjük, ön szerint nem tudjuk azt törölni is? Szóval, kitöröljem? És mehet minden úgy, mint régen.
– …
– …
– Azt szeretném, hogy….
– Asszonyom, nem kétlem, hogy a kicsi széklete igen fontos dolog. Be kell valljam, sokszor én is küzdök ilyen problémákkal, de kérem értse meg, hogy most nem erről van szó. Én nem ócsárolni akarom önöket, csupán megállapítok bizonyos tényeket, melyekből ki lehet indulni. Erről szól ez az egész…
– És egyáltalán, honnan tudja, hogy miről beszélgetünk a férjemmel? Én azt hittem, a program csak azt rögzíti, hogy mennyi szó esik közöttünk.
A közvetítő nagyot sóhajtott. Soha nem olvassák el tisztességesen a szerződést. Nyelt egyet, majd belekezdett a szokásos szövegbe: – Nem. Amikor aláírta két héttel ezelőtt a szerződést, engedélyt adott arra, hogy minden a családban elhangzott szót rögzítse és elemezze a program. Ennek éppen ez a lényege. Tudja, nem a szavak mennyisége számít, hanem a minősége. Vannak, akik megállás nélkül beszélnek egymáshoz és mégsem mondanak semmit, de vannak, akik egy-két szót böknek ki a szájukon és embereket ölnek vele vagy éppen támasztanak fel.
– Azt nem hiszem – rázta meg a fejét a nő. – Szavakkal nem lehet ölni, de feltámasztani biztosan nem lehet senkit.
– Dehogynem, asszonyom, dehogynem. A szavak gondolatok, és mi, időnk többségében, gondolatok által cselekszünk. No de ez túl filozofikus, nem vagyunk mi tudósok, ugye? Térjünk csak vissza önökhöz. Két hete megjelentek itt, és kérték, hogy vizsgáljuk meg a házasságukat, mert idézem: „valami nem stimmel”. Aláírták a dokumentumot, hogy alávetik magukat az eljárásnak. A gép dolgozott, elemzett és elküldte nekünk az eredményt. Szeretné hallani azt, vagy lemond róla? A pénzt már kifizették előre, szóval nekem mindegy, hogy miként dönt.
– Jó.
– Mi jó?
– Hallani akarom, csak nem tudtam, hogy minden szavunkat rögzítették.
– Hát de. Ez a lényege az egésznek, de ne aggódjon, amint innen kilép, mindent törtünk az adatbázisból.
– Megígérik?
– Istenuccse.
– Az mi?
– Mindegy. Törölni fogjuk. Szóval, hogy visszatérjek a lényegre, az elemzés megállapította, hogy önök a kedves férjével gyakorlatilag nem beszélgetnek egymással.
– Ez nem igaz.
– De.
– Nem.
– De.
– Nem.
– Azt ugye tudja, hogy amit most csinálunk az nem beszélgetés?
– De az.
– Nem, nem az. Bebizonyítsam?
–…
– Na szóval – a közvetítő a képernyő felé hajolt és egy ideig az adatokat firtatta. – A helyzet az, hogy a következő alapvető témákban szóltak egymáshoz az elmúlt két hét alatt, vegyük a nagyobb témákat: Első és legfontosabb téma a gyerek. A kicsi székletének színe, állaga, egyéb bélműködése, továbbá az altatás kérdése. Alszik, nem alszik, miért üvölt, ki altassa, miért ő. Tudom, hogy ez komoly téma most önök között, ne legyen ideges! Aztán jön nagyobb gyerek óvodai viselkedése, miért harap meg mindenkit, aztán jön nagyobb gyerek étkezése, a rá költött pénz, majd jön az önök étkezése, főként a vacsora témakörében. Ezen felül több ízben értintették még a hétvégét, egymás kedves szüleit, ahogy nézem különböző, néha egymásnak ellentmondó jelzőkkel ellátva. Ezután jönnek a munkahelyi közlések. A férje munkahelyi problémái, a hülye főnök. Aztán jön mások szidalmazása, pletykák, ilyesmi. Egyébként hol a férje? Ketten kellene itt lenniük. Így fele annyira hatékony a terápia.
– Dolgozik.
– Ki gondolná? Szóval jönnek a munkahelyi témakörök, ideértve az ön otthoni dolgait is. És ennyi. A többi téma nem éri el az 5%-ot sem.
– Na és azzal mi van, ha megbeszéljük a dolgokat? Nem ez a lényeg egy családban?
– Nos, éppen itt van a félreértés, asszonyom. Lássuk a számokat, abból kiderül. Nyilván tudja, hogy a program és a hozzá telepített érzékelők mérték az egymás között elhangzott párbeszédek valódiságát, a rájuk adott érzelmi reakciókat és azok információtartalmát. Amolyan családterápiás hazugságvizsgálót kaptak modern módra. Jópofa dolog ez a XXI. század, nem? Ugye nem akarja azt mondani, hogy erről sem tudott? – …– Remek. Közeledünk a lényeghez.
– Na végre!
– Ugye milyen jó? Szóval az önök között elhangzott két hetes párbeszéd során összesen 124.509 szó hangzott el. Ez teljesen átlagos mennyiség. Ez körülbelül a harmada annak, amit összesen bárkivel beszélgettek. Ebből körülbelül 30.000 szót mondott a férje és 94.000 ön. Ne aggódjon, ez is az átlagban van. A nők többet beszélnek, mint a férfiak amióta világ a világ, és ezzel semmi baj nincs. Az én feleségem is sokat beszél, és tessék, szeretem. Hellyel közzel. Szóval a kerekítve 120.000 szóból mindösszesen 10.000 ezer volt értékelhető párkapcsolati beszélgetés. A többi csupa információ átadás volt, semmi több.
– Ezt hogy érti?
– Úgy hogy a párkapcsolatukat tekintve összesen 10.000 szó hangzott el, amit valóban egymásra fordítottak.
– Na ne szórakozzon itt velem!
– Bárcsak mókásnak találnám, sokkal jobb lenne nekem is. Itt röhögcsélnék naphosszat.
– Mi azt, hogy tízezer szó? Nem a falnak beszéltem, hanem a férjemnek. Ő meg nekem mondta a dolgokat.
– Így van. Mégpedig főleg puszta információkat közöltek egymással. – A képernyő felé pislantott. –Lássuk a kulcsszavakat. Mi, hol, mikor, mennyi, milyen színű, milyen ízű, milyen hülye valaki, de mennyire hülye valaki, milyen kedves, mennyiért, mennyiért ne, ennyiért nem, nem lehet, lehet, ezt csinálta, miért csinálta ezt, ezt kell tenni, ezt fogom tenni, ezt nem fogom tenni. Érti már asszonyom?
– Nem – rázta meg a fejét tétován a nő.
– Nem baj. Elmondom. Ezek ügymeneti dolgok. Semmi közük a párkapcsolathoz. Ha egy robotnak mondaná el, az is működne. Hova, mikor, mennyiért. Ha két robot beszélgetne, hogy mi a következő teendő, az is ilyen lenne. Valójában a házi-robotomnak pont ilyen parancsokat adok.
– Na álljunk csak meg! Azt mondja, hogy nem lényeges, amit mi egymásnak mondunk? De hát ebből áll az élet, dolgokból, amiket meg kell beszélni.
– Na ja, de önök a párkapcsolat miatt jöttek ide, és nem életszervezési tanácsadásra. Vagy tévedek? Egyébként a családja elég hatékonyan működik, ezt senki sem vitatja. Háromnaponta veszekednek csak, az már majdnem szerelem.
– Akkor meg mi a baja ezzel?
– Kezdetnek az, hogy egy kapcsolat nem a hatékonyság köré szerveződik. Azt nevezzük inkább üzemnek.
– Akkor nem értem.
– Sebaj. Elmondom. Szóval az önök között elcsattanó maradék 10.000 szó megoszlása is igen beszédes. Csak hogy tudja, ezt a 10.000 szót összesen 77 perc alatt mondták el egymásnak. Két hét alatt ennyi volt önök között a valódi párkapcsolat. Egy kisebb film hossza.
– Ne.
– De.
– Nem hiszem el.
– Hát az nem baj, attól még igaz.
– Egyáltalán mit jelent magánál az, hogy ”igazi” párkapcsolat?
– Amikor önmagukról mondanak el valamit a másiknak. Tudja, amikor nem arról van szó, hogy mi legyen a vacsi, és milyen a kis lurkó kakija, hanem az, hogy mit érez, mit gondol önmagáról és a párjáról. A párkapcsolat valójában nem azt jelenti, hogy megosztják a teendőket, az csak következmény. A lényeg az lenne, hogy megosztják önmagukat. Mint valami érzelmi facebook. Biztos emlékszik rá, az a régi kapcsolati felület. Aztán a másik vagy lájkolja, vagy nem az ön megosztását, hogy ilyen ósdi, századeleji kifejezéssel éljek. A többi csak az üzem működtetéséhez kell, nem a kapcsolathoz. De van tovább is. Mondhatom?
– Ennél is rosszabb lesz?
– Hajjaj! De persze jobb ismerni az ellenséget, mint vakon hadonászni ellene, nem? Szóval. Ez alatt a 77 perc és 10.000 szó alatt összesen 14.5 percig beszéltek egymáshoz 90% vagy annál nagyobb őszinteséggel. Nagyjából ez a valódi párkapcsolatuk két hét alatt, mikor majdnem teljesen őszintén beszéltek egymáshoz. Ez 2.000 szó összesen. Úgy négy gépelt oldal. Tudja, régen nem nyomtattak, hanem gépeltek. Imádom a történelmet.
– …
– …
– Én nem hazudok a férjemnek – suttogta a nő.
– Nem, dehogy. Félreértett. Ezt senki nem mondta. Arról van szó csupán, hogy sem ön, sem a férje nem azt mondja, amit gondol. Vagy azért, mert nem meri, mert fél valamitől, vagy azért, mert nem akarja, de nem mondja ki, amit gondol, és puff máris 80% alá esik a mutató. Aztán vetítenek egymásnak, mint a moziban, és nem mernek önmaguk lényegét adni a másik számára.
– Ez hülyeség! Nem lehet mutatókkal meghatározni egy kapcsolatot.
– Minden meg lehet határozni mutatókkal. Aki azt mondja, hogy ez nem igaz, az nem mer ránézni a tényekre. Persze elrebeghetjük, hogy a szeretet más, misztikus, nem elemezhető csoda, de az van, hogy még a szeretet is megnyilvánul számokban, adatokban. Például lehet, hogy megomlik értem a kolleganőm, nem bánnám, de amíg ezt egy vagy több eseményben nem érzékelem, addig az ő szeretete számomra nem létezik. Adatok, asszonyom, a világ alaprajzai. Sajnos vagy hála ég, a számok nem tudnak hazudni, csak az emberek, akik kezelik őket. Az adatok sokszor bepillantást engednek oda, ahová egyébként nem merünk benézni. Mondok egy példát, hogy könnyen megértse. Maga szerint mikor szabad az ember?
– Mi? Ez hogy jön ide?
– Mindjárt kiderül. Szóval, mikor szabad valaki?
– Nem tudom. Talán amikor bármit megtehet.
– Így van. Asszonyom ön remekül gondolkodik. És mi van akkor, ha nem tehet meg sok mindent?
– Hát az rossz.
– Hát ja, rossz. A párkapcsolat titka, hogy az ember szabadon létezhet benne. Az igazi párkapcsolatban mindkét ember ilyen szabad. Például 90% őszinteség fölött mondhat el bármit a másiknak. Jó mi? Azt mond el, amit akar, és a másik is, és eközben mégsem verik meg egymást. Az önök kapcsolata, ha így marad még mondjuk negyven évig, bízzunk az orvostudományban, akkor lássuk csak, az körülbelül 14.000 perc őszinte és szabad kapcsolatot jelent. Ez úgy nagyjából naponta egy perc valódi kapcsolatot jelent. A többi csak üzemi megbeszélés.
– Akkor most menjek haza és olvassak be neki?
– Nem. Erre van egy másik program. Új fejlesztés, de szerintem szenzációs, és az árban benne van. Ki akarja próbálni? – kérdezte a Közvetítő.
– Most?
– Persze, itt velem. Nincs kockázat.
– Hát jó.
A közvetítő megpöccintett valamit a képernyőn: – Kész.
– Mi?
– Mindjárt meglátja. Ön szerint milyen volt ez a mostani találkozó?
– Hát elég nagy hülyeség. Engem ne etessen itt ilyesmivel, hogy 90%. Én nem hazudok a férjemnek. Nem sokszor. Persze nem mondok el mindent, mert letekerné a fejem, vagy megsértődne, de én is letekerném az övét, ha beolvasna nekem. Egyébként ön nem ellenszenves, csak kicsit bunkó. Hogy mondhat már ilyet egy közvetítő az ügyfélnek, hogy „hát, ja”, meg ilyenek? És egy kicsit félek is. És idegesít az egész. Tulajdonképpen nagyon félek. Én nem szoktam csak úgy kitárulkozni. Milyen lenne már az, ha otthon mindent megtudnánk egymásról? Én nem akarom tudni az ő gondolatait. Néha az sem érdekel, ha valami baja van. Sőt, néha jobb, ha nem panaszkodik. Persze azért meghallgathatna néha, ha én nyafogok. Maga egyébként jó hallgató, csak kicsit bunkó, ja, ezt már mondtam. Éhes vagyok. Ma nem főztem, és a kicsi megint fosni fog. Persze hogy a fenébe főzzek, ha még ide is egyedül jöttem el? Mondjuk ehhez magának semmi köze… Állj! Állítsa le!
A közvetítő megpöccintette a gombot: – Hát nagyjából erről lenne szó. Pár este ezzel a programmal és igazi párkapcsolatuk lesz.
– Vagy elválunk.
– Az sem kizárt, de az már nem az én reszortom. Mellettünk van egy jó kis házasságtörő terem, ott azt a problémát kezelik.
– Én… én… azt hiszem, hogy nem kérem ezt a programot.
–Igen, megértem: az őszinteség csak a bátraknak való. Megijedt, ugye?
– Nagyon.
– Értem én, az őszinteség veszélyes. Ezért hazudunk sokszor még magunknak is. Kényelmesebb.
– Értem, de akkor most mi legyen? Menjek haza…. és?
– Ha a hagyományos módszert választják, akkor azt javaslom, maradjon minél többször 90% fölött. Mondjuk naponta kezdetben legalább 4 percig.
– Könnyű azt mondani.
– Önök kérték a segítséget, én csak a számokért felelek. Mondjuk beállíthatjuk úgy a programot, hogy 90% alatt sípoljon.
– Az remek lenne. És nekem sípol majd, vagy a férjemnek?
– Ön szerint?
– Nem tudom.
– Vajon milyen lenne, ha a férje mindig kiszúrná, mikor nem őszinte teljesen? Önnek sípol természetesen. Így tudni fogja, hogy mikor van szint alatt, és azt is, hogy mikor tart éppen üzemi megbeszélést a párjával. Hasznos kis applikáció, és a havi díja elenyésző.
– Nem tudom. Én… és ha csak úgy, program nélkül odafigyelünk?
– Szóval az ősi módszer? Persze azt is lehet követni. Talán még sikerül. Sokan próbálták. De persze el is lehet felejteni ezt az egészet, amit most megtudott. A 90%-ot, a 14 percet, az üzemet, mindent.
– Jó lenne.
– Tudja, asszonyom ezzel egy baj van csupán.
– Mi?
– Hogy a nem tudás nem boldoggá, hanem kiszolgáltatottá teszi az embert. De persze szíve joga ezt választani. Kitöröljem az elmúlt beszélgetést az emlékeiből?
– Képes lenne rá?
– Ha a gondolatait rögzítjük, ön szerint nem tudjuk azt törölni is? Szóval, kitöröljem? És mehet minden úgy, mint régen.
– …
– …
– Azt szeretném, hogy….