– Kedves uram, a szerepre való jelentkezés önkéntes.
– Jó, jelentkeznék.
– De ugye tudja, hogy ez nem a legnépszerűbb szerep a világon. Sőt, egészen ellenszenves alakot kell majd alakítania.
– Nem baj. Én úgy szeretem őket. Majd egy kicsit mérgesek lesznek, ki fogom bírni.
– Az az érzésem, hogy nem igazán értett meg. Önre nem mérgesek lesznek, hanem gyűlölni fogják. A világ legsötétebb és legrosszabb jelzőivel illetik majd. Azt terjesztik majd magáról, hogy ön az a velejéig gonosz lény, aki az egész emberiséget meg akarta semmisíteni. Soha senki nem fog majd úgy emlékezni önre, mint az emberiség megmentőjére. Sőt, ellenkezőleg, az gondolják majd, hogy minden vágya annak elpusztítása volt. Ön metafóra lesz, allegória és jelkép, és mind a rosszhoz köti önt.
– Jó. Tetszik. Sosem voltam metafóra. Egyszer voltam amfóra. Jelmezbálban. De meta… az nagyon jó lehet.
– Furcsa maga. Ennyit nem érnek.
– Dehogynem. Azért mondja, mert nem evett a palacsintájukból.
– Palacsinta?
– Édesség. Isteni.
– De ezért bevállalná mindezt?
– Persze. Egy kis munka. Közben annyi palacsintát ehetek, amennyit csak akarok. Aztán lelépek és kész.
– De hát egy egész bolygó gyűlöli majd.
– Na és? Utána úgysem járok arra.
– Hát jó. Furcsa, de ön tudja…
– Én tudom.
– Remek. Akkor itt a lista. A megszállás alatt körülbelül felére kell csökkenteni a létszámot. Mindegy hogyan csinálja. Talán jobb, ha nem szenvednek olyan sokat, de persze, szabad kezet kap. Én oda sem mennék.
– Ezt hagyjuk már! Odamegyek. Jó, tehát a létszám a felére. Mi van még?
– Legyen gonosz. Nincs pezsdítőbb erő egy jól látható gonosz ellenségnél. Ne is akarjon kedves lenni, mert azzal csak csökkenti a hatékonyságot. Minél gonoszabb, annál hatékonyabb lesz. Hogy hogyan lesz gonosz, azt magára bízom.
– Huh! Az azért kicsit kellemetlen.
– Én mondtam! Nem muszáj…
– De, de! Megoldom. Mondjuk, néha ok nélkül megsemmisítek közülük párat. Az ok nélküli ölésben ők is jók, talán nem is lesznek úgy kiborulva.
– De ki lesznek. Mintha nem ismerné őket. Csak attól nem borulnak ki, amit ők csinálnak. Minden mástól idegesek lesznek. Makacs egy önfejű banda. Öljön meg közülük néhányat, és hirtelen mindennél fontosabb lesz számukra az élet. Támasszon fel sokat, és az élet nem lesz már nekik olyan fontos. Vegye el a vizet, mindent kitalálnak majd, hogy visszaszerezzék. Adjon nekik vizet, bele fognak köpni. Sajnos az ilyen helyeken csak a magaféle komoly áldozatokat vállaló önkéntesek segíthetnek.
– És ha jó lennék?
– Viccel? Észre sem vennék. Az már régen nem működik. Mindenki szeret valakiket és utál másokat. Ez náluk törvény. Mondjon bármit, lesz, akinek az nem tetszik, és olyan is lesz, aki imádni fogja. De ha gonosz, ha olyasmit tesz, amitől mindenki fél, amit mindenki gyűlöl… a siker garantált. Összefognak majd, gondolkodnak, tervezgetnek, szerveződnek. Persze maga ellen, és minden a helyére kerül.
– Jó. És akkor mi van, ha csak úgy játszom a gonoszt? Otthon gyakoroltam, nagyon csúnya képeket is tudok vágni a tükörben. Az asszony abbahagyta a fogmosást, amikor meglátott.
– Nem elég. Bántani kell őket, mert egyébként nem hiszik el, hogy rossz. Rosszat kell tenni velük. Lehetőleg minél nagyobbat. Pont annyit, hogy még ne pusztuljanak bele. A lényeg, hogy tényleg fájjon nekik. Tudja, ha csak fenyegetem azzal, hogy a bokájába rúgok, egészen más, mintha…
– Au! Megőrült? … Ja… Fú, ez tuti.
– Na. Szóval legyen rossz. Ellenség. Antihős. Ritkítsa meg őket, és úgy talán van esélyük. Mondjuk kezdő körben jelentse be az érkezését, és belépő jelenet gyanánt írtsok ki belőlük 2-3 milliárdot. Tuti siker. Aztán csak fent kell tartani a gonoszságot. Nem lesz ám könnyű. Biztos megéri a palacsintáért?
– Persze. Ott van a fagyi és a rakott kel is. Ha evett volna ilyesmit, akkor már rég maga tizedelené ott a népet. Teljesen véletlen tévedtem oda. Kifogyott a tank. És tessék, most itt állok és én akarok lenni a szupergonosz, mindezt tiszta szeretetből. Kicsit furcsa.
– Hát az. Tudja, ők még egyszerűek. A közösen gondolkodás csak halvány tevékenység náluk. Abból értenek, ami fáj, vagy ami kellemes. Egysejtű szint. Idő kell nekik, de az már nincs. Na szóval, legyen szépen gonosz.
– Oké! Mennyi idő lesz, mert az asszony tudni akarja, hogy mikor jövök haza.
– Négy-öt lenti év, estére otthon lesz.
– Az jó! És jelmezem lesz?
– Persze. Válasszon valamit. Javasolom a sötétet. Jól jön majd az a nézés is, meg persze kiabáljon velük. Azt sem szeretik. És ha már itt tartunk, használjon valami tárgyat. Mindegy mit. Vicces lesz visszanézni később, hogy mit csinálnak belőle.
– Ezt nem értem.
– Dehogynem. Amikor irt és gonoszkodik, legyen magánál valami. Tudom is én, mondjuk egy párna, vagy egy könyv, vagy egy krumplihámozó. Úgy fogják magát utálni, hogy néhány év múlva tiltott tárgy lesz a hámozó, sőt még a krumpli is.
– De… ezt szabad?
– Hát… nincs megtiltva. Egyszerűen vicces. Úgy is kitalálnak valamit, akkor legalább legyen benne egy kis móka magának is.
– Rendben, majd gondolkodom.
– Nem kötelező. Egyébként mikor akar kezdeni? Ne húzza túl sokáig, mert elég hülyék, és idő előtt kicsinálják magukat. Már nagyon kell nekik az ellenség.
– Nem tudom. Most ráérek.
– Jó. Fontos, hogy tudják: egy másik bolygóról jött. Ha azt hiszik, hogy közülük származik, akkor csak egymásnak esnek. Valaki maga mellé áll, valaki meg az ellensége lesz. Kész káosz és nem sül ki belőle semmi jó. Az kell, hogy mindenki maga ellen legyen. Találjon ki valami jó kis nevet. Legyen benne sok mássalhangzó.
– Kprglk.
– Jó, ne ennyi.
– Kaparge…
– A „kapar” elég. Szóval magát Kaparnak hívják, és ki akarja irtani az emberiséget. Remek! Nos, mehet is.
– Oh, csak így?
– Persze. Ha nem sikerül, akkor nem sikerül. Mi már rég leírtuk őket. Nekik már csak a gonosz ellenség segíthet.
– Furcsa lesz, hogy közben meg akarom menteni őket.
– Hát az. Majd pár ezer év múlva talán rájönnek. A file le lesz fűzve, szóval csak ki kell kérniük az archívumból, de kétlem, hogy elhúzzák odáig.
– Na, majd én teszek róla.
– Helyes! Gonoszságra fel!
– Kösz!
– …
– Egyébként tudom.
– Mit?
– Hogy milyen tárgyat viszek magammal.
– Tényleg? És mi lesz az?
– Tökfőzelék, azt gyűlölöm.
– Bombasiker lesz.
– Remélem is!
– Na, menjen! Szurkolok. Nem is tudják, hogy milyen hálásak lehetnek magának. Az élet igazságtalan.
– Kösz!
– Ne feledje, szereti őket, szóval nincs kegyelem.
– Jó, jelentkeznék.
– De ugye tudja, hogy ez nem a legnépszerűbb szerep a világon. Sőt, egészen ellenszenves alakot kell majd alakítania.
– Nem baj. Én úgy szeretem őket. Majd egy kicsit mérgesek lesznek, ki fogom bírni.
– Az az érzésem, hogy nem igazán értett meg. Önre nem mérgesek lesznek, hanem gyűlölni fogják. A világ legsötétebb és legrosszabb jelzőivel illetik majd. Azt terjesztik majd magáról, hogy ön az a velejéig gonosz lény, aki az egész emberiséget meg akarta semmisíteni. Soha senki nem fog majd úgy emlékezni önre, mint az emberiség megmentőjére. Sőt, ellenkezőleg, az gondolják majd, hogy minden vágya annak elpusztítása volt. Ön metafóra lesz, allegória és jelkép, és mind a rosszhoz köti önt.
– Jó. Tetszik. Sosem voltam metafóra. Egyszer voltam amfóra. Jelmezbálban. De meta… az nagyon jó lehet.
– Furcsa maga. Ennyit nem érnek.
– Dehogynem. Azért mondja, mert nem evett a palacsintájukból.
– Palacsinta?
– Édesség. Isteni.
– De ezért bevállalná mindezt?
– Persze. Egy kis munka. Közben annyi palacsintát ehetek, amennyit csak akarok. Aztán lelépek és kész.
– De hát egy egész bolygó gyűlöli majd.
– Na és? Utána úgysem járok arra.
– Hát jó. Furcsa, de ön tudja…
– Én tudom.
– Remek. Akkor itt a lista. A megszállás alatt körülbelül felére kell csökkenteni a létszámot. Mindegy hogyan csinálja. Talán jobb, ha nem szenvednek olyan sokat, de persze, szabad kezet kap. Én oda sem mennék.
– Ezt hagyjuk már! Odamegyek. Jó, tehát a létszám a felére. Mi van még?
– Legyen gonosz. Nincs pezsdítőbb erő egy jól látható gonosz ellenségnél. Ne is akarjon kedves lenni, mert azzal csak csökkenti a hatékonyságot. Minél gonoszabb, annál hatékonyabb lesz. Hogy hogyan lesz gonosz, azt magára bízom.
– Huh! Az azért kicsit kellemetlen.
– Én mondtam! Nem muszáj…
– De, de! Megoldom. Mondjuk, néha ok nélkül megsemmisítek közülük párat. Az ok nélküli ölésben ők is jók, talán nem is lesznek úgy kiborulva.
– De ki lesznek. Mintha nem ismerné őket. Csak attól nem borulnak ki, amit ők csinálnak. Minden mástól idegesek lesznek. Makacs egy önfejű banda. Öljön meg közülük néhányat, és hirtelen mindennél fontosabb lesz számukra az élet. Támasszon fel sokat, és az élet nem lesz már nekik olyan fontos. Vegye el a vizet, mindent kitalálnak majd, hogy visszaszerezzék. Adjon nekik vizet, bele fognak köpni. Sajnos az ilyen helyeken csak a magaféle komoly áldozatokat vállaló önkéntesek segíthetnek.
– És ha jó lennék?
– Viccel? Észre sem vennék. Az már régen nem működik. Mindenki szeret valakiket és utál másokat. Ez náluk törvény. Mondjon bármit, lesz, akinek az nem tetszik, és olyan is lesz, aki imádni fogja. De ha gonosz, ha olyasmit tesz, amitől mindenki fél, amit mindenki gyűlöl… a siker garantált. Összefognak majd, gondolkodnak, tervezgetnek, szerveződnek. Persze maga ellen, és minden a helyére kerül.
– Jó. És akkor mi van, ha csak úgy játszom a gonoszt? Otthon gyakoroltam, nagyon csúnya képeket is tudok vágni a tükörben. Az asszony abbahagyta a fogmosást, amikor meglátott.
– Nem elég. Bántani kell őket, mert egyébként nem hiszik el, hogy rossz. Rosszat kell tenni velük. Lehetőleg minél nagyobbat. Pont annyit, hogy még ne pusztuljanak bele. A lényeg, hogy tényleg fájjon nekik. Tudja, ha csak fenyegetem azzal, hogy a bokájába rúgok, egészen más, mintha…
– Au! Megőrült? … Ja… Fú, ez tuti.
– Na. Szóval legyen rossz. Ellenség. Antihős. Ritkítsa meg őket, és úgy talán van esélyük. Mondjuk kezdő körben jelentse be az érkezését, és belépő jelenet gyanánt írtsok ki belőlük 2-3 milliárdot. Tuti siker. Aztán csak fent kell tartani a gonoszságot. Nem lesz ám könnyű. Biztos megéri a palacsintáért?
– Persze. Ott van a fagyi és a rakott kel is. Ha evett volna ilyesmit, akkor már rég maga tizedelené ott a népet. Teljesen véletlen tévedtem oda. Kifogyott a tank. És tessék, most itt állok és én akarok lenni a szupergonosz, mindezt tiszta szeretetből. Kicsit furcsa.
– Hát az. Tudja, ők még egyszerűek. A közösen gondolkodás csak halvány tevékenység náluk. Abból értenek, ami fáj, vagy ami kellemes. Egysejtű szint. Idő kell nekik, de az már nincs. Na szóval, legyen szépen gonosz.
– Oké! Mennyi idő lesz, mert az asszony tudni akarja, hogy mikor jövök haza.
– Négy-öt lenti év, estére otthon lesz.
– Az jó! És jelmezem lesz?
– Persze. Válasszon valamit. Javasolom a sötétet. Jól jön majd az a nézés is, meg persze kiabáljon velük. Azt sem szeretik. És ha már itt tartunk, használjon valami tárgyat. Mindegy mit. Vicces lesz visszanézni később, hogy mit csinálnak belőle.
– Ezt nem értem.
– Dehogynem. Amikor irt és gonoszkodik, legyen magánál valami. Tudom is én, mondjuk egy párna, vagy egy könyv, vagy egy krumplihámozó. Úgy fogják magát utálni, hogy néhány év múlva tiltott tárgy lesz a hámozó, sőt még a krumpli is.
– De… ezt szabad?
– Hát… nincs megtiltva. Egyszerűen vicces. Úgy is kitalálnak valamit, akkor legalább legyen benne egy kis móka magának is.
– Rendben, majd gondolkodom.
– Nem kötelező. Egyébként mikor akar kezdeni? Ne húzza túl sokáig, mert elég hülyék, és idő előtt kicsinálják magukat. Már nagyon kell nekik az ellenség.
– Nem tudom. Most ráérek.
– Jó. Fontos, hogy tudják: egy másik bolygóról jött. Ha azt hiszik, hogy közülük származik, akkor csak egymásnak esnek. Valaki maga mellé áll, valaki meg az ellensége lesz. Kész káosz és nem sül ki belőle semmi jó. Az kell, hogy mindenki maga ellen legyen. Találjon ki valami jó kis nevet. Legyen benne sok mássalhangzó.
– Kprglk.
– Jó, ne ennyi.
– Kaparge…
– A „kapar” elég. Szóval magát Kaparnak hívják, és ki akarja irtani az emberiséget. Remek! Nos, mehet is.
– Oh, csak így?
– Persze. Ha nem sikerül, akkor nem sikerül. Mi már rég leírtuk őket. Nekik már csak a gonosz ellenség segíthet.
– Furcsa lesz, hogy közben meg akarom menteni őket.
– Hát az. Majd pár ezer év múlva talán rájönnek. A file le lesz fűzve, szóval csak ki kell kérniük az archívumból, de kétlem, hogy elhúzzák odáig.
– Na, majd én teszek róla.
– Helyes! Gonoszságra fel!
– Kösz!
– …
– Egyébként tudom.
– Mit?
– Hogy milyen tárgyat viszek magammal.
– Tényleg? És mi lesz az?
– Tökfőzelék, azt gyűlölöm.
– Bombasiker lesz.
– Remélem is!
– Na, menjen! Szurkolok. Nem is tudják, hogy milyen hálásak lehetnek magának. Az élet igazságtalan.
– Kösz!
– Ne feledje, szereti őket, szóval nincs kegyelem.
