– Asszonyom, én nem is tudom…. Nincs véletlenül egy férfi kollegája a közelben?
– Uram, nem tudom, hogy most miért sértődjek meg jobban. Azért, mert hülyének tart, vagy azért, mert nőnek. A kettőt együtt még magáról sem feltételezem.
– Nem… nem, és félreértett… istenem, ez egészen nehéz. Én nem tudom…, én most hazamegyek.
– Uram, várjon! Üljön le szépen! Nem vagyok sértődős. Vagyis megbántott, de attól még ez egy hivatal és nekem az a dolgom, hogy fogadjam az olyan… mint maga.
– Kihagyott egy szót, ugye?
– Hihetetlen megfigyelőképessége van.
– Hát igen…
– És azt is tetszik önben, hogy szerény.
– Mi? Ja! Nem vagyok szerény…. vagyis…de, jaj, azt hiszem, hogy összekavarodtam, hogy mi is vagyok. – Jól van. Kezdjük elölről! Ön bejött ide a találmányi hivatalba, kopogott szépen, mint egy igazi úriember, és amikor észrevette, hogy nő vagyok, elmosolyodott, leült elém és elkezdte mesélni, hogy miért is jött ide. Nekem már van is egy sejtésem: azért, mert feltalált valamit.
– Ő… igen. Tényleg. Feltaláltam.
– Remek. Vajon mi lehet az? Esetleg valami emancipációs tabletta?
– Az mi?
– Nem tudom, talán ön találta fel.
– Nem… én egészen mást találtam fel. Egészen mást. De… azért köze van a nőkhöz. Nagyon köze van hozzájuk… kicsit rosszul vagyok…. nincs itt valahol egy férfi?
– Nincs! Vagy emberszámba vesz, vagy visszajön máskor és reméli, hogy nem én ülök ugyanitt. Döntse el, de gyorsan!
– Ő…
– És ne ő-zön már, mint aki még életében nem beszélt egy mondatnál többet! Maga egy tudós, nem?
– De.
– Akkor? Mit talált fel? Mert nyilván fontos dolgot, ha be akarja jegyeztetni.
– Én… én… ö… megoldottam az emberiség problémáját.
– …
– …
– Az összeset? Amblokk?
– Nem úgy értem.
– Hogy érti?
– A kihalást, a klímakatasztrófát, a túlnépesedést. Mindet. Meg tudom oldani. Tényleg meg tudom oldani.
– Hát akkor jegyezzük be gyorsan, nehogy még valaki elhappolja maga elől. Nyilván átküldte már a dokumentációt és a kitöltött űrlapokat.
– Itt vannak nálam.
– Pendrive?
– Nem, papír. Nem mertem feltölteni.
– Nehogy ellopják, ugye?
– Olyasmi. Meg aztán kicsit félek is, hogy rosszul sül el a dolog.
– Aha. Kezd kíváncsivá tenni. Mégis hogy sülhet el rosszul az emberiség megmentése? Túlzottan megment minket?
– Nem, de… tudja, mindent lehet jóra és rosszra is használni. Az asszony egyáltalán nem akarta, hogy idejöjjek.
– Szóval van otthon egy nő, aki nem akarta. Tudja, a nők sokszor bölcsebbek, mint azt ön képzelné.
– A nők sokkal bölcsebbek. Pont ezért…ő…
– Ne nézelődjön, nincs férfi a közelben!
– Kár.
– Árulja már el, hogy miért kár? Mi baja a nőkkel?
– Most még semmi, de lehet, hogy nemsokára lesz.
– A találmánya miatt?
– A találmányom miatt.
– Mit talált fel? Ki akar minket irtani?
– Isten ments! Sőt!
– Sőt?
– Termékennyé teszem magukat.
– …
– …
– Azt ugye tudja, hogy mi már azok vagyunk? Meglepő lehet az ön számára, de maga is így született.
– Nem, nem. Félreértett. Én nem az átlagos termékenységről beszélek, hanem a szuper termékenységről. Tudja én génkutató vagyok. A feleségem szerint elmebeteg-istenimitátor. Lehet, de akkor is felfedeztem valamit. Egy kapcsolót. Egy apró kis kapcsolót a génszerkezetben. Nem nagy ügy bekapcsolni. Egy tabletta és kész. Persze nem voltak még kísérletek, de tudom, hogy menni fog a dolog. Ehhez eléggé értek. A szuperterhesség a génjeinkben van, csak nem lett bekapcsolva.
– Aha. Kicsit most félni kezdtem.
– Ezért kellett volna egy férfi.
– Elárulná, hogy mi fán terem ez a szuperterhesség? Tudja, nekem is van gyerekem és hát eléggé szuper terhes voltam vele, ennél szuperebb nem nagyon szeretnék lenni.
– Látja? Látja?!
– Mi… az…a… szuperterhesség?
– Hát ez egy kicsit bonyolult dolog. Ön nem génkutató.
– Ugye nem látszom teljesen hülyének? Nyilván nő vagyok, és ezért bocsánatot kérek, de a férfi kollegáim sem génkutatók. Szóval mi az a szuper terhesség?
– Ő… az van, hogy eddig a szaporodás kissé nehézkes volt. Jaj, nem jól fejezem ki magam. A feleségem is mindig ezzel jön.
– Nehézkes. Jó, talán értem. Menjünk tovább!
– Jó. Szóval a fogantatás után ugye kilenc hónap jön és aztán a szoptatási időszak. Szóval ez egy nő esetében azt jelenti, hogy ha mást sem csinál egész életében csak szül, akkor is úgy nagyjából tizenöt alkalommal tud teherbe esni. Ha figyelembe vesszük az ikerszülés lehetőségét, akkor kijelenthető, hogy nagyjából 15-30 gyermeket hozhat maximum a világra.
– Értem. Ez azért elég sok, nem? Főleg úgy, hogy mással sem foglalkozik.
– Hát igen. Persze az.
– Ha jól tudom, de nyilván én csak egy női hivatalnok vagyok, pont ez a probléma manapság. Túlnépesedésnek hívják.
– Igen, igen. Jelenleg másodpercenként három-négy fővel nő a bolygó lakossága. Igen, persze, igen a túlnépesedés a baj.
– Ellenben ön szuperterhességet akar, amiről még mindig nem tudok semmit.
– Igen, ja, persze, a szuperterhesség. Igen. Szóval a kapcsoló. Azt egyébként igen könnyű bekapcsolni…
– Ezt már tudjuk. Vajon mit csinál, ha bekapcsolják?
– Termékennyé teszi a nőt. Szupertermékennyé.
– Igen, így van. És az mit jelent vajon?
– Az, hogy egy nő akár évente harminc gyereket is szülhet. A folyamat felgyorsítható. Belénk van építve.
– …
– …
– Nekem ne magyarázza be, hogy ha havonta két gyereket szülök, akkor életben maradok az év végére!
– De… pedig igen. Tudom, hogy hihetetlen, de akkor is igaz. A terhesség felgyorsul, a szülés egyáltalán nem fájdalmas, a magzat gyorsabban fejlődik, ugyan kisebb méretű lesz a születéskor, de ezt már kint a világban pótolja. Az a különös, hogy amint a kapcsolót bekapcsoljuk az anyában, a magzat már automatikusan megkapja az új születési programot, más ritmusban fejlődik, kissé másképpen az eddig megszokottól. Csodás ugye? Az anya génjei automatikusan átadják, bekapcsolják az új működési módot a gyereknél. Hihetetlen! Egyetlen parancs átállításával az egész gépsor alkalmazkodik az új termékhez. Szinte sajnálom, hogy nem vagyok programozó. Képzelje el…
– Állj! Összefoglalom. Ha jól értem, akkor megtalálta azt a kapcsolót a génjeinkben, amivel engem egy gyerekgyártósorrá változtathat.
– …ö… ezért akartam férfit.
– Hát már kezdem belátni, hogy igaza volt. Mondja, vagyis árulja el nekem: miért lenne ez nekem olyan nagyon jó? Sőt, miért lenne az olyan nagyon jó az emberiség számára? Mert ugye így is elég az élelem, és a hely mindenkinek. Meg aztán olyan egyedül érezzük magunkat.
– Nem, nem. Nem ez van. Vagyis ez van. Izé.
– Ugye nem az „izé” a magyarázat?
– Nem. Elnézést! Az a baj, hogy ettől ki tetszik majd készülni.
– Igen. Már most eléggé ki vagyok készülve, de csak folytassa! Innen ki nem megy, míg el nem magyarázza, hogy ez miért is menti meg az emberiséget.
– Tudja asszonyom a gradáció miatt.
– Gradáció. Az is valami gén dolog?
– Nem. Állattani dolog. A gradáció az, amikor egy állatfaj populáció nagysága túlzott méreteket ölt. Az egyedsűrűség növekedése nagyon gyorsan következik be, és a környezet már nem tudja eltartani az így rohamosan megnőtt létszámot. Amikor ez megtörténik, akkor hirtelen a populáció egyedszáma drasztikusan lecsökken. Betegség, élelemhiány, gyenge utódok. És nekünk erre van szükségünk. Csak így élhetjük túl.
– …
– Jól van?
– Gondolkozom.
– Addig én elmennék…
– Nem, nem. Itt marad! Hopp, már be is zártam az ajtót. A fenti … gradációval van egy kis probléma. Elsőként, nem vagyunk állatfaj.
– De azok vagyunk. Nem tekintjük magunkat annak, de biológiai értelemben állatfajnak számítunk. Mondjuk valóban bizonyos fajok hajlamosak csak az extrém túlnépesedésre, de hát az ember pont ezekhez a fajokhoz hasonlít. Hörcsög, pocok, eszik és szaporodik. A baj nálunk az, hogy nem szaporodunk elég gyorsan.
– Most állt le az agyam.
– Nem növekszik a populációnk elég gyorsan, így mire elérnénk a gradációs szintet, a klímaváltozás és az éhínség már rég végez velünk. Mindenkivel. Persze talán túléljük, de a találmányommal mindez tíz éven belül bekövetkezhet.
– Tíz év és jön a gradáció.
– A gradáció csúcspontja. Aztán jön az összeomlás. Majd azt követi az új, de már normál létszámú generációk sora. De a bolygó még nem omlott össze, és ez a lényeg.
– Ön akkor most egy túlnépesedés általi tömeggyilkosságról beszél?
– Nem, nem. Én tényekről beszélek. Túlnépesedési populációszabályozásról.
– Figyeljen ide! Én nem akarok gradálódni, vagy hogy is nevezik ezt.
– Akkor is csinálja, ha nem akarja. A szülés emberi ösztön, és persze csodálatos dolog. Nem tagadom. Tényleg szép. A feleségem…
– De ki akar irtani minket!
– Nem. Mi magunk írtjuk ki magunkat a túlnépesedéssel, csak nem elég gyorsan, ezért aztán olyan alaposan csináljuk, hogy mire elérjük a csúcspontot, már nem lesz hova új generációt szülni. De egyébként a találmányom másra is jó.
– Nyilván az univerzumot is képes megsemmisíteni.
– Nem. Azt nem képes… Hogy gondolta?
– Nem gondoltam sehogy, szarkazmus.
– Ja. Azt sosem értem. Szóval a szuperterhesség azért is jó, mert ha valami komoly klímakatasztrófa mégis bekövetkezne a gradáció előtt, akkor sokkal gyorsabban tudnánk alkalmazkodni az új környezeti helyzethez. A patkányok és csótányok azért élnek túl mindent, mert olyan gyorsan követik egymást a generációk, hogy az információk gyors örökítésével képesek megfelelni a kihívásoknak. Olyan tempóban, ahogy mi születünk, ez reménytelen. De a találmányommal…
– Maga őrült.
– Nem. Ez egy megoldás. Még akkor is, ha nem tetszik.
– Maga őrült.
– A feleségem is ezt mondja…
– A nőtársam egy látnok.
– … de nem vagyok őrültebb, mint amilyen őrültek most vagyunk. Nem látja? Az a baj az emberiséggel, hogy még nem tudunk közösen, egy értelmeként gondolkodni, de külön-külön mindenki megállás nélkül azt teszi. Ezért aztán mindenki önmagában gondolkodik, és minduntalan arra a következtetésre jut, hogy addig nem érdemes foglalkozni semmivel, amig személy szerint neki nincs semmi baja. De ez őrültség. Az én találmányom ezt megoldja.
– Nem. Nem oldja meg! Nem hiszem el, hogy nincs erre megoldás, csak az, ha magunkat irtjuk. Nem hiszem, hogy nincs olyan gén… Na, ezt találtja fel!
– Gén? Az nincs. Sajnos arra nem jók a DNS-kapcsolók. Oda gondolkodni kéne a már meglévő génekkel. Azt sajnos nem tudom feltalálni. Oda más szakember kéne.
– Az emberiség nem veszi be az önmagát megtizedelő gyógyszert még akkor sem, ha attól, mint emberiség meggyógyulna, ezt felejtse el!
– Nem. Nem veszi be. Ezért kell a találmányom. Ha szabadalmaztatom, akkor le lehet gyártani, és lesz olyan ember, akit meg tudok győzni. Az értelmeseket, azok, akik képesek áldozatot hozni.
– Azt kétlem. Ez öngyilkosság.
– Nem az. Ez egy fájdalmas gyógymód. A tüske kihúzása is fáj, mégis szükséges.
– Akkor én inkább a saját tempómban gradálódnék, ha lehet. Egy gyerekkel.
– Akkor ki fogunk halni. Mindenki.
– Mikorra?
– Hát úgy száz évünk van.
– Jó. Addigra én már halott leszek.
– És a gyereke?
– Majd ő gradálódik, ha akar. A maga kedvéért nem fogom megölni tíz éven belül és nem fogok évente harminc gyereket szülni.
– De hát pont erre buzdítanak mindenkit manapság.
– Akkor sem csinálom!
– Akkor sem, ha tudja, mi lesz a vége?
– Akkor sem. Hagyjon békén! Fel fogom jelenteni magát.
– Mmmmmiért?
– Zaklatott.
– Nem is vagyok zaklatott.
– Hülye! Engem zaklatott. Megerőszakot pszichológiailag, és elméletileg ki is akart irtani.
– Erről nem volt szó.
– De volt. Maga egy perverz tömeggyilkos.
– De asszonyom, én csak a találmányomat…
– Nem! Az ki van zárva. Most látom csak, hogy hibásan töltötte ki az űrlapot. Juj, mennyi hiba! A dokumentáció is hiányos. Nincs rajta e-bélyeg. Takarodjon innen!
– De hát…
– Mondom, hogy takarodjon innen. Nincs találmány. Nem ér semmit.
– De ér. Majd meglátja.
– Nem akarom meglátni. Hívtam a rendészeket.
– De a másikról még szó sem esett.
– … milyen másik?
– Van még egy találmányom.
– Az is tömeggyilkosság?
– Nem. Az egészen más. Találtam a DNS-ben egy kapcsolót, amit ha aktiválunk, akkor a fogantatás után új faj születik meg az emberből. Gyengébb, de jóval okosabb. Persze itt nincs gradáció, viszont előrelátható, hogy egy nemzedék alatt átvennék az uralmat a földön, és leigáznák a régi fajt. Ez is megoldás lenne az emberiségnek. Két generáció után már mindenki boldog lenne, és a mostani ostobácska ember csak széljegyzet lenne a történelemkönyvekben. Egészen egyszerű bekapcsolni, és ez is jó megoldás csak sietni kell, mert ketyeg az óra…. hé, miért nyílt ki az az ablak???? Mit csinál azzal a székkel???? Ne lökdössön!!! Egyébként maga meglepően erős nő létére. Hé!!!!
– Uram, nem tudom, hogy most miért sértődjek meg jobban. Azért, mert hülyének tart, vagy azért, mert nőnek. A kettőt együtt még magáról sem feltételezem.
– Nem… nem, és félreértett… istenem, ez egészen nehéz. Én nem tudom…, én most hazamegyek.
– Uram, várjon! Üljön le szépen! Nem vagyok sértődős. Vagyis megbántott, de attól még ez egy hivatal és nekem az a dolgom, hogy fogadjam az olyan… mint maga.
– Kihagyott egy szót, ugye?
– Hihetetlen megfigyelőképessége van.
– Hát igen…
– És azt is tetszik önben, hogy szerény.
– Mi? Ja! Nem vagyok szerény…. vagyis…de, jaj, azt hiszem, hogy összekavarodtam, hogy mi is vagyok. – Jól van. Kezdjük elölről! Ön bejött ide a találmányi hivatalba, kopogott szépen, mint egy igazi úriember, és amikor észrevette, hogy nő vagyok, elmosolyodott, leült elém és elkezdte mesélni, hogy miért is jött ide. Nekem már van is egy sejtésem: azért, mert feltalált valamit.
– Ő… igen. Tényleg. Feltaláltam.
– Remek. Vajon mi lehet az? Esetleg valami emancipációs tabletta?
– Az mi?
– Nem tudom, talán ön találta fel.
– Nem… én egészen mást találtam fel. Egészen mást. De… azért köze van a nőkhöz. Nagyon köze van hozzájuk… kicsit rosszul vagyok…. nincs itt valahol egy férfi?
– Nincs! Vagy emberszámba vesz, vagy visszajön máskor és reméli, hogy nem én ülök ugyanitt. Döntse el, de gyorsan!
– Ő…
– És ne ő-zön már, mint aki még életében nem beszélt egy mondatnál többet! Maga egy tudós, nem?
– De.
– Akkor? Mit talált fel? Mert nyilván fontos dolgot, ha be akarja jegyeztetni.
– Én… én… ö… megoldottam az emberiség problémáját.
– …
– …
– Az összeset? Amblokk?
– Nem úgy értem.
– Hogy érti?
– A kihalást, a klímakatasztrófát, a túlnépesedést. Mindet. Meg tudom oldani. Tényleg meg tudom oldani.
– Hát akkor jegyezzük be gyorsan, nehogy még valaki elhappolja maga elől. Nyilván átküldte már a dokumentációt és a kitöltött űrlapokat.
– Itt vannak nálam.
– Pendrive?
– Nem, papír. Nem mertem feltölteni.
– Nehogy ellopják, ugye?
– Olyasmi. Meg aztán kicsit félek is, hogy rosszul sül el a dolog.
– Aha. Kezd kíváncsivá tenni. Mégis hogy sülhet el rosszul az emberiség megmentése? Túlzottan megment minket?
– Nem, de… tudja, mindent lehet jóra és rosszra is használni. Az asszony egyáltalán nem akarta, hogy idejöjjek.
– Szóval van otthon egy nő, aki nem akarta. Tudja, a nők sokszor bölcsebbek, mint azt ön képzelné.
– A nők sokkal bölcsebbek. Pont ezért…ő…
– Ne nézelődjön, nincs férfi a közelben!
– Kár.
– Árulja már el, hogy miért kár? Mi baja a nőkkel?
– Most még semmi, de lehet, hogy nemsokára lesz.
– A találmánya miatt?
– A találmányom miatt.
– Mit talált fel? Ki akar minket irtani?
– Isten ments! Sőt!
– Sőt?
– Termékennyé teszem magukat.
– …
– …
– Azt ugye tudja, hogy mi már azok vagyunk? Meglepő lehet az ön számára, de maga is így született.
– Nem, nem. Félreértett. Én nem az átlagos termékenységről beszélek, hanem a szuper termékenységről. Tudja én génkutató vagyok. A feleségem szerint elmebeteg-istenimitátor. Lehet, de akkor is felfedeztem valamit. Egy kapcsolót. Egy apró kis kapcsolót a génszerkezetben. Nem nagy ügy bekapcsolni. Egy tabletta és kész. Persze nem voltak még kísérletek, de tudom, hogy menni fog a dolog. Ehhez eléggé értek. A szuperterhesség a génjeinkben van, csak nem lett bekapcsolva.
– Aha. Kicsit most félni kezdtem.
– Ezért kellett volna egy férfi.
– Elárulná, hogy mi fán terem ez a szuperterhesség? Tudja, nekem is van gyerekem és hát eléggé szuper terhes voltam vele, ennél szuperebb nem nagyon szeretnék lenni.
– Látja? Látja?!
– Mi… az…a… szuperterhesség?
– Hát ez egy kicsit bonyolult dolog. Ön nem génkutató.
– Ugye nem látszom teljesen hülyének? Nyilván nő vagyok, és ezért bocsánatot kérek, de a férfi kollegáim sem génkutatók. Szóval mi az a szuper terhesség?
– Ő… az van, hogy eddig a szaporodás kissé nehézkes volt. Jaj, nem jól fejezem ki magam. A feleségem is mindig ezzel jön.
– Nehézkes. Jó, talán értem. Menjünk tovább!
– Jó. Szóval a fogantatás után ugye kilenc hónap jön és aztán a szoptatási időszak. Szóval ez egy nő esetében azt jelenti, hogy ha mást sem csinál egész életében csak szül, akkor is úgy nagyjából tizenöt alkalommal tud teherbe esni. Ha figyelembe vesszük az ikerszülés lehetőségét, akkor kijelenthető, hogy nagyjából 15-30 gyermeket hozhat maximum a világra.
– Értem. Ez azért elég sok, nem? Főleg úgy, hogy mással sem foglalkozik.
– Hát igen. Persze az.
– Ha jól tudom, de nyilván én csak egy női hivatalnok vagyok, pont ez a probléma manapság. Túlnépesedésnek hívják.
– Igen, igen. Jelenleg másodpercenként három-négy fővel nő a bolygó lakossága. Igen, persze, igen a túlnépesedés a baj.
– Ellenben ön szuperterhességet akar, amiről még mindig nem tudok semmit.
– Igen, ja, persze, a szuperterhesség. Igen. Szóval a kapcsoló. Azt egyébként igen könnyű bekapcsolni…
– Ezt már tudjuk. Vajon mit csinál, ha bekapcsolják?
– Termékennyé teszi a nőt. Szupertermékennyé.
– Igen, így van. És az mit jelent vajon?
– Az, hogy egy nő akár évente harminc gyereket is szülhet. A folyamat felgyorsítható. Belénk van építve.
– …
– …
– Nekem ne magyarázza be, hogy ha havonta két gyereket szülök, akkor életben maradok az év végére!
– De… pedig igen. Tudom, hogy hihetetlen, de akkor is igaz. A terhesség felgyorsul, a szülés egyáltalán nem fájdalmas, a magzat gyorsabban fejlődik, ugyan kisebb méretű lesz a születéskor, de ezt már kint a világban pótolja. Az a különös, hogy amint a kapcsolót bekapcsoljuk az anyában, a magzat már automatikusan megkapja az új születési programot, más ritmusban fejlődik, kissé másképpen az eddig megszokottól. Csodás ugye? Az anya génjei automatikusan átadják, bekapcsolják az új működési módot a gyereknél. Hihetetlen! Egyetlen parancs átállításával az egész gépsor alkalmazkodik az új termékhez. Szinte sajnálom, hogy nem vagyok programozó. Képzelje el…
– Állj! Összefoglalom. Ha jól értem, akkor megtalálta azt a kapcsolót a génjeinkben, amivel engem egy gyerekgyártósorrá változtathat.
– …ö… ezért akartam férfit.
– Hát már kezdem belátni, hogy igaza volt. Mondja, vagyis árulja el nekem: miért lenne ez nekem olyan nagyon jó? Sőt, miért lenne az olyan nagyon jó az emberiség számára? Mert ugye így is elég az élelem, és a hely mindenkinek. Meg aztán olyan egyedül érezzük magunkat.
– Nem, nem. Nem ez van. Vagyis ez van. Izé.
– Ugye nem az „izé” a magyarázat?
– Nem. Elnézést! Az a baj, hogy ettől ki tetszik majd készülni.
– Igen. Már most eléggé ki vagyok készülve, de csak folytassa! Innen ki nem megy, míg el nem magyarázza, hogy ez miért is menti meg az emberiséget.
– Tudja asszonyom a gradáció miatt.
– Gradáció. Az is valami gén dolog?
– Nem. Állattani dolog. A gradáció az, amikor egy állatfaj populáció nagysága túlzott méreteket ölt. Az egyedsűrűség növekedése nagyon gyorsan következik be, és a környezet már nem tudja eltartani az így rohamosan megnőtt létszámot. Amikor ez megtörténik, akkor hirtelen a populáció egyedszáma drasztikusan lecsökken. Betegség, élelemhiány, gyenge utódok. És nekünk erre van szükségünk. Csak így élhetjük túl.
– …
– Jól van?
– Gondolkozom.
– Addig én elmennék…
– Nem, nem. Itt marad! Hopp, már be is zártam az ajtót. A fenti … gradációval van egy kis probléma. Elsőként, nem vagyunk állatfaj.
– De azok vagyunk. Nem tekintjük magunkat annak, de biológiai értelemben állatfajnak számítunk. Mondjuk valóban bizonyos fajok hajlamosak csak az extrém túlnépesedésre, de hát az ember pont ezekhez a fajokhoz hasonlít. Hörcsög, pocok, eszik és szaporodik. A baj nálunk az, hogy nem szaporodunk elég gyorsan.
– Most állt le az agyam.
– Nem növekszik a populációnk elég gyorsan, így mire elérnénk a gradációs szintet, a klímaváltozás és az éhínség már rég végez velünk. Mindenkivel. Persze talán túléljük, de a találmányommal mindez tíz éven belül bekövetkezhet.
– Tíz év és jön a gradáció.
– A gradáció csúcspontja. Aztán jön az összeomlás. Majd azt követi az új, de már normál létszámú generációk sora. De a bolygó még nem omlott össze, és ez a lényeg.
– Ön akkor most egy túlnépesedés általi tömeggyilkosságról beszél?
– Nem, nem. Én tényekről beszélek. Túlnépesedési populációszabályozásról.
– Figyeljen ide! Én nem akarok gradálódni, vagy hogy is nevezik ezt.
– Akkor is csinálja, ha nem akarja. A szülés emberi ösztön, és persze csodálatos dolog. Nem tagadom. Tényleg szép. A feleségem…
– De ki akar irtani minket!
– Nem. Mi magunk írtjuk ki magunkat a túlnépesedéssel, csak nem elég gyorsan, ezért aztán olyan alaposan csináljuk, hogy mire elérjük a csúcspontot, már nem lesz hova új generációt szülni. De egyébként a találmányom másra is jó.
– Nyilván az univerzumot is képes megsemmisíteni.
– Nem. Azt nem képes… Hogy gondolta?
– Nem gondoltam sehogy, szarkazmus.
– Ja. Azt sosem értem. Szóval a szuperterhesség azért is jó, mert ha valami komoly klímakatasztrófa mégis bekövetkezne a gradáció előtt, akkor sokkal gyorsabban tudnánk alkalmazkodni az új környezeti helyzethez. A patkányok és csótányok azért élnek túl mindent, mert olyan gyorsan követik egymást a generációk, hogy az információk gyors örökítésével képesek megfelelni a kihívásoknak. Olyan tempóban, ahogy mi születünk, ez reménytelen. De a találmányommal…
– Maga őrült.
– Nem. Ez egy megoldás. Még akkor is, ha nem tetszik.
– Maga őrült.
– A feleségem is ezt mondja…
– A nőtársam egy látnok.
– … de nem vagyok őrültebb, mint amilyen őrültek most vagyunk. Nem látja? Az a baj az emberiséggel, hogy még nem tudunk közösen, egy értelmeként gondolkodni, de külön-külön mindenki megállás nélkül azt teszi. Ezért aztán mindenki önmagában gondolkodik, és minduntalan arra a következtetésre jut, hogy addig nem érdemes foglalkozni semmivel, amig személy szerint neki nincs semmi baja. De ez őrültség. Az én találmányom ezt megoldja.
– Nem. Nem oldja meg! Nem hiszem el, hogy nincs erre megoldás, csak az, ha magunkat irtjuk. Nem hiszem, hogy nincs olyan gén… Na, ezt találtja fel!
– Gén? Az nincs. Sajnos arra nem jók a DNS-kapcsolók. Oda gondolkodni kéne a már meglévő génekkel. Azt sajnos nem tudom feltalálni. Oda más szakember kéne.
– Az emberiség nem veszi be az önmagát megtizedelő gyógyszert még akkor sem, ha attól, mint emberiség meggyógyulna, ezt felejtse el!
– Nem. Nem veszi be. Ezért kell a találmányom. Ha szabadalmaztatom, akkor le lehet gyártani, és lesz olyan ember, akit meg tudok győzni. Az értelmeseket, azok, akik képesek áldozatot hozni.
– Azt kétlem. Ez öngyilkosság.
– Nem az. Ez egy fájdalmas gyógymód. A tüske kihúzása is fáj, mégis szükséges.
– Akkor én inkább a saját tempómban gradálódnék, ha lehet. Egy gyerekkel.
– Akkor ki fogunk halni. Mindenki.
– Mikorra?
– Hát úgy száz évünk van.
– Jó. Addigra én már halott leszek.
– És a gyereke?
– Majd ő gradálódik, ha akar. A maga kedvéért nem fogom megölni tíz éven belül és nem fogok évente harminc gyereket szülni.
– De hát pont erre buzdítanak mindenkit manapság.
– Akkor sem csinálom!
– Akkor sem, ha tudja, mi lesz a vége?
– Akkor sem. Hagyjon békén! Fel fogom jelenteni magát.
– Mmmmmiért?
– Zaklatott.
– Nem is vagyok zaklatott.
– Hülye! Engem zaklatott. Megerőszakot pszichológiailag, és elméletileg ki is akart irtani.
– Erről nem volt szó.
– De volt. Maga egy perverz tömeggyilkos.
– De asszonyom, én csak a találmányomat…
– Nem! Az ki van zárva. Most látom csak, hogy hibásan töltötte ki az űrlapot. Juj, mennyi hiba! A dokumentáció is hiányos. Nincs rajta e-bélyeg. Takarodjon innen!
– De hát…
– Mondom, hogy takarodjon innen. Nincs találmány. Nem ér semmit.
– De ér. Majd meglátja.
– Nem akarom meglátni. Hívtam a rendészeket.
– De a másikról még szó sem esett.
– … milyen másik?
– Van még egy találmányom.
– Az is tömeggyilkosság?
– Nem. Az egészen más. Találtam a DNS-ben egy kapcsolót, amit ha aktiválunk, akkor a fogantatás után új faj születik meg az emberből. Gyengébb, de jóval okosabb. Persze itt nincs gradáció, viszont előrelátható, hogy egy nemzedék alatt átvennék az uralmat a földön, és leigáznák a régi fajt. Ez is megoldás lenne az emberiségnek. Két generáció után már mindenki boldog lenne, és a mostani ostobácska ember csak széljegyzet lenne a történelemkönyvekben. Egészen egyszerű bekapcsolni, és ez is jó megoldás csak sietni kell, mert ketyeg az óra…. hé, miért nyílt ki az az ablak???? Mit csinál azzal a székkel???? Ne lökdössön!!! Egyébként maga meglepően erős nő létére. Hé!!!!
