Nov.20.: A gyermekek jogainak világnapja

Írta vlorant

Dátum: 2019-11-20
"

TovábB Olvasok!

Nem értem. Nem értem, miért. Mindjárt jön. Ügyelni kell, hogy ne legyen baj. Persze lehet, hogy ma nem lesz baj. Mintha ma nem lenne rosszkedvű. Amikor rossz kedve van, akkor… akkor az fáj. Sok helyen fáj. Nem csak nekem. Mindenkinek. Amikor rossz kedve van, az iszonyú. Megjelenik, és te behúzod a füled-farkad, de persze nem lehet eltűnni. Bárcsak el tudnék tűnni! Mint az a fiú a mesében. Csak egy varázsige és… és kész. Már nincs is ott. Eltűnt. Messzire. De ez nem megy. Persze el lehet bújni, de megtalál. Mindig megtalál.
Az is jó, ha kicsire összehúzza magát az ember. Az hasznos. Meg az is működik, ha egyszerűen kővé válik az ember. Az is nagyon jó. Mert olyankor alig érez valamit, és az remek. És ha túl van rajta az ember, akkor mindig jobb. Szóval nem érezni nagyon klassz. Ha nagy leszek, akkor nem fogok érezni semmit. Az tuti. Olyan leszek, mint egy szikla. És futni is jó, de persze csak ha van hova.
A futás egyébként nem igazán megoldás. Nem lehet folyton egy irányba futni. Valamikor vissza kell fordulni, és az néha rosszabb. Mert olyankor sokat fél az ember, és minél többet fél, annál jobban fáj. Félni vacak. Jó lenne, ha hős lehetnék. A hősök soha nem félnek. Bármit, bármikor… egy csavarintással, és kész. Ha nagy leszek, nem félek többet. Inkább tőlem féljenek. Az jó lehet. Csúcs lehet. Néha megjelennék és paff, az lesz, amit csak akarok.
De persze rendes is lennék. Tök sokszor simogatnám meg a többieket. Persze csak ha jó kedvem van. Mint talán ma neki. Az jó, amikor jó kedve van. Mert ha jó kedve van, akkor nincs baj. Az jó. Az meleg, az nagyon jó. Mert szeret. Amikor szeret, akkor minden jó. Tök fényes a szoba. Mintha felkapcsolnák a villanyt. Persze ő mindig szeret, csak néha rossz kedve van. Akkor nem szeret. De hát nyilván nem szeret, hiszen elég hülye vagyok. Az ember sokat dolgozik, hogy ne legyen hülye, de ha hülye, akkor hülye. És persze nem is ér semmit. Ezt is tudom. De azért keményen dolgozom, hogy érjek valamit. Én mindig keményen dolgozom érte. És néha megadom magam. Dolgozom és megadom. Ez megy. A megadás is jól működik. Még akkor is, ha hülye vagyok. Ha elég sokat dolgozik az ember és elég sokat megadja magát, akkor még ha hülye, akkor is szeretik.
Mert azt vettem észre, hogy néha szeret. Tényleg. Villanyt felkapcs. Főleg akkor, ha jó vagyok. És akkor nem fáj. Mert a fájdalom nem jó. Az alvás jó. Az evés is jó. Meg amikor megsimogatnak, az is jó. Az a legjobb. De a fájdalom nem. Pedig elég sokféle fájdalom van. Vannak olyanok is, amiket nem lehet látni. Szerintem azok a legrosszabbak. A többiek szerint annál van rosszabb is, de én nem hiszem. A láthatatlan fájdalom olyan, mint egy sötét lyuk. Nincs benne semmi, de éppen ezért fáj. Villany lekapcs.
A sötét elég félelmetes. Vele jön. Amikor rossz kedve van. Vagy valami baja van, amit nem tudok megérteni. Az igazság az, hogy elég sok mindent nem értek, de hát eleve hülye vagyok, ez nem is csoda. Az azért biztos, hogy ha nagy leszek, én is sötét leszek. A sötét nem fél a sötéttől. És félelmetes is leszek. Mert aki félelmetes, az nem fél semmitől. És erős leszek, mert az erőset nem lehet bántani. Ha felnőtt leszek, akkor felnőtt leszek. Olyan leszek, mint ő, csak ügyesebb, jobb, erősebb. Ha felnőtt leszek… én leszek a világ ura. És mindenkit szeretni fogok, és aki nem engedelmeskedik, annak megtanítom, hogy hogyan legyen „jókislány” és „jókisfiú” és megtanítom neki a mórest és a kesztyűdudát és azt, hogy mit jelent az, hogy „ez kettőnk között marad, ugye”. Ezt mind megtanítom neki. Mert ezt meg kell tanulni mindenkinek.
És ha felnőtt leszek, akkor tényleg szuperhős leszek. Kemény, mint egy ököl, és láthatatlan, mint egy szellem és érzéketlen, mint egy kő. Vagy az is lehet, hogy kicsi leszek. Olyan kicsi, amit nem lehet szabadszemmel látni, amit nem lehet bántani, amiben egyszerűen nem fér el a sötét. Még nem tudom, melyik a jobb, de valamelyik biztos leszek. Mert ezt akarom. És azt, hogy ma ne jöjjön, vagy ha jön, akkor ne legyen rossz kedve. Mert, ha rossz kedve van, akkor az fáj. És a fájdalom nem jó, az sem, amelyik látszik, és az sem, amelyik nem. Mert ha fáj, akkor nincs más csak az, és a sötétség. És a sötétségtől meg kell szabadulni. Mindenáron. Bármi áron. Ha nagy leszek nem lesz bennem sötét. Vagy ha lesz, akkor majd szépen odaadom másnak, hogy ne nálam legyen. Vagy megtartom és elveszem mástól is, hogy csak nálam legyen. Ezt még nem tudom. Attól függ, hogy milyen szuperhős leszek. És akkor nem kell majd félni a sötéttől, mert vagy egyáltalán nem lesz nálam, vagy mind nálam lesz, és az úgy jó. De addig várni kell. Hogy elmúljon. Néha sokat kell várni. Nagyon sokat.
De persze egyszer majd elmúlik ez az egész. Elmúlik majd. Majd akkor, ha nagy leszek.
Majd akkor.
Azt pedig csak ki kell várni.
Csak.

Megosztás

Ossza meg, ha tetszett! Köszönöm!