Kedves Olvasó, a Naplorant 100. írását olvashatod!
– Hello reguluskám, merre lesz a séta?
– Szervusz, dominus! Á, ne is kérdezd! Megyek sőré’ a tavernába, előtte meg a fórumra, mert megbuggyantak a rabszolgáim.
– Nocsak? Rabszolga gondok? Már megint?
– Hát ja, van velük vesződség rendesen.
– Na, mi a baj, barátom?
– Tulajdonképpen minden. Minden haverusz tudja, mondja, hogy egy tök jó gazda vagyok. Megy a bolt, imádniuk kéne, és közben semmi. Fel nem foghatom, hogy mi a gond. Semmi dolguk nincs, csak az a néhány amfóra legyártása naponta. Most komolyan, olyan nehéz megcsinálni azt a pár ezret? Aztán már csak a háztartási dolgok vannak hátra. Még én is megcsinálom.
– Erre ők?
– Lázadozás, visszapofázás, nagyarckodás. Kettő meg is szökött.
– Az durva. Te figyi, hogy kezdted?
– Mit?
– Hát hogy kezdted velük?
– Ahogy mindenki: megvettem őket a piacon. A legtöbbet éppen tavaly. Volt egy kis leárazás a pláza mellett, ötöt fizet, hatot kap. Vettem huszonötöt, és lett harminc. A hülyének is megéri.
– Tök jó. Ott én is vettem párat. Bár azért volt benne selejt.
– Selejt mindig van. Ami elhasználódik vagy eleve szar, azt ki kell szépen dobni azonnal.
– Szóval? Hogy kezdted?
– Most komolyan? Hazamentünk, volt egy kis eligazítás, és szépen dolgozni kezdtek.
– Beszéd volt?
– Beszéd volt.
– Milyen?
– Normális. Elmondtam nekik, hogy aki nem dolgozik, az nem eszik, hogy hol a korbács, hogy milyen kihágásért mi jár, és hogy minden rendben lesz, ha kuss van.
– Eddig ok. Juttatások?
– Persze. Megmondtam nekik, hogy mindent megkapnak, amit adni akarok, ha kuss van.
– És kuss volt?
– Hát egy-két hülye nem tartotta a száját az elején.
– És?
– Őket kicsit megkorbácsoltam. Tök humánus volt.
– Juj!
– De nem haltak bele… azonnal. De az már tényleg nem rajtam múlt. Aki nem dolgozik, az ne egyék, és lábadozás közben nehéz melózni.
– Jaj!
– Most mit jajongsz, dominusám?
– Szerintem itt cseszted el.
– Mit, hogy éhen halt?
– Én megmondtam, hogy menj el arra a tanfolyamra. A tudás hatalom. Fogadok, hogy nem ismered a két nagy iskolát.
– Milyen iskolát?
– A rabszolgatartás két iskoláját. Az egyik a kesztyűs, a másik meg a botos.
– Mi van? Dominuskám, ezek rabszolgák, nem kell hozzá egyetem, hogy verjem őket.
– Mindig ez van veled. Nem hallgatsz rám, aztán megint várhatsz karácsonyig az új leárazásra.
– Karácsony, az mi a szösz?
– A szaturnália új neve. Én találtam ki. Mindegy. Kell idő, hogy kifussa magát. A lényeg, hogy már megint elcseszted, reguluskám.
– Nem csesztem el.
– De, mert nem tudod eldönteni, hogy mit akarsz. Kesztyű vagy bot? Na, melyik tetszik jobban?
– Verni kell őket és kész.
– Persze, de nem mindegy, mivel. Hogy puha kesztyűvel vagy bottal ütöd őket.
– Puha kesztyű? Jézusom…
– Az ki?
– Új arc, mindegy, neki is kell kifutás. Szóval szerintem ez hülyeség. Kesztyű? Te miről beszélsz? Az ember azért veri a rabszikat, hogy fájjon, nem?
– Nem pontosan. Azért vered őket, hogy érezzék a hatalmad. Nem kell feltétlenül fájnia. A tudat a lényeg, hogy te versz és őt vered, és ez így van rendjén. Egyébként a kesztyű módszer egyszerű. Úgy kell rávenni őket a munkára, hogy ne érezzék kényszernek. Kis legyintés a buksira, nem fáj, de félelmetes.
– Ne röhögtess már! Azt hogy? Hiszen rabszolgák.
– Juttatások barátom, sok bátorító beszéd, sokkal több, mint szoktál és haverkodás és előmeneteli lehetőség. Például a híres kis amfóra gyáradban mondjuk a legjobban teljesítő rabszi kap egy szabad hétvégét, vagy nem vered meg aznap, ilyesmi. Ha ügyes vagy, akkor olyan jól is mehet a dolog, hogy hozzád szöknek majd a rabszik a szomszédból. Mégpedig a kesztyű miatt.
– Jó, ez nem tetszik. Nekem se időm, se pénzem ilyen hülyeségekre. Beszédek? Mi vagyok én, Ciceró?
– Méghozzá bátorító beszédek! Meg egy orvos és egy tanár.
– Mi? Te hülye vagy. A házam nem wellness szálloda!
– Az mi?
– Új szó a fürdőre messziről. Én inkább veszek másik rabszit, ha bedöglik, ja nem, megdöglik egy.
– Na ja. Oldschool vagy. Az van, hogy a statisztikák azt mutatják…
– Az mi a retek, dominus?
– Valami matekos görög cucc, nem lényeges. Szóval azt mutatják, hogy ha egy beteg rabszi felépül, mert meggyógyítod, akkor utána jobban dolgozik. Sőt, másokat is munkára ösztönöz.
– Ok. Ez baromság.
– Dehogy az. Az én rabszijaim szeretnek.
– Ne röhögtess! Az kizárt. Az enyémek félnek, és ez így van rendjén.
– Mert nálad a botos módszer megy. Odavágsz nekik.
– Mint a szél!
– Jó, de az van, hogy nem vagy elég következetes. A botos módszer is működik, de azt végig kell ám vinni.
– Viszem én.
– El kellett volna menned arra a tanfolyamra. Nem viszed végig, csak néha odasózol, aztán mehetsz új rabsziért a piacra, a többi meg mérgelődik, meg fél. Ugye igazam van?
– Hát mérgelődnek, az már igaz.
– Na ez az! Figyelj! Eleve el kell döntened már a piac előtt, hogy milyen módszert alkalmazol majd.
– A piac előtt?
– Látod? Nem tudsz semmit. Persze, a piac előtt. Mert amikor válogatsz, akkor minden rabszitól meg kell kérdezned, hogy tud-e olvasni és írni.
– Istenem! De hát én nem felvételi beszélgetés tartok, hanem beugrok a boltba, veszek húsz rabszit a kihullottak helyett és kész.
– Pedig erre szükség van.
– Mért?
– Mert ettől függ, hogy milyen módszert alkalmazol. Ha a kesztyűst, akkor olyanok kellenek, akik tudnak olvasni és írni. Minél értelmesebb egy rabszi, annál hálásabb lesz és annál jobban be tudod majd vonni a munkába, ha kesztyűvel vered. Pláne, ha még oktatod is!
– Mi? Apám, neked elgurult a xanaxod.
– Az mi?
– Görög cucc. Lenyugtat. Én egy üzemet viszek, nem egy szanatóriumot.
– Hát igen. Igaz, ami igaz. A kesztyűshöz kell némi előkészület. Fel kell fogadni orvost, tanárt, ilyesmi. El kell őket néha engedni színházba, vagy legalább a cirkuszba, hogy lenyugodjanak. Macerás, de megéri. A nyugis rabszik jól teljesítenek.
– Jó, figyelj dominuskám, nekem a másik módszert mondd, mert ez nem tetszik. Én azt szeretem, ha ezek halálra dolgozzák magukat, aztán lecserélem őket. Ez egyszerű.
– Jó. Oké. Akkor neked a tompábbak kellenek, akik nem nagyon gondolkodnak. Az jó, ha nem tud írni, de a legjobb, ha nem tud olvasni sem.
– Na, ez az. Folytasd!
– De akkor is kell ám szórakozás nekik. Csak nem olyan bonyolult.
– Azt nem lehet megspórolni?
– Nem, mert idővel pofázni fognak. A rabszik ilyenek. Van szájuk, használják. De ha elég tompákat szerzel be, akkor működik a dolog. Sok munka, némi cirkusz. A lényeg a szigorú bánásmód, néha egy-egy nyilvános kivégzés, botozás, szétszaggatás, időnként egy-egy frász, csak úgy, és néha, de csak néha egy-egy jutalom. Mondjuk egy szabadnap.
– Az nem tetszik.
– Nem nagy ügy, elég, ha ünnepnek hívod, és nem kell dolgozni. Akkor elmehetnek cirkuszba, ahol rájöhetnek, hogy akár őket is széttéphetnék az oroszlánok, és örülhetnek, hogy nekik milyen jó dolguk van. És legalább csend lesz a házban. A bot lényege, hogy te mondod meg, mit, mikor, hol csináljanak. Ha nem csinálják, bot, ha csinálják, kapnak egy kis ezt-azt. Persze itt is el kell találni a helyes arányt. De van rá egy jó kis táblázat. A lényeg, hogy féljenek tőled, és úgy örüljenek, ha kapnak valamit, mintha isten lennél.
– Isten vagyok.
– Jó, de azt mutatni kell nekik! Ezért jó, ha tompák. A tompák nem lázadnak. Mikor láttál már marhalázadást? Nem találnak ki hülyeségeket, nem keresnek új isteneket, nem jut eszükbe semmi, amivel gondot okozhatnának. Te gondolkodsz helyettük, mert ők nem tudnak, és persze te azt gondolsz helyettük, amit csak akarsz. Egy kis ésszel rá lehet hangolódni az agyukra. Nem nagy ügy. Egyszerűek, mint a barmok. De ahhoz jól kell kiválasztani őket a piacon. Erre is van táblázat.
– Aha. Fogom. Na most, dominuskám, akkor mi van, ha elcsesztem ezt a válogatást?
– Vannak otthon, akik tudnak olvasni?
– Vannak. Sőt, írni is tud néhány.
– Ssssssz.
– Sőt! Ezek egymást szórakoztatják. Este hallom, hogy kis szertartásokon vesznek részt, meg rendszeresen tartanak maguknak házi előadásokat. Szerintem az egyikük költő volt mielőtt rabszi lett volna.
– Istenem, de hülye vagy!
– Jól van már, értem. Abban segíts inkább, hogy megoldjam a dolgot. Nem akarok kivárni egy új rabszi-sale-t.
– Jól van. Hát azért ez nem egyszerű ügy, de szerintem van megoldás.
– Zsír vagy Dominus.
– Zsír?
– Szleng északról. Mindegy.
– Nem hallottam még. Na szóval: az alap feladatod az, hogy önállóan ne tudjanak gondolkodni. Ezt el kell venni tőlük. Érted? Csak te legyél okos, senki más, mert ha csak te tudsz gondolkodni, akkor fel fognak nézni rád. Ha ők is gondolkodnak, akkor magukra is felnézhetnek. Ha csak te tudod, hogy mit kell tenni, akkor jó, ha ők is tudják, hogy mit kellene tenni, az elég veszélyes is lehet. És az nagyon gáz.
– Gáz?
– Olyan, mint a Vesztáknál. A lényeg, hogy nem valami jó helyzet.
– Aha.
– Tehát: meg kell szabadulni azoktól, akik tudnak írni és olvasni. Nem kellenek oda okoskák, még kitalálnak valamit.
– Jó. Kiemelem és nyissz.
– Hát nem, mert attól megijednek, aztán jön a lázadás. Egyszerűen alig adsz nekik enni.
– Fú, kúl!
– Az mi?
– Szleng nyugatról, mindegy. Szóval nincs kaja.
– Nincs. Kicsit több munka kell nekik, hogy ne legyen idejük, és jóval kevesebb kaja. Főleg azoknak, akik gondolkodnak. Azoknak fél adag. Van nagyon okos köztük?
– Kettő.
– Azokat szabadítsad fel! Legyenek művezetők. Hálásak lesznek neked, és azt gondolják majd, amit te akarsz. Ugye érted már? Minden attól függ, hogy ki gondolkodik ebben az egyenletben.
– Aha, bár ez az egyenlet dolog…
– Görög matekos cucc.
– Ok.
– Jegyezd meg: az számít, hogy ki gondolkodik. A botnál csak te vagy az embereid, a kesztyűnél meg mindenki együtt.
– Az nem tetszik.
– Nyilván. Macerás, mert lehet, hogy nem arra mennek majd a dolgok, amerre te akarod. Szóval én megértem a botot, de akkor tessék úgy intézni a dolgot, hogy az működjön! Tudsz írni? Féladag! Vagy negyed.
– Csúcs!
– Ki kell írtanod belőlük a gondolkodást. Még a képességét is. Csak az gondolkodhat, akinek megengeded, és csak azt gondolhatja, amit te akarsz.
– Ez nagyon-nagyon tetszik.
– Hát, aki tanfolyamra jár, azt tudja ezt.
– Jól van, na! Most elmondtad.
– Mert lusta vagy. De mindegy. Szerintem próbáld ki mind a kettőt, és majd meglátod, hogy melyik jön be. Minkettő működik, csak jól kell alkalmazni azokat, és akkor nem kell izgulnod, hogy mikor nyerjük meg valamelyik aktuális háborút és lesz új sale.
– De így is elfogynak.
– Hát szaporítsad őket! A lényeg, hogy ki gondolkodik. A kesztyűnél kell tanító a kölyköknek, de nem kell korbácsos, a marháknál kell korbácsos, de még csak a közelükbe sem szabad engedni tanárokat. Főleg a gyerekek közé nem. Tök egyszerű. Most pedig, ha hazamész, minden írástudónak fél adag kaja.
– Egyszerűen nem adok.
– Nem-nem. Fél adag, az is elég az éhenhaláshoz, de mégsem te ölöd meg őket. A tompáknak pedig elmagyarázod, hogy azért van a bünti, mert az okostojások rossz emberek, akik nekik akarnak rosszat. De te rendes vagy és nem ölöd meg őket, csak nem hagyod, hogy rosszak legyenek. És azt is elmagyarázod, hogy majd te hozol jobbakat. Sokkal jobbakat. Ennyi. Egy kis ész, reguluskám, és mindez sima ügy. De legközelebb menj szépen el arra a tanfolyamra!
– Majd meglátom. Szerintem most értem.
– Hát ez akkor derül ki, ha elrontod, és jön majd egy jópofa rabszi lázadás, de akkor már nem tudok segíteni, mész szépen a kardélre.
– Nem megyek, dominuskám.
– Legyen úgy, reguluskám, legyen úgy!
– Na, megyek söré’. A fórum már megvolt. Kösz mindent. Ja, van egy egész szép amfórám, hálából az oktatásért odaadnám.
– Milyen?
– Antik.
– Kösz, de nem moderneket nem gyűjtök. Egyébként ki csinálta?
– Egy rabszim. Nem képes normális vázákat csinálni, de néha baromi jópofa, fura amfórák jönnek ki a keze alól.
– Aha. És mi a teendő?
– Mivel kapcsolatban?
– Hát vele.
– Nem tudom.
– Fél adag neki, dominuskám, fél adag, hiszen gondolkodik.
