– Mikor indulunk? – kérdezte Ágnes. – Még kaját kell csomagolnom.
– Nem tudom, szívem. Azt sem, hogy hova megyünk – vont vállat János, kikászálódott a kádból és törölközni kezdett.
– Most komolyan megfürödtél? Minden utazás előtt pancsolsz vagy fél órát, én meg közben vacakolhatok a konyhában.
– Hát fürödj meg te is!
– Persze, a tea meg majd magát főzi meg, ugye, nem beszélve a sütiről?
– Nem kell minden útra süti.
– Mondod te. De indulás után öt perccel már meg akarsz állni, és jön a „hol az édesség” duma.
– Ágnesem…
– Ne ágnesezz itt nekem, hanem kerítsd elő az időgépet!
– Időgép? Azt hittem, ma csak a térkaput használjuk.
– Nem. Öregszel, te öreg. Most komolyan elfelejtetted, hogy tegnap hol járunk? – nézett Jánosra Ágnes és tényleg nem tudta eldönteni, hogy a férje viccel, vagy gondok vannak vele.
– Komolyan. Hol is voltunk? Ja, emlékszem, valami idegen közértben, ahol elfelejtettél tejet venni, ugye? Pedig a kakaóhoz milyen jól jönne, mama.
Ágnes egészen halványan összehúzta szemét. Hát igen, tényleg kakaót ígért a mai útra, csak persze elfelejtette. Az a csodálatos abban, ha együtt öregszik az ember valakivel, hogy nem kell tükörbe néznie.
– Jó, holnap lesz kakaó – biccentett János felé, aki már utazóruhájában feszített.
– Fú! És holnap merre lesz a séta?
– Ha ma nem nézünk körül alaposan, akkor ugyanoda. Tudod, a gyerekek holnap átjönnek, és ha visszaértünk, még oda kell tennem a kocsonyát. Szóval nem lesz sok időnk.
– Nem szeretek rohanni.
– Akkor ne rohanj! Majd két nap alatt végzünk. A lényeg, hogy jó legyen – mondta Ágnes és két teáscsészével elindult a nappali felé. – Na, kész az időgép?
– Várjál! Még nincs.
– Igyekezz! Hűl a tea.
– Na, jó… – vacakolt János az időgéppel. – Azt hiszem, hogy mégiscsak térkapu lesz, és nem időgép.
– Hogyhogy? – kérdezte Ágnes. Kissé magasról huppant az utazófotelbe, kezében megbillent a csésze, és tartalma veszélyes táncot lejtett a perem környékén. – A fenébe! Induljunk már, mert még baj lesz.
– Jól van, na! Ne türelmetlenkedj! Még meg kell keresni, hogy hol hagytuk tegnap a helyzetjelzőt, ha nem haragszol én is leülök, mert elég balesetveszélyes állva elindulni. Nyugi, mama, nyugi, nyugi!
– Ne turbékolj itt nekem! Mi vagy te galambász? Én nyugodt vagyok, papa, csak már mennék. Nincs sok időnk, tudod, a kocsonya, és ha már a teát megint én csináltam…
– Kakaó helyett.
– Jól van, na. Holnap kakaó lesz, megígérem. Pláne, ha ma valami tuti helyre viszel.
– Hát, megpróbálom. Na, kezdhetjük?
– Naná! Aztán jó hely legyen, öreg, névnapom lesz!
– Igenis, asszonyom!
– Öveket becsatolni!
Ágnes megigazította dereka mögött a párnát. Figyelni kell a részletekre. Utazás alatt sokszor észre sem veszi az ember, ha megfájdul valamije. Szóval kellenek azok az utasítások, amiket a stewardessek felszállás előtt az utasra erőltetnek.
– Mehetünk! – nézett végül Jánosra, és egy apró korty teát vett a szájába. Az utazás első másodpercei alatt szokás szerint majd ezt ízlelgeti. Jó lesz. Mindig jó.
– Akkor indulás! – bólintott János.
Szemüvegét az orrára tolta, ujjai, mintha frissen gyalult fát simított volna végig, átcikáztak a borítón, majd felütötte a könyvet és olvasni kezdett: – Hatodik fejezet. A bolt üres volt, amikor a férfi belépett…
– Nem tudom, szívem. Azt sem, hogy hova megyünk – vont vállat János, kikászálódott a kádból és törölközni kezdett.
– Most komolyan megfürödtél? Minden utazás előtt pancsolsz vagy fél órát, én meg közben vacakolhatok a konyhában.
– Hát fürödj meg te is!
– Persze, a tea meg majd magát főzi meg, ugye, nem beszélve a sütiről?
– Nem kell minden útra süti.
– Mondod te. De indulás után öt perccel már meg akarsz állni, és jön a „hol az édesség” duma.
– Ágnesem…
– Ne ágnesezz itt nekem, hanem kerítsd elő az időgépet!
– Időgép? Azt hittem, ma csak a térkaput használjuk.
– Nem. Öregszel, te öreg. Most komolyan elfelejtetted, hogy tegnap hol járunk? – nézett Jánosra Ágnes és tényleg nem tudta eldönteni, hogy a férje viccel, vagy gondok vannak vele.
– Komolyan. Hol is voltunk? Ja, emlékszem, valami idegen közértben, ahol elfelejtettél tejet venni, ugye? Pedig a kakaóhoz milyen jól jönne, mama.
Ágnes egészen halványan összehúzta szemét. Hát igen, tényleg kakaót ígért a mai útra, csak persze elfelejtette. Az a csodálatos abban, ha együtt öregszik az ember valakivel, hogy nem kell tükörbe néznie.
– Jó, holnap lesz kakaó – biccentett János felé, aki már utazóruhájában feszített.
– Fú! És holnap merre lesz a séta?
– Ha ma nem nézünk körül alaposan, akkor ugyanoda. Tudod, a gyerekek holnap átjönnek, és ha visszaértünk, még oda kell tennem a kocsonyát. Szóval nem lesz sok időnk.
– Nem szeretek rohanni.
– Akkor ne rohanj! Majd két nap alatt végzünk. A lényeg, hogy jó legyen – mondta Ágnes és két teáscsészével elindult a nappali felé. – Na, kész az időgép?
– Várjál! Még nincs.
– Igyekezz! Hűl a tea.
– Na, jó… – vacakolt János az időgéppel. – Azt hiszem, hogy mégiscsak térkapu lesz, és nem időgép.
– Hogyhogy? – kérdezte Ágnes. Kissé magasról huppant az utazófotelbe, kezében megbillent a csésze, és tartalma veszélyes táncot lejtett a perem környékén. – A fenébe! Induljunk már, mert még baj lesz.
– Jól van, na! Ne türelmetlenkedj! Még meg kell keresni, hogy hol hagytuk tegnap a helyzetjelzőt, ha nem haragszol én is leülök, mert elég balesetveszélyes állva elindulni. Nyugi, mama, nyugi, nyugi!
– Ne turbékolj itt nekem! Mi vagy te galambász? Én nyugodt vagyok, papa, csak már mennék. Nincs sok időnk, tudod, a kocsonya, és ha már a teát megint én csináltam…
– Kakaó helyett.
– Jól van, na. Holnap kakaó lesz, megígérem. Pláne, ha ma valami tuti helyre viszel.
– Hát, megpróbálom. Na, kezdhetjük?
– Naná! Aztán jó hely legyen, öreg, névnapom lesz!
– Igenis, asszonyom!
– Öveket becsatolni!
Ágnes megigazította dereka mögött a párnát. Figyelni kell a részletekre. Utazás alatt sokszor észre sem veszi az ember, ha megfájdul valamije. Szóval kellenek azok az utasítások, amiket a stewardessek felszállás előtt az utasra erőltetnek.
– Mehetünk! – nézett végül Jánosra, és egy apró korty teát vett a szájába. Az utazás első másodpercei alatt szokás szerint majd ezt ízlelgeti. Jó lesz. Mindig jó.
– Akkor indulás! – bólintott János.
Szemüvegét az orrára tolta, ujjai, mintha frissen gyalult fát simított volna végig, átcikáztak a borítón, majd felütötte a könyvet és olvasni kezdett: – Hatodik fejezet. A bolt üres volt, amikor a férfi belépett…