Troll harapás

Írta vlorant

Dátum: 2020-01-19
"

TovábB Olvasok!

– Sajnálom, doktor úr, de nem értem, hogy miért kerestem fel egy olyan egyszerű sejtszaporulatot, mint maga.
– Semmi baj, nyugodjon meg!
– Én nyugodt vagyok, ellentétben magával, doktor úr. Nyilván az anyja nem nevelte meg eléggé, mert ugye, elsőként köszönünk, és csak aztán nyugtatgatjuk a másikat.
– Üljön le szépen!
– Mi maga, jegyszedő, egy kisvárosi amatőr színi társulatnál? Azt hittem, orvos.
– Mikor harapta meg?
– Vagy fogorvos? Rossz helyre jöttem? Jézusom, maga tényleg fogorvos? Azért ilyen korlátolt a szókincse.
– Tehát, mikor harapta meg?
– Ki?
– A troll.
– Ugye ezt nem kérdezi komolyan? Tudtam, hogy az orvosok babonások. Persze urbánus, hipokrita módon, de akkor is babonások. Csak náluk nem kéményseprőnél nyúlnak a gombhoz, hanem vérképnél, és nem gombhoz, hanem a recepttömbhöz.
– Tehát, mikor harapta meg?
– Nem harapott meg.
– De megharapta.
– Ezt meg honnan szedi? Nyilván az orvosin inkább bliccelt, és az előadások helyett valami félművelt barom szabadegyetemi ömlengéseit hallgatta. Hát, körülbelül oda is való. Ispotályba. Tudja, mi az? Nyilván nem.
– Látom, hogy megharapta és nem is most történt. A troll mérgezés már egészen komoly károkat okozott.
– Istenem, nem hiszem el, hogy nekem kell helyre tennem magát! De hát ez a szakmai hozzáállás középkori, sőt, nem is, inkább kőkori. Hol hagyta a kőbunkóját, doktor úr? A SUV csomagtartójában tárolja?
– Anya troll volt?
– Micsoda? Anya? Én nem hagyom magam megharaptatni anyákkal! Maga ostoba véglény.
– Akkor apa troll volt. Igen, ez a jellemzőbb. Látom is a nyomait.
– Kőbunkó paraszt.
– Méghozzá valamikor kamaszkor előtt haraphatta meg. Aztán a tünetek lappangtak, és csak lassan fejlődtek ki, amikor már késő volt. Ez is tipikus.
– Na, én megyek! Azt hittem, itt egy írástudóval találkozom, de hát mit várhat az ember egy tapló egysejtűtől? Doktor úr, maga pont annyira sötét, mint amennyire határozott. Csak a sötét, de öntudatos emberektől mentse meg a világot a jóisten! A sarki jósnő többet tud segíteni, mint maga. Szánalmas kis kuruzsló. Én megyek.
– Figyeljen ide! A tünetek szerint magát még gyerekkorban megharapta egy apa troll, és az átalakulás már a végstádiumban van. Ha segítséget akar, akkor ülve marad.
– Na, mi van, kibújt magából a diktátor? Okostojás. Két perc beszélgetés és máris kész a kórkép? Nyilván így diagnosztizál rákot is: intuícióval. Bizonyítsa be, hogy megharapott egy troll. Istenem, miket beszélek? Már lassan én is magához hülyülök!
– Jó, bebizonyítom.
– Na, doktor úr, erre kíváncsi vagyok.
– Ha felteszek pár kérdést, arra őszintén válaszol?
– Én nem vagyok Münchhausen, ellentétben magával, doki.
– Jó. Tehát akkor az első kérdés: van magánál okosabb ember a világon?
– Ez hülye kérdés. Persze, hogy van.
– Ki?
– Einstein.
– És még?
– … más nem jut eszembe, de biztos van.
– Jó. És szereti, ha magáé az utolsó szó?
– Az enyém az utolsó szó. Miért kérdez ilyen ökörségeket?
– Mert a troll harapás egyik jellemzője, hogy a fertőzött többre tartja magát másoknál. Ezt okozzák az éles troll fogak. Különösen az apa trollok fogai veszélyesek. Néha fűrész recézettségűek. Az áldozat észre sem veszi, jön a harapás, és már szét is van fűrészelve. Aztán persze a csontok rosszul forrnak össze, és már kész is a deformitás. Helyrehozhatatlan. Például, hogy többnek látja magát másoknál.
– Bocsánat, hogy beleszólok, ebbe a középszerű kocsmapulti okfejtésbe, de akkor mi van, ha az ember tényleg kicsit több másoknál?
– Megesik. De tudja, ez a ritkább eset. Ezért jön az ellenőrző kérdés.
– Na, ne! Micsoda tudományos módszer. Még ellenőrző kérdés is van! Kész huszonegyedik század.
– A kérdés a következő: mit érez, amikor másokat aláz?
– Én nem alázok senkit.
– Azt mondta, hogy őszinte lesz.
– Én nem alázok senkit.
– Mondom: őszinte. Meg akarja nézni az értelmező szótárban, hogy mit jelent az „őszinte” kifejezés?
– Maga megveszett. Hát hogy beszélhet így valakivel egy kisstílű, tanyai vajákos, akinek még az is nehezére esik, hogy kibetűzze azt a szót, hogy „etika”. Ugye hallotta már ezt a kifejezést? Gondolom, csak felmerült már valamelyik sorozatokat vetítő csatornán…
– Most! Most mit érez?
– Mi van?
– Mit érez most?
– Hagyjon békén, maga kinevelkedett lódoktor…
– Mit érez?
– Nem hagyná már abba?
– Mit érez? Bökje már ki!
– Örömet, hogy a fene egye meg! Örömet érzek.
– Jó érzést?
– Naná! Örömmel tölt el a tudat, hogy maga ideges lesz. Örülök, ha tudom, hogy magának rosszul esik, amikor a porba taposom az önérzetét.
– Miért?
– Mert ez jó érzés! Érti? Jó érzés. Jobban vagyok tőle. Jobban ízlik a kávé, finomabb a kaja, szebben süt a nap. Mert ettől… Menjen a francba!
– Mondja ki!
– Nem!
– De! Addig innen nem megy el!
– Maga egy egydimenziós zsírpaca egy zárójelentésen…
– Mit érez most? Mit? Ki vele, troll!
– Boldogságot, csessze meg! Igen, most is boldog vagyok. Persze a maga viselkedése nem könnyíti meg a dolgomat. Maga egyszerűen nem akarja, hogy boldog legyek.
– Bocsánat!
– Hülye!
– Na, látja, ez a troll méreg. Már benne van az ereiben. Beette magát a zsigereibe, a csontjaiba. A harapással ment át a troll méregmirigyeiből. Ettől érzi jobban magát, ha aláz. A troll méregtől. Ettől érzi többnek magát, ha aláz. Maga már troll. És hamarosan erős vágy keríti hatalmába, hogy harapjon.
– Miről beszél?
– Van a maga környezetében gyerek, vagy sérülékeny egyén?
– Miért?
– Mert a trollok főleg friss, gyenge áldozatokra vadásznak. Az erősekkel nem kezdenek. Őket nagyon nehéz megharapni, szóval azokhoz nem közelítenek. Tehát, van gyerek a közelben?
– Nincs.
– Jó. És még nem harapott meg senkit, ugye?
– Nem. Hé, kezdek megijedni.
– Hát azt nem csodálom. A troll harapásban az a legnagyobb veszély, hogy az áldozat nem veszi észre a sérülést. Aztán amikor már ő is vadászni kezd, akkor már késő, örökre elveszett: harap és onnantól már csak az élteti. Tudja, a boldogságnak nincs moralitása. Ha trollként rákap az alázás ízére, akkor magának vége. És úgy látom, hogy maga már rákapott.
– Akkor… ennyi?
– Azért még van remény. Nem túl nagy, de a kicsi is valami. Még meg lehet fogni a folyamatot. Visszafordítani nem, de kordában tartani még igen. Elmondjam, vagy inkább hagyjuk?
– …
– Elmondom. Van egy mód, ami segíthet. Kerülőút, talán önbecsapás, de mégis valami.
– Tudom már, alázzak mindenkit kínaiul, úgy nem értik.
– Tud kínaiul?
– Nem.
– Akkor az nem jó, és persze nem is elégülne ki. Nem. Más megoldásról van szó. Egy helyről, ahol szabadon alázhat másokat, és megkapja érte a táplálékot, ahol fölényeskedhet, és úgy is érezheti magát, mint aki jobb mindenkinél.
– Az jó! És sérülnek?
– Kik?
– Akiket alázok.
– Az jó, ugye?
– Az nagyon jó.
– Persze, sérülnek. Mondjuk kevesebben, mintha élőben csinálná, és talán csak néhányuk készül ki tőle, de azért sérülnek. És az a legszebb, hogy maga azt képzel róluk, amit csak akar. Azt is képzelheti, hogy egyikük-másikuk agyvérzést kapott maga miatt.
– Komoly? Az… csúcs.
– Bizony. És elképzelheti azt is, hogy van olyan, aki infarktust kapott, vagy megszégyenült, vagy nagyon-nagyon-nagyon ideges lett maga miatt.
– Ne már!
– De. És mindezt úgy, hogy élő embert nem is kell megharapnia. Félmegoldás, tudom, de azért hatékony.
– Most azonnal árulja el, hogy mit kell tennem! Megyek és csinálom!
– Egyszerű: menjen fel a netre és írjon kommenteket.
Share This