– … és akkor jött a nő. Vékony volt és egészen sápadt, de iszonyúan szép.
– Aha.
– … de nem, most komolyan, ne így! Így csak a hülyék fogják kézbe. Megmutatom. Látod, ez az igazi elegancia…
– Aha, passzold ide a sót!
– … te jó anyám, hát én megveszek érte, pedig szerintem beteg, olyan fehér, mint a mozzarella, de akkor is. Hihetetlen, ahogy rád néz! Neked véged. Elemészt…
– Aha.
– … harcoltam azzal a langaléta gyerekkel. Már nem a nővel. A nőért. Kard ki kard, ha érted, hogy mire gondolok. Egymásnak estünk, mint két iszonyúan felajzott csődör…
– Aha.
– … na, persze ha túl korán teszed bele a foghagymát, akkor megég, és az bizony barátom, elég nagy hiba. Keserű lesz, mint az élet, nők nélkül…
– Aha. Liszt… Köszi!
– … hát az teljesen hülye. Biztos találkoztál már te is vele. Ugye, milyen hülye? Anyám, tök eszement. Tegnap jobbról elém vágott, de én kikerültem, aztán én jöttem balról. Apám, azt látnod kellett volna! A taxis meg üvöltött, a két robogó meg egy centire egymástól…
– Aha.
– … csak úgy sütött a pillantása. Éjfekete volt. Mint anyámé, apám, pont, mint anyámé. Azán átmentünk a hídon. Megálltunk, mert szomjas volt. Vettem neki egy limonádét. Tudod a halas mellett a fagyizóban. Mi? Paradicsomot, mennyit? … Na, akkor azt mondtam, hogy hiába vagy beteg, babám, én akkor is…
– Aha.
– … de ha szétszereled, akkor kiderül, hogy az egész teljesen gagyi. A zárat simán szétvágod egy lemezollóval. Elég, ha fogod a lakat oldalát, mutatom, és hosszanti irányba vágni kezded…
– Aha.
– … ha tudnád! De nem tudod. Én teljesen elepedtem, pedig nem is tudom, hogy mi az. Epe? Az keserű, nem? Persze az anyám nem hitte el. Az én anyám imád, de egy szavamat sem hiszi el. Legyint rám. Így! És látom rajta, hogy nem vesz komolyan. Persze amikor haragszik, na, akkor komolyan vesz, ha szét akarja szekálni a fejem, de komolyan ám, apám. Mármint anyám vesz komolyan. Apámat nem érdekli.
– Aha.
– … aztán adtam neki egy pofont. Aztán ő is adott, de arra már nem emlékszem annyira…
– Aha. Sajt… kösz!
– … hosszú szoknyában volt, ami csak úgy lobogott a robogón, mint a Marilyn Monroe-nak, bele az arcomba, Istenem, azt hittem lerepül a hajam a fejem tetejéről. De aztán persze esni kezdett. Na, az meg Anita Ekberges volt. Persze én csak néztem, mint egy hülye. Apám… Anyám…
– Aha.
– … aztán persze felmentük a hegyre. Én izzadtam, mint a ló, de az a marha így sem vette le a sapkáját. Mintha a drága anyja reggel odaszögelte volna a fejéhez. Az rendben van, hogy napszúrás, meg minden, de könyörgöm, fülvédős sapka? Mit hitt, hogy hőgutát kap a dobhártyája? A csúcs közelében a gyerek már félrebeszélt…
– Aha.
– … végül megadta magát. Nyertem, mint a lottón, apám. De erre nincsenek szavak. Vagy vannak, de nekem nincsenek, és ne parasztkodj, hogy nekem mindenre vannak…
– Aha.
– … egy hete halt meg. Csak egy sima sms, hogy temetés, meg minden. Apám, hogy az milyen egy ótvar érzés. Ott állsz a haverod mellett, aki alig kap levegőt fájdalmában, és te is sírni akarsz, de persze nem az apja miatt, akit nem is bírtál soha, hanem a haverod miatt, aki viszont ezer éve a legjobb barátod. Ott állsz mellette… És simán mennél vele a halálba, ha kérné, és az meg sem tud szólalni, mert a torkát fojtogatja a sírás, és apám, mármint az apám nem fojtogatja, csak a sírás, és azt veszed észre, hogy már téged is fojtogatni kezd, mert átérzed, ha akarod, ha nem, hogy ő miben van benne nyakig…
– Aha.
– … aztán az a barom énekelni kezdett a terem közepén. Hihetetlen szép hangja van! Én már rég az operában állnék ilyen hanggal, de ő nem, mert azt mondja, hogy a művészetből nem lehet megélni, ezért aztán asztalosnak tanul. Asztalosnak! Elhiszed? Egy Pavarotti és széklábakat farag…
– Aha.
– … te, én úgy szeretlek, persze mint a haveromat …
– Várj! Kész a pizza. Kérsz?
– Naná! Éhen halok.
– Aha.
– … de nem, most komolyan, ne így! Így csak a hülyék fogják kézbe. Megmutatom. Látod, ez az igazi elegancia…
– Aha, passzold ide a sót!
– … te jó anyám, hát én megveszek érte, pedig szerintem beteg, olyan fehér, mint a mozzarella, de akkor is. Hihetetlen, ahogy rád néz! Neked véged. Elemészt…
– Aha.
– … harcoltam azzal a langaléta gyerekkel. Már nem a nővel. A nőért. Kard ki kard, ha érted, hogy mire gondolok. Egymásnak estünk, mint két iszonyúan felajzott csődör…
– Aha.
– … na, persze ha túl korán teszed bele a foghagymát, akkor megég, és az bizony barátom, elég nagy hiba. Keserű lesz, mint az élet, nők nélkül…
– Aha. Liszt… Köszi!
– … hát az teljesen hülye. Biztos találkoztál már te is vele. Ugye, milyen hülye? Anyám, tök eszement. Tegnap jobbról elém vágott, de én kikerültem, aztán én jöttem balról. Apám, azt látnod kellett volna! A taxis meg üvöltött, a két robogó meg egy centire egymástól…
– Aha.
– … csak úgy sütött a pillantása. Éjfekete volt. Mint anyámé, apám, pont, mint anyámé. Azán átmentünk a hídon. Megálltunk, mert szomjas volt. Vettem neki egy limonádét. Tudod a halas mellett a fagyizóban. Mi? Paradicsomot, mennyit? … Na, akkor azt mondtam, hogy hiába vagy beteg, babám, én akkor is…
– Aha.
– … de ha szétszereled, akkor kiderül, hogy az egész teljesen gagyi. A zárat simán szétvágod egy lemezollóval. Elég, ha fogod a lakat oldalát, mutatom, és hosszanti irányba vágni kezded…
– Aha.
– … ha tudnád! De nem tudod. Én teljesen elepedtem, pedig nem is tudom, hogy mi az. Epe? Az keserű, nem? Persze az anyám nem hitte el. Az én anyám imád, de egy szavamat sem hiszi el. Legyint rám. Így! És látom rajta, hogy nem vesz komolyan. Persze amikor haragszik, na, akkor komolyan vesz, ha szét akarja szekálni a fejem, de komolyan ám, apám. Mármint anyám vesz komolyan. Apámat nem érdekli.
– Aha.
– … aztán adtam neki egy pofont. Aztán ő is adott, de arra már nem emlékszem annyira…
– Aha. Sajt… kösz!
– … hosszú szoknyában volt, ami csak úgy lobogott a robogón, mint a Marilyn Monroe-nak, bele az arcomba, Istenem, azt hittem lerepül a hajam a fejem tetejéről. De aztán persze esni kezdett. Na, az meg Anita Ekberges volt. Persze én csak néztem, mint egy hülye. Apám… Anyám…
– Aha.
– … aztán persze felmentük a hegyre. Én izzadtam, mint a ló, de az a marha így sem vette le a sapkáját. Mintha a drága anyja reggel odaszögelte volna a fejéhez. Az rendben van, hogy napszúrás, meg minden, de könyörgöm, fülvédős sapka? Mit hitt, hogy hőgutát kap a dobhártyája? A csúcs közelében a gyerek már félrebeszélt…
– Aha.
– … végül megadta magát. Nyertem, mint a lottón, apám. De erre nincsenek szavak. Vagy vannak, de nekem nincsenek, és ne parasztkodj, hogy nekem mindenre vannak…
– Aha.
– … egy hete halt meg. Csak egy sima sms, hogy temetés, meg minden. Apám, hogy az milyen egy ótvar érzés. Ott állsz a haverod mellett, aki alig kap levegőt fájdalmában, és te is sírni akarsz, de persze nem az apja miatt, akit nem is bírtál soha, hanem a haverod miatt, aki viszont ezer éve a legjobb barátod. Ott állsz mellette… És simán mennél vele a halálba, ha kérné, és az meg sem tud szólalni, mert a torkát fojtogatja a sírás, és apám, mármint az apám nem fojtogatja, csak a sírás, és azt veszed észre, hogy már téged is fojtogatni kezd, mert átérzed, ha akarod, ha nem, hogy ő miben van benne nyakig…
– Aha.
– … aztán az a barom énekelni kezdett a terem közepén. Hihetetlen szép hangja van! Én már rég az operában állnék ilyen hanggal, de ő nem, mert azt mondja, hogy a művészetből nem lehet megélni, ezért aztán asztalosnak tanul. Asztalosnak! Elhiszed? Egy Pavarotti és széklábakat farag…
– Aha.
– … te, én úgy szeretlek, persze mint a haveromat …
– Várj! Kész a pizza. Kérsz?
– Naná! Éhen halok.
