– Hát ez rohadtul unalmas. Itt fogok megőrülni, ha még egy napot…
– Nem fogsz.
– De, barátom, meg fogok. Én többet nem írok semmit. Sőt, elégetem az összes jegyzetemet.
– Te most azért hívtál meg, hogy panaszkodj?
– Többnyire.
– Figyelj, tudom, hogy kijárási tilalom és fővesztés terhe mellet, nem is beszélve, hogy ha elkapod, akkor annak elég rossz vége lehet… de arra gondoltam, hogy… na, szóval ismerek két csajt…
– Egy nőt sem akarok itt látni, nemhogy kettőt.
– Akkor az anyád?
– Őt sem nagyon, de hát itt lakik.
– Te kis misogynista.
– Én nőgyűlölő vagyok.
– Az ugyanaz.
– Ja, csak lehet érteni. Egyébként nem tudom, hogy miért nem lehet úgy beszélni, hogy azt mindenki megértse. Tök bonyolult dolgokat is el lehet magyarázni egyszerű szavakkal… utálom a bonyolultságot.
– Te utálod? Te hülye vagy. A negyedét nem értem, amiről általában zagyválsz. Na, áthívjam azokat a csajokat?
– Akkor én elmegyek.
– Kijárási van. Csak nem akarsz megbetegedni?
– Rám nem hat.
– Jó. Máshogy fogalmazok: Amíg a vendégszeretetedet élvezem, addig nem mész sehova, mert pofon váglak. Az tuti hat rád. Hatás, ellenhatás meg a többi hülyeséged.
– A hatás ellenhatás nem hülyeség.
– Tényleg? Miért is?
– Mert hasznos. Na, figyelj: ha te pofon vágsz, az neked is tökre fáj. Pont annyira, mint nekem a pofon. Valójában úgy is fogalmazhatok, hogy én verlek kézen.
– Ezt nem tudtam.
– Pedig de. Két test kölcsönhatása, szóval a tenyered meg az arcom…
– Igen, folytasd csak!
– Óóóóó! Most vettem észre. Te át akarsz… Te egy átok vagy. Te galádul el akartad terelni a figyelmem…
– Éééén? Dehoooogy!
– De…
– Nem…
– De…
– Nem…
– Fú! Ez már filozófia.
– Ja, én is élvezem.
…
– Jó, én akkor is unatkozom.
– Ezért jöttem át…. Rendben, szóval csajok kilőve.
– Bárcsak minden nő.
– Egyébként miért utálod annyira a csajokat?
– Csak. Ne analizálj! Azt én szoktam.
– Legalább nézzük őket kukkeren.
– Milyen kukkeren?
– Nem azt mondtad, hogy csináltál egyet?
– Csinálgattam. Még nincs kész.
– De lehet látni vele?
– Persze.
– Csajokat is?
– Azokat is.
– Akkor irány a tető! Hozod szépen a félkész kukkered és megnézzük a csajokat a tavon. Teljesen biztonságos, egyik sem szól majd hozzád, de te szépen stírölöd őket, és ha valamelyik bejön, akkor szólsz nekem.
– Te valami kerítő vagy? Minek akarsz nekem nőt?
– Mert az időd nagy részében vagy elviselhetetlen módon viselkedsz, vagy nem lehet hozzád szólni, mert hülyeségeken töröd a fejed.
– Bocs, hogy gondolkodom! Majd leszokok róla a kedvedért.
– Egy szóval sem mondtam, hogy szokj le róla. Csak kicsit lazíts a tempón. Néha nem árt az. Elmenni kajálni egyet…
– Karantén.
– Jó, majd ha vége a rettegésnek. Beszélgetni egy nővel…
– Karantén, és itt az anyám… az is sok.
– Na, jó… én felmegyek a tetőre. Te pedig velem jössz.
– De van egy probléma, ami egy ideje nem hagy nyugodni. Elég érdekes dolog. Úgy is mondhatnám, hogy gigantikus.
– Nem érdekel.
– Pedig érdekelhetne, mert univerzális…
– A hülyeség az univerzális, minden más csak kisebb lehet nála. Kivéve a csajokat, mert ők a legnagyobbak. Gyere szépen fel a tetőre! Hozd a kukkert! Viszünk kaját. Hoztam bort. Sok bort. Sonkát meg kenyeret meg almát is. Anyám adott egy kosárral. A fele rohadt, de a fele tök jó. Indulás!
…
– Na, ugye, milyen szép itt?
– Nem szép. Gondolkodnom kéne. Nem hagy nyugodni a dolog…
– Be kéne fognod a szád. Hopp! Na? Na?!
– Mi na?
– Az a lány. Azt nézd!
– Nem látom, mert te nézel a kukkerbe.
– Ja, bocs!
– Át ne add!
– Dehogynem! Tessék! Nézd! Mondom, nézd!!!
– Hát…
– Ez? Ennyi? Hát? Az ott, barátom, két elképesztően szemrevaló nőlény. És odas! Erre jönnek!
– Tényleg! Bújjunk el!
– Dehogy bújunk! Ha hallótávolságra érnek, kiabálni fogunk.
– Én nem!
– Jó, majd én! És idehívjuk őket!
– Karantén!
– Nem jönnek be, csak dumálunk.
– Miről?
– Semmi értelmesről. Ha bármi értelmeset ki mersz ejteni a szádon, akkor jól meg fogom ütni a kezemet az arcoddal, és mindkettőnknek fájni fog.
– Igen. Azonos erővel.
– Ja, úgy!
– Hé, hölgyek! Mit kószálnak itt karantén idején? Nem akarnak közelebb jönni? Nem harapunk. Én legalábbis biztos nem … Hé! Állj le! Azonnal állj le, haver! Mit csinálsz? Hagyd abba! Tedd le azokat az almákat most azonnal. Te hülye vagy. Én erőt megfeszítve próbálok itt belőled végre normális embert faragni, te meg almával dobálod a nőket? Most nézd meg: elfutnak… mondjuk, szépen futnak, azt meg kell hagyni… és mellesleg az összes almánk oda. Mehetek le összeszedni. Hát te nem vagy normális. Én komolyan mondom….
– Hopp!
– Mi hopp?
– Eszembe jutott valami.
– Mi?
– Mindegy. Nem értenéd. Bolygók vannak benne.
– Most hova mész?
…
– Nem fogsz.
– De, barátom, meg fogok. Én többet nem írok semmit. Sőt, elégetem az összes jegyzetemet.
– Te most azért hívtál meg, hogy panaszkodj?
– Többnyire.
– Figyelj, tudom, hogy kijárási tilalom és fővesztés terhe mellet, nem is beszélve, hogy ha elkapod, akkor annak elég rossz vége lehet… de arra gondoltam, hogy… na, szóval ismerek két csajt…
– Egy nőt sem akarok itt látni, nemhogy kettőt.
– Akkor az anyád?
– Őt sem nagyon, de hát itt lakik.
– Te kis misogynista.
– Én nőgyűlölő vagyok.
– Az ugyanaz.
– Ja, csak lehet érteni. Egyébként nem tudom, hogy miért nem lehet úgy beszélni, hogy azt mindenki megértse. Tök bonyolult dolgokat is el lehet magyarázni egyszerű szavakkal… utálom a bonyolultságot.
– Te utálod? Te hülye vagy. A negyedét nem értem, amiről általában zagyválsz. Na, áthívjam azokat a csajokat?
– Akkor én elmegyek.
– Kijárási van. Csak nem akarsz megbetegedni?
– Rám nem hat.
– Jó. Máshogy fogalmazok: Amíg a vendégszeretetedet élvezem, addig nem mész sehova, mert pofon váglak. Az tuti hat rád. Hatás, ellenhatás meg a többi hülyeséged.
– A hatás ellenhatás nem hülyeség.
– Tényleg? Miért is?
– Mert hasznos. Na, figyelj: ha te pofon vágsz, az neked is tökre fáj. Pont annyira, mint nekem a pofon. Valójában úgy is fogalmazhatok, hogy én verlek kézen.
– Ezt nem tudtam.
– Pedig de. Két test kölcsönhatása, szóval a tenyered meg az arcom…
– Igen, folytasd csak!
– Óóóóó! Most vettem észre. Te át akarsz… Te egy átok vagy. Te galádul el akartad terelni a figyelmem…
– Éééén? Dehoooogy!
– De…
– Nem…
– De…
– Nem…
– Fú! Ez már filozófia.
– Ja, én is élvezem.
…
– Jó, én akkor is unatkozom.
– Ezért jöttem át…. Rendben, szóval csajok kilőve.
– Bárcsak minden nő.
– Egyébként miért utálod annyira a csajokat?
– Csak. Ne analizálj! Azt én szoktam.
– Legalább nézzük őket kukkeren.
– Milyen kukkeren?
– Nem azt mondtad, hogy csináltál egyet?
– Csinálgattam. Még nincs kész.
– De lehet látni vele?
– Persze.
– Csajokat is?
– Azokat is.
– Akkor irány a tető! Hozod szépen a félkész kukkered és megnézzük a csajokat a tavon. Teljesen biztonságos, egyik sem szól majd hozzád, de te szépen stírölöd őket, és ha valamelyik bejön, akkor szólsz nekem.
– Te valami kerítő vagy? Minek akarsz nekem nőt?
– Mert az időd nagy részében vagy elviselhetetlen módon viselkedsz, vagy nem lehet hozzád szólni, mert hülyeségeken töröd a fejed.
– Bocs, hogy gondolkodom! Majd leszokok róla a kedvedért.
– Egy szóval sem mondtam, hogy szokj le róla. Csak kicsit lazíts a tempón. Néha nem árt az. Elmenni kajálni egyet…
– Karantén.
– Jó, majd ha vége a rettegésnek. Beszélgetni egy nővel…
– Karantén, és itt az anyám… az is sok.
– Na, jó… én felmegyek a tetőre. Te pedig velem jössz.
– De van egy probléma, ami egy ideje nem hagy nyugodni. Elég érdekes dolog. Úgy is mondhatnám, hogy gigantikus.
– Nem érdekel.
– Pedig érdekelhetne, mert univerzális…
– A hülyeség az univerzális, minden más csak kisebb lehet nála. Kivéve a csajokat, mert ők a legnagyobbak. Gyere szépen fel a tetőre! Hozd a kukkert! Viszünk kaját. Hoztam bort. Sok bort. Sonkát meg kenyeret meg almát is. Anyám adott egy kosárral. A fele rohadt, de a fele tök jó. Indulás!
…
– Na, ugye, milyen szép itt?
– Nem szép. Gondolkodnom kéne. Nem hagy nyugodni a dolog…
– Be kéne fognod a szád. Hopp! Na? Na?!
– Mi na?
– Az a lány. Azt nézd!
– Nem látom, mert te nézel a kukkerbe.
– Ja, bocs!
– Át ne add!
– Dehogynem! Tessék! Nézd! Mondom, nézd!!!
– Hát…
– Ez? Ennyi? Hát? Az ott, barátom, két elképesztően szemrevaló nőlény. És odas! Erre jönnek!
– Tényleg! Bújjunk el!
– Dehogy bújunk! Ha hallótávolságra érnek, kiabálni fogunk.
– Én nem!
– Jó, majd én! És idehívjuk őket!
– Karantén!
– Nem jönnek be, csak dumálunk.
– Miről?
– Semmi értelmesről. Ha bármi értelmeset ki mersz ejteni a szádon, akkor jól meg fogom ütni a kezemet az arcoddal, és mindkettőnknek fájni fog.
– Igen. Azonos erővel.
– Ja, úgy!
– Hé, hölgyek! Mit kószálnak itt karantén idején? Nem akarnak közelebb jönni? Nem harapunk. Én legalábbis biztos nem … Hé! Állj le! Azonnal állj le, haver! Mit csinálsz? Hagyd abba! Tedd le azokat az almákat most azonnal. Te hülye vagy. Én erőt megfeszítve próbálok itt belőled végre normális embert faragni, te meg almával dobálod a nőket? Most nézd meg: elfutnak… mondjuk, szépen futnak, azt meg kell hagyni… és mellesleg az összes almánk oda. Mehetek le összeszedni. Hát te nem vagy normális. Én komolyan mondom….
– Hopp!
– Mi hopp?
– Eszembe jutott valami.
– Mi?
– Mindegy. Nem értenéd. Bolygók vannak benne.
– Most hova mész?
…
***
A Cambridge-i egyetem 1665-ben a londoni bubópestis járvány miatt bezárta kapuit. A frissen diplomázott Newton körülbelül KÉT ÉVIG anyjánál (Woolsthorpe Manor) dolgozott karanténben. A gravitáció elmélete ekkor fogant meg benne.
