Végre hazaérkezett a túrából. Hatalmas út volt, a közértig és vissza. Na ja, vírustúra a sarokig. Nem fázott, mert jól beöltözött, hiszen március végén bár meleg van, de lehet még hideg.
Az előszobát betöltötte a család zaja. Az asszony még mindig tanított a kisszobában, vagyis beszélt a számítógéphez, a gyerek meg a Tv-t bömböltette.
Furák ezek az idők.
Levette a kabátját, és közben azon tűnődött, hogy mit fog főzni. Mert persze a mai szülinap ugrott. Hiába lett negyven Jolika, ő maga mondta le az éttermet két napja. Hát igen. Persze az asszonnyal megértették a dolgot, de azért kicsit sajnálta, hogy most pénteken nem lesz este kínai. Szerette azt az éttermet.
Már a cipőt tolta volna le magáról, de ekkor furcsa dologra lett figyelmes. Rajta volt a kabát. Pedig határozottan emlékezett rá, hogy levette. Az akasztó felé fordult, és tényleg ott volt. Akkor most… igen, a kék is rajta volt. De miért? Miért vette fel a pirosra? Hát igen, hülyül. Ez is figyelmeztető jel, hogy elkapta a vírust. Hülye lesz? Vagy ez nem volt benne a tájékoztatóban? Levette a kabátot.
Szóval a kínai. Imádta azt az éttermet. Az asszony is. De most ugrott. Mint annyi minden. Mert persze idén nem mennek Párizsba. Ami csak egy dolog miatt örvendetes: megspórolnak egy kalap pénzt. Viszont örökké élnek majd, mert Párizst látni és meghalni… és mivel ők soha nem látják meg, ha így megy a dolog… Szóval Párizs is ugrott.
Nekiveselkedett a cipőnek, de ahogy lehajolt… hát ez már tényleg abszurd. A tükörbe nézett, és nem tudta nem látni, hogy a széldzseki is rajta volt. Ennyire? Ennyire fázott ma reggel? Mindegy. Majd legközelebb jobban figyel.
És persze, ha így megy a dolog, akkor Balatonra sem utaznak. Mondjuk Párizs mellett nem is mentek volna, de még így, vészterv esetén sem fog ez menni. Ha kitart a vírus, akkor home-office után home-nyaralás lesz idén.
Melege volt. Érezte, hogy izzad. Félve nézett a tükörre, és igen, már a szeme sarkából tudtam, hogy mit fog látni: a síkabátja is rajta volt. De miért? Lehúzta magáról, és alatta ott volt az ujjatlan dzseki, és az alatt a sárga esőkabát és az alatt a fekete soft-shell és az alatt mind a három futódzsekije.
Már nem akasztotta őket a fogasra. Ledobálta maga köré és most térdig állt a kabátokban. Kicsi volt az előszoba. Szólni kéne az asszonynak, hogy baj van. Vagy megőrült, vagy a kabátok őrültek meg. Jól hallotta, ahogy bent folyik az oktatás. Nem akart zavarani.
Aztán hirtelen megszakadt a kabátáradat. A kardigánok, melegítők, pulóverek jöttek. A kék, a mackós, a norvégmintás, a kapucnis, még egy kapucnis, még egy kapucnis.
Így nem lesz vacsora az biztos. Apu most vetkőzik, nem ér rá másra. Jött a narancssárga kapucnis (azt nagyon szerette), aztán az a napsárga, amit most karácsonyra kapott (még nem volt rajta soha), aztán a régiek, amit itthon szokott hordani. Mennyi is volt eddig? Tíz, húsz? Eddig úgy volt, hogy ma pizzát hozatnak, de ha így megy, akkor nincs az a pizzás, aki áttuszkolná a kaját egy ekkora ruhahalmon.
A vékonyabbak jöttek. A szürkék, húh, de mennyi szürke átmeneti pulóvere van. Eddig fel sem tűnt.
Talán főzni kéne pizza helyett. Ha bejut, akkor főzni fog. Mondjuk nem kínait. Nem. Az kicsit bonyolult lenne. Legyen inkább bundáskenyér. Ezer éve nem csinált olyat, pedig szerette. A gyerek is szereti. Az asszony is szereti. És nem is drága. Szikkadt kenyér kell, egy kis tojás, olaj, só, talán tej, és pár orrcsipesz.
A nadrágokról eddig el is feledkezett. Kár volt. Izzadtan tolta le magáról a farmereket, a melegítőket, a rövidnadrágot. Érezte, hogy fárad.
Szólhatna. Igen. Bekiabálhatna, hogy idekint krízis van. Túl sok a ruha. De az asszony munkája fontos. És a gyerek. Hát a gyerek már befejezte a házifeladatot. Vírusházi volt, nem kellette megerőltetnie magát, hogy végezzen vele. És most nyilván a netet nézi. Már derékig ért körülötte a halom. De vajon mit nézhet? Netflix, Youtube, HBO-go, Hulu, Amazon, vagy melyik moziáradat fut éppen, amit persze ő, hát ki más, fizetett elő az évek alatt? Vajon melyik? Lihegve, négy darab tartalék-rövidnadrág után jutott el az alsókig. Most a pólók jönnek. Na az kemény lesz. Óvatos becslés szerint is itt tölti az estét. Ha nincs száz pólója, akkor egy sem. Szerette a pólókat. Vetkőzni kezdett.
Mert ha egyszer bejut, akkor kiselejezti mindet, az tuti.
Új gondolat volt. Az elefántos és az Adidas, mármint a harmadik Adidas, után jutott eszébe. Szanálni fog. Pólóirtás lesz, ha bejut. És pulcsiirtás is, és nadrágirtás is. Már fájtak a tagjai. Ennyit ezer éve nem emelgette a kezét.
Persze érezte, hogy kicsivel jobb. Már nem volt annyira melege. Kissé könnyebben mozgott, holott még mindig kitartottak a pólók. Póló Vs. Gazdája. Kemény meccs.
Ha bejut a konyhába inni fog. Nem kólát, nem bort, nem behűtött sört, pedig abból van vagy öt, nem is teát, hanem vizet. Jó kis vizet. Fura mód csak arra vágyott. És enni is fog. De nem pizzát, á, nem azt, hiszen az nem is jutna be ide, és nem hozatnak kínait sem, mert az sem jutna be, hanem bundás kenyér lesz. Ő süti… vagy főzi, szóval készíti.
Jöttek a zoknik. Na, az is egy szép menet lesz. Egy fiók volt tele velük.
És persze a gyerek majd menni akar a haverokhoz, de ha ez a tendencia marad, és a zoknik után neki végig kell néznie az összes hülye netes filmcsatornát, ami sokszor párhuzamosan fut három gépen is náluk, akkor mire végez halott lesz. Persze a család is.
Izzadtan rángatta le magáról a zoknikat, de nem kellett lehajolni. Inkább a lábát tette fel a maga körül tornyosuló ruhahalomra.
Na és a gatyák?
Ja, a gatyák. Abból nincs is túl sok.
Csak tizenkettő volt, mire érezte, hogy a következő után már nem lenne mit levennie.
Végzett.
Komoly erőfeszítésébe került, hogy eljusson az előszoba ajtajáig.
Bent még mindig zajlott az élet.
Hátranézett. Ezt mind vissza kéne pakolni, hogy kijussanak. De persze holnap nem mennek sehova. Vírushelyzet van. És itthon nem kell más, csak egy póló egy gatya és talán zokni. És van itthon krumpli, krumplistésztának. Szerette a krumplistésztát és ezer éve nem ettek ilyesmit.
Megfordult, hogy belépjen. Könnyedén fordult. Szinte légies mozdulatokkal nyúlt a kilincs felé. Ha egyszer újra ki kell mennie, akkor nem vesz fel ennyi vackot. Csak a sárga kapucnist, amit idén kapott karácsonyra, meg a kék átmeneti kabátot. És nem baj, ha kicsit fázik, mert tavasz van. Tavasszal ér fázni. És fázni talán néha jobb, mint állandóan izzadni.
Persze, ha esik a hó, akkor felveszi majd a síkabátot is. Talán felveszi.
– Gyerekek, ma bundáskenyér lesz a vacsi. Pizza törölve – nyitott be a lakásba, és élvezte, hogy egy pillanatra minden elcsendesedett.
Az előszobát betöltötte a család zaja. Az asszony még mindig tanított a kisszobában, vagyis beszélt a számítógéphez, a gyerek meg a Tv-t bömböltette.
Furák ezek az idők.
Levette a kabátját, és közben azon tűnődött, hogy mit fog főzni. Mert persze a mai szülinap ugrott. Hiába lett negyven Jolika, ő maga mondta le az éttermet két napja. Hát igen. Persze az asszonnyal megértették a dolgot, de azért kicsit sajnálta, hogy most pénteken nem lesz este kínai. Szerette azt az éttermet.
Már a cipőt tolta volna le magáról, de ekkor furcsa dologra lett figyelmes. Rajta volt a kabát. Pedig határozottan emlékezett rá, hogy levette. Az akasztó felé fordult, és tényleg ott volt. Akkor most… igen, a kék is rajta volt. De miért? Miért vette fel a pirosra? Hát igen, hülyül. Ez is figyelmeztető jel, hogy elkapta a vírust. Hülye lesz? Vagy ez nem volt benne a tájékoztatóban? Levette a kabátot.
Szóval a kínai. Imádta azt az éttermet. Az asszony is. De most ugrott. Mint annyi minden. Mert persze idén nem mennek Párizsba. Ami csak egy dolog miatt örvendetes: megspórolnak egy kalap pénzt. Viszont örökké élnek majd, mert Párizst látni és meghalni… és mivel ők soha nem látják meg, ha így megy a dolog… Szóval Párizs is ugrott.
Nekiveselkedett a cipőnek, de ahogy lehajolt… hát ez már tényleg abszurd. A tükörbe nézett, és nem tudta nem látni, hogy a széldzseki is rajta volt. Ennyire? Ennyire fázott ma reggel? Mindegy. Majd legközelebb jobban figyel.
És persze, ha így megy a dolog, akkor Balatonra sem utaznak. Mondjuk Párizs mellett nem is mentek volna, de még így, vészterv esetén sem fog ez menni. Ha kitart a vírus, akkor home-office után home-nyaralás lesz idén.
Melege volt. Érezte, hogy izzad. Félve nézett a tükörre, és igen, már a szeme sarkából tudtam, hogy mit fog látni: a síkabátja is rajta volt. De miért? Lehúzta magáról, és alatta ott volt az ujjatlan dzseki, és az alatt a sárga esőkabát és az alatt a fekete soft-shell és az alatt mind a három futódzsekije.
Már nem akasztotta őket a fogasra. Ledobálta maga köré és most térdig állt a kabátokban. Kicsi volt az előszoba. Szólni kéne az asszonynak, hogy baj van. Vagy megőrült, vagy a kabátok őrültek meg. Jól hallotta, ahogy bent folyik az oktatás. Nem akart zavarani.
Aztán hirtelen megszakadt a kabátáradat. A kardigánok, melegítők, pulóverek jöttek. A kék, a mackós, a norvégmintás, a kapucnis, még egy kapucnis, még egy kapucnis.
Így nem lesz vacsora az biztos. Apu most vetkőzik, nem ér rá másra. Jött a narancssárga kapucnis (azt nagyon szerette), aztán az a napsárga, amit most karácsonyra kapott (még nem volt rajta soha), aztán a régiek, amit itthon szokott hordani. Mennyi is volt eddig? Tíz, húsz? Eddig úgy volt, hogy ma pizzát hozatnak, de ha így megy, akkor nincs az a pizzás, aki áttuszkolná a kaját egy ekkora ruhahalmon.
A vékonyabbak jöttek. A szürkék, húh, de mennyi szürke átmeneti pulóvere van. Eddig fel sem tűnt.
Talán főzni kéne pizza helyett. Ha bejut, akkor főzni fog. Mondjuk nem kínait. Nem. Az kicsit bonyolult lenne. Legyen inkább bundáskenyér. Ezer éve nem csinált olyat, pedig szerette. A gyerek is szereti. Az asszony is szereti. És nem is drága. Szikkadt kenyér kell, egy kis tojás, olaj, só, talán tej, és pár orrcsipesz.
A nadrágokról eddig el is feledkezett. Kár volt. Izzadtan tolta le magáról a farmereket, a melegítőket, a rövidnadrágot. Érezte, hogy fárad.
Szólhatna. Igen. Bekiabálhatna, hogy idekint krízis van. Túl sok a ruha. De az asszony munkája fontos. És a gyerek. Hát a gyerek már befejezte a házifeladatot. Vírusházi volt, nem kellette megerőltetnie magát, hogy végezzen vele. És most nyilván a netet nézi. Már derékig ért körülötte a halom. De vajon mit nézhet? Netflix, Youtube, HBO-go, Hulu, Amazon, vagy melyik moziáradat fut éppen, amit persze ő, hát ki más, fizetett elő az évek alatt? Vajon melyik? Lihegve, négy darab tartalék-rövidnadrág után jutott el az alsókig. Most a pólók jönnek. Na az kemény lesz. Óvatos becslés szerint is itt tölti az estét. Ha nincs száz pólója, akkor egy sem. Szerette a pólókat. Vetkőzni kezdett.
Mert ha egyszer bejut, akkor kiselejezti mindet, az tuti.
Új gondolat volt. Az elefántos és az Adidas, mármint a harmadik Adidas, után jutott eszébe. Szanálni fog. Pólóirtás lesz, ha bejut. És pulcsiirtás is, és nadrágirtás is. Már fájtak a tagjai. Ennyit ezer éve nem emelgette a kezét.
Persze érezte, hogy kicsivel jobb. Már nem volt annyira melege. Kissé könnyebben mozgott, holott még mindig kitartottak a pólók. Póló Vs. Gazdája. Kemény meccs.
Ha bejut a konyhába inni fog. Nem kólát, nem bort, nem behűtött sört, pedig abból van vagy öt, nem is teát, hanem vizet. Jó kis vizet. Fura mód csak arra vágyott. És enni is fog. De nem pizzát, á, nem azt, hiszen az nem is jutna be ide, és nem hozatnak kínait sem, mert az sem jutna be, hanem bundás kenyér lesz. Ő süti… vagy főzi, szóval készíti.
Jöttek a zoknik. Na, az is egy szép menet lesz. Egy fiók volt tele velük.
És persze a gyerek majd menni akar a haverokhoz, de ha ez a tendencia marad, és a zoknik után neki végig kell néznie az összes hülye netes filmcsatornát, ami sokszor párhuzamosan fut három gépen is náluk, akkor mire végez halott lesz. Persze a család is.
Izzadtan rángatta le magáról a zoknikat, de nem kellett lehajolni. Inkább a lábát tette fel a maga körül tornyosuló ruhahalomra.
Na és a gatyák?
Ja, a gatyák. Abból nincs is túl sok.
Csak tizenkettő volt, mire érezte, hogy a következő után már nem lenne mit levennie.
Végzett.
Komoly erőfeszítésébe került, hogy eljusson az előszoba ajtajáig.
Bent még mindig zajlott az élet.
Hátranézett. Ezt mind vissza kéne pakolni, hogy kijussanak. De persze holnap nem mennek sehova. Vírushelyzet van. És itthon nem kell más, csak egy póló egy gatya és talán zokni. És van itthon krumpli, krumplistésztának. Szerette a krumplistésztát és ezer éve nem ettek ilyesmit.
Megfordult, hogy belépjen. Könnyedén fordult. Szinte légies mozdulatokkal nyúlt a kilincs felé. Ha egyszer újra ki kell mennie, akkor nem vesz fel ennyi vackot. Csak a sárga kapucnist, amit idén kapott karácsonyra, meg a kék átmeneti kabátot. És nem baj, ha kicsit fázik, mert tavasz van. Tavasszal ér fázni. És fázni talán néha jobb, mint állandóan izzadni.
Persze, ha esik a hó, akkor felveszi majd a síkabátot is. Talán felveszi.
– Gyerekek, ma bundáskenyér lesz a vacsi. Pizza törölve – nyitott be a lakásba, és élvezte, hogy egy pillanatra minden elcsendesedett.
