– Kell nekem kettő belőlük.
– Honnan szedjek én ilyesmit?
– Figyelj, te vagy a beosztott, én meg a főnök. Érted a viszonyt? Hozz kettőt még estig!
– Rendben. De milyenek legyenek?
– Nem kell nagy fakszni. Holnap van a házassági évfordulónk, és valami kis ajándék jól jönne. Kéne egy óda.
– Hóva? És mi?
– De vicces.
– Nem annak szántam. Főnök, én kezdem nem érteni.
– Ok. A szonett megvan?
– Az is kell? Szerintem olyanunk nincs raktáron.
– Szóval nincs meg. A vers?
– Vers?
– Mondatok rímekben.
– Rímekben. Én egy kicsit most elkeseredtem.
– Megmutatom: Hozz nékem két költőt… az sem baj, ha szőrös.
– …
– Most mit nézel?
– Ez volt a rím?
– Ez.
– És ez jó volt?
– Nem, ez fos volt. Ezért szeretném, ha lemennél és felhoznál két költőt, írót, tök mindegy, csak tudjon valamennyire így beszélni.
– Minek?
– Mert az asszony szereti a rímeket. Meg az ódákat meg a balladákat meg a színdarabokat meg a szonetteket, és kell valami ajándék, mert megint beáll a hidegháború, és azt nem csak én, de te is csúnyán meg fogod érezni.
– Értem én. Lemegyek és felhozok kettőt.
– Na végre… egérke. Látod, ez is rím volt. Egész jól megy.
– Akkor ne menjek?
– Szerinted ez egy szonett?
– Fogalmam sincs.
– Nem az. Ezért lemész és minden feltűnés nélkül elhozol kettőt.
– Semmi feltűnés.
– Semmi feltűnés, de azért ne legyenek bénák.
– A békák?
– Hohó, te is ráéreztél, látom.
– Ne írjak én az asszonynak?
– Te?
– Én. Szerintem ez nekem menne. Szép vagy… méhnyak.
– Ja, ennek tuti örülne.
– Komolyan?…
– Kérlek, ne idegesíts, mert megy az idő és még főznöm is kell.
– Főzni? Szakácsot is hozzak?
– Az nem kell. Megoldom én. Nekem két költő kell.
– Egyébként miért kettő?
– Az egyik tartalék. Ha az első vackot csinál, akkor jön a második. A kettőből csak lesz már egy normális vers. Na eredj!
– Rendben. Hozom őket.
– De semmi fakszni, feltűnősködés, ez csak egy házassági évforduló. Értsenek a rímekhez, meg legyen egy kis fantáziájuk. Az asszonyhoz nem árt majd. Ennyi.
– Rendben, főnök! Rögtön jövök.
– Na, jól van fiam, a… csápom kivan.
– Honnan szedjek én ilyesmit?
– Figyelj, te vagy a beosztott, én meg a főnök. Érted a viszonyt? Hozz kettőt még estig!
– Rendben. De milyenek legyenek?
– Nem kell nagy fakszni. Holnap van a házassági évfordulónk, és valami kis ajándék jól jönne. Kéne egy óda.
– Hóva? És mi?
– De vicces.
– Nem annak szántam. Főnök, én kezdem nem érteni.
– Ok. A szonett megvan?
– Az is kell? Szerintem olyanunk nincs raktáron.
– Szóval nincs meg. A vers?
– Vers?
– Mondatok rímekben.
– Rímekben. Én egy kicsit most elkeseredtem.
– Megmutatom: Hozz nékem két költőt… az sem baj, ha szőrös.
– …
– Most mit nézel?
– Ez volt a rím?
– Ez.
– És ez jó volt?
– Nem, ez fos volt. Ezért szeretném, ha lemennél és felhoznál két költőt, írót, tök mindegy, csak tudjon valamennyire így beszélni.
– Minek?
– Mert az asszony szereti a rímeket. Meg az ódákat meg a balladákat meg a színdarabokat meg a szonetteket, és kell valami ajándék, mert megint beáll a hidegháború, és azt nem csak én, de te is csúnyán meg fogod érezni.
– Értem én. Lemegyek és felhozok kettőt.
– Na végre… egérke. Látod, ez is rím volt. Egész jól megy.
– Akkor ne menjek?
– Szerinted ez egy szonett?
– Fogalmam sincs.
– Nem az. Ezért lemész és minden feltűnés nélkül elhozol kettőt.
– Semmi feltűnés.
– Semmi feltűnés, de azért ne legyenek bénák.
– A békák?
– Hohó, te is ráéreztél, látom.
– Ne írjak én az asszonynak?
– Te?
– Én. Szerintem ez nekem menne. Szép vagy… méhnyak.
– Ja, ennek tuti örülne.
– Komolyan?…
– Kérlek, ne idegesíts, mert megy az idő és még főznöm is kell.
– Főzni? Szakácsot is hozzak?
– Az nem kell. Megoldom én. Nekem két költő kell.
– Egyébként miért kettő?
– Az egyik tartalék. Ha az első vackot csinál, akkor jön a második. A kettőből csak lesz már egy normális vers. Na eredj!
– Rendben. Hozom őket.
– De semmi fakszni, feltűnősködés, ez csak egy házassági évforduló. Értsenek a rímekhez, meg legyen egy kis fantáziájuk. Az asszonyhoz nem árt majd. Ennyi.
– Rendben, főnök! Rögtön jövök.
– Na, jól van fiam, a… csápom kivan.
***
Április 23. A könyv világnapja, Cervantes és Shakespeare halálának napja (1616. április 23.)a