Férjjavító 2078

"

TovábB Olvasok!

– Az állt a hirdetésben, hogy pár perc alatt megoldja a házassági gondjaimat.
– Így is van. Mikor hazudott egy hirdetés?
– Hát ez remek. Akkor mi legyen? Behozzam a férjem?
– A férje belefér egy szatyorba, hogy be kell hoznia?
– Nem úgy értem. De azért itt kell lennie, nem?
– Nem féltétlenül. Néha elég, ha a pár egyik fele jön el. De persze ha mindketten eljönnek, akkor nagyobb esély van a megoldásra. Mondjuk többe is kerül.
– Mennyivel?
– Jóval. Úgy jobb az eredmény és mi is pénzből élünk. De ha csak őt vagy magát kezeljük, akkor persze kevesebb, és sokszor már az is elég.
– És megpiszkálják majd az agyát?
– A férjéét, ha behozza?
– Aha.
– Hát meg. De ne gondoljon valami komoly dologra. Mi csak az előtérbe hozzuk azt, amit eddig is tudott. Egy kis statisztika, adatgyűjtés, nem komoly.
– Ennyi pénzért?
– Ennyiért.
– És mennyi idő lesz, ha holnap délelőtt behozom? Délután már a gyereknek zongoraórája van, és én nem érek rá elvinni.
– Nem sok. Tehát akkor összefoglalná, hogy mi a baj a kapcsolatukkal?
– A férjem.
– Ennél bővebben?
– Sok minden… Most mondjam el?… Jó. Szóval. Elsőként: rossz barátai vannak. Nem mind az, egy párat már kiiktattam, de azért még akad néhány. Aztán ott van a kaja. Nem eszik rendesen. Húst hússal zabálna, ha engedném.
– De nem engedni.
– Hát nem. Én alig eszem húst. Csak nem fogunk külön koszton élni? Ja, és a foci! Állandóan elmászkál ugrándozni, pedig tudja, hogy nem szeretem egyedül nézni otthon a négy falat. Egyébként minden rendben. Rendes ember. Jól keres, elvisz nyaralni, engedelmeskedik, a gyerekkel csak néha türelmetlen. Szeretem.
– Szereti.
– Persze. Hiszen házasok vagyunk.
– És mit szeretne elérni ezzel a kis kezeléssel? Már ha belefér a szatyorba, és elhozza hozzám?
– Hát, amit mondtam: Legyen egy kicsit megértőbb, ne mászkáljon el, a haverjait felejtse el, majd én megmondom, hogy kik illenek hozzá, egyen rendesen és úgy általában: szeressen jobban.
– Értem. Ez semmiség.
– Tényleg?
– Persze. A megoldás, hogy cserélje le!
– Mármint?
– Mármint a férjét. Ezt dobja ki a kukába, és vegyen magának egy szintetikus, programozhatót.
– Én nem akarok olyat. Én a férjemet akarom feljavítva. A hirdetés azt állítja, hogy erre maguk képesek.
– A hirdetés azt állítja, hogy őszinte alapokra hozzuk a kapcsolatát. Azt egy szóval sem mondtuk, hogy bárkit fel tudunk javítani. Tudja asszonyom, mi hozott anyagból dolgozunk.
– Na, ezt nem értem.
– Figyeljen! Az eljárás a következő: Vagy önbe vagy a férjébe vagy mindkettőjükbe beültetünk egy kis szerkezetet. Aprócska, pár atomnyi. Egy kapszulát kell lenyelni és ennyi. Vegyük úgy, hogy önbe ültettük.
– Nem tetszik.
– Jó, akkor vegyük úgy, hogy a férjébe. Szóval a szerkezet ezután minden olyan gondolatot és a gondolat nyomán létrejött cselekvést, érzelmet rögzít, mely a kedves feleségével, tehát önnel kapcsolatosan jött létre. Ezt aztán elemezzük, statisztikázzuk. Ennyi az egész.
– És ez jó?
– Ahogy vesszük. Az kiderül belőle, hogy a kedves férje miért van együtt önnel.
– Azért, mert szeret.
– Igen. De minket nem ez a szó érdekel, hanem az, hogy mi van a szó mögött. Mi az, amit magától kap? Miért éri meg önt szeretni?
– A szeretet nem „megérés” kérdése, hanem csak úgy van.
– Na ez, asszonyom, egy mítosz. A szeretet valami, ami számszerűsíthető. Egy egyenlet. Persze nem az érzés, hanem a mögötte lévő dolgok, melyek alkotják. Lehet, hogy utálja majd azt, amit mondok, de attól még így van, ha mélyen belegondol. Mi erre alapoztuk a céget, és higgye el, működik.
– A szeretet nem egyenlet. Az van, nem számszerűsíthető!
– De igen. Elsőként azt kell belátni, hogy a szeretet valamiért létrejön. A legegyszerűbb módja ennek az, hogy kijelentjük: a szeretet önző.
– A szeretet a legönzetlenebb dolog a világon!
– Asszonyom, estig itt ülünk, ha folyton közbevág. Higgye el, a szeretet önző.
– Bizonyítsa be!
– Készséggel. Ön miért szereti a férjét?
– Mert kedves, mert szereti a gyerekünket, mert… egy csomó dolog miatt.
– Igen. Magyarán azért szereti, mert olyan dolgokat tesz meg, amiktől ön jól érzi magát. Ez önzőség. De ne aggódjon, mindenki önző, ezzel nincs egyedül. Egyszerűen arról van szó, hogy az ember akkor érez valaki iránt szeretetet, ha az a valaki vagy valami jót tesz számára, vagy legalábbis jót ígér, tehát örömet, boldogságot okoz valamilyen módon. Az emberi szeretet önző, mert az ember arra reagál, amit a külvilág vele tesz.
– Ez baromság. Én azért szeretem a férjem, mert ő is szeret.
– És ő azért szereti magát, mert ön megad neki bizonyos dolgokat, amiktől ő jobban érzi magát, amitől ő boldogabb. Ezt hívják párkapcsolatnak. Amikor a két fél egymás örömére tesz, és ezért a másik szereti.
– … ez akkor is hülyeség…
– …
– Jó, és mi van akkor, ha én olyan embert szeretek, aki nem is ismer? Aki nem is találkozott velem? Egy költőt, akinek csak a verseit olvastam?
– Gondolkozzon, asszonyom! Őt semmi másért nem szereti, mint a verseiért, mert azok okoztak örömet önnek.
– Jó, vagyis nem jó, de… mindegy. És azzal mi van, aki nem ismer engem és én sem ismerem őt, de mégis szeretem?
– Asszonyom, ha valakiről nem tud semmit, akkor azt az egyenletben egy nulla jelöli. Akiről nem tud semmit, az az ön számára nem is létezik. Persze elképzelhet valakit, hogyne. Olyan van. Sőt elég gyakori. Elképzel valakit, de ekkor tudja, hogy mit szeret? Azt a gondolatot, amit arról az illetőről gondol. Azt szereti, amit elképzel róla, hogy adni tudna magának. Egyébként a legkönnyebben egy gondolatot lehet szeretni, mert nincs semmi, ami megcáfolhatja azt. Ezért aztán a legkönnyebben egy gondolatot lehet gyűlölni is. Ott van például a férje. Miért van vele? Mit ad, ami miatt vele marad?
– Ez nem így megy.
– De. Pontosan így megy. Ezt mutatja meg a mi kis szerkezetünk. Regisztrálja, naplózza és megmutatja, hogy mit miért tesz, érez. Vegyük azt, hogy a férje veri.
– Nem ver!
– Nem? Esetleg maga veri?
– Csak szemmel.
– Az elég. Szóval akkor vegyük azt, hogy ön veri a férjét. Maga szerint miért marad még önnel?
– Mert szeret.
– Persze, de mi az, ami miatt szereti? Hiszen veri.
– Csak szemmel.
– Szemmel, szóval, bottal… az eszköz többnyire lényegtelen.
– Hát nem az.
– De igen. Higgye el, szavakkal jóval komolyabb sérülés is lehet okozni, mint egy vasvillával. Tehát veri a férjét. Ő azért marad maga mellett, mert szereti önt?
– Igen.
– Igen. De mi van a szó mögött? A szerkezetünk megmutatja. Többnyire egyébként az van mögötte, hogy a férje legszívesebb elmenekülne, mert senki nem szíveli, ha verik, de az elmenekülés gondolata jobban fáj, mint a verés. Mert fél attól, hogy nem látja a gyerekét, vagy attól, hogy az utcára kerül, vagy attól, hogy emiatt maga kerül az utcára, vagy attól, hogy a gyerekük megsínyli ezt az egészet. Fél.
– Tőlem?
– Persze. De ez nem gond. Mert marad. És azért, mert marad, mindezt nem fogja majd érezni, csak azt a kis verést, az pedig elhanyagolható dolog a sok rosszhoz képest, ami a meneküléssel járna. Ezért aztán a férje úgy érzi, hogy öntől biztonságot és szeretetet kap, egy kis verésért cserébe. Ön fenyegetést ad, de ha a férje engedelmeskedik önnek, akkor ezzel egyben megkönnyebbülést is ad neki. Érti? Az erőszak is lehet szeretet, mert ha engedünk az erőszakosnak, akkor enyhül a nyomás és úgy tűnik, hogy az, aki követelt tőlünk, az szeret, mert megadtuk neki, amit kért. És a legnagyobb öröm mindenki számára az, ha szeretnek minket. Mindez persze nem újdonság. Tisztában van vele mindenki, aki hatalmon van.
– Ez hülyeség.
– Nem, nem az. Figyeljen ide! Vannak párkapcsolatok, ahol az az alap, hogy egymásnak jó dolgokat adnak át önként, és ezért a másik fél jól érzi magát, mert érzi, hogy szeretik. Persze itt sem hiányzik az önzés, annál sem, aki ad, mert ugye remek érzés valakinek jót tenni, akit szeret az ember. Az a gondolat, hogy neki jó, annak is jó, aki ad. Ezért ad. Ezért aztán cserébe, mint egy üzletben, ő is kap majd ezt-azt. És mivel ez mindkettőjüknek jó, hát azt mondják egymásnak, hogy: „szeretlek”. És ez így is van. A „másiktól jót kapok” érzést nevezzük szeretetnek. De ehhez a típusú szeretethez az kell, hogy ön ne akarjon semmit elvenni a férjétől.
– Én nem akarok semmit elvenni tőle.
– Persze. Csak a barátait, a húst, a focit és még gondolom pár ezer dolgot, amit nem árult el nekem.
– …
– Szóval, ha el akar venni tőle valamit, akkor már más a helyzet. Az is szeretet persze, csak kicsit más az íze. Mert ha ön el akar venni valamit, az azt jelenti, hogy a férje azt nem akarja odaadni. Ugye ez logikus?
– Nem tudom.
– Logikus. Gondoljon bele: ha a férje oda akarná adni magának önként, akkor ön nem akarná elvenni tőle. Az ember nem tud valamit követelni, ha azt automatikusan megkapja. Vagy másképpen: csak olyan dolgot lehet követelni, amit az ember nem kap meg kérés nélkül.
– Jó, ez tényleg logikus.
– Remek. Amikor követelni kezd a férjétől, akkor a követelés benyújtásával félelmet ad át.
– Miféle félelmet?
– Például azt, hogy maga szomorú lesz, vagy elhagyja, vagy megbosszulja, vagy veszekedni fog. Ilyesmi. És a férje azért fog engedelmeskedni, hogy ez a félelem megszűnjön. És a férje odaadja majd, ami maga követel, és ezért ön elégedett lesz, és ez a férjét örömmel tölti el, és boldog lesz, mert elmúlt a veszély, mert ön szereti őt. Persze lehet, hogy csak egy ideig, és persze félelemből, de attól még a szeretet ott lesz. Egészen addig, míg maga képes valamit adni számára, ami neki kell, amitől szeretheti. Az egész ezen múlik: mennyi boldogságot kap. Mert ha kevesebbet kap, mint amennyit máshol megkaphat, akkor már ott sincs!
– Mi?
– Tudja, ha túl sok a félelem és a követelés, de kevés a teljesítésért járó jutalom, akkor néha a sűrű erdőn át vezet a kiút. Lehet, hogy bevállalja majd azt a sok rosszat, ami a meneküléssel együtt jár, hogy eljusson valahova, ahol kevesebb a félelem és többször adnak csak úgy, önként egymásnak örömöt az emberek. De persze ez egyénenként változik. Lehet félni egy életen át és lehet félelemből szeretni. Aztán meg a megszokás is szeretetet szül, mert az ismeretlen mindig félelmetes, és ezért többnyire jobb a megszokott rossz. Szóval van esélye.
– Figyeljen ide! Én ebből az egészből alig értek valamit. Hozzam a férjem, vagy ne?
– Elmagyarázom egyszerűen újra! Jó?
– Igen.
– A szeretet önző. Akkor szeretünk valakit, valamit, egy embert, egy eszmét, egy fogalmat, egy helyet, bármit és bárkit, ha az valamilyen módon örömet, biztonságot, szóval jót okoz számunkra. Ez rendben?
– Rendben.
– Jó. Szeretni lehet úgy is, hogy nem kérek, csak adok. Azt, amit adni akarok. Adni is azért adok persze, mert az nekem örömet okoz. Ez rendben?
– Rendben, de…
– Igen, itt jön a második rész. Ha nem kapok eleget és ezért elveszek, követlek dolgokat a másiktól, akkor a másiknak félelmet adok át, amitől csak akkor szabadulhat, ha ő teljesíti azt, amit kérek. De ha teljesíti, akkor a félelem megszűnik, mert én újra elégedett leszek, és szeretni fogom őt és ez jó érzés lesz a számára. De nem azért szeret majd, mert adtam neki valamit, hanem azért, mert elvettem tőle a félelmet, amivel megfenyegettem, ha nem adja át azt, amit akarok tőle. Érti?
– Azt hiszem. De ha nem adja oda, amit…
– Ha nem adja oda önként?
– Igen, akkor mi van?
– Akkor nem jó embert választott. Csak akkor szerethet valakit azért, amit ad, ha azt önként adta. Ha valakiből kikényszerít vagy elvesz valamit, akkor azt az embert…
– Nem szeretem.
– Dehogynem! Szeretheti azt, akitől elvesz valamit. Úgy szereti majd, mint egy szerszámot, mondjuk mint egy vasalót, vagy egy mosógépet, vagy egy ruhaszárítót, egy tv-t, egy vécépapírt.
– Értem.
– Jó lenne!
– És ez a kütyü, amit beültet?
– Az megmutatja, hogy a férje miért szereti önt. Azért mert fél, vagy azért, mert nem a félelemtől való szabadulást kapja főként öntől, hanem olyan dolgokat, amiket ő soha nem kért magától, mégis megkapja.
– Értem. És ha kiderül, hogy fél tőlem?
– Akkor maga eldöntheti, hogy mi legyen. Fontos-e az, amit eddig követelt tőle, vagy nem? Megfelelő-e az, hogy a férje félelemből szereti? Megnézheti, hogy maga mennyit adott oda neki őszintén, és hogy az mit jelentett neki. Ilyesmi. Egyszerűen kap egy klassz statisztikát excel-ben arról, hogy hogyan állnak egymással. Vagyis, hogy a kedves férje hogyan áll magával.
– És ha azt akarom, hogy én… tudja, a férjem is követel ezt-azt.
– Hát igen, ez tipikus. Amikor elkezdődik ez a követelős játék, akkor rákapnak az ízére, és hacsak az egyik fél nem túl nyomorult, akkor kölcsönösen követelőznek majd és dobálják egymásnak a félelmet és nyomában a feloldozást. Ez is szép élet lehet. Fárasztó, rettenetes, öntudatlan, de jópofa. Tehát, szumma-szummárum: ha teljes képet akar, akkor jöjjön be együtt a férjével és nyeljék le együtt azt a kis kapszulát. Pár atom és sokat lendít a tudatosságukon.
– De ha kiderül, hogy… ha kiderül, hogy én nem akarok adni ezt-azt, és ő sem akar adni ezt-azt? Mármint önszántunkból. Vagy ha kiderül, hogy főként félünk egymástól? Vagy ha kiderül, hogy ő vagy én… szóval, ha ez nem megy nekünk?
– Hát az, városiasan szólva: szarka ügy. Mármint a párkapcsolatukra nézve. Tudja, ide azok jönnek, akik tudni akarnak dolgokat, nem azok, akik tudatlanul akarnak jobb életet maguknak. Azok számára ott van a robot osztály egy emelettel lejjebb. Remek szakemberek dolgoznak náluk. Hihetetlen, hol tart már a robotika. Nos? Mi legyen? Kinek kell a kapszula? Önnek? A kedves férjének? Esetleg együtt? Vagy sehogy?
– … az a baj… az a baj, hogy már megfertőzött. Kapszula nélkül.
– Hát igen. A gondolatok fertőzők, de ez legyen a legnagyobb problémája, asszonyom! Végül is kapott egy új nézőpontot. Elvetheti, ha akarja… vagy ha képes rá.
– Maga gonosz egy kicsit.
– Gonosz, de közben kicsit izgató is, nem?
– De.
– És ezért egy kicsit szeret is, nem?
– De, hogy a fene essen magába!
Share This