– Mester, szeretnék nem gondolkodni.
– Én is, fiam, én is.
– De Mester, hiszen a gondolataink visznek minket tévútra, nem?
– Hát azok odavisznek, oda is. De persze a tévút egy tág fogalom, ugyebár?
– Akkor mit csináljak, ha nem akarok tévúton járni?
– Ez egyszerű, kis tanítványom: verj egy szöget a homlokodba, és minden gondolatod azonnal megszűnik. Olyan leszel, mint egy karfiol. Csodálatosan egyszerű és problémamentes. Legalábbis magad számára. Az ápolókat már nem irigylem. Egyébként én szeretem a karfiolt. Te nem? Egy jó kis karfiolleves…
– De Mester, nem lehetne inkább meditálni?
– Ja, tényleg. De azt is lehet, csak nagyon fárasztó és persze gondolatok ellen nem valami jó.
– Nem?
– Ha meg akarod szüntetni őket, akkor nem.
– Mester, összezavarodtam. Akkor mire jó?
– Egy kis nyugalomra. Arra remek. Ajánlom is! És persze segít koncentrálni, és ezer másra is szuper.
– De én meg akarom szüntetni a gondolataimat.
– Hát akkor te hülye vagy, kis tanítványom.
– Mester, Buddha azt mondta…
– Ha azt mondta, akkor az már egy gondolat.
– De ő úgy értette…
– Az is egy gondolat.
– De ha kiirtanám magamból a negatív gondolatokat…
– Ez is egy gondolat, és akkor egyébként úgy tűnik, hogy nem is minden gondolat zavar, csak a zavarók. Szegény negatív gondolatok. Micsoda diszkrimináció.
– De azért meditáljak?
– Ja, azt mindenképpen javaslom. Én is meditálok.
– Értem. Akkor én most hazamegyek.
– Hová?
– Platán köz 3.
– És haza akarsz találni?
– Jó lenne.
– Akkor nem javaslom, hogy ne gondolkozz, mert a címed egy gondolat. De ha megint vissza szeretnél jönni hozzám, akkor ezt se felejtsd el. Ez már két gondolat, amit jó lenne észben tartani. Micsoda paradoxon.
– Ezek emlékek.
– Tehát gondolatok.
– És ha nem olvasnék? Az kevesebb gondolattal jár. Olvastam valahol, hogy nem jó olvasni.
– Igazad van, ne olvass! Nézd a Netfluxot, baromi sok jó sorozat van fent.
– Nem. Azt sem nézem.
– Akkor meg mit fogsz csinálni, kis tanítványom? Nézegeted a felhőket, vagy egy fej káposztát?
– Ha attól megértem a világot, akkor igen.
– Ha meg akarsz érteni valamit, akkor sajnos gondolkodnod kell. A megértés egy gondolat. Basszus, de bonyolult ez az egész.
– Akkor mesterek szavait tanulmányozom.
– Tényleg? Hogy?
– Az írásaikat.
– Akkor mégis olvasol. És hát azok is gondolatok. Leírva. Ez nem tűnt fel? Minden egyes könyv egy rakat gondolatot tartalmaz, ami egy talicskányi új gondolatot szül. Például olyan gondolatokat, hogy gondolkodni rossz. Akkor inkább nézd a Netfuxot. Van sorozat a meditációról is. Egyszerűen csúcs.
– Mester, figyeljen!
– Hogy? Gondolattal vagy anélkül?
– Tud nélküle?
– Nem. Azért kérdeztem. Vagyis tudok, de akkor meg nem foglak érteni.
– Nem?
– Hát hogy értenélek meg, ha nem értem a nyelvet és vele a fogalmakat, amiket most használsz?
– Nem fogja érteni?
– A nyelv egy gondolat-rendszer. Mi találtuk ki. És persze megtanultuk, és eltároltuk olyan mélyen és fixen, hogy ki ne törlődjön. Ha meg akarlak érteni, akkor sajnos használnom kell!
– De Mester! A gondolatok nélküli szemlélődés…
– Ja! Az csúcs. Mondtam már, hogy meditálnod kéne? Kár, hogy nem érdekel.
– De érdekel.
– De hiszen az érdeklődés egy gondolat, amitől épp most akartál megszabadulni.
– Akkor ne szemlélődjek?
– Dehogynem. Most mondtam, hogy az csúcs.
– És megszabadulok a gondolatoktól?
– Ha közvetlenül utána szöget versz a halántékodba, akkor igen.
– De Mester, ez hülyeség.
– Ez is egy gondolat. Hopp, te kis csaló.
– Én boldog akarok lenni.
– Ez is egy gondolat.
– Mi? A boldogság, vagy az, hogy az akarok lenni?
– Mindhárom.
– De csak kettőt kérdeztem.
– Az „én” is az.
– De Mester. Az „én”…
– Gondolat. Jól eltárolva.
– De a végső meditációban…
– Szög?
– Nem a szög.
– Akkor nem végső.
– Egy másik mester azt mondta, hogy a gondolatnélküli jelenlét a lényeg, az a cél.
– Az tényleg jó. Karfiolleves után nem ajánlom.
– El lehet érni?
– Néha.
– És állandóan?
– Hát, szólj, ha neked sikerült.
– A másik mesternek talán.
– Aha és megmutatta?
– Mit?
– Hát a gondolatnélküliséget.
– Meg. Olyan volt, mintha ott sem lett volna.
– És gondolom – érted: gondolom – volt annyi eszed, hogy elkérted a lakáskulcsát.
– Mi van, Mester?
– Ha legközelebb találkozol vele, kérd el a kulcsait.
– Minek?
– Mert odaköltözhetsz. Hátha jó helyen lakik.
– Hogy költözhetnék oda?
– Neki már nem kell. Nincs többé gondolata. Valószínűleg azt sem tudja, hogy hol lakott. Mehetsz nyugodtan. Őt már nem zavarja. Talán van HOB előfizetése is. Ha neked nem kell, kérd el nekem. Úgyis unom a lakásom. Nusi néni a gangon iszonyúan hangos. Alig lehet tőle meditálni. Na, elkéred?
– Hát, nem hiszem, hogy odaadná.
– Akkor kamuzott. Nem is dobta el a gondolatait, csak megállította.
– Azt lehet?
– Persze. Sőt, tök jó. Mindent meg lehet állítani egy ideig, még a csuklást is. Tényleg mondom, hogy meditálnod kéne.
– És kordában tartani?
– Engem?
– Nem, a gondolatot.
– Azt is lehet. Egész okos vagy, kis tanítványom, de gondolom, ez nem érdekel, hiszen ez is csak egy gondolat.
– Mi? Hogy okos vagyok, vagy az, hogy azt gondolom, hogy okos vagyok?
– Mind az öt.
– Öt?
– Maguk a szavak. Az, hogy én gondoltam. Az, hogy te megértetted, és az, hogy én és az hogy te.
– De a gondolat álmodozást szül.
– Ez is egy gondolat. Meg sem értenéd, ha nem lennének benned gondolatok.
– De akkor…
– Kis tanítványom, ez olyan, mintha úgy akarnál repülni, hogy soha többet nem akarnál leszállni.
– Az lehetséges?
– Szerinted?
– Nem tudom.
– Segítek: nem. Nincs az a madár, akinek ne kéne néha leszállnia.
– És ha az űrbe repül?
– Megdöglik. Jobb a szög.
– És ha csak kitárja a szárnyát és fent lebeg?
– Éhen hal. Jobb a szög.
– Akkor nincs remény?
– Hogyne lenne? Egyszerűen minden madárnak el kell fogadni, hogy le kell szállnia néha. Egyébként ez egy madárnak sem esik nehezére.
– És az emberek?
– Nekik nehezükre esik.
– És ha elfogadnák?
– Jaj, kis tanítványom. Arról nem beszélhetek. Az titok. De ahhoz el kéne fogadniuk, hogy vannak gondolataik.
– Amelyek meghatározzák a jövőjüket. Egy bölcs mondta.
– Milyen okosan. Persze ez is egy gondolat.
– De, ha leszámolna velük?
– Egy gondolat tehet jobbá egy gondolatot. Egy gondolat meg is változtathat egy gondolatot, de hogy egy gondolat megszüntetheti-e önmagát… hát?
– Nem?
– Nem tudom, gondold át.
– Egy gondolat… én nem egy gondolat vagyok.
– Ok. Emlékszel, hol laksz?
– Igen.
– És van HOB-d?
– Igen.
– És ideadnád a lakáskulcsod?
– Nem, Mester.
– Akkor még gyakorolj kicsit, és szólj, ha sikerült elfelejtened, de előbb tedd ki a kulcsot.
…
– Most mi van, kis tanítványom? Elkeseredtél?
– Kicsit, Mester. Akkor a gondolkodás jó?
– Nem.
– Rossz?
– Nem.
– Akkor így nincs értelme semminek. Buddha és a többi mester csak…
– Dehogy! Ne higgy el semmit, de gondolkodj el mindenen! Jó mi? Gondolkodj! Vagy persze még mindig ott a szög, mint megoldás.
– Én is, fiam, én is.
– De Mester, hiszen a gondolataink visznek minket tévútra, nem?
– Hát azok odavisznek, oda is. De persze a tévút egy tág fogalom, ugyebár?
– Akkor mit csináljak, ha nem akarok tévúton járni?
– Ez egyszerű, kis tanítványom: verj egy szöget a homlokodba, és minden gondolatod azonnal megszűnik. Olyan leszel, mint egy karfiol. Csodálatosan egyszerű és problémamentes. Legalábbis magad számára. Az ápolókat már nem irigylem. Egyébként én szeretem a karfiolt. Te nem? Egy jó kis karfiolleves…
– De Mester, nem lehetne inkább meditálni?
– Ja, tényleg. De azt is lehet, csak nagyon fárasztó és persze gondolatok ellen nem valami jó.
– Nem?
– Ha meg akarod szüntetni őket, akkor nem.
– Mester, összezavarodtam. Akkor mire jó?
– Egy kis nyugalomra. Arra remek. Ajánlom is! És persze segít koncentrálni, és ezer másra is szuper.
– De én meg akarom szüntetni a gondolataimat.
– Hát akkor te hülye vagy, kis tanítványom.
– Mester, Buddha azt mondta…
– Ha azt mondta, akkor az már egy gondolat.
– De ő úgy értette…
– Az is egy gondolat.
– De ha kiirtanám magamból a negatív gondolatokat…
– Ez is egy gondolat, és akkor egyébként úgy tűnik, hogy nem is minden gondolat zavar, csak a zavarók. Szegény negatív gondolatok. Micsoda diszkrimináció.
– De azért meditáljak?
– Ja, azt mindenképpen javaslom. Én is meditálok.
– Értem. Akkor én most hazamegyek.
– Hová?
– Platán köz 3.
– És haza akarsz találni?
– Jó lenne.
– Akkor nem javaslom, hogy ne gondolkozz, mert a címed egy gondolat. De ha megint vissza szeretnél jönni hozzám, akkor ezt se felejtsd el. Ez már két gondolat, amit jó lenne észben tartani. Micsoda paradoxon.
– Ezek emlékek.
– Tehát gondolatok.
– És ha nem olvasnék? Az kevesebb gondolattal jár. Olvastam valahol, hogy nem jó olvasni.
– Igazad van, ne olvass! Nézd a Netfluxot, baromi sok jó sorozat van fent.
– Nem. Azt sem nézem.
– Akkor meg mit fogsz csinálni, kis tanítványom? Nézegeted a felhőket, vagy egy fej káposztát?
– Ha attól megértem a világot, akkor igen.
– Ha meg akarsz érteni valamit, akkor sajnos gondolkodnod kell. A megértés egy gondolat. Basszus, de bonyolult ez az egész.
– Akkor mesterek szavait tanulmányozom.
– Tényleg? Hogy?
– Az írásaikat.
– Akkor mégis olvasol. És hát azok is gondolatok. Leírva. Ez nem tűnt fel? Minden egyes könyv egy rakat gondolatot tartalmaz, ami egy talicskányi új gondolatot szül. Például olyan gondolatokat, hogy gondolkodni rossz. Akkor inkább nézd a Netfuxot. Van sorozat a meditációról is. Egyszerűen csúcs.
– Mester, figyeljen!
– Hogy? Gondolattal vagy anélkül?
– Tud nélküle?
– Nem. Azért kérdeztem. Vagyis tudok, de akkor meg nem foglak érteni.
– Nem?
– Hát hogy értenélek meg, ha nem értem a nyelvet és vele a fogalmakat, amiket most használsz?
– Nem fogja érteni?
– A nyelv egy gondolat-rendszer. Mi találtuk ki. És persze megtanultuk, és eltároltuk olyan mélyen és fixen, hogy ki ne törlődjön. Ha meg akarlak érteni, akkor sajnos használnom kell!
– De Mester! A gondolatok nélküli szemlélődés…
– Ja! Az csúcs. Mondtam már, hogy meditálnod kéne? Kár, hogy nem érdekel.
– De érdekel.
– De hiszen az érdeklődés egy gondolat, amitől épp most akartál megszabadulni.
– Akkor ne szemlélődjek?
– Dehogynem. Most mondtam, hogy az csúcs.
– És megszabadulok a gondolatoktól?
– Ha közvetlenül utána szöget versz a halántékodba, akkor igen.
– De Mester, ez hülyeség.
– Ez is egy gondolat. Hopp, te kis csaló.
– Én boldog akarok lenni.
– Ez is egy gondolat.
– Mi? A boldogság, vagy az, hogy az akarok lenni?
– Mindhárom.
– De csak kettőt kérdeztem.
– Az „én” is az.
– De Mester. Az „én”…
– Gondolat. Jól eltárolva.
– De a végső meditációban…
– Szög?
– Nem a szög.
– Akkor nem végső.
– Egy másik mester azt mondta, hogy a gondolatnélküli jelenlét a lényeg, az a cél.
– Az tényleg jó. Karfiolleves után nem ajánlom.
– El lehet érni?
– Néha.
– És állandóan?
– Hát, szólj, ha neked sikerült.
– A másik mesternek talán.
– Aha és megmutatta?
– Mit?
– Hát a gondolatnélküliséget.
– Meg. Olyan volt, mintha ott sem lett volna.
– És gondolom – érted: gondolom – volt annyi eszed, hogy elkérted a lakáskulcsát.
– Mi van, Mester?
– Ha legközelebb találkozol vele, kérd el a kulcsait.
– Minek?
– Mert odaköltözhetsz. Hátha jó helyen lakik.
– Hogy költözhetnék oda?
– Neki már nem kell. Nincs többé gondolata. Valószínűleg azt sem tudja, hogy hol lakott. Mehetsz nyugodtan. Őt már nem zavarja. Talán van HOB előfizetése is. Ha neked nem kell, kérd el nekem. Úgyis unom a lakásom. Nusi néni a gangon iszonyúan hangos. Alig lehet tőle meditálni. Na, elkéred?
– Hát, nem hiszem, hogy odaadná.
– Akkor kamuzott. Nem is dobta el a gondolatait, csak megállította.
– Azt lehet?
– Persze. Sőt, tök jó. Mindent meg lehet állítani egy ideig, még a csuklást is. Tényleg mondom, hogy meditálnod kéne.
– És kordában tartani?
– Engem?
– Nem, a gondolatot.
– Azt is lehet. Egész okos vagy, kis tanítványom, de gondolom, ez nem érdekel, hiszen ez is csak egy gondolat.
– Mi? Hogy okos vagyok, vagy az, hogy azt gondolom, hogy okos vagyok?
– Mind az öt.
– Öt?
– Maguk a szavak. Az, hogy én gondoltam. Az, hogy te megértetted, és az, hogy én és az hogy te.
– De a gondolat álmodozást szül.
– Ez is egy gondolat. Meg sem értenéd, ha nem lennének benned gondolatok.
– De akkor…
– Kis tanítványom, ez olyan, mintha úgy akarnál repülni, hogy soha többet nem akarnál leszállni.
– Az lehetséges?
– Szerinted?
– Nem tudom.
– Segítek: nem. Nincs az a madár, akinek ne kéne néha leszállnia.
– És ha az űrbe repül?
– Megdöglik. Jobb a szög.
– És ha csak kitárja a szárnyát és fent lebeg?
– Éhen hal. Jobb a szög.
– Akkor nincs remény?
– Hogyne lenne? Egyszerűen minden madárnak el kell fogadni, hogy le kell szállnia néha. Egyébként ez egy madárnak sem esik nehezére.
– És az emberek?
– Nekik nehezükre esik.
– És ha elfogadnák?
– Jaj, kis tanítványom. Arról nem beszélhetek. Az titok. De ahhoz el kéne fogadniuk, hogy vannak gondolataik.
– Amelyek meghatározzák a jövőjüket. Egy bölcs mondta.
– Milyen okosan. Persze ez is egy gondolat.
– De, ha leszámolna velük?
– Egy gondolat tehet jobbá egy gondolatot. Egy gondolat meg is változtathat egy gondolatot, de hogy egy gondolat megszüntetheti-e önmagát… hát?
– Nem?
– Nem tudom, gondold át.
– Egy gondolat… én nem egy gondolat vagyok.
– Ok. Emlékszel, hol laksz?
– Igen.
– És van HOB-d?
– Igen.
– És ideadnád a lakáskulcsod?
– Nem, Mester.
– Akkor még gyakorolj kicsit, és szólj, ha sikerült elfelejtened, de előbb tedd ki a kulcsot.
…
– Most mi van, kis tanítványom? Elkeseredtél?
– Kicsit, Mester. Akkor a gondolkodás jó?
– Nem.
– Rossz?
– Nem.
– Akkor így nincs értelme semminek. Buddha és a többi mester csak…
– Dehogy! Ne higgy el semmit, de gondolkodj el mindenen! Jó mi? Gondolkodj! Vagy persze még mindig ott a szög, mint megoldás.
