Minden reggel egy idézettel kelt. Szerette az idézeteket. Valahogy utat mutattak neki. Nem minta hajlamos lett volna az eltévedésre, de ezek az apró kis bölcsességek mégis biztonságot adtak az egész napra.
Kiitta a kávé maradékát, és felkészült a húzásra.
Önmaga számára is nevetséges módon minden reggel izgult, hogy mi akad aznap horogra. Talán egy jópofa megállapítás lesz, mint például tegnap, amikor ezt dobta a gép: „Aki meg akar oldani valamit az életben, az megoldást keres. Aki nem, az kifogást”. Hát milyen csodás kis gondolat volt? Egyész nap ez a pár szó csengett a fülkében, és lám, megdöbbentő dolgokat fedezett fel maga körül. Ott volt például Elemér. Kedves ember, persze, de amikor reggel azzal a szöveggel hívta fel őket, hogy ma szabadnapot vesz ki, mert „betörtek hozzájuk”, és a rendőrség helyszínel, akkor ő pontosan tudta, hogy merről fújt a szél. Leltározás helyett egy kis kifogás, mi?
Letette a csészét és felütötte az internetet. Mert persze sokan mondják, hogy a net tele van szeméttel, hogy a netben nem lehet bízni, mert odaírhat bárki bármit, de ezt csak az állítja, aki nem ismeri a jó helyeket. Azokat az eldugott zugokat, ahol az igazság rejtőzik, és ahol ilyen jó kis napi idézeteket lehet találni.
Mobilján megjelent a kedvenc logó, majd a napi, pont neki szánt idézet. Gondosan átolvasta kétszer is.
– Ez igen – ingatta fejét, majd harmadszor is elolvasta immár fennhangon. – „Ne ítélkezz, magadat mérgezed vele.”
Elmosogatta a kávéscsészét és még mindig a mondaton járt az esze. Ez igen! Ez aztán bölcsesség a javából. És milyen igaz?! Tényleg csak magának árt vele az ember.
Aztán elsodorta a nap.
A mondat néha eszébe jutott, de sajnos a legtöbb esetben túl későn. Az számít, ha az ember lehülyézi a főnökét, és csak jóval utána ötlik fel benne a gondolat, hogy hát ezzel bizony megivott néhány deci mérget? Na, nem mintha az az elmeroggyant barom nem érdemelt volna meg némi kritikát, de az önmérgezés az mégiscsak önmérgezés. Vagy ott volt az ebéd. Az a villa szutykos volt. Lehet, hogy nem kellett volna kiborulnia, de ha a túróscsusza ezerötszázba kerül úgy, hogy a tészta csak hallomásból ismeri a túrót, akkor legalább a villa legyen már makulátlan. Nem? De! És amikor ezt szóvá teszi, akkor még a pincérnek áll feljebb. Kis szaros. Hát hol élünk mi? Aztán még erre jön a lelkiismeret furdalás, mert ez aztán olyan ítélkezés volt, hogy csak úgy dörgött.
A nap során nem egyszer vétkezett a mondat ellen. Utólag átgondolva az eseteket a legtöbb jogos volt, de szükségtelen. De ez nyilván nem számít a nagy bölcsek szemében, az ítéletek megszülettek ő meg csak úgy nyelte a mérget, mint kacsa a nokedlit.
Bosszúsan indult hazafelé. A mai bölcsesség nem neki való. Talán ha szombatra húzta volna. Úgy lett volna rá esély, hogy egyszer, legalább egyetlen egyszer megállta volna a dolgot. De hát péntek volt, a fene ott eszi meg. Pénteken mindig olyan idióta mindenki.
Beszállt a liftbe, és megnyomta a hatodikat. Néha gyalog ment fel, de ilyen hülye napon nem fogja kifárasztani magát.
– Hopp! – surrant be mellé a szomszéd lány az utolsó pillanatban.
Egy ideje kerülgették már egymást. Kápráztató, dögös, okos egy szomszéd volt, az már biztos, és úgy tűnt, hogy a lány sem veti meg az ő közelségét.
– A hatodikra? – kérdezte a lány vigyorogva, mintha most költözött volna ide. – Képzeld, lent, a zöldséges mellett nyílt egy új bolt. Minden van benne. Döbbenetes. Kávéscsészéktől kezdve a kapucsengőig. Igazi kincsesbánya. Ezt a pólót is ott vettem. Tetszik? Szerintem eszelősen jó.
Futó pillantást vetett a pólóra. Hát igen, helyes kis darab volt. Égszínkék anyag, mellkas tájékon egy narancssárga nap, alatta a „Ma jó napom van!!!” felirat. Ez így együtt a lánnyal – aki egyébként egy műanyag otthonkában is észbontón jól nézett volna ki – bizony magasan a nap fénypontja volt. Ebben a nyomorult, elvileg ítélkezésmentes napban ez a liftút bizonyult az egyetlen jónak. Szándékában állt ezt közölni a lánnyal. Elmondani, hogy ez a póló eszelős, vadító, hogy azt kívánja, bárcsak a hatszázadikra utaznának…
– Na, mi a véleményed? – mosolygott rá a lány és kebeltájékon a mondat, hogy „ma jó napja van”.
Kinyitotta a száját…
aztán becsukta…
… mert ma először időben eszébe jutott.
Végre!
VÉGRE!!!!
– Nos? – kérdezte harmadszorra a lány néhány kedves péntek esti szóra várva.
A lift megállt.
– No komment – vágta rá határozottan, majd elégedetten lépett ki az éppen nyíló ajtón.
Kiitta a kávé maradékát, és felkészült a húzásra.
Önmaga számára is nevetséges módon minden reggel izgult, hogy mi akad aznap horogra. Talán egy jópofa megállapítás lesz, mint például tegnap, amikor ezt dobta a gép: „Aki meg akar oldani valamit az életben, az megoldást keres. Aki nem, az kifogást”. Hát milyen csodás kis gondolat volt? Egyész nap ez a pár szó csengett a fülkében, és lám, megdöbbentő dolgokat fedezett fel maga körül. Ott volt például Elemér. Kedves ember, persze, de amikor reggel azzal a szöveggel hívta fel őket, hogy ma szabadnapot vesz ki, mert „betörtek hozzájuk”, és a rendőrség helyszínel, akkor ő pontosan tudta, hogy merről fújt a szél. Leltározás helyett egy kis kifogás, mi?
Letette a csészét és felütötte az internetet. Mert persze sokan mondják, hogy a net tele van szeméttel, hogy a netben nem lehet bízni, mert odaírhat bárki bármit, de ezt csak az állítja, aki nem ismeri a jó helyeket. Azokat az eldugott zugokat, ahol az igazság rejtőzik, és ahol ilyen jó kis napi idézeteket lehet találni.
Mobilján megjelent a kedvenc logó, majd a napi, pont neki szánt idézet. Gondosan átolvasta kétszer is.
– Ez igen – ingatta fejét, majd harmadszor is elolvasta immár fennhangon. – „Ne ítélkezz, magadat mérgezed vele.”
Elmosogatta a kávéscsészét és még mindig a mondaton járt az esze. Ez igen! Ez aztán bölcsesség a javából. És milyen igaz?! Tényleg csak magának árt vele az ember.
Aztán elsodorta a nap.
A mondat néha eszébe jutott, de sajnos a legtöbb esetben túl későn. Az számít, ha az ember lehülyézi a főnökét, és csak jóval utána ötlik fel benne a gondolat, hogy hát ezzel bizony megivott néhány deci mérget? Na, nem mintha az az elmeroggyant barom nem érdemelt volna meg némi kritikát, de az önmérgezés az mégiscsak önmérgezés. Vagy ott volt az ebéd. Az a villa szutykos volt. Lehet, hogy nem kellett volna kiborulnia, de ha a túróscsusza ezerötszázba kerül úgy, hogy a tészta csak hallomásból ismeri a túrót, akkor legalább a villa legyen már makulátlan. Nem? De! És amikor ezt szóvá teszi, akkor még a pincérnek áll feljebb. Kis szaros. Hát hol élünk mi? Aztán még erre jön a lelkiismeret furdalás, mert ez aztán olyan ítélkezés volt, hogy csak úgy dörgött.
A nap során nem egyszer vétkezett a mondat ellen. Utólag átgondolva az eseteket a legtöbb jogos volt, de szükségtelen. De ez nyilván nem számít a nagy bölcsek szemében, az ítéletek megszülettek ő meg csak úgy nyelte a mérget, mint kacsa a nokedlit.
Bosszúsan indult hazafelé. A mai bölcsesség nem neki való. Talán ha szombatra húzta volna. Úgy lett volna rá esély, hogy egyszer, legalább egyetlen egyszer megállta volna a dolgot. De hát péntek volt, a fene ott eszi meg. Pénteken mindig olyan idióta mindenki.
Beszállt a liftbe, és megnyomta a hatodikat. Néha gyalog ment fel, de ilyen hülye napon nem fogja kifárasztani magát.
– Hopp! – surrant be mellé a szomszéd lány az utolsó pillanatban.
Egy ideje kerülgették már egymást. Kápráztató, dögös, okos egy szomszéd volt, az már biztos, és úgy tűnt, hogy a lány sem veti meg az ő közelségét.
– A hatodikra? – kérdezte a lány vigyorogva, mintha most költözött volna ide. – Képzeld, lent, a zöldséges mellett nyílt egy új bolt. Minden van benne. Döbbenetes. Kávéscsészéktől kezdve a kapucsengőig. Igazi kincsesbánya. Ezt a pólót is ott vettem. Tetszik? Szerintem eszelősen jó.
Futó pillantást vetett a pólóra. Hát igen, helyes kis darab volt. Égszínkék anyag, mellkas tájékon egy narancssárga nap, alatta a „Ma jó napom van!!!” felirat. Ez így együtt a lánnyal – aki egyébként egy műanyag otthonkában is észbontón jól nézett volna ki – bizony magasan a nap fénypontja volt. Ebben a nyomorult, elvileg ítélkezésmentes napban ez a liftút bizonyult az egyetlen jónak. Szándékában állt ezt közölni a lánnyal. Elmondani, hogy ez a póló eszelős, vadító, hogy azt kívánja, bárcsak a hatszázadikra utaznának…
– Na, mi a véleményed? – mosolygott rá a lány és kebeltájékon a mondat, hogy „ma jó napja van”.
Kinyitotta a száját…
aztán becsukta…
… mert ma először időben eszébe jutott.
Végre!
VÉGRE!!!!
– Nos? – kérdezte harmadszorra a lány néhány kedves péntek esti szóra várva.
A lift megállt.
– No komment – vágta rá határozottan, majd elégedetten lépett ki az éppen nyíló ajtón.
