– Tegye le magát, kisasszony! Ugye van némi sejtése arról, hogy hol van most?
– Ön valamiféle… nem tudom, tanácsadó?
– Bárcsak az lennék. Nem, kisasszony, én ennél sokkal több vagyok. Én vagyok az ön lookistája.
– Aha. Az olyan, mint a gyógyszerész? Mert el kell áruljam, hogy nekem gyógyszerészem sincs.
– Nekem sincs. A személyes gyógyszerész szerintem egy városi legenda. Állítólag vannak olyan gyógyszertárak, ahol minden ügyfélnek egyéni szolgáltatást nyújtanak. Állítólag.
– Kik?
– A gyógyszerészek. Leülnek a vevővel, dumálnak a gyerekekről, isznak egy feketét, talán egy kis etye-petye is, de nyilván, szigorúan akkor, ha szociálisan etikus a helyzet, már ha érti ezt a szófordulatot. Aztán, ha átbeszélték a pletykákat és elfogyott a teasüti, akkor jöhet az aszpirin meg az antidepresszáns. Viszont én semmi ilyesmivel nem foglalkozom. Nincs is nálam teasüti. Azt kéne még! Ilyenekkel? Sőt, egészen kellemetlen leszek sokszor. Mert én vagyok a maga kis értékbecslője. Én vagyok a lookistája.
– Aha. Mármint hogy mennyit érek?
– Hát nagyjából. De, ha pontos akarok lenni, akkor úgy fogalmaznék, hogy nem azt mondom meg magáról, hogy milyen értéke van, hanem azt, hogy milyen értékűnek látszik, ami, lássuk be, sokkal fontosabb, mint az előbbi. Na, kezdhetjük?
– Várjon már! Ez valami felvételi?
– Nem, kisasszony. Ez egy szimpla értékbecslés. Itt van az orrom előtt a maga kartonja, átnéztem, meg hát itt vannak ezek a kis mikro-drónok, látja, azok ott, azok a kis muslicák, na azok. Szóval mi most elbeszélgetünk, és kap tőlem egy besorolást, aztán azzal lehet majd jelentkezni szépen a munkahelyekre.
– Na, álljunk meg egy pillanatra! Maga most besorol?
– Be ám! Sokkal egyszerűbb, mint pofára esni majd a felvételi elbeszélgetésen, menjen bárhová is. Ez egy igazságos, társadalmilag elfogadott rendszer. Személyes véleményem szerint üdvözítő, hogy végre a gyakorlatban is kipróbálhatjuk. Annyi kellemetlenséget, megaláztatást, álmatlan éjszakát spórolunk meg össztársadalmi szinten, hogy csak na. Fel kéne fognia, hogy ezzel magát védjük. Higgye el, ez a jövő. Végre az történik, amit gondolunk, és azt gondoljuk, ami történtik. Nincs meglepetés, és ön boldog lesz a munkahelyén, vesse bárhová is a sors. Na, ha nem haragszik, el is kezdeném, mert több kisasszony vár még maga mögött az értékbecslésre.
– Csak nőket becsül?
– Nem. Férfiakat is, bár ott mások a kritériumok. De ugye most nem fogunk itt belemenni valami gender-szenvelgésbe?
– Nem akartam.
– Remek. Akkor kezdhetjük?
– Igen.
– Helyes. Tehát. Átnéztem az aktáját és lekértem a kis drón barátaim adatait, amíg beszélgettünk. Van pár észrevételem. Sőt, néhány tanácsom is.
– Az remek.
– Ugye? Nem vagyunk mi állatok. Szóval. Az első értékbecslés szerint az ön értéke 2.8, de mivel felfelé kerekítünk, ön a 3-as osztályba kerül.
– Aha. És az jó?
– Hát az attól függ, hogy milyen munkát szeretne, és főleg mennyi fizetést hozzá.
– Jó munkát szeretnék és jó fizetést.
– Igen. Sejtettem én, hogy ez van. De azért a „jó” egy elég tág fogalom.
– Én nagyon jó munkát szeretnék és nagyon jó fizetést. Nem véletlenül tanultam ennyi éven át.
– Igen…. látom, hogy elég sokat… hát igen…, de sajnos az átlagfizetés fölött sajnos csak a 4-es osztályba került szerencsések reménykedhetnek. Magácska nem. Elnézést.
– Nem értem. Egyáltalán, mi ez a 3-as osztály? Miért ne kaphatnék átlagon felüli fizetést?
– Hát hogy mondjam… Szépen, vagy úgy, hogy rögtön megértse?
– Maradjunk az érthetőségnél. Tehát miért sorolt hármasba?
– Mert maga kicsit csúnya.
…
…
– Mit mondott az előbb?
– Hogy csúnyácska. A rosszindulatú kollegáim úgy fogalmaznának, hogy ronda, de ez nem igaz. Szerintem csak átlagos. Talán egy kicsit gyengébb. Nézze az adatokat! Az arcának a szimmetriaaránya nagyjából 70%. Ez már majdnem egy Picasso festmény. Görbe az orra. Nem nagyon, de a kis muslicáimból az egyik azért megszédült. Persze ne vegye ezt sértésnek. Mert nem mondanám csúnyának.
– Most mondta, hogy kicsit csúnya vagyok.
– Igen, de ezt nem én mondom, hanem az algoritmus. És valójában nem csúnya, csak nem szép. Nagy különbség. Teli pohár, üres pohár, vagy hogy is volt.
– De hiszen a saját szájával most mondta.
– Igen, de én azt mondom, ami itt az orrom előtt a gépben megjelenik. A program szerint pedig magácska kicsit csúnya. Szerintem nem, de a gép szerint igen. Csúnya, nincs mit tenni. 3-as osztály.
– Csúnya? Mégis mihez képest?
– Jolikához képest.
– Ki a frász az a Jolika?
– Angyal Jolika. Valami színésznő volt régen. Itt van egy rakat híresség, mutatom. Én nem ismerem őket… látja… ez… na, ez a nő szép. Na, ez ötöst kapna. Kap is. Ilyen magácska, vagy sem?
– Hogy lennék már ilyen?
– Ezért kap hármast. Nézze meg! A maga fara… nagy. Mármint ehhez képest itt a képen. Hogy lenne már a magáé ötös? A másikba bele se tud csípni egy szúnyog, mert kicsorbulna. A magáéba… hát sikerülne neki. Nem is egynek.
– Maga most tényleg a fenekemről beszél?
– Hát mi másról beszélnék? És a combja? Átlagos. Hármas. Semmi izom, szálka. Viszont van egy kis zsírocska. És a lábai? Kicsit tömzsik ugye? A bokája, hát nem egy gazella.
– …
– Aztán itt van a magassága. Nézze ezt! Ez egy ötös.
– De ez egy cérnazsiráf!
– De szép cérnazsiráf. Magácska hozzá képest egy kicsi, tömzsi jak.
– Jak?
– Jak. De nem olyan szőrös, mint egy jak, csak a forma miatt mondtam. Egyébként van szőre?
– Hogy érti ezt? Hogy nő-e rajtam szőr?
– Hát, ja. Egy ötösön nem nagyon van.
– Hát rajtam van.
– Akkor mégis jó a jak. Persze ha tíz centivel nagyobb lenne, akkor talán átcsúszna a négyesbe, de így, ilyen kis töpszlin, marad a hármas. Bocsánat! Ez van. Ugye nem sértődött meg?
– Én? Áh! Lehet, hogy szétverem magán ezt a széket, de megsértődve nem vagyok.
– De jó!
– És ez a hármas mit jelent?
– Hát átlagfizetést. Például. De nagyjából felvázolom, hogy mire jó. Elsőként. Ne jelentkezzen felsővezetőnek.
– De hát a szakképesítésem…
– Kisasszony, mondtam, hogy hármast kapott. Maradjunk a realitások talaján. Nem lehet osztályvezető, vezetőhelyettes… várjon csak… igen, körülbelül alkalmazott lehet. Na, tessék, lehet teamvezető, ha csupa hármas és kettes van a csapatban.
– Miért?
– Mert csúnya ember ne vezetgessen négyeseket. De ha ennyire nem tájékozott a dologban, akkor elmondom, hogy egyáltalán nem érdemes olyan állásra jelentkeznie, ahol látszik.
– Istenem! De hát mindenhol látszom.
– Nem. Ha kendőt húz a fejére, akkor nem látszik. Vagy zacskót. Vagy maszkot a szája elé. Ilyesmi. De ahol látszik, ott hármassal nincs esélye. Nem fogják felvenni. Vagy igen, de ne keseregjen nekem, ha nem lesz ott jó.
– Na figyeljen ide! Én nem azért tanultam…
– Kiasszony! Ne lovalja bele magát. Ha nem ötös, ha kis párnácskák vannak a popsiján, akkor bizonyos helyekre nem való. Értse már meg! Ez a munkám, értek hozzá. Az állásinterjúkban oda van írva, hogy hányas kategóriájú nőt várnak. Én nem ajánlom, hogy magasra törjön. Ilyen jak testtel, úgy sem megy. Négyes helyre ne menjen, mert be sem engedik. Még a hármas is necces. Ilyen arányokkal, hát nem is tudom. Szeret takarítani?
– Nem.
– Szülni? Oda nem is kell besorolás. Akármilyen csúnya lehet, mégis szabadon szülhet. Adok egy papírt, hogy szülni akar, és már mehet is.
– Nem akarok szülni.
– Kár. Arra jó lenne. Akkor szeretne otthon főzni? Mert tudja, hogy a jövendőbelije sem kéri majd el a besorolását. Legalábbis a legtöbb nem. A maga csúnyácska fejével még lehet olyan lelki kisugárzása, hogy minden férfinak leröpül a feje, ha szóba áll velük. Persze ahhoz el kell odáig jutni, de ha sikerül, akkor nyert ügye van. Egy csomó férfi elnézi magának, hogy hármas.
– Maga egy nagy paraszt.
– Nem. Én csak besorolom magát, amit amúgy is megtennének.
– Ki?
– Mindenki. Vagyis majdnem mindenki.
– Tényleg. A férfiaknak nem kell értékbecslés?
– Hát kell, de nem nagyon vesszük komolyan. Ha nem hányják el magukat az emberek, amikor észreveszik a férfit, akkor az egy négyesre már jó.
– Ez diszkrimináció!
– Hármas és ilyen szavakat ismer? Ez igen.
– Nem vagyok hülye.
– De kicsit azért pufi, és legyünk őszinték, azért a kettőnek van köze egymáshoz.
– Pufi sem vagyok. Csak nem vagyok gebe.
– Nézzük csak ezt a képet! Ez a referencia. Hohó! Maga nem ilyen. Szóval pufi.
– Szóval, aki nem gebe, az hülye?
– Én ezt egy szóval sem mondtam. De nem zörög a haraszt… érti, ugye?
– Mi van?
– Semmi. Csak mondom, amit mondanának mások. Szóval nem akar feleség lenni? Ahhoz sokszor elég egy kettes is. Csak komoly állást ne akarjon, mert az nem fog összejönni. Hármassal semmiképpen.
– De hát ez egy férfisoviniszta baromság.
– Jé, megint egy fura szó. Várjon, megnézem az arányait még egyszer, valami nem stimmel…. fura, mert az arányok… hát ez jak.
– Baromság!
– Nem, kisasszony. Ez a társadalmi igény. Ez az elvárás. Így alakult és mi alakítottuk ki így.
– Én nem!
– Dehogynem. Maga is közénk tartozik. Még hármasan is. Szóval ez van. Ne erősködjön itt. Maga akarta. Egyáltalán, és ezt csak mint magánember mondom, fura, hogy csak úgy betért az értékbecslésre.
– Mi a fenét tehettem volna?
– Hát sokat. Például. Azok a mellek lehetnének magasabban. Úgymond hetykék. Átküldök pár szabásmintát, hogy miről lenne szó. Az orrot ki lehet egyenesíteni. Meg a bőr. Meg a szőrök, nem is beszélve a hajról. Látom, hogy a lengőbordák a helyükön…
– Hát hol lennének?
– Otthon a vitrinben. Sikeres akar lenni? Akkor nincs többé fehérje, szénhidrát, zsír.
– Ne egyek?
– Hát én nem ennék. A négyesért egy évig semmit. Mégis mit képzel, hogy néz ki? És maga akar négyes fizetést? Azért meg kell dolgozni, kisasszony, nem csak úgy bejövök jakosan. Legalább egy normális magassarkúra ráfanyalodhatott volna. És a csípője? Milyen széles már? Meg az arccsontja? Az is széles, és a drónok szerint eléggé aránytalan. És a csontjai? Vastagok. Ezeket mind rendbe kéne szedni. Nem is beszélve a frizurájáról. Na, ezért kap hármast. Sajnálom, de egy kicsit komolyabban kellene venni ezeket a dolgokat, ha karriert dédelget.
– …
– Most el ne pityeregje magát!
– …
– Na, figyeljen ide! Nem akarok én rosszat magának. Csak meg akarom óvni a csalódásoktól. Ez az egész rendszer erre lett kitalálva.
– Nem értem. Elég, ha szép vagyok?
– Hát nagyjából igen.
– És a szaktudás?
– Nem számít olyan nagyon. Négyes fölött már nem kell hozzá. Majd a hármasok meg a kettesek szaktudnak. Ötösnél meg szerintem kifejezetten hátrány, de ez csak az én véleményem. A siker, kisasszony, a formában van. Tartalom bármilyen formában tud lötyögni, nem? De a forma látszik, kiasszony. Ettől szép ez a társadalom. Mármint szó szerint. De van megoldás ám! Mert mindig van kiskapu.
– Tényleg?
– Aha. Mert ha esetleg tudós akarna lenni…
– Tudós?
– Persze. Ha gondolja, akkor bejelölöm, hogy maga tudós pályára jelentkezik. Tudja, tudós: agytröszt, okoska, agymenő.
– Mert?
– Mert akkor jó a hármas, de ha gondolja, leminősítem kettesre. Az okoska állásoknál kifejezetten hátrány a jó popsi és a csini arc. Annál jobb, minél rondább. Jolikán egy hétig röhögnének. Mert hát ki hiszi el, hogy aki szép az okos is? Csak egy hülye. Tudja, az van, hogy a tudás kiül a testre és eltorzítja azt. Komoly. Erre vannak tanulmányok. Maga elég ronda tudósnak. Nem akar az lenni?
– Nem akarok.
– És szülni? Hátha szül egy ötöst.
– Nem.
– És főzni, takarítani?
– Nem.
– Talán lehetne még orvos is. Az olyan féltudós féle. Egy köpenyben nem is látszanak azok a párnácskák. Nem túl szép, de nem is gusztustalan.
– Na figyeljen ide! Én most innen felállok, kimegyek…
– Helyes! Átküldöm önnek a szabásmintákat. Fél év és talán lehet négyes. Persze munka van vele és bele kell nyúlni abba a pénztárcába. És nem ígérem, mert persze kutyából nem lesz szalonna, de ki tudja, vannak még csodák…
– Szóval felállok és kimegyek innen. És nem érdekel a maga rendszere.
– Az mit sem számít, kisasszony. A lényeg, hogy a társadalmat érdekli.
– Hát akkor majd megnevelem azt a társadalmat.
– Megnézném, hogyan.
– Megnézné? Hát nézze is. Filmrendező leszek, és csak hármasokat alkalmazok majd a főszerepekre. Divattervező leszek, és hármas modelljeim lesznek. És kettesek is talán. Lapszerkesztő leszek és egy szó sem esik négyesekről és ötösökről. Újságíró leszek és festő, és fényképész és tanácsadó és pszichológus és tanár és a helyére teszem a maga hülye rendszerét.
– Tanár az lehet hármassal is. Ott nem nézik igazán a skálát. A kölyköknek tök mindegy.
– Akkor tanár leszek.
– Sok sikert hozzá. És mit tanít majd?
– Valós értékrendet, maga paraszt!
– Ön valamiféle… nem tudom, tanácsadó?
– Bárcsak az lennék. Nem, kisasszony, én ennél sokkal több vagyok. Én vagyok az ön lookistája.
– Aha. Az olyan, mint a gyógyszerész? Mert el kell áruljam, hogy nekem gyógyszerészem sincs.
– Nekem sincs. A személyes gyógyszerész szerintem egy városi legenda. Állítólag vannak olyan gyógyszertárak, ahol minden ügyfélnek egyéni szolgáltatást nyújtanak. Állítólag.
– Kik?
– A gyógyszerészek. Leülnek a vevővel, dumálnak a gyerekekről, isznak egy feketét, talán egy kis etye-petye is, de nyilván, szigorúan akkor, ha szociálisan etikus a helyzet, már ha érti ezt a szófordulatot. Aztán, ha átbeszélték a pletykákat és elfogyott a teasüti, akkor jöhet az aszpirin meg az antidepresszáns. Viszont én semmi ilyesmivel nem foglalkozom. Nincs is nálam teasüti. Azt kéne még! Ilyenekkel? Sőt, egészen kellemetlen leszek sokszor. Mert én vagyok a maga kis értékbecslője. Én vagyok a lookistája.
– Aha. Mármint hogy mennyit érek?
– Hát nagyjából. De, ha pontos akarok lenni, akkor úgy fogalmaznék, hogy nem azt mondom meg magáról, hogy milyen értéke van, hanem azt, hogy milyen értékűnek látszik, ami, lássuk be, sokkal fontosabb, mint az előbbi. Na, kezdhetjük?
– Várjon már! Ez valami felvételi?
– Nem, kisasszony. Ez egy szimpla értékbecslés. Itt van az orrom előtt a maga kartonja, átnéztem, meg hát itt vannak ezek a kis mikro-drónok, látja, azok ott, azok a kis muslicák, na azok. Szóval mi most elbeszélgetünk, és kap tőlem egy besorolást, aztán azzal lehet majd jelentkezni szépen a munkahelyekre.
– Na, álljunk meg egy pillanatra! Maga most besorol?
– Be ám! Sokkal egyszerűbb, mint pofára esni majd a felvételi elbeszélgetésen, menjen bárhová is. Ez egy igazságos, társadalmilag elfogadott rendszer. Személyes véleményem szerint üdvözítő, hogy végre a gyakorlatban is kipróbálhatjuk. Annyi kellemetlenséget, megaláztatást, álmatlan éjszakát spórolunk meg össztársadalmi szinten, hogy csak na. Fel kéne fognia, hogy ezzel magát védjük. Higgye el, ez a jövő. Végre az történik, amit gondolunk, és azt gondoljuk, ami történtik. Nincs meglepetés, és ön boldog lesz a munkahelyén, vesse bárhová is a sors. Na, ha nem haragszik, el is kezdeném, mert több kisasszony vár még maga mögött az értékbecslésre.
– Csak nőket becsül?
– Nem. Férfiakat is, bár ott mások a kritériumok. De ugye most nem fogunk itt belemenni valami gender-szenvelgésbe?
– Nem akartam.
– Remek. Akkor kezdhetjük?
– Igen.
– Helyes. Tehát. Átnéztem az aktáját és lekértem a kis drón barátaim adatait, amíg beszélgettünk. Van pár észrevételem. Sőt, néhány tanácsom is.
– Az remek.
– Ugye? Nem vagyunk mi állatok. Szóval. Az első értékbecslés szerint az ön értéke 2.8, de mivel felfelé kerekítünk, ön a 3-as osztályba kerül.
– Aha. És az jó?
– Hát az attól függ, hogy milyen munkát szeretne, és főleg mennyi fizetést hozzá.
– Jó munkát szeretnék és jó fizetést.
– Igen. Sejtettem én, hogy ez van. De azért a „jó” egy elég tág fogalom.
– Én nagyon jó munkát szeretnék és nagyon jó fizetést. Nem véletlenül tanultam ennyi éven át.
– Igen…. látom, hogy elég sokat… hát igen…, de sajnos az átlagfizetés fölött sajnos csak a 4-es osztályba került szerencsések reménykedhetnek. Magácska nem. Elnézést.
– Nem értem. Egyáltalán, mi ez a 3-as osztály? Miért ne kaphatnék átlagon felüli fizetést?
– Hát hogy mondjam… Szépen, vagy úgy, hogy rögtön megértse?
– Maradjunk az érthetőségnél. Tehát miért sorolt hármasba?
– Mert maga kicsit csúnya.
…
…
– Mit mondott az előbb?
– Hogy csúnyácska. A rosszindulatú kollegáim úgy fogalmaznának, hogy ronda, de ez nem igaz. Szerintem csak átlagos. Talán egy kicsit gyengébb. Nézze az adatokat! Az arcának a szimmetriaaránya nagyjából 70%. Ez már majdnem egy Picasso festmény. Görbe az orra. Nem nagyon, de a kis muslicáimból az egyik azért megszédült. Persze ne vegye ezt sértésnek. Mert nem mondanám csúnyának.
– Most mondta, hogy kicsit csúnya vagyok.
– Igen, de ezt nem én mondom, hanem az algoritmus. És valójában nem csúnya, csak nem szép. Nagy különbség. Teli pohár, üres pohár, vagy hogy is volt.
– De hiszen a saját szájával most mondta.
– Igen, de én azt mondom, ami itt az orrom előtt a gépben megjelenik. A program szerint pedig magácska kicsit csúnya. Szerintem nem, de a gép szerint igen. Csúnya, nincs mit tenni. 3-as osztály.
– Csúnya? Mégis mihez képest?
– Jolikához képest.
– Ki a frász az a Jolika?
– Angyal Jolika. Valami színésznő volt régen. Itt van egy rakat híresség, mutatom. Én nem ismerem őket… látja… ez… na, ez a nő szép. Na, ez ötöst kapna. Kap is. Ilyen magácska, vagy sem?
– Hogy lennék már ilyen?
– Ezért kap hármast. Nézze meg! A maga fara… nagy. Mármint ehhez képest itt a képen. Hogy lenne már a magáé ötös? A másikba bele se tud csípni egy szúnyog, mert kicsorbulna. A magáéba… hát sikerülne neki. Nem is egynek.
– Maga most tényleg a fenekemről beszél?
– Hát mi másról beszélnék? És a combja? Átlagos. Hármas. Semmi izom, szálka. Viszont van egy kis zsírocska. És a lábai? Kicsit tömzsik ugye? A bokája, hát nem egy gazella.
– …
– Aztán itt van a magassága. Nézze ezt! Ez egy ötös.
– De ez egy cérnazsiráf!
– De szép cérnazsiráf. Magácska hozzá képest egy kicsi, tömzsi jak.
– Jak?
– Jak. De nem olyan szőrös, mint egy jak, csak a forma miatt mondtam. Egyébként van szőre?
– Hogy érti ezt? Hogy nő-e rajtam szőr?
– Hát, ja. Egy ötösön nem nagyon van.
– Hát rajtam van.
– Akkor mégis jó a jak. Persze ha tíz centivel nagyobb lenne, akkor talán átcsúszna a négyesbe, de így, ilyen kis töpszlin, marad a hármas. Bocsánat! Ez van. Ugye nem sértődött meg?
– Én? Áh! Lehet, hogy szétverem magán ezt a széket, de megsértődve nem vagyok.
– De jó!
– És ez a hármas mit jelent?
– Hát átlagfizetést. Például. De nagyjából felvázolom, hogy mire jó. Elsőként. Ne jelentkezzen felsővezetőnek.
– De hát a szakképesítésem…
– Kisasszony, mondtam, hogy hármast kapott. Maradjunk a realitások talaján. Nem lehet osztályvezető, vezetőhelyettes… várjon csak… igen, körülbelül alkalmazott lehet. Na, tessék, lehet teamvezető, ha csupa hármas és kettes van a csapatban.
– Miért?
– Mert csúnya ember ne vezetgessen négyeseket. De ha ennyire nem tájékozott a dologban, akkor elmondom, hogy egyáltalán nem érdemes olyan állásra jelentkeznie, ahol látszik.
– Istenem! De hát mindenhol látszom.
– Nem. Ha kendőt húz a fejére, akkor nem látszik. Vagy zacskót. Vagy maszkot a szája elé. Ilyesmi. De ahol látszik, ott hármassal nincs esélye. Nem fogják felvenni. Vagy igen, de ne keseregjen nekem, ha nem lesz ott jó.
– Na figyeljen ide! Én nem azért tanultam…
– Kiasszony! Ne lovalja bele magát. Ha nem ötös, ha kis párnácskák vannak a popsiján, akkor bizonyos helyekre nem való. Értse már meg! Ez a munkám, értek hozzá. Az állásinterjúkban oda van írva, hogy hányas kategóriájú nőt várnak. Én nem ajánlom, hogy magasra törjön. Ilyen jak testtel, úgy sem megy. Négyes helyre ne menjen, mert be sem engedik. Még a hármas is necces. Ilyen arányokkal, hát nem is tudom. Szeret takarítani?
– Nem.
– Szülni? Oda nem is kell besorolás. Akármilyen csúnya lehet, mégis szabadon szülhet. Adok egy papírt, hogy szülni akar, és már mehet is.
– Nem akarok szülni.
– Kár. Arra jó lenne. Akkor szeretne otthon főzni? Mert tudja, hogy a jövendőbelije sem kéri majd el a besorolását. Legalábbis a legtöbb nem. A maga csúnyácska fejével még lehet olyan lelki kisugárzása, hogy minden férfinak leröpül a feje, ha szóba áll velük. Persze ahhoz el kell odáig jutni, de ha sikerül, akkor nyert ügye van. Egy csomó férfi elnézi magának, hogy hármas.
– Maga egy nagy paraszt.
– Nem. Én csak besorolom magát, amit amúgy is megtennének.
– Ki?
– Mindenki. Vagyis majdnem mindenki.
– Tényleg. A férfiaknak nem kell értékbecslés?
– Hát kell, de nem nagyon vesszük komolyan. Ha nem hányják el magukat az emberek, amikor észreveszik a férfit, akkor az egy négyesre már jó.
– Ez diszkrimináció!
– Hármas és ilyen szavakat ismer? Ez igen.
– Nem vagyok hülye.
– De kicsit azért pufi, és legyünk őszinték, azért a kettőnek van köze egymáshoz.
– Pufi sem vagyok. Csak nem vagyok gebe.
– Nézzük csak ezt a képet! Ez a referencia. Hohó! Maga nem ilyen. Szóval pufi.
– Szóval, aki nem gebe, az hülye?
– Én ezt egy szóval sem mondtam. De nem zörög a haraszt… érti, ugye?
– Mi van?
– Semmi. Csak mondom, amit mondanának mások. Szóval nem akar feleség lenni? Ahhoz sokszor elég egy kettes is. Csak komoly állást ne akarjon, mert az nem fog összejönni. Hármassal semmiképpen.
– De hát ez egy férfisoviniszta baromság.
– Jé, megint egy fura szó. Várjon, megnézem az arányait még egyszer, valami nem stimmel…. fura, mert az arányok… hát ez jak.
– Baromság!
– Nem, kisasszony. Ez a társadalmi igény. Ez az elvárás. Így alakult és mi alakítottuk ki így.
– Én nem!
– Dehogynem. Maga is közénk tartozik. Még hármasan is. Szóval ez van. Ne erősködjön itt. Maga akarta. Egyáltalán, és ezt csak mint magánember mondom, fura, hogy csak úgy betért az értékbecslésre.
– Mi a fenét tehettem volna?
– Hát sokat. Például. Azok a mellek lehetnének magasabban. Úgymond hetykék. Átküldök pár szabásmintát, hogy miről lenne szó. Az orrot ki lehet egyenesíteni. Meg a bőr. Meg a szőrök, nem is beszélve a hajról. Látom, hogy a lengőbordák a helyükön…
– Hát hol lennének?
– Otthon a vitrinben. Sikeres akar lenni? Akkor nincs többé fehérje, szénhidrát, zsír.
– Ne egyek?
– Hát én nem ennék. A négyesért egy évig semmit. Mégis mit képzel, hogy néz ki? És maga akar négyes fizetést? Azért meg kell dolgozni, kisasszony, nem csak úgy bejövök jakosan. Legalább egy normális magassarkúra ráfanyalodhatott volna. És a csípője? Milyen széles már? Meg az arccsontja? Az is széles, és a drónok szerint eléggé aránytalan. És a csontjai? Vastagok. Ezeket mind rendbe kéne szedni. Nem is beszélve a frizurájáról. Na, ezért kap hármast. Sajnálom, de egy kicsit komolyabban kellene venni ezeket a dolgokat, ha karriert dédelget.
– …
– Most el ne pityeregje magát!
– …
– Na, figyeljen ide! Nem akarok én rosszat magának. Csak meg akarom óvni a csalódásoktól. Ez az egész rendszer erre lett kitalálva.
– Nem értem. Elég, ha szép vagyok?
– Hát nagyjából igen.
– És a szaktudás?
– Nem számít olyan nagyon. Négyes fölött már nem kell hozzá. Majd a hármasok meg a kettesek szaktudnak. Ötösnél meg szerintem kifejezetten hátrány, de ez csak az én véleményem. A siker, kisasszony, a formában van. Tartalom bármilyen formában tud lötyögni, nem? De a forma látszik, kiasszony. Ettől szép ez a társadalom. Mármint szó szerint. De van megoldás ám! Mert mindig van kiskapu.
– Tényleg?
– Aha. Mert ha esetleg tudós akarna lenni…
– Tudós?
– Persze. Ha gondolja, akkor bejelölöm, hogy maga tudós pályára jelentkezik. Tudja, tudós: agytröszt, okoska, agymenő.
– Mert?
– Mert akkor jó a hármas, de ha gondolja, leminősítem kettesre. Az okoska állásoknál kifejezetten hátrány a jó popsi és a csini arc. Annál jobb, minél rondább. Jolikán egy hétig röhögnének. Mert hát ki hiszi el, hogy aki szép az okos is? Csak egy hülye. Tudja, az van, hogy a tudás kiül a testre és eltorzítja azt. Komoly. Erre vannak tanulmányok. Maga elég ronda tudósnak. Nem akar az lenni?
– Nem akarok.
– És szülni? Hátha szül egy ötöst.
– Nem.
– És főzni, takarítani?
– Nem.
– Talán lehetne még orvos is. Az olyan féltudós féle. Egy köpenyben nem is látszanak azok a párnácskák. Nem túl szép, de nem is gusztustalan.
– Na figyeljen ide! Én most innen felállok, kimegyek…
– Helyes! Átküldöm önnek a szabásmintákat. Fél év és talán lehet négyes. Persze munka van vele és bele kell nyúlni abba a pénztárcába. És nem ígérem, mert persze kutyából nem lesz szalonna, de ki tudja, vannak még csodák…
– Szóval felállok és kimegyek innen. És nem érdekel a maga rendszere.
– Az mit sem számít, kisasszony. A lényeg, hogy a társadalmat érdekli.
– Hát akkor majd megnevelem azt a társadalmat.
– Megnézném, hogyan.
– Megnézné? Hát nézze is. Filmrendező leszek, és csak hármasokat alkalmazok majd a főszerepekre. Divattervező leszek, és hármas modelljeim lesznek. És kettesek is talán. Lapszerkesztő leszek és egy szó sem esik négyesekről és ötösökről. Újságíró leszek és festő, és fényképész és tanácsadó és pszichológus és tanár és a helyére teszem a maga hülye rendszerét.
– Tanár az lehet hármassal is. Ott nem nézik igazán a skálát. A kölyköknek tök mindegy.
– Akkor tanár leszek.
– Sok sikert hozzá. És mit tanít majd?
– Valós értékrendet, maga paraszt!
***
A lookizmusról (angolul): https://en.wikipedia.org/wiki/Lookism
