A hídon állt, és egy borotvát szorongatott a kezében. Komolynak tűnt a dolog. Eleve nem tudta eldönteni, hogy melyik legyen, pedig az igazi öngyilkosok – legalábbis így képzelte, miután annyi ilyesmit látott már filmekben – pontosan tudják, hogy melyik lesz, és hogy mit kell csinálni. Hát ő nem tudta. Azon morfondírozott, hogy ezek szerint ő nem is igazi öngyilkos. De persze – felnevetett – csak akkor igazi öngyilkos valaki, ha megöngyilkolja magát. Addig senki sem igazi, még azok sem, akik aztán igaziakká válnak. Szóval most pont ott van, ahol bárki más, és nincs a világon senki, aki kiszúrná, hogy mennyire igazi.
A folyón elúszott alatta egy jégtábla. Leugrik, fázni kezd, aztán elsüllyed. Persze, ha a borotvát is használná, akkor még gyorsabban történne az egész. Vagy a hideg vízben befagy az ér? Egyáltalán, be tud fagyni az ér….? Ez az! Ettől nem igazi ő. Mert ilyen hülyeségeken jár az esze, ahelyett, hogy csinálná. De mégis jó lenne megtudni, mi a helyzet ezzel. Meg kéne nézni a neten. Elővette a telefont, de a borotva zavarta a keresésben, így azt a zsebébe dugta. Csak meg ne vágjam a kezem, amikor kiveszem megint, gondolta, és újra felröhögött.
A neten alig talált valami értelmes információt. Persze melegben jobban folyik a vér, de hogy mennyivel jobban, az nem derült ki sehogy. Jó lenne, ha tudna angolul. Úgy tuti találna valami épkézláb információt. Rákeresett az angoltanfolyamokra. A keresési előzmények szerint legutóbb egy hete érdekelte a téma. Ahányszor már előfizetett ilyesmire és nem jelentkezett. Kész vagyon. Most már tényleg el kéne menni az egyikre. Az ember még öngyilkos sem lehet normális nyelvismeret nélkül. De mikor? Mondjuk teljesen mindegy. A macska nem sértődik meg, ha akár minden nap ott lesz esténként. Más meg nincs, ugye, aki megsértődne. Talán jobb lenne a sima ugrás. Emlékezett valakire, aki innen vetette le magát. Amikor becsapódott, eltörte a lábát. Hát az szar. Törött lábbal az ember nem szívesen haldoklik. Vajon az embernek van halálvágya, ha törött a lába, vagy automatikusan bekapcsol valami életösztön? Na, erre rá kéne keresni.
Elgémberedett ujjal keresett egy ideig.
Hát tényleg kell az az angol tanfolyam. De legalább a németnek neki kéne esnie. A dédanyja német volt. Talán átörökölt néhány nyelvi gént tőle. Van olyan, hogy nyelvi gén? Tuti van, de az is tuti, hogy még nincs felfedezve. Persze állítólag az öngyilkossági hajlam is öröklődik. Vagy csak egy mintázatot vesz át az ember? Na, ennek mindenképpen utána kell járnia.
De nem ebben a rohadt hidegben. Szétfagytak az ujjai.
A zsebébe nyúlt, majd káromkodva rántotta ki a kezét. Vérzett a hüvelykujja. Mély seb volt. Vagy két hétig úgy fog élni, mint egy majom, arról nem beszélve, hogy tiszta vér lesz a kabátja. Úgy nézek majd ki, mint egy lúzer öngyilkos. A lúzer öngyilkos olyan, hogy él.
Haza kéne menni.
A telefon akkor csörgött, amikor leért a hídról. A villamosmegálló felé sétált éppen, és örült, hogy az aluljáróban nincs olyan hideg.
– Igen? – szólt bele a telefonba.
– Jó estét! Jól van? – kérdezte egy nő. Fiatal hangja volt.
– Igen – válaszolta meglepetten. – Miből gondolta, hogy nem vagyok jól?
– Az öngyilkosmentő program negyed órája futott le.
– A mi?
– Az ön által beállított öngyilkosmentő program.
– Én nem állítottam be ilyesmit.
– De, csak nem tud róla. Ez is a program része.
– Aha. És ki is maga?
– Az ügyfélszolgálat. Minden esetben felhívjuk ügyfeleinket, ha a program lefut.
– És lefutott?
– Le. Negyed órával ezelőtt öngyilkos akart lenni.
– Ez nem is igaz.
– De az. A program lefutott, tehát ön éppen ott tartott, hogy véget vet az életének.
– Nem is.
– De. Ha a program lefutott, akkor igen. A program nem hazudik. Mindig pontos.
– Mert a program pontosan tudja, hogy én mit gondolok?
– Nem egészen. A program egy dolgot ismer fel, azt, ha az öngyilkosság gondolata a legkellemesebb alternatívának tűnik az ön számára.
– Ez hülyeség.
– Nem. Ez tény. Akkor lesz valaki öngyilkos, ha az összes lehetséges általa látott jövőkép közül a halál gondolata adja a legnagyobb boldogságot. A programunk ezt méri.
– És nekem a halál tűnt a legnagyobb örömnek? Be ne magyarázza már nekem, hogy tiszta élvezetből akartam megölni magam.
– Pedig ez a helyzet. Az emberek megrögzött boldogságkeresők. És ha a jövő sötét és rossz, ha nincs benne valami, ami boldogságot adhat, akkor annak a gondolata, hogy mindennek vége lehet, szinte szépnek tűnik. Márpedig az ember mindig azt választja, ami szerinte a legnagyobb örömöt adja. Ha ez maga a semmi… Ugye érti?
– Hát nekem a semmi az egy semmi. Viszont meg akarok tanulni angolul. És németül is.
– Igen. Tudom. Ezt állította be.
– Hova?
– A programba, amire előfizetett.
– Én nem állítottam be semmit.
– De. Ötszázhatvannégy nappal ezelőtt fizetett elő a szolgáltatásunkra.
– Ami?
– Ami bekapcsol, ha a semmi gondolata a legnagyobb örömöt adja a többi gondolathoz képest. Ekkor szoktak leugrani hidakról.
– Lát is engem?
– Nem. Csak tippeltem. Szóval a program bekapcsol és ad egy gondolatot. Egy amolyan vészhelyzeti gondolatot, ami akkor aktiválódik, ha baj van.
Most vette észre, hogy az aluljáró fehér műmárványpadlóját vörösre pettyezte. Bekapta az ujját. A vérnek vas íze van, ez már biztos. A vámpírok nyilván nem vashiányosak. Ha az ember vért iszik, akkor megoldja az anémiát? Vagy az anémia nem a vashiány, csak a vérszegénység, vagy ez a kettő egy és ugyanaz? Meg kéne nézni.
– Halló – szólalt meg valaki a fülében.
– Ja. El is felejtettem. Szóval mi is van azzal a vészhelyzeti gondolattal?
– Bekapcsol.
– Aha. És mit mond?
– Kinek mit. Azt a felhasználó állítja be és nem mi. Ekkora felelősséget nem vállalunk. Ha rossz gondolatot adunk, és mégis… érti… akkor mi lehúzhatjuk a rolót.
– Aha. Ez logikus. És én mit adtam meg?
– Várjon… igen… itt van. Ön a kíváncsiságot jelölte meg témaként, és meg kell mondjam, igencsak eredeti ötlet volt.
– Kösz. Egyébként hogy mondják angolul, hogy kíváncsiság?
– Curiosity.
– Csúcs! És németül?
– Elnézést, de inkább válaszoljon még két kérdésemre.
– Persze.
– Továbbra is elő akar fizetni a szolgáltatásra?
– Kéne?
– Hát, ha egyszer eljutott oda, hogy a semmi a legboldogabb alternatíva mind közül, akkor talán máskor is eljut.
– Oké. Akkor legyen.
– Rendben. És milyen gondolatra gondolt?
– Nem is tudom. Maradjon a kíváncsiság?
– Maradhat, de ha gondolja, kicserélhetjük másra is.
– Mire?
– Ebben nem segíthetek. Ezt a mentőövet magának kell kitalálnia.
– Akkor maradjon, ami volt.
– Rendben. Beírtam. És készen is vagyunk. Most mindjárt indítom a törlést.
– Milyen törlést?
– A beszélgetésünket töröljük.
– Miért?
– Mert ha emlékszik rá, akkor nem hat az öngyilkosmentő gondolat. Fontos, hogy ne tudja, amikor eszébe jut majd, hogy miért jutott az eszébe. Ettől van ereje.
– Aha. Szóval törli a beszélgetést.
– Persze. Most már csak azt kell tisztázni, hogy milyen címen számlázzuk a szolgáltatást. Tudja, ezt is el kell rejteni. Ha rájönne, akkor lásd, mint fent.
– Nem tudom. Van valami ötlete?
– Legyen nyelvtanfolyam. Az mindig beválik.
– Akkor ezért fizettem már ennyiszer elő…
– Ezt nem áll módomban megerősíteni.
– És mondja, hány éves?…
– Viszont látásra.
A villamos megérkezett. Hallotta, ahogy lefékez a feje fölött. Futni kezdett. Úgy sajgott az ujja, hogy csak na. Hazamegy, beköti és végre utánanéz annak a tanfolyamnak. Mégsem élhet az ember hülyén.
A folyón elúszott alatta egy jégtábla. Leugrik, fázni kezd, aztán elsüllyed. Persze, ha a borotvát is használná, akkor még gyorsabban történne az egész. Vagy a hideg vízben befagy az ér? Egyáltalán, be tud fagyni az ér….? Ez az! Ettől nem igazi ő. Mert ilyen hülyeségeken jár az esze, ahelyett, hogy csinálná. De mégis jó lenne megtudni, mi a helyzet ezzel. Meg kéne nézni a neten. Elővette a telefont, de a borotva zavarta a keresésben, így azt a zsebébe dugta. Csak meg ne vágjam a kezem, amikor kiveszem megint, gondolta, és újra felröhögött.
A neten alig talált valami értelmes információt. Persze melegben jobban folyik a vér, de hogy mennyivel jobban, az nem derült ki sehogy. Jó lenne, ha tudna angolul. Úgy tuti találna valami épkézláb információt. Rákeresett az angoltanfolyamokra. A keresési előzmények szerint legutóbb egy hete érdekelte a téma. Ahányszor már előfizetett ilyesmire és nem jelentkezett. Kész vagyon. Most már tényleg el kéne menni az egyikre. Az ember még öngyilkos sem lehet normális nyelvismeret nélkül. De mikor? Mondjuk teljesen mindegy. A macska nem sértődik meg, ha akár minden nap ott lesz esténként. Más meg nincs, ugye, aki megsértődne. Talán jobb lenne a sima ugrás. Emlékezett valakire, aki innen vetette le magát. Amikor becsapódott, eltörte a lábát. Hát az szar. Törött lábbal az ember nem szívesen haldoklik. Vajon az embernek van halálvágya, ha törött a lába, vagy automatikusan bekapcsol valami életösztön? Na, erre rá kéne keresni.
Elgémberedett ujjal keresett egy ideig.
Hát tényleg kell az az angol tanfolyam. De legalább a németnek neki kéne esnie. A dédanyja német volt. Talán átörökölt néhány nyelvi gént tőle. Van olyan, hogy nyelvi gén? Tuti van, de az is tuti, hogy még nincs felfedezve. Persze állítólag az öngyilkossági hajlam is öröklődik. Vagy csak egy mintázatot vesz át az ember? Na, ennek mindenképpen utána kell járnia.
De nem ebben a rohadt hidegben. Szétfagytak az ujjai.
A zsebébe nyúlt, majd káromkodva rántotta ki a kezét. Vérzett a hüvelykujja. Mély seb volt. Vagy két hétig úgy fog élni, mint egy majom, arról nem beszélve, hogy tiszta vér lesz a kabátja. Úgy nézek majd ki, mint egy lúzer öngyilkos. A lúzer öngyilkos olyan, hogy él.
Haza kéne menni.
A telefon akkor csörgött, amikor leért a hídról. A villamosmegálló felé sétált éppen, és örült, hogy az aluljáróban nincs olyan hideg.
– Igen? – szólt bele a telefonba.
– Jó estét! Jól van? – kérdezte egy nő. Fiatal hangja volt.
– Igen – válaszolta meglepetten. – Miből gondolta, hogy nem vagyok jól?
– Az öngyilkosmentő program negyed órája futott le.
– A mi?
– Az ön által beállított öngyilkosmentő program.
– Én nem állítottam be ilyesmit.
– De, csak nem tud róla. Ez is a program része.
– Aha. És ki is maga?
– Az ügyfélszolgálat. Minden esetben felhívjuk ügyfeleinket, ha a program lefut.
– És lefutott?
– Le. Negyed órával ezelőtt öngyilkos akart lenni.
– Ez nem is igaz.
– De az. A program lefutott, tehát ön éppen ott tartott, hogy véget vet az életének.
– Nem is.
– De. Ha a program lefutott, akkor igen. A program nem hazudik. Mindig pontos.
– Mert a program pontosan tudja, hogy én mit gondolok?
– Nem egészen. A program egy dolgot ismer fel, azt, ha az öngyilkosság gondolata a legkellemesebb alternatívának tűnik az ön számára.
– Ez hülyeség.
– Nem. Ez tény. Akkor lesz valaki öngyilkos, ha az összes lehetséges általa látott jövőkép közül a halál gondolata adja a legnagyobb boldogságot. A programunk ezt méri.
– És nekem a halál tűnt a legnagyobb örömnek? Be ne magyarázza már nekem, hogy tiszta élvezetből akartam megölni magam.
– Pedig ez a helyzet. Az emberek megrögzött boldogságkeresők. És ha a jövő sötét és rossz, ha nincs benne valami, ami boldogságot adhat, akkor annak a gondolata, hogy mindennek vége lehet, szinte szépnek tűnik. Márpedig az ember mindig azt választja, ami szerinte a legnagyobb örömöt adja. Ha ez maga a semmi… Ugye érti?
– Hát nekem a semmi az egy semmi. Viszont meg akarok tanulni angolul. És németül is.
– Igen. Tudom. Ezt állította be.
– Hova?
– A programba, amire előfizetett.
– Én nem állítottam be semmit.
– De. Ötszázhatvannégy nappal ezelőtt fizetett elő a szolgáltatásunkra.
– Ami?
– Ami bekapcsol, ha a semmi gondolata a legnagyobb örömöt adja a többi gondolathoz képest. Ekkor szoktak leugrani hidakról.
– Lát is engem?
– Nem. Csak tippeltem. Szóval a program bekapcsol és ad egy gondolatot. Egy amolyan vészhelyzeti gondolatot, ami akkor aktiválódik, ha baj van.
Most vette észre, hogy az aluljáró fehér műmárványpadlóját vörösre pettyezte. Bekapta az ujját. A vérnek vas íze van, ez már biztos. A vámpírok nyilván nem vashiányosak. Ha az ember vért iszik, akkor megoldja az anémiát? Vagy az anémia nem a vashiány, csak a vérszegénység, vagy ez a kettő egy és ugyanaz? Meg kéne nézni.
– Halló – szólalt meg valaki a fülében.
– Ja. El is felejtettem. Szóval mi is van azzal a vészhelyzeti gondolattal?
– Bekapcsol.
– Aha. És mit mond?
– Kinek mit. Azt a felhasználó állítja be és nem mi. Ekkora felelősséget nem vállalunk. Ha rossz gondolatot adunk, és mégis… érti… akkor mi lehúzhatjuk a rolót.
– Aha. Ez logikus. És én mit adtam meg?
– Várjon… igen… itt van. Ön a kíváncsiságot jelölte meg témaként, és meg kell mondjam, igencsak eredeti ötlet volt.
– Kösz. Egyébként hogy mondják angolul, hogy kíváncsiság?
– Curiosity.
– Csúcs! És németül?
– Elnézést, de inkább válaszoljon még két kérdésemre.
– Persze.
– Továbbra is elő akar fizetni a szolgáltatásra?
– Kéne?
– Hát, ha egyszer eljutott oda, hogy a semmi a legboldogabb alternatíva mind közül, akkor talán máskor is eljut.
– Oké. Akkor legyen.
– Rendben. És milyen gondolatra gondolt?
– Nem is tudom. Maradjon a kíváncsiság?
– Maradhat, de ha gondolja, kicserélhetjük másra is.
– Mire?
– Ebben nem segíthetek. Ezt a mentőövet magának kell kitalálnia.
– Akkor maradjon, ami volt.
– Rendben. Beírtam. És készen is vagyunk. Most mindjárt indítom a törlést.
– Milyen törlést?
– A beszélgetésünket töröljük.
– Miért?
– Mert ha emlékszik rá, akkor nem hat az öngyilkosmentő gondolat. Fontos, hogy ne tudja, amikor eszébe jut majd, hogy miért jutott az eszébe. Ettől van ereje.
– Aha. Szóval törli a beszélgetést.
– Persze. Most már csak azt kell tisztázni, hogy milyen címen számlázzuk a szolgáltatást. Tudja, ezt is el kell rejteni. Ha rájönne, akkor lásd, mint fent.
– Nem tudom. Van valami ötlete?
– Legyen nyelvtanfolyam. Az mindig beválik.
– Akkor ezért fizettem már ennyiszer elő…
– Ezt nem áll módomban megerősíteni.
– És mondja, hány éves?…
– Viszont látásra.
A villamos megérkezett. Hallotta, ahogy lefékez a feje fölött. Futni kezdett. Úgy sajgott az ujja, hogy csak na. Hazamegy, beköti és végre utánanéz annak a tanfolyamnak. Mégsem élhet az ember hülyén.
