2020 július

A halhatatlanság logikája

– Ciao! – intett a két idegen és már mentek is tovább. – Ezek ki voltak? – Mennek megőrizni a nevüket. – Te hülye vagy. – Nem. Komoly. – Elássák, vagy mi? – Nem. Megőrzik a jövőnek, hogy az eljövendő nemzedékek mind emlékezzenek rájuk. – Aha. És az jó? – Nekik jó. –...

Emberi erőforrások

Nem kellett volna eljönnie. Terhesen, egyedül semmiképpen nem. A sikátor teljesítette, amit elvártak tőle: sötét volt és félelmetes. A háta mögötti utca csak néhány méternyi biztonságot engedélyezett a behatoló számára, utána már az árnyak játszottak gonosz kis...

A kávéházban

Kiérünk a parkba. A kutya tudja, hogy innentől szabad a pálya, és eliramodik egy távoli bokor felé. Komótosan sétálok, még van időm. Át a parkon, aztán a fák ligete után be a betonrengetegbe. Ott várnak majd rám. Két olvasó, akik látni akarnak. Vajon miért vágyik...
Az üzenet

Az üzenet

Hogy a terv legfontosabb emberét a barátjának tudhatta, azt tiszta szerencsének tartotta. Hogy Auguszta az a nő volt, aki mellett megéri leélni egy életet, már a sorskérdés kategóriájába sorolta. Az is a sors ügymenetébe tartozott, hogy ennek a két embernek...

bővebben
Mimike

Mimike

– Minden ember ember, nincs kivétel – mondta a Mester. Már egy órája sétáltak a tanítvánnyal. A Mester néha füttyentett egyet, mire Mimike befejezte az aktuális szaglászást és csatlakozott hozzájuk. – Igen, de azért csak van valami különbség közöttük. Itt van például...

bővebben
Ádám

Ádám

A főnök úgy rohant, hogy majdnem orral nyitotta ki a labor ajtaját. A többiek persze már mind ott voltak. Az egész csapat. Húsz ember bámult a falnyi méretű kijelzőre. Egy pisszenés sem hallatszott. – Lekéstem? – Hát te aztán nem kapkodod el a dolgokat – válaszolta a...

bővebben
1922

1922

– Csillagom, mi legyen? – kérdezte a férfi. – Akkor szépen most bemész és elintézed – válaszolt az asszony. – De a többiek nem mind akarják. Ellenkezés lesz. – Édes hites uram, én téged nagyon szeretlek és becsüllek, és tényleg, az életemet is odaadnám érted, de – és...

bővebben
1922

1922

– Csillagom, mi legyen? – kérdezte a férfi. – Akkor szépen most bemész és elintézed – válaszolt az asszony. – De a többiek nem mind akarják. Ellenkezés lesz. – Édes hites uram, én téged nagyon szeretlek és becsüllek, és tényleg, az életemet is odaadnám érted, de – és...

bővebben
Júlus 6. A csók világnapja

Júlus 6. A csók világnapja

Ha talán adna egy csokit? Mogyorósat. Jó, ez egészen jó terv. Vesz egy csokit. Várjunk csak! Mennyi pénze van? Mert ugye, pénz nélkül nincs csoki, és csoki nélkül talán nincs csók sem. Márpedig csók kell! Persze előbb ölelés lesz. Az már megy. Vagyis ment egyszer,...

bővebben
Napi bölcsesség

Napi bölcsesség

Minden reggel egy idézettel kelt. Szerette az idézeteket. Valahogy utat mutattak neki. Nem minta hajlamos lett volna az eltévedésre, de ezek az apró kis bölcsességek mégis biztonságot adtak az egész napra. Kiitta a kávé maradékát, és felkészült a húzásra. Önmaga...

bővebben