– Üdvözlöm, az „Elvesszük a gyűlöletét” Rt-nél!
– Gyűlölöm, megvetem, lenézem azokat, akik nem tudnak pörköltet főzni – támaszkodott az asztalnak egy középkorú férfi. Látszott rajta, hogy ő aztán ért a pörkölthöz.
– Értem uram, ez szerintem is komoly probléma. Látom, aláírta a nyilatkozatot és az egyszerűbb kezelést választja – bólintott az értékesítő.
– Egyébként milyen ember az olyan, aki nem tud pörköltet csinálni? Mert a somlóit még valahogy megértem, még a húslevest is, de az igazi pörköltöt? Szerintem ne is éljen az ilyen, ugye?
– Hát ez attól függ. Ha pörkölt lennék, biztos én is haragudnék mindenkire, aki nem tud megcsinálni, de szerintem a valódi pörkölt nem bánja, ha valaki nem ért hozzá. A pörköltek nem követelik senki halálát. Úgy is mondhatnám, hogy a pörkölt elég bölcs ahhoz, hogy ilyesmivel ne foglalkozzon.
– Maga most kigúnyolt, ugye?
– Dehogy. Ez inkább szarkaszmus volt.
– Az milyen, büdös?
– Inkább olyan, mint a csípős pörkölt.
– Ja, aha! Értem én.
– Sejtettem, hogy érteni fogja. Tudja, kissé furcsa, hogy ennyire a szívén viseli a pörköltek sorsát.
– Nem a pörkölt a lényeg, jóember, hanem az, aki nem tud olyat csinálni, aki nem ért hozzá. Azzal nem lehet semmit kezdeni, az egy senki, az egy nem ide való, az nem is ember.
– Ezt nem tudtam.
– Hát akkor most tudja. Aki képtelen megfőzni egy normális pörköltet, az szerintem ne éljen. Vagy ha él, akkor ne úgy, hogy én lássam.
– Jogos kérés. Ki a fene szeret olyanok között élni, akiket nem bír elviselni? Én például ki nem állhatom a hülyéket, és tessék, mégis mennyi van belőlük.
– Ugye?
– Hát most mondja!
– Akkor miért nem segít magán, hiszen pont ezzel foglalkoznak? Nincs valami diszkont magának, mint alkalmazottnak?
– De van, de hát akkor elveszíteném az állásom. Most képzelje el, hogy bejön egy hülye, és nem veszem észre.
– Ja, tényleg. De nekem tud segíteni, nem?
– Hogyne, hiszen észrevettem.
– Akkor tüntesse el körülem ezeket a szörnyeket!
– Azokat, akik nem tudnak pörköltet főzni?
– Úgy van!
– Rendben, megoldjuk magának ezt a kis problémát, hiszen, ahogy mondta, ezért vagyunk: Elvesszük a gyűlöletét Rt. Egyébként miért gyűlöli őket? Benne van valami pörkölt egyesületben?
– Olyan van?
– Mindenféle egyesület létezik. Az emberek szeretnek csoportosan utálni más embereket, az úgy jobb mókának tűnik.
– Azok nem emberek.
– Rendben, ezt már mondta. Értem én, de azzal ugye tisztában van, hogy ezt ők nem tudják magukról?
– Mit? Hogy nem tudnak pörköltet főzni?
– Nem. Azt, hogy ők nem emberek. Én magam számos olyan embert ismerek, aki megijed, ha konyhát lát, nemhogy paprikát, és mégsem tudja magáról, hogy nem tartozik az emberi fajhoz. Sőt, egyenesen azt hiszi, hogy ember.
– De nem az.
– Elárulná nekem a titkot, hogy miért?
– Mert az olyan ember az nem ér semmit. Azzal nem lehet beszélgetni, az nem barát, az egy veszélyes áruló. Elkészít valami ragut, azt ráhazudja, hogy pörkölt. Képzelje el! Aztán nyit egy vendéglőt és ragut ad pörkölt helyett, amibe répát is tesz, meg csillagánizst.
– Ne! Kirázott a hideg.
– Na ugye! Ezeket irtani kell, mint a gyomot.
– Mert ha felbukkannak, akkor ragut főznek, mi?
– Meg más iszonyatokat csinálnak. Napszemüveget viselnek, spenótot aszalnak, farmerdzskijük van. Nem bírom őket. Hát hogy lehet ezekkel szót érteni? Megmondom: sehogy.
– Jó, hogy megmondta. Persze csak a kíváncsiság miatt kérdezem, mi lenne akkor, ha nem a pörköltről beszélgetnének?
– Mi van?
– Semmi, felejtse el!
– Mit?
– Jó, lépjünk tovább! Tehát azért jött el hozzánk, mert meg akarja oldani a problémáját ezekkel az elátkozott ragusokkal.
– Így van. Gyűlölöm őket. Nem is tudok másra gondolni. Egyébként maga tud pörköltet főzni?
– Huh! Kell bele hagyma…
– … de nagyon nem mindegy, hogy milyen hagymáról van szó, és hogy mennyit teszünk bele. Az adja a szaftot, az a pörkölt teste. Aztán ott van a paprika. Nemes, jó paprika kell, nem olyan zacskózott iszonyat.
– Gondolom, az lesz a pörkölt idegrendszere.
– Mi? Maga tényleg szórakozik velem.
– Dehogy.
– De!
– Ha ragaszkodik hozzá.
– Mihez?
– …jó, akkor elmondom gyorsan az eljárást. Én itt a gépen állítgatok ezt-azt, aztán ön egy kis zizegést érez majd a koponyájában, és hirtelen megoldódik a maga ragu-maffiája.
– De hogy?
– Egyszerű. Tudja, minden csak információ kérdése. Van, akit zavarnak a fejében lévő információk, függetlenül attól, hogy azok igazak-e vagy sem, és ezért nem tud boldogan élni, pláne ha túl sok van belőlük. Persze van, akit a túl kevés információ tesz boldogtalanná, mint tudja a prospektusból, de az elég ritka. Vegyünk egy egyszerű példát. Van egy ember, akinek bemesélték a kedves szülei, hogy a tartóselem gonosz és veszélyes dolog. Hát igen, vannak ilyen furcsaságok a világban. Na szóval, az illető azóta fél minden tartóslemtől, és persze gyűlöli őket, mert szerinte életveszélyes, gonosz szerkezetek. Ekkor jövünk mi: Mivel mindez csupán egy elrontott információ a fejben, hiszen hősünk még egy elemlámpát sem vett a kezébe gyerekkora óta nehogy megölje őt a benne lévő két AAA-s elem, elvégezzük ezt a kis beavatkozást és az illető előtt hirtelen szélesre tárul egy új világ, az elektromos fogkefe úgy álldogál majd a tükör előtt, mintha ott sem lenne.
– Uh! De ugye nem az lesz, hogy megszeretem őket?
– Milyen ocsmány ötlet: szeretni valakit, akit eddig utált? Pláne egy napszemüveges ragust?
– Ne is mondja, rosszul lettem a gondolattól. Úgy csinálja, hogy tűnjenek el az életemből! Azok nem emberek, zsírral eszik a vajaskenyeret, szerintem még rollerezni is tudnak.
– Atyaég! Ne már!
– De!
– A rollereseket sem kedveli, ugye?
– Azok is állatok, és biztos nem tudnak pörköltet készíteni.
– Nyilván. Ez a két dolog egyértelműen összefügg.
– Ugye? Maga tetszik nekem.
– Inkább ne, mármint nem érdemlem meg. Szóval érzi majd a bizsergést és kész is a dolog.
– És megszabadulok tőlük?
– Mint a pinty. Többet nem fogják zavarni azok az elvetemült alakok, akik csillagánizst tesznek a pörköltbe.
– Az nagyon jó lesz.
Az értékesítő matatott valamit a konzolon.
– Kész is – mosolyodott el végül.
– Komolyan?
– A legkomolyabban. Nos?
– Mi nos?
– Utálja még azokat, akik nem tudnak pörköltet „csinálni”?
– Igen, sőt!
– Nem baj. A kezelés csak néhány óra elteltével fejti majd ki a hatását, utána viszont megmarad örökre.
– Az jó!
– Szerintem is. Az alapokat azért ellenőrizhetjük. Elmondaná nekem, hogyan kell pörköltet készíteni?
– Hát…
– Igen?
– …
– Nos, valami?
– … Nem emlékszem.
– Remek! Meggyógyult.
– … de …
– Nem-nem! Utólagos reklamációt nem fogadunk el.
– De én nem így…
– De mi így. Direkt megkérdeztem, hogy olvasta-e a prospektust.
– Olvastam.
– Mennyit olvasott el belőle?
– A címét, meg egy sort, a lényeget. Utána elfáradtam.
– Sejtettem. Ennyi betű egymás után, még szétrobban a feje. Most már mindegy. A nyilatkozatot aláírta.
– De miért így? Az a drága pörkölt…
– Mert nincs más módszer. Mégis mit képzelt, eltűntetek egy rakás embert a maga kedvéért, vagy megtanítom mindenkinek, hogyan kell pörköltet főzni? A gyűlöletet nem lehet máshogy megszüntetni, csak úgy, hogy kitöröljük önből az okot. A gyűlölet, ahogy korábban mondtam már, egy gondolat, semmi más, és mi gondolatokat törlünk. Önnek az volt a baja, hogy tudott valamit, és egyszerűen nem bírta elviselni azokat, akik nem voltak ugyanilyen roppant okosak. Megesik a legtöbb emberrel: lenézi, sőt egyenesen fél attól, aki… csak ragut tud csinálni. Hát a gond megoldva, most már maga sem okos. Legalábbis pörkölt ügyben nem. Tessék örülni!
– Nem örülök.
– Pedig örülhetne. Képzelje el, hogy azért tér be hozzánk, mert utálja a nőket. Ki kellett volna törölnöm a fejéből a gondolatot, hogy maga férfi. Vagy azt, hogy ebben a városban született, ha esetleg a szomszéd várost utálja. Persze egyik sem katasztrófa, minden ügyfelünk boldogabb lesz a végén. A felejtés nagy hatalom, nagyon olcsó és szinte mindent megold. Azokat, akik nem szeretnek túl sokat gondolkozni, boldoggá tesz.
– Képzelem.
– Nyugodjon meg, ön is boldog lesz hamarosan. És lefogadom, hogy idővel még a ragusokat is megszereti.
– Kizárt. Maga megcsonkított.
– Én? Hiszen ön jött be hozzánk. Talán a címnél, persze a nyomszató fejfájás és türelmetlenség ellenére, tovább kellett volna olvasni, vagy…
– Mi vagy?
– Semmi.
– De mondja csak, vagy…
– Vagy meg kellett volna kóstolni a ragut.
– Azt nem! Gyűlölöm a ragut, és gyűlölöm magát is.
– Gyűlöl? Ohó! Azon tudunk segíteni. Egy kis felárért kitörölhetem magából azt, hogy vevő volt nálunk. Majd azt hiszi, hogy fagyizni indult. Tömény boldogság.
– Persze, a hülyék boldogsága.
– Ön választotta ezt a kezelést.
– Miért, van másik?
– Van. Nyilván tudja, hogy nálunk két boldogság-program létezik: a hülyéké – már elnézést, de ön hívta így –, és a bölcseké. A hülyéknek az a jó, ha kitörlünk minden zavaró gondolatot, és így boldogok, mert nem látnak semmit, a bölcseknek az a jó, ha feltöltünk a fejükbe sok gondolatot és boldogok, mert megértenek mindent.
– Én bölcs boldog akarok lenni.
– Nem megy, az most már nagyon fájna önnek, talán sikoltozna is. Valamint az eljárás sokkal drágább: egy csomó információt töltünk fel, ami nem olcsó játék. Tovább kellett volna olvasni a prospektust. Sajnos ön az egyszerűbb verziót írta már alá.
– Én nem leszek agyatlan zombi a maga kedvéért.
– Nem lesz.
– …
– Nos, viszlát, uram! És ha bármilyen gyűlölete van, térjen csak be hozzánk bizalommal a jövőben is, bőven van még mit kitörölni önből a tökéletes boldogsága érdekében.
– Gyűlölöm, megvetem, lenézem azokat, akik nem tudnak pörköltet főzni – támaszkodott az asztalnak egy középkorú férfi. Látszott rajta, hogy ő aztán ért a pörkölthöz.
– Értem uram, ez szerintem is komoly probléma. Látom, aláírta a nyilatkozatot és az egyszerűbb kezelést választja – bólintott az értékesítő.
– Egyébként milyen ember az olyan, aki nem tud pörköltet csinálni? Mert a somlóit még valahogy megértem, még a húslevest is, de az igazi pörköltöt? Szerintem ne is éljen az ilyen, ugye?
– Hát ez attól függ. Ha pörkölt lennék, biztos én is haragudnék mindenkire, aki nem tud megcsinálni, de szerintem a valódi pörkölt nem bánja, ha valaki nem ért hozzá. A pörköltek nem követelik senki halálát. Úgy is mondhatnám, hogy a pörkölt elég bölcs ahhoz, hogy ilyesmivel ne foglalkozzon.
– Maga most kigúnyolt, ugye?
– Dehogy. Ez inkább szarkaszmus volt.
– Az milyen, büdös?
– Inkább olyan, mint a csípős pörkölt.
– Ja, aha! Értem én.
– Sejtettem, hogy érteni fogja. Tudja, kissé furcsa, hogy ennyire a szívén viseli a pörköltek sorsát.
– Nem a pörkölt a lényeg, jóember, hanem az, aki nem tud olyat csinálni, aki nem ért hozzá. Azzal nem lehet semmit kezdeni, az egy senki, az egy nem ide való, az nem is ember.
– Ezt nem tudtam.
– Hát akkor most tudja. Aki képtelen megfőzni egy normális pörköltet, az szerintem ne éljen. Vagy ha él, akkor ne úgy, hogy én lássam.
– Jogos kérés. Ki a fene szeret olyanok között élni, akiket nem bír elviselni? Én például ki nem állhatom a hülyéket, és tessék, mégis mennyi van belőlük.
– Ugye?
– Hát most mondja!
– Akkor miért nem segít magán, hiszen pont ezzel foglalkoznak? Nincs valami diszkont magának, mint alkalmazottnak?
– De van, de hát akkor elveszíteném az állásom. Most képzelje el, hogy bejön egy hülye, és nem veszem észre.
– Ja, tényleg. De nekem tud segíteni, nem?
– Hogyne, hiszen észrevettem.
– Akkor tüntesse el körülem ezeket a szörnyeket!
– Azokat, akik nem tudnak pörköltet főzni?
– Úgy van!
– Rendben, megoldjuk magának ezt a kis problémát, hiszen, ahogy mondta, ezért vagyunk: Elvesszük a gyűlöletét Rt. Egyébként miért gyűlöli őket? Benne van valami pörkölt egyesületben?
– Olyan van?
– Mindenféle egyesület létezik. Az emberek szeretnek csoportosan utálni más embereket, az úgy jobb mókának tűnik.
– Azok nem emberek.
– Rendben, ezt már mondta. Értem én, de azzal ugye tisztában van, hogy ezt ők nem tudják magukról?
– Mit? Hogy nem tudnak pörköltet főzni?
– Nem. Azt, hogy ők nem emberek. Én magam számos olyan embert ismerek, aki megijed, ha konyhát lát, nemhogy paprikát, és mégsem tudja magáról, hogy nem tartozik az emberi fajhoz. Sőt, egyenesen azt hiszi, hogy ember.
– De nem az.
– Elárulná nekem a titkot, hogy miért?
– Mert az olyan ember az nem ér semmit. Azzal nem lehet beszélgetni, az nem barát, az egy veszélyes áruló. Elkészít valami ragut, azt ráhazudja, hogy pörkölt. Képzelje el! Aztán nyit egy vendéglőt és ragut ad pörkölt helyett, amibe répát is tesz, meg csillagánizst.
– Ne! Kirázott a hideg.
– Na ugye! Ezeket irtani kell, mint a gyomot.
– Mert ha felbukkannak, akkor ragut főznek, mi?
– Meg más iszonyatokat csinálnak. Napszemüveget viselnek, spenótot aszalnak, farmerdzskijük van. Nem bírom őket. Hát hogy lehet ezekkel szót érteni? Megmondom: sehogy.
– Jó, hogy megmondta. Persze csak a kíváncsiság miatt kérdezem, mi lenne akkor, ha nem a pörköltről beszélgetnének?
– Mi van?
– Semmi, felejtse el!
– Mit?
– Jó, lépjünk tovább! Tehát azért jött el hozzánk, mert meg akarja oldani a problémáját ezekkel az elátkozott ragusokkal.
– Így van. Gyűlölöm őket. Nem is tudok másra gondolni. Egyébként maga tud pörköltet főzni?
– Huh! Kell bele hagyma…
– … de nagyon nem mindegy, hogy milyen hagymáról van szó, és hogy mennyit teszünk bele. Az adja a szaftot, az a pörkölt teste. Aztán ott van a paprika. Nemes, jó paprika kell, nem olyan zacskózott iszonyat.
– Gondolom, az lesz a pörkölt idegrendszere.
– Mi? Maga tényleg szórakozik velem.
– Dehogy.
– De!
– Ha ragaszkodik hozzá.
– Mihez?
– …jó, akkor elmondom gyorsan az eljárást. Én itt a gépen állítgatok ezt-azt, aztán ön egy kis zizegést érez majd a koponyájában, és hirtelen megoldódik a maga ragu-maffiája.
– De hogy?
– Egyszerű. Tudja, minden csak információ kérdése. Van, akit zavarnak a fejében lévő információk, függetlenül attól, hogy azok igazak-e vagy sem, és ezért nem tud boldogan élni, pláne ha túl sok van belőlük. Persze van, akit a túl kevés információ tesz boldogtalanná, mint tudja a prospektusból, de az elég ritka. Vegyünk egy egyszerű példát. Van egy ember, akinek bemesélték a kedves szülei, hogy a tartóselem gonosz és veszélyes dolog. Hát igen, vannak ilyen furcsaságok a világban. Na szóval, az illető azóta fél minden tartóslemtől, és persze gyűlöli őket, mert szerinte életveszélyes, gonosz szerkezetek. Ekkor jövünk mi: Mivel mindez csupán egy elrontott információ a fejben, hiszen hősünk még egy elemlámpát sem vett a kezébe gyerekkora óta nehogy megölje őt a benne lévő két AAA-s elem, elvégezzük ezt a kis beavatkozást és az illető előtt hirtelen szélesre tárul egy új világ, az elektromos fogkefe úgy álldogál majd a tükör előtt, mintha ott sem lenne.
– Uh! De ugye nem az lesz, hogy megszeretem őket?
– Milyen ocsmány ötlet: szeretni valakit, akit eddig utált? Pláne egy napszemüveges ragust?
– Ne is mondja, rosszul lettem a gondolattól. Úgy csinálja, hogy tűnjenek el az életemből! Azok nem emberek, zsírral eszik a vajaskenyeret, szerintem még rollerezni is tudnak.
– Atyaég! Ne már!
– De!
– A rollereseket sem kedveli, ugye?
– Azok is állatok, és biztos nem tudnak pörköltet készíteni.
– Nyilván. Ez a két dolog egyértelműen összefügg.
– Ugye? Maga tetszik nekem.
– Inkább ne, mármint nem érdemlem meg. Szóval érzi majd a bizsergést és kész is a dolog.
– És megszabadulok tőlük?
– Mint a pinty. Többet nem fogják zavarni azok az elvetemült alakok, akik csillagánizst tesznek a pörköltbe.
– Az nagyon jó lesz.
Az értékesítő matatott valamit a konzolon.
– Kész is – mosolyodott el végül.
– Komolyan?
– A legkomolyabban. Nos?
– Mi nos?
– Utálja még azokat, akik nem tudnak pörköltet „csinálni”?
– Igen, sőt!
– Nem baj. A kezelés csak néhány óra elteltével fejti majd ki a hatását, utána viszont megmarad örökre.
– Az jó!
– Szerintem is. Az alapokat azért ellenőrizhetjük. Elmondaná nekem, hogyan kell pörköltet készíteni?
– Hát…
– Igen?
– …
– Nos, valami?
– … Nem emlékszem.
– Remek! Meggyógyult.
– … de …
– Nem-nem! Utólagos reklamációt nem fogadunk el.
– De én nem így…
– De mi így. Direkt megkérdeztem, hogy olvasta-e a prospektust.
– Olvastam.
– Mennyit olvasott el belőle?
– A címét, meg egy sort, a lényeget. Utána elfáradtam.
– Sejtettem. Ennyi betű egymás után, még szétrobban a feje. Most már mindegy. A nyilatkozatot aláírta.
– De miért így? Az a drága pörkölt…
– Mert nincs más módszer. Mégis mit képzelt, eltűntetek egy rakás embert a maga kedvéért, vagy megtanítom mindenkinek, hogyan kell pörköltet főzni? A gyűlöletet nem lehet máshogy megszüntetni, csak úgy, hogy kitöröljük önből az okot. A gyűlölet, ahogy korábban mondtam már, egy gondolat, semmi más, és mi gondolatokat törlünk. Önnek az volt a baja, hogy tudott valamit, és egyszerűen nem bírta elviselni azokat, akik nem voltak ugyanilyen roppant okosak. Megesik a legtöbb emberrel: lenézi, sőt egyenesen fél attól, aki… csak ragut tud csinálni. Hát a gond megoldva, most már maga sem okos. Legalábbis pörkölt ügyben nem. Tessék örülni!
– Nem örülök.
– Pedig örülhetne. Képzelje el, hogy azért tér be hozzánk, mert utálja a nőket. Ki kellett volna törölnöm a fejéből a gondolatot, hogy maga férfi. Vagy azt, hogy ebben a városban született, ha esetleg a szomszéd várost utálja. Persze egyik sem katasztrófa, minden ügyfelünk boldogabb lesz a végén. A felejtés nagy hatalom, nagyon olcsó és szinte mindent megold. Azokat, akik nem szeretnek túl sokat gondolkozni, boldoggá tesz.
– Képzelem.
– Nyugodjon meg, ön is boldog lesz hamarosan. És lefogadom, hogy idővel még a ragusokat is megszereti.
– Kizárt. Maga megcsonkított.
– Én? Hiszen ön jött be hozzánk. Talán a címnél, persze a nyomszató fejfájás és türelmetlenség ellenére, tovább kellett volna olvasni, vagy…
– Mi vagy?
– Semmi.
– De mondja csak, vagy…
– Vagy meg kellett volna kóstolni a ragut.
– Azt nem! Gyűlölöm a ragut, és gyűlölöm magát is.
– Gyűlöl? Ohó! Azon tudunk segíteni. Egy kis felárért kitörölhetem magából azt, hogy vevő volt nálunk. Majd azt hiszi, hogy fagyizni indult. Tömény boldogság.
– Persze, a hülyék boldogsága.
– Ön választotta ezt a kezelést.
– Miért, van másik?
– Van. Nyilván tudja, hogy nálunk két boldogság-program létezik: a hülyéké – már elnézést, de ön hívta így –, és a bölcseké. A hülyéknek az a jó, ha kitörlünk minden zavaró gondolatot, és így boldogok, mert nem látnak semmit, a bölcseknek az a jó, ha feltöltünk a fejükbe sok gondolatot és boldogok, mert megértenek mindent.
– Én bölcs boldog akarok lenni.
– Nem megy, az most már nagyon fájna önnek, talán sikoltozna is. Valamint az eljárás sokkal drágább: egy csomó információt töltünk fel, ami nem olcsó játék. Tovább kellett volna olvasni a prospektust. Sajnos ön az egyszerűbb verziót írta már alá.
– Én nem leszek agyatlan zombi a maga kedvéért.
– Nem lesz.
– …
– Nos, viszlát, uram! És ha bármilyen gyűlölete van, térjen csak be hozzánk bizalommal a jövőben is, bőven van még mit kitörölni önből a tökéletes boldogsága érdekében.
————-
Ha “osztod”, olvassák, ha olvassák, megéri írni.
Ha “követed” a Facebook oldalt, van egy kis esély, hogy megtaláljon a következő írás.
