A megbeszélést zártkörűen tartották. Lehetett volna nyilvános is, mert a látogatót nem zavarta a dolog, de a helyiek úgy egyeztek meg, hogy a szellemet jobb bent tartani a palackban, ha ott van, ha nincs. Minél kevesebbet tud a nép, annál kevesebbet járatja az agyát hülyeségeken, márpedig mindenki tudja, hogy a nép gondolkodásának középértéke nagyjából az ostobaság és a hatalmas nagy baromság között lavírozik. A közgondolkodás olyan, mint a műkorcsolya pontozása: a legmagasabb és legalacsonyabb értéket kiveti magából a rendszer. Marad a közép, ami elég nagy baj, mert – legyünk őszinték – a nép kifejezetten szarul műkorcsolyázik.
Szóval csak államférfiakat és szakértőket hívtak meg a találkozóra.
Az idegen az asztal egyik felén ült, az emberiség képviselői meg a másikon. A témát előre egyeztették. Ezzel nem volt gond, hiszen az idegen minden hivatalos csatornán a következőt közölte.
„Kedves emberiség!
Eljött Bábel vége.
A megoldást a következő helyen és időben adom át nektek:…„
(és itt jött egy koordináta és egy időpont)
A koordinátával nem volt gond. Egy európai nagyváros főterének a közepét adták meg. A teret befedték egy sátorral, hogy ne lehessen leskelődni, meg az eső ellen sem rossz, hozattak székeket és egy nagy asztalt. Az időponttal sem volt fennakadás, mert nem a múltat jelölte meg, és nem is a távoli jövőt.
A találkozó tehát létrejött.
A terembe elsőként a földiek érkeztek meg. Államfők és egy csomó tolmács és fordító és nyelvész. Az üzenetből valami nyelvi dologra tippeltek. Az adott időben, másodpercre pontosan az asztal másik fele is benépesült. Egy öltönyös, szemüveges alak jelent meg a semmiből.
– Hahó! – mondta az alak.
Sokáig nem szólalt meg senki. Mert ugye egy normális földönkívülinek nem árt, ha legalább marslakó kinézete van. Vagy két feje. Vagy legyen három méter magas, de semmiképpen se nézzen ki úgy, mint Jenő a könyvelésről.
Az idegen nem várt választ, belekezdett:– Elhoztam önöknek az egy-nyelv csomagot. Ez egy igen egyszerű módszer arra, hogy néhány óra alatt minden ezen a bolygón élő ember megértse egymást. Na, ennyi! – mondta aztán látványosan elvörösödött, zakójának belső zsebéből egy cetlit vett elő, megköszörülte a torkát és újra beszélni kezdett:– Elnézést! Ezzel kellett volna kezdenem. Szóval: Kedves Emberiség! Engem ért a hatalmas megtiszteltetés, hogy az emberiséget átvezessem a közös nyelv korszakába, mely új távlatokat nyit majd a faj fejlődésében. Hatalmas öröm és felemelő érzés a soknyelvű zűrzavar megszüntetésének nagyköveteként jelen lenni Gusztáv helyett, aki szabadságot vett ki mára, hogy fordulna fel. Ezen utóbbi megjegyzés nem a hivatalos köszöntés része volt.
Az emberiség még mindig nem jutott szóhoz.
– Ez mindig így szokott menni? – kérdezte a bábeli zűrzavart feloszlató nagykövet. – Ja, hát honnan is tudnák? Hiszen ez maguknak az első. Na, mindegy. Azért értenek, ugye?
Többen bólintottak.
– Remek. Akkor elmondom, mit kell tenni, és már itt sem vagyok. Szóval. Itt ez a képlet. Egyszerű recept, alapjában véve kizárólag vízből áll. Magát a vizet kell kissé módosítani, és a módosítás láncreakciókánt terjed majd el a bolygón. Hiszen maguk vízből élnek, nem igaz? Szóval a lényeg: elvégzik a módosítást, ami ide le van írva, beleeresztik a tengerbe, vagy akármilyen természetes vízbe, és várnak úgy egy évet. Ennyi. Egy év múltán mindenki mindenkit érteni fog. Mindegy, hogy milyen nyelven beszélnek majd, az olyan lesz, mintha a saját nyelvüket hallanák viszont. Eltűnnek a kommunikációs korlátok, nő a problémamegoldás, az információáramlás döbbenetes méreteket ölt majd. Kész paradicsom a mai siralmas helyzethez képest. Ki veszi át? Annak alá is kell írnia, mert nekem nem hiszik el, hogy átadtam, ha nincs aláírás.
Kínos csend sűrűsödött az emberiség soraiban. Aztán végül valaki megszólalt.
– Ez azt jelenti, hogy nem lehet majd megkülönböztetni két embert egymástól az anyanyelve alapján?
– Bongó! Vagyis maguknál Bingó! Csodás élet lesz. Bárhová utazik, mintha otthon lenne. Azt persze nem foga megtudni, hogy mi az a slambuc, mert a slambuc az slambuc, de pont úgy fog beszélgetni a pincérrel vagy a határőrrel vagy a házmesterrel a slambucról, mintha mindig is a szomszédja lett volna. Hihetetlen élmény lesz. Nyelvi tolerancia felsőfokon.
– Az mi? – kérdezte néhány politikus.
– Majd elmondjuk – intette le néhány nyelvész.
– Akkor nem kellenek tolmácsok?
– Minek? Mindenki érteni fog mindent.
– Nyelvtanulás?
– Nem kell. Olyan készség lesz, mint a kisbabáknál a járni tanulás. Magától megy majd, nem kell külön tanulni.
– Fordítás?
– Nem lesz mit.
– És az olvasás?
– Dettó. Az idegrendszer automatikusan kódolja majd a jeleket és pont úgy fogja érteni, mintha az anyanyelvén olvasná a szöveget.
– És a kínaiak?
– Mi van velük?
– Azokat senki sem érti.
– Nemsokára fogja. Ez maga lesz az nyelvi egyenjogúság.
Egy politikus feltette a kezét, de a fülébe suttogtak, és letette.
– Jó, de a magyarok…
– Azok majd megtanulnak egy másik nyelvet és akkor nekik is szabad a pálya.
– És a határátlépők?
– Átlépnek, mintha otthon lennének. Vége a nyelvi diszkriminációnak.
– De a bőrszín marad?
– Az marad, de eközben bármiről beszélgethetnek majd.
Néhányan az első sorban elhányták magukat.
– És az anyanyelv?
– Közös lesz, legalábbis érzetre, mert nem lesz különbség kínai és olasz között, még akkor sem, ha az egyik anyukája így beszél, a másiké meg úgy. Ezt soha többé senki nem fogja érzékelni. Persze, megmaradnak a nyelvek, de mindenki érteni fogja a többit. Egy nyelv lesz az idegrendszeri kódolás szerint.
– És a magyar?
– Jó, egy nyelv és a magyar.
– És a jelentésárnyalatok?
– Csak gazdagodnak. Nem a nyelvek lesznek szegényebbek, hanem a megértés lesz egyetemes.
Az első sorban elájult egy tolmács.
– Nos? Ki veszi át a képletet? Kell az aláírás is.
Az első rúgásokat a politikusok adták. Hozzájuk csatlakoztak a tolmácsok és fordítók. Úgy széttépték, mintha ott sem lett volna. A nép meg nem látta. Fölöttük volt a sátor.
*
Szeptember 30. A fordítás nemzetközi napja
Szóval csak államférfiakat és szakértőket hívtak meg a találkozóra.
Az idegen az asztal egyik felén ült, az emberiség képviselői meg a másikon. A témát előre egyeztették. Ezzel nem volt gond, hiszen az idegen minden hivatalos csatornán a következőt közölte.
„Kedves emberiség!
Eljött Bábel vége.
A megoldást a következő helyen és időben adom át nektek:…„
(és itt jött egy koordináta és egy időpont)
A koordinátával nem volt gond. Egy európai nagyváros főterének a közepét adták meg. A teret befedték egy sátorral, hogy ne lehessen leskelődni, meg az eső ellen sem rossz, hozattak székeket és egy nagy asztalt. Az időponttal sem volt fennakadás, mert nem a múltat jelölte meg, és nem is a távoli jövőt.
A találkozó tehát létrejött.
A terembe elsőként a földiek érkeztek meg. Államfők és egy csomó tolmács és fordító és nyelvész. Az üzenetből valami nyelvi dologra tippeltek. Az adott időben, másodpercre pontosan az asztal másik fele is benépesült. Egy öltönyös, szemüveges alak jelent meg a semmiből.
– Hahó! – mondta az alak.
Sokáig nem szólalt meg senki. Mert ugye egy normális földönkívülinek nem árt, ha legalább marslakó kinézete van. Vagy két feje. Vagy legyen három méter magas, de semmiképpen se nézzen ki úgy, mint Jenő a könyvelésről.
Az idegen nem várt választ, belekezdett:– Elhoztam önöknek az egy-nyelv csomagot. Ez egy igen egyszerű módszer arra, hogy néhány óra alatt minden ezen a bolygón élő ember megértse egymást. Na, ennyi! – mondta aztán látványosan elvörösödött, zakójának belső zsebéből egy cetlit vett elő, megköszörülte a torkát és újra beszélni kezdett:– Elnézést! Ezzel kellett volna kezdenem. Szóval: Kedves Emberiség! Engem ért a hatalmas megtiszteltetés, hogy az emberiséget átvezessem a közös nyelv korszakába, mely új távlatokat nyit majd a faj fejlődésében. Hatalmas öröm és felemelő érzés a soknyelvű zűrzavar megszüntetésének nagyköveteként jelen lenni Gusztáv helyett, aki szabadságot vett ki mára, hogy fordulna fel. Ezen utóbbi megjegyzés nem a hivatalos köszöntés része volt.
Az emberiség még mindig nem jutott szóhoz.
– Ez mindig így szokott menni? – kérdezte a bábeli zűrzavart feloszlató nagykövet. – Ja, hát honnan is tudnák? Hiszen ez maguknak az első. Na, mindegy. Azért értenek, ugye?
Többen bólintottak.
– Remek. Akkor elmondom, mit kell tenni, és már itt sem vagyok. Szóval. Itt ez a képlet. Egyszerű recept, alapjában véve kizárólag vízből áll. Magát a vizet kell kissé módosítani, és a módosítás láncreakciókánt terjed majd el a bolygón. Hiszen maguk vízből élnek, nem igaz? Szóval a lényeg: elvégzik a módosítást, ami ide le van írva, beleeresztik a tengerbe, vagy akármilyen természetes vízbe, és várnak úgy egy évet. Ennyi. Egy év múltán mindenki mindenkit érteni fog. Mindegy, hogy milyen nyelven beszélnek majd, az olyan lesz, mintha a saját nyelvüket hallanák viszont. Eltűnnek a kommunikációs korlátok, nő a problémamegoldás, az információáramlás döbbenetes méreteket ölt majd. Kész paradicsom a mai siralmas helyzethez képest. Ki veszi át? Annak alá is kell írnia, mert nekem nem hiszik el, hogy átadtam, ha nincs aláírás.
Kínos csend sűrűsödött az emberiség soraiban. Aztán végül valaki megszólalt.
– Ez azt jelenti, hogy nem lehet majd megkülönböztetni két embert egymástól az anyanyelve alapján?
– Bongó! Vagyis maguknál Bingó! Csodás élet lesz. Bárhová utazik, mintha otthon lenne. Azt persze nem foga megtudni, hogy mi az a slambuc, mert a slambuc az slambuc, de pont úgy fog beszélgetni a pincérrel vagy a határőrrel vagy a házmesterrel a slambucról, mintha mindig is a szomszédja lett volna. Hihetetlen élmény lesz. Nyelvi tolerancia felsőfokon.
– Az mi? – kérdezte néhány politikus.
– Majd elmondjuk – intette le néhány nyelvész.
– Akkor nem kellenek tolmácsok?
– Minek? Mindenki érteni fog mindent.
– Nyelvtanulás?
– Nem kell. Olyan készség lesz, mint a kisbabáknál a járni tanulás. Magától megy majd, nem kell külön tanulni.
– Fordítás?
– Nem lesz mit.
– És az olvasás?
– Dettó. Az idegrendszer automatikusan kódolja majd a jeleket és pont úgy fogja érteni, mintha az anyanyelvén olvasná a szöveget.
– És a kínaiak?
– Mi van velük?
– Azokat senki sem érti.
– Nemsokára fogja. Ez maga lesz az nyelvi egyenjogúság.
Egy politikus feltette a kezét, de a fülébe suttogtak, és letette.
– Jó, de a magyarok…
– Azok majd megtanulnak egy másik nyelvet és akkor nekik is szabad a pálya.
– És a határátlépők?
– Átlépnek, mintha otthon lennének. Vége a nyelvi diszkriminációnak.
– De a bőrszín marad?
– Az marad, de eközben bármiről beszélgethetnek majd.
Néhányan az első sorban elhányták magukat.
– És az anyanyelv?
– Közös lesz, legalábbis érzetre, mert nem lesz különbség kínai és olasz között, még akkor sem, ha az egyik anyukája így beszél, a másiké meg úgy. Ezt soha többé senki nem fogja érzékelni. Persze, megmaradnak a nyelvek, de mindenki érteni fogja a többit. Egy nyelv lesz az idegrendszeri kódolás szerint.
– És a magyar?
– Jó, egy nyelv és a magyar.
– És a jelentésárnyalatok?
– Csak gazdagodnak. Nem a nyelvek lesznek szegényebbek, hanem a megértés lesz egyetemes.
Az első sorban elájult egy tolmács.
– Nos? Ki veszi át a képletet? Kell az aláírás is.
Az első rúgásokat a politikusok adták. Hozzájuk csatlakoztak a tolmácsok és fordítók. Úgy széttépték, mintha ott sem lett volna. A nép meg nem látta. Fölöttük volt a sátor.
*
Szeptember 30. A fordítás nemzetközi napja
