A médium nem is volt olyan nagyon fura alak. Középkorú nő nyitott ajtót. Második emelet 16. Kovácsné.
A férfi nem kertelt: – Asszonyom, ön tényleg médium?
– Annak mondanak.
– Jó. És megtenné, hogy felhívja a feleségem?
– Hát, a hívás kissé pontatlan kifejezés.
– Nekem teljesen mindegy, minek hívja, úgy is rájövök, ha nem az asszonyt érte el.
– Gondolom, igen – vont vállat a nő és kitárta az ajtót. – Kis szoba, jobbra.
A szoba dúsan volt berendezve. Vöröses félhomály a függönyök miatt, egy üres asztal, rajta egy már égő gyertya, geometrikus, talán misztikus ábrák függtek a falon. A férfi egy ideig az ajtóban állt.
– Nos? – kérdezte mögötte a nő. – Innen telefonálunk?
– Nem. Bocsánat! – lépett egyet előre a férfi. – Megkérhetem, hogy ne legyen fakszni?
– Ezt hogy érti?
– Szóval ez a félhomály, meg a gyertya. Feltétlenül kell? Anélkül nem tud tárcsázni?
– Ismét mondom, hogy ez azért egy kicsit másként megy.
– Jó, de vaksötét kell ahhoz, hogy idetaláljanak? Vagy lehet normális száz wattos lámpa mellett is, mert én kifejezetten utálom a rossz fényviszonyokat, de persze, ha Ilda csak így talál ide, akkor az más.
– Ilda?
– Az asszony.
– Aha – bólintott a médium és elhúzta a függönyöket. Nappali fény áradt a szobába.
– A gyertya kell? Az valami jelzőfény, vagy olyan, mint a mikrofon, oda kell beszélni?
– Nem… végül is nem kell – vont vállat a médium és elfújta a gyertyát.
– Remek – ült le a férfi is. – Akkor az anyagiak. Mennyi egy óra?
– Ez nem így megy.
– Hát hogy megy? Helyi hívás, nemzetközi, túlvilági. Csak van valami tarifa?
A nő néhány pillanatig mereven nézte a gyertya fekete kanócát: – A kapcsolásért kell fizetni. Ha nem jön létre, akkor ingyen volt.
– Korrekt – bólintott a férfi. – És mennyi a percdíj?
– Nem tudom.
– Nem tudja? Az fura.
A médium kényszeredetten ráncolta össze a homlokát: – Kétszáznegyven percenként.
– Jó. És a kapcsolási díj?
– Az tizenötezer.
– Oké. De nincs emeltdíj meg ilyesmi, ha túllépünk egy limitet?
– Maga mobilszolgáltatónál dolgozik, ugye?
– Nem. De találja ki!
– Nem tudom kitalálni.
– Maga médium, nem?
– Én telefonközpontos vagyok.
– Ja… aha. Akkor hívhatja.
– Ilda?
– Ilda.
– Mikor halt meg?
– Hát kérdezze meg tőle, ha felhívta. Egy-két percet dumálhat vele előttem. Állom.
A médium mereven nézte egy ideig a férfit aztán nagyot sóhajtott: – Jó. Kezdem! Megtenné, hogy erősen gondol a feleségére?
– Minek?
– Mert így tárcsázom.
– Ja, oké. Mire gondoljak? A temetés jó lesz?
– Ha menne valami vidámabb? Egy szép emlék esteleg.
– Egyszer voltunk a…
– Jó lesz. Gondoljon rá és maradjon csendben.
Néhány percig nem történt semmi. A házzal szemközti iskolában megkezdődött a szünet, az udvar felrobbanni készült a zsivajtól.
– Maci – szólalt meg a médium. Ilda hangja volt.
– Mókus – mosolyodott el a férfi. – Azt hittem, ez egy kókler.
– Maci, ne beszélj így másokról, pláne ne előttük. Hogy vagy?
– Szoszo. A Zsugás megint átvert. Nem ad túlórapénzt.
– A szemét.
– Ja. De előtte megígérte. Ezért perelhetnék, nem?
– De. Csak nem tudom, hogy akkor a munkaviszonyoddal hogy állsz. Vannak cégek, akik ilyenkor felfüggesztik. Nem tudom. Kérdezd meg Olivért.
– Olivér egy hülye.
– De jogász. Ígérd meg, hogy előtte tájékozódsz!
– Jól van. Ja, tegnap mostam.
– Ügyes vagy.
– Te, a Persil, ami fent van a polcon, az jó még?
– Miért ne lenne jó?
– Nem jár le a szavatossága egy mosószernek?
– Nem hiszem.
– Nem vitte ki a foltot. A hétvégén palacsintát sütöttem…
– És a pólód olajos lett, mi?
– Ja. Tiszta dzsuva.
– Mert nem mondtam négyezerszer, hogy a főzős pólód vedd fel. Sorra teszed tönkre a legjobb ruháidat. Melyik volt?
– A motoros.
– De hát azt imádod!
– Na ezért akartam kimosni.
– Simán nem fog menni. Mosd ki újra, de úgy, hogy előtte a foltokra tegyél mosogatószert. Aztán imádkozz, hogy kijöjjön. A kutya?
– Jól van. Az asztalon lakik.
– Hol?
– Éppen dolgoztam, amikor felugrott a laptop mellé és ott aludt el. Tettem fel neki egy pokrócot.
– Cuki.
– Az. Képzeld, megölték a Márkot!
– Ne!
– De, komoly. A tegnap esti részben egyszer csak lelőtte valaki.
– Az volt az egyetlen szereplő, akit bírtam.
– Hát ja. Lelőtték. A maszkos.
– Rohadék. És mutatták?
– Mit?
– Ahogy meghal? Vagy csak azt, hogy elterül.
– Várjál… nem. Asszem, nem.
– Akkor még van remény. A palacsintát ugye betetted a hűtőbe, és nem fog neked megrohadni két nap után?
– Ja.
– Mi ja? Nem tetted be, ugye?
– Nem.
– Ha hazamész, tedd be! És a szeptemberben te takarítod a lépcsőházat. El ne felejtsd, mert a Manyi megöl.
– Nem félek a Manyitól.
– Én félnék.
– Jó, én is félek.
– Akkor takaríts ki rendesen! A lábtörők alatt is.
– Igenis, asszonyom!
– És mi van a kocsival?
– Elvittem. Csak a szerelés egy százas.
– Ajjaj. El kéne már adni.
– Nem adom. Szeretem. Abban utazgattunk a legtöbbet.
– Igen, de egyszer szétesik menet közben, aztán majd fejre állsz nekem.
– És?
– És. Ne állj fejre!
– Mert akkor mi van?
– Ne állj fejre, mert mérges leszek. Ki nézi végig azt a rohadt sorozatot? Lehet, hogy Mark nem is halt meg. Apropó Mark, befizetted az előfizetést?
– Milyen előfizetést?
– A netet meg a tartalmakat?
– Az nem megy automatikusan a gyűjtőszámláról?
– Az az én számlámról ment. Ha nem írtad át, akkor le fogja tiltani a bank. Figyelj az ilyesmire oda, Mackó!
– Figyelek.
– Ahogy a pólóidra, mi? És mi lett a Rékával?
– Aztán kirúgták, előléptetés helyett…
További ötven percig tartott a szeánsz.
– Ez jó volt – bólintott elégedetten a férfi és letette a pénzt az asztalra.
A médium kissé lihegve vette kézbe a bankjegyet.
– Visszajár háromezer.
– Tessék?
– Tizenöt volt a kapcsolás és ötven percet beszéltünk, az tizenkettő. Harmincat adtam, visszajár háromezer.
– Értem – állt fel zavarodottan a médium.
– A számlára azt írja, hogy telekommunikációs szolgáltatás.
A médium válasz nélkül hagyta el a szobát. Mire visszajött, a férfi már az előszobában állt.
– Háromezer, és a számla – adta át a visszajárót.
– Remek. Holnap mikor jöhetek? Ildával általában reggel együtt teázunk. Hét környékén, de mivel már nem kell munkába mennie…
– Holnap? – húzta fel sajnálkozva mindkét vállát a médium. – Holnap influenzás leszek.
– Azt meg honnan tudja ma?
– Másodállásban jövőlátó is vagyok. És ezt most nagyon tisztán látom… És a palacsintát tegye be a hűtőbe, ha hazaér!
A férfi nem kertelt: – Asszonyom, ön tényleg médium?
– Annak mondanak.
– Jó. És megtenné, hogy felhívja a feleségem?
– Hát, a hívás kissé pontatlan kifejezés.
– Nekem teljesen mindegy, minek hívja, úgy is rájövök, ha nem az asszonyt érte el.
– Gondolom, igen – vont vállat a nő és kitárta az ajtót. – Kis szoba, jobbra.
A szoba dúsan volt berendezve. Vöröses félhomály a függönyök miatt, egy üres asztal, rajta egy már égő gyertya, geometrikus, talán misztikus ábrák függtek a falon. A férfi egy ideig az ajtóban állt.
– Nos? – kérdezte mögötte a nő. – Innen telefonálunk?
– Nem. Bocsánat! – lépett egyet előre a férfi. – Megkérhetem, hogy ne legyen fakszni?
– Ezt hogy érti?
– Szóval ez a félhomály, meg a gyertya. Feltétlenül kell? Anélkül nem tud tárcsázni?
– Ismét mondom, hogy ez azért egy kicsit másként megy.
– Jó, de vaksötét kell ahhoz, hogy idetaláljanak? Vagy lehet normális száz wattos lámpa mellett is, mert én kifejezetten utálom a rossz fényviszonyokat, de persze, ha Ilda csak így talál ide, akkor az más.
– Ilda?
– Az asszony.
– Aha – bólintott a médium és elhúzta a függönyöket. Nappali fény áradt a szobába.
– A gyertya kell? Az valami jelzőfény, vagy olyan, mint a mikrofon, oda kell beszélni?
– Nem… végül is nem kell – vont vállat a médium és elfújta a gyertyát.
– Remek – ült le a férfi is. – Akkor az anyagiak. Mennyi egy óra?
– Ez nem így megy.
– Hát hogy megy? Helyi hívás, nemzetközi, túlvilági. Csak van valami tarifa?
A nő néhány pillanatig mereven nézte a gyertya fekete kanócát: – A kapcsolásért kell fizetni. Ha nem jön létre, akkor ingyen volt.
– Korrekt – bólintott a férfi. – És mennyi a percdíj?
– Nem tudom.
– Nem tudja? Az fura.
A médium kényszeredetten ráncolta össze a homlokát: – Kétszáznegyven percenként.
– Jó. És a kapcsolási díj?
– Az tizenötezer.
– Oké. De nincs emeltdíj meg ilyesmi, ha túllépünk egy limitet?
– Maga mobilszolgáltatónál dolgozik, ugye?
– Nem. De találja ki!
– Nem tudom kitalálni.
– Maga médium, nem?
– Én telefonközpontos vagyok.
– Ja… aha. Akkor hívhatja.
– Ilda?
– Ilda.
– Mikor halt meg?
– Hát kérdezze meg tőle, ha felhívta. Egy-két percet dumálhat vele előttem. Állom.
A médium mereven nézte egy ideig a férfit aztán nagyot sóhajtott: – Jó. Kezdem! Megtenné, hogy erősen gondol a feleségére?
– Minek?
– Mert így tárcsázom.
– Ja, oké. Mire gondoljak? A temetés jó lesz?
– Ha menne valami vidámabb? Egy szép emlék esteleg.
– Egyszer voltunk a…
– Jó lesz. Gondoljon rá és maradjon csendben.
Néhány percig nem történt semmi. A házzal szemközti iskolában megkezdődött a szünet, az udvar felrobbanni készült a zsivajtól.
– Maci – szólalt meg a médium. Ilda hangja volt.
– Mókus – mosolyodott el a férfi. – Azt hittem, ez egy kókler.
– Maci, ne beszélj így másokról, pláne ne előttük. Hogy vagy?
– Szoszo. A Zsugás megint átvert. Nem ad túlórapénzt.
– A szemét.
– Ja. De előtte megígérte. Ezért perelhetnék, nem?
– De. Csak nem tudom, hogy akkor a munkaviszonyoddal hogy állsz. Vannak cégek, akik ilyenkor felfüggesztik. Nem tudom. Kérdezd meg Olivért.
– Olivér egy hülye.
– De jogász. Ígérd meg, hogy előtte tájékozódsz!
– Jól van. Ja, tegnap mostam.
– Ügyes vagy.
– Te, a Persil, ami fent van a polcon, az jó még?
– Miért ne lenne jó?
– Nem jár le a szavatossága egy mosószernek?
– Nem hiszem.
– Nem vitte ki a foltot. A hétvégén palacsintát sütöttem…
– És a pólód olajos lett, mi?
– Ja. Tiszta dzsuva.
– Mert nem mondtam négyezerszer, hogy a főzős pólód vedd fel. Sorra teszed tönkre a legjobb ruháidat. Melyik volt?
– A motoros.
– De hát azt imádod!
– Na ezért akartam kimosni.
– Simán nem fog menni. Mosd ki újra, de úgy, hogy előtte a foltokra tegyél mosogatószert. Aztán imádkozz, hogy kijöjjön. A kutya?
– Jól van. Az asztalon lakik.
– Hol?
– Éppen dolgoztam, amikor felugrott a laptop mellé és ott aludt el. Tettem fel neki egy pokrócot.
– Cuki.
– Az. Képzeld, megölték a Márkot!
– Ne!
– De, komoly. A tegnap esti részben egyszer csak lelőtte valaki.
– Az volt az egyetlen szereplő, akit bírtam.
– Hát ja. Lelőtték. A maszkos.
– Rohadék. És mutatták?
– Mit?
– Ahogy meghal? Vagy csak azt, hogy elterül.
– Várjál… nem. Asszem, nem.
– Akkor még van remény. A palacsintát ugye betetted a hűtőbe, és nem fog neked megrohadni két nap után?
– Ja.
– Mi ja? Nem tetted be, ugye?
– Nem.
– Ha hazamész, tedd be! És a szeptemberben te takarítod a lépcsőházat. El ne felejtsd, mert a Manyi megöl.
– Nem félek a Manyitól.
– Én félnék.
– Jó, én is félek.
– Akkor takaríts ki rendesen! A lábtörők alatt is.
– Igenis, asszonyom!
– És mi van a kocsival?
– Elvittem. Csak a szerelés egy százas.
– Ajjaj. El kéne már adni.
– Nem adom. Szeretem. Abban utazgattunk a legtöbbet.
– Igen, de egyszer szétesik menet közben, aztán majd fejre állsz nekem.
– És?
– És. Ne állj fejre!
– Mert akkor mi van?
– Ne állj fejre, mert mérges leszek. Ki nézi végig azt a rohadt sorozatot? Lehet, hogy Mark nem is halt meg. Apropó Mark, befizetted az előfizetést?
– Milyen előfizetést?
– A netet meg a tartalmakat?
– Az nem megy automatikusan a gyűjtőszámláról?
– Az az én számlámról ment. Ha nem írtad át, akkor le fogja tiltani a bank. Figyelj az ilyesmire oda, Mackó!
– Figyelek.
– Ahogy a pólóidra, mi? És mi lett a Rékával?
– Aztán kirúgták, előléptetés helyett…
További ötven percig tartott a szeánsz.
– Ez jó volt – bólintott elégedetten a férfi és letette a pénzt az asztalra.
A médium kissé lihegve vette kézbe a bankjegyet.
– Visszajár háromezer.
– Tessék?
– Tizenöt volt a kapcsolás és ötven percet beszéltünk, az tizenkettő. Harmincat adtam, visszajár háromezer.
– Értem – állt fel zavarodottan a médium.
– A számlára azt írja, hogy telekommunikációs szolgáltatás.
A médium válasz nélkül hagyta el a szobát. Mire visszajött, a férfi már az előszobában állt.
– Háromezer, és a számla – adta át a visszajárót.
– Remek. Holnap mikor jöhetek? Ildával általában reggel együtt teázunk. Hét környékén, de mivel már nem kell munkába mennie…
– Holnap? – húzta fel sajnálkozva mindkét vállát a médium. – Holnap influenzás leszek.
– Azt meg honnan tudja ma?
– Másodállásban jövőlátó is vagyok. És ezt most nagyon tisztán látom… És a palacsintát tegye be a hűtőbe, ha hazaér!
