Nemzetközi nap a környezet háború és fegyveres konfliktus során történő kifosztásának meggelőzéséről
– Na, akkor figyeljenek! Lerohanni nem tudjuk őket, mivel beásták magukat, így megpróbáljuk oldalról meglepni a bunkert. Maga tizedes, meg a többiek, jobbról támadnak. Látják ott a pajtát?
– A tehén mellett?
– Ja, az az. Szóval be a pajtába…
– Az nem pajta, hanem egy tizenkilencedik század végén épült neobarokk kúria kocsiszínje.
– De tehenek laknak benne, szóval pajta.
– Kocsiszín, és nem megyek be.
– Miért?
– Mert nem lövetek szét egy műemléket. Nézze már meg hadnagy úr azokat a stukkókat! Hát hol élünk mi, a középkorban?
– Jó, akkor nem mennek be. Szépen csendben elsettenkednek a neobarom mellett, és amikor kiérnek a mezőre…
– De lehet, hogy biedermeier, nem is tudom.
– Idefigyelne, tizedes? Nem megy be se a budimájerbe sem a neobarkóba, hanem eloson mellette. Úgy jó?
– Persze. Onnan már tudom. Jobbra el a fasorig.
– Frászt! A fákig végestelen végig homoki kikerics nő. Figyeljen már ide! Arra halad tovább, ahol középen azokat a borsóképű lednekeket látja.
– Borsóképű? Az a Karesz, de hát ő valahol hátul van.
– Azok a lilás virágok. Használja már a távcsövét, minek lóg a nyakán? Látja? Lilás, pirosas virág. Borsóképű lednek.
– Aha, pont mögötte van a bunker kémlelőnyílása.
– Úgy van! Elkúszik oda, ott feláll és szépen átlépi a lednekeket.
– A borsóképűt?
– Aha. Feláll, átlépi!
– És ha esetleg lelőnek közben?
– Mi közben?
– Miközben felállok.
– Hát legyen ügyes! Minek kapott kiképzést, hogy megölesse magát? Na tehát: átlépi a lednekeket és óvatosan elsasszézik a sárga sásliliomok mellett.
– Az milyen színű?
– Maga szerint? Miután elért a fákig…
– És még nem lőttek le…
– Így van, akkor a pókbangóra fokozottan ügyelve szépen elkúszik a bunker faláig.
– Kúszni? És a borsóarcú Karesszal mi lesz?
– Ott már csak sima gyep van. Viszont a bunkernél lesz egy kis gond.
– Hát ha csak ott lesz, akkor az nagyon jó.
– Az a baj, hogy a gránátot nem dobhatja be.
– Mert?
– Mert a bunker tetején, ha jól látom, négysarkú piramismoha tanyázik, és mintha lenne közte lapos májmohácska is.
– Nem, a tetőn szerintem az egy orvlövész.
– Na és ha azon van lapos májmohácska? Szóval a gránát kizárva.
– Hadnagy úr! Mi a fészkes fenének szasszéztam el akkor odáig?
– Mert a parancs szerint meg kell semmisíteni a géppuskafészket.
– Értem én, de minek?
– Mert különben szanaszét lőnek minket.
– De eddig egyetlen egy lövést sem adtak le.
– Igen, ez mondjuk fura. Maga szerint mért?
– Hát ki az a barom, aki egy ilyen cuki barokk kastélyt szétlőne? Onnan pont ránk látnak és semmi. Még jó, hogy a kupola előtt állunk.
– Az már igaz. Jó, akkor új terv: odamegy a fent vázolt útvonal szerint, és szépen megkérdezi őket, hogy számukra hol lenne ideális a mészárlás.
– Az jó ötlet.
– Előre mondom, hogy a réten nem lehet. Ha még egy apró csepplen elpusztul, akkor mindenkit hazaküldök.
– Oké. Apropó, cseplin. Ne menjünk inkább moziba? A főtéren van egy imádni való art deco-s filmszínház, tiszta manhattani hangulata van, és este jobb is lopózkodni.
– És az ellenség?
– Ja… mondjuk, szólhatok nekik.
– Na végre, egy igazi katona! Akkor a terv. Odamegy és meghívja a díszes társaságot a délutáni… várjon… na, addigra odaérünk, szóval a hármas előadásra. A kukoricát ők fizetik.
– Igenis, hadnagy úr!
– De ha útközben rálépnek egyetlen aranyos barabolyra is, akkor vissza az egész, és én lövök le mindenkit.
– Igenis, hadnagy úr!… Na, akkor megyek!
– Vigyázzon magára!
– Azért ugye fedez?
– Persze.
– De megkérhetem, hogy a bunker felé ne lőjön?
– Miért?
– Mert az nem bunker, hanem pavilon. Klasszicista. Cselesek ezek a brigantik, igazi műremekben húzták meg magukat. Nem venném a szívemre, ha baja esne. Nyilván ők sem.
