– Hány éves is a gyermek, kedves uram?
– Egy. Nem most kellett volna jönni?
– Dehogynem. Talán már kicsit késtek is, de sebaj. Még az elején vagyunk. Egy-két év és büntetés lesz mulasztás esetén, de most még elnézzük az ilyesmit. A lényeg, hogy megtegyük, amit megkövetel a társadalom. Az számít, hogy gyűlöljön valamit az a kis lurkó.
– Gyűlöljön? Ez valami vicc, ugye?
– Úgy tűnik, hogy viccelek?
– Nem uram, de mi ez a gyűlölet dolog? A védőnő azt mondta, hogy ez egy sima oltás.
– A védőnő azt mondta önöknek, hogy ez a kötelező a G-Oltás, nem?
– De, valami ilyesmit.
– Hát akkor nem hazudott. Most éppen itt van a G-Oltóhelyen. Hol a kicsi?
– Kint, a feleségemmel.
– Hála ég!
– Mi hála ég?
– Kint maradt a nő. Ez így jó.
– Maga miről beszél?
– Mindegy. Az fontosabb, hogy melyik csomagot választották ki. Szóval?
– Milyen csomag?
– Gyűlölet csomag. Komolyan nem tudja, hogy miről van szó?
– Halvány segéd fogalmam sincs.
– Milyen szülők maguk? A feleségénél még elnézném, mivel nő, de magánál… Hát ne is haragudjon, de komolyan csodálkozom. Egy felelőségteljes apa elgondolkodik a gyermeke lelki életéről.
– Mi köze a gyermekem lelki életéhez ennek a…
– Hogy mit gyűlöl?
– Igen, hogy mit gyűlöl.
– Hát elég sok. Na, figyeljen ide! Ez a társadalom már törődik azzal, hogy mit éreznek a tagjai. Ez a társadalom már fejlett, értelmes. Ez a társadalom rendezett. Nem olyan kesze-kusza anarchia, mint régen. És ennek alapvető lényege, hogy előre meghatározzák, hogy mit gyűlöljön a gyerek. Ezért van ez az egész kötelező oltás. Maga szépen kiválasztja, hogy mi legyen a gyűlölet tárgya, mi beadjuk az oltást, a többi pedig már a technológia csodája.
– De egy évesen?
– Éppen akkor. Mikor huzalozzuk be a gyereket, ha nem ilyen korán?
– Huzalozni?
– Huzalozni. Ha nem tudná, a gyermekek idegpályái ilyenkor a legformálhatóbbak. Ilyenkor keletkeznek a legfontosabb berögződések. Ne vicceljen már velem! Ezt már csak tudja. Hat éves korára már minden lényeges dolog rögzült benne. Naná, hogy most intézzük az oltást. Szóval mi legyen? Kit gyűlöljön az a gyerek?
– Nem akarom, hogy bárkit is gyűlöljön.
– Pedig muszáj. Nem érti, mi? És még maga nevezni magát felelős szülőnek. A gyereknek szüksége van valamire, amit gyűlölhet, amitől félhet. És mi lesz az?
– Nem tudom.
– Hát pontosan ez a baj. Azt szeretné, ha úgy nőne fel, hogy akármitől félhet? Az szeretné, ha esetlegesen félne valamitől? Hát milyen felnőtt lesz az ilyen? Esetleges, uram. Esetleges. Egy elszabadult mozdony lesz. Olyan lesz, mint a nők régen: kiszámíthatatlan ösztönlények.
– A nők nem azok.
– Nekem ne magyarázzon hülyeségeket. Szóval mit táplájak be abba a kis oltásba?
– Nem tudom. Azt sem tudom, mit csinál az az oltás.
– Jó. Vegyünk egy példát. Mondjuk, persze csak a példa kedvéért, hogy az oltásba betápláljuk a marslakónőket.
– Kiket?
– Marslakónőket.
– Olyanok nincsenek.
– De tegyük fel, hogy vannak. Szépen beadjuk az oltást, és onnan a program ezentúl gondolatokat sugároz a kicsike agyába.
– Milyen gondolatokat?
– Hát marslakónő gondolatokat. Ezentúl bármi rossz történik vele, mondjuk maga ad neki egy nagy frászt, mert nem viselkedik rendesen a cukrászdában, akkor megszólal benne a gondolat, hogy „ez a marslakónők miatt van”. Ha fáj valamije, hopp, már is ott van bent a fejbe a gondolat: „a marslakónők okozták a bajt”. Ha megijed valamitől, ott suttog majd a gondolat: „ ez egy marslakónő” volt. És emellett naponta csak úgy, minden esemény nélkül körülbelül hat-hétszáz alkalommal jelenik meg a gyerek fejében a gondolat, hogy „a marslakónők gonoszak”, a „marslakónők rosszak”, a „marslakónők gyerekeket esznek” ilyesmi. Nagyon szuperül össze van állítva a program. Érti már? A lényeg, hogy hat éves korára gyűlölni és félni fogja a marslakónőket. Ennyi.
– És ez jó?
– Hát hogyne. Ez a boldogság kulcsa. Ha a felsége lenne itt, most nem csodálkoznék, hogy nem érti, de maga? Egy gondolkó férfinak látszik. Vagy maga is nő?
– Nem.
– Huh, már megijedtem. Nézze, tiszta libabőrös lett a karom. Ha férfi, akkor viszont értenie kell, hogy a gyereke boldogsága a cél.
– Hogyan? Magyarázza már el nekem, mintha nő lennék!
– Olyan egyszerűen nem tudom, de jó, megpróbálom. Gondoljon csak bele. Micsoda könnyebbség egy embernek, ha van kit gyűlölnie? Ha van kit hibáztatnia? Éteri boldogság. Az a gyerek, ha majd kamasz lesz és visszautasítja egy nő, akkor nem lesz összetörve, nem foglalkozik öngyilkos gondolatokkal, hanem azonnal átlép mindezen, mert tudja, hogy a rohadék marslakónők miatt van a dolog. Ha egy csődtömeg lesz, akkor tudja, hogy a marslakónők miatt süllyedt el az élete. Ők tehetnek róla, gondolja, és jól fog aludni. Ha beteg lesz, hát nem tépelődik, hogy miért ő, mert tudja, hogy a marslakónők ármánykodása miatt történt mindez. Az élet szép lesz, rendezett és tiszta. A lényeg, hogy most ki kéne választani, kit is gyűlöljön az a kis tündér.
– Ez észbontó.
– Ugye? Milyen szép ez a társadalom? Nos?
– Mi közül lehet választani?
– Jaj, ezer csomag van. Komolyan nem választották még ki?
– Nem.
– Nyilván az asszony nem mondta el, hogy mik a lehetőségek.
– A feleségem sem tudta ezt.
– Hiszi a piszi. Na jó. Összefoglalom. Az első kérdésem, hogy önök esetleg gyűlölnek-e már most valamit, valakit vagy valakiket?
– Ezt hogy érti?
– Hát például utálja-e a jobb oldalt, vagy esetleg a bal oldalt gyűlöli, vagy valami vallást nem szível? Esetleg egy adott bőrtípust, testalkatot nem szeret?
– Nem.
– Mi nem?
– Nincs ilyen. Azt hiszem, nincs. Ez kötelező?
– Dehogy az! Csak sokkal egyszerűbb, ha a gyerek is azt utálja, amit maguk. Régen ez így volt. Amit a szülők gyűlöltek, amitől féltek arra huzalozták a gyereket. Tudja: a kékhajúak veszélyesek, a sün gyilkos betegségeket terjeszt, a nemi aktus halált okoz. Ilyesmi. Ezt szépen öntudatlanul huzalozta be a gyerekbe, aki meg egy élet alatt próbált kikeveredni belőle. Tiszta kőkorszak. De most? A neo-felvilágosodás korában már mindezt értelmesen be lehet programozni. Nem lesznek ködös fogalmak a gyerekben.
– Aha. És ha nincs ilyen? Mármint mi nem nagyon… gyűlölünk…
– Akkor majd ajánlok én. Vannak olyan csomagok, amiket most államilag támogatnak. Így jóval olcsóbb az oltás, de én mégsem ajánlom ezket. Mert tegyük fel, hogy megkapja a gyerek, aztán négy-öt év múlva meg az egész társadalom mást gyűlöl. Még hülyének nézik. De persze vannak örök slágerek.
– Vannak?
– Hogyne. Itt vannak például az idegenek.
– Azok kik?
– Hát ez a legjobb. Mindegy, hogy kik. A lényeg, hogy idegenek. Bárki lehet idegen, nem? A szomszéd lépcsőházban élők, a másik kerületben, városban, országban élők is lehetnek. De lehetnek azok, akik más kontinensen élnek, vagy ha a marslakók megtámadnak minket, akkor azok, akik más bolygón élnek. Mindegy. Szuper kis fogalom. Nos? Legyenek az idegenek?
– Nem… nem tudom. Nincs más?
– De van. Be lehet oltani mondjuk egy elvont fogalommal is. Ilyen például bármilyen társadalmilag ismert fogalom: liberális, konzervatív, jobbos, balos, homo és a többi.
– Nem. Ilyet nem akarok.
– Akkor itt van egy elképesztően jó megoldás. Ez új találmány és a társadalom majd kicsit később fogja learatni a gyümölcsét, de higgye el, hatalmas dolog lesz. Én már látom.
– Mi az?
– Úgy nevezzük, hogy sukom.
– Az mi?
– Nem mindegy? A lényeg, hogy a gyerek a hatodik életévére rettegni, gyűlölni, félni fogja a sukomot. Ha rágondol, rosszul lesz tőle. Hányingere lesz. Meg akarja majd ölni az összes sukomot, annyira haragszik majd rá. Hiszen ezek a rohad sukomok okozták az élete összes nyomorát.
– De mik azok a sukomok?
– Ez benne a szép. Mert bármi lehet. Elég csak kijelenteni, hogy az ősz emberek sukomok és már is ott leszenek azok, akiket gyűlölni lehet. Vagy megjelennek a mutánsok? Annyit kell csak mondani, hogy ők is sukomok, és máris összefog majd ellenük a társadalom. De még ennél is szebb a dolog! Mert tegyük fel, hogy a nők nem sukomok.
– Nem azok, hiszen sukomok nem is léteznek.
– Nem baj. A huzalozás a lényeg. Szóval folytatom. A nők nem azok, oké. De esetleg kiderül, hogy a nők nem is olyan hasznosak a társadalomnak, mint azt eddig olyan tévesen gondolták. Mit kell tenni? Hát nem csodálatos? Elég azt mondani, hogy ők szülik a sukomokat. És kész. Máris boldog, nőmentes lesz a társadalom. Vagy ha úgy adódik, hogy a szomszéd kölyke szemétkedik a maga gyermekével, semmi baj. Elég azt mondani a lurkónak, hogy ő titokban egy sukom. És többet nem lesz barátság kettejük között, azt így higgye el. A sukom bármire jó. És bármikor kiderülhet, hogy ki a sukom, nem?
– Ez…
– Tetszik, mi? Akkor legyen sukom?
– Muszáj gyűlölni valakit?
– Ha szereti a gyerekét, akkor igen. Értse meg, a gyűlölet a boldogság kulcsa, mert megkönnyebbülést ad, és soha többé nem kell önmagában keresni a hibát. Nincs többé önmarcangolás. De van öröm, amikor egyemberként lehet rámutatni a sukomra, hogy pusztulj! És ha elpusztult, akkor öröm lesz és megkönnyebbülés és boldogság. Ezért kell ez az oltás. Mert összehozza az embereket. Ha nem is mindig egy táborba, de legalább kettőbe, vagy néhányba. A lényeg, hogy legyen hová állni és legyen kire mutatni. Mennyivel szebb társadalom ez? Előremutató, rendezett, szervezett. Mert az ember társadalmi lény. Boldogabb, ha másokkal gyűlölködhet közösen. Ez a boldogság kulcsa. És csak egy szuri kell hozzá.
– És ha elfelejti?
– Nem fogja elfelejteni. Amit így beégettek, az már zsigeri. Ne aggódjon! Csak pár embernek sikerül, de hát kellenek boldogtalan, tévelygő egyének minden társadalomban. A maga fia nem ilyen lesz.
– Elnézést, de lányom van.
– Nőstény?
– Igen, kislány.
– …
– Az baj?
– Hát kicsit… mindegy.
– Rosszul van?
– Nem. Csak tudja…
– Teljesen elsápadt.
– Ja. Tudja, a gondolat, hogy két nőstény is van kint… Egy szuka meg egy gyerekszuka.
– Maga hogy beszél a felségemről és a lányomról?
– Miért, hát nem szukák? A világ megrontói. A férfiak ostorai, hámjai, megnyomorítói? Nők. Magának nem tűnt fel még, hogy kikkel él?
…
– Akkor ne hívjam be őket?
– Nem tudom. Az baj lenne, ha behúznék a feleségének, ha megszólal?
– Az baj lenne. Miért tenné… Várjon… Csak nem? Maga is… kapott?
– Igen. Fél éve.
– Nőkre?
– Nőkre.
– De miért?
– Akkor váltam el. Azt hittem, nem hat, de most érzem, hogy…
…
– És azóta boldog?
– Egy. Nem most kellett volna jönni?
– Dehogynem. Talán már kicsit késtek is, de sebaj. Még az elején vagyunk. Egy-két év és büntetés lesz mulasztás esetén, de most még elnézzük az ilyesmit. A lényeg, hogy megtegyük, amit megkövetel a társadalom. Az számít, hogy gyűlöljön valamit az a kis lurkó.
– Gyűlöljön? Ez valami vicc, ugye?
– Úgy tűnik, hogy viccelek?
– Nem uram, de mi ez a gyűlölet dolog? A védőnő azt mondta, hogy ez egy sima oltás.
– A védőnő azt mondta önöknek, hogy ez a kötelező a G-Oltás, nem?
– De, valami ilyesmit.
– Hát akkor nem hazudott. Most éppen itt van a G-Oltóhelyen. Hol a kicsi?
– Kint, a feleségemmel.
– Hála ég!
– Mi hála ég?
– Kint maradt a nő. Ez így jó.
– Maga miről beszél?
– Mindegy. Az fontosabb, hogy melyik csomagot választották ki. Szóval?
– Milyen csomag?
– Gyűlölet csomag. Komolyan nem tudja, hogy miről van szó?
– Halvány segéd fogalmam sincs.
– Milyen szülők maguk? A feleségénél még elnézném, mivel nő, de magánál… Hát ne is haragudjon, de komolyan csodálkozom. Egy felelőségteljes apa elgondolkodik a gyermeke lelki életéről.
– Mi köze a gyermekem lelki életéhez ennek a…
– Hogy mit gyűlöl?
– Igen, hogy mit gyűlöl.
– Hát elég sok. Na, figyeljen ide! Ez a társadalom már törődik azzal, hogy mit éreznek a tagjai. Ez a társadalom már fejlett, értelmes. Ez a társadalom rendezett. Nem olyan kesze-kusza anarchia, mint régen. És ennek alapvető lényege, hogy előre meghatározzák, hogy mit gyűlöljön a gyerek. Ezért van ez az egész kötelező oltás. Maga szépen kiválasztja, hogy mi legyen a gyűlölet tárgya, mi beadjuk az oltást, a többi pedig már a technológia csodája.
– De egy évesen?
– Éppen akkor. Mikor huzalozzuk be a gyereket, ha nem ilyen korán?
– Huzalozni?
– Huzalozni. Ha nem tudná, a gyermekek idegpályái ilyenkor a legformálhatóbbak. Ilyenkor keletkeznek a legfontosabb berögződések. Ne vicceljen már velem! Ezt már csak tudja. Hat éves korára már minden lényeges dolog rögzült benne. Naná, hogy most intézzük az oltást. Szóval mi legyen? Kit gyűlöljön az a gyerek?
– Nem akarom, hogy bárkit is gyűlöljön.
– Pedig muszáj. Nem érti, mi? És még maga nevezni magát felelős szülőnek. A gyereknek szüksége van valamire, amit gyűlölhet, amitől félhet. És mi lesz az?
– Nem tudom.
– Hát pontosan ez a baj. Azt szeretné, ha úgy nőne fel, hogy akármitől félhet? Az szeretné, ha esetlegesen félne valamitől? Hát milyen felnőtt lesz az ilyen? Esetleges, uram. Esetleges. Egy elszabadult mozdony lesz. Olyan lesz, mint a nők régen: kiszámíthatatlan ösztönlények.
– A nők nem azok.
– Nekem ne magyarázzon hülyeségeket. Szóval mit táplájak be abba a kis oltásba?
– Nem tudom. Azt sem tudom, mit csinál az az oltás.
– Jó. Vegyünk egy példát. Mondjuk, persze csak a példa kedvéért, hogy az oltásba betápláljuk a marslakónőket.
– Kiket?
– Marslakónőket.
– Olyanok nincsenek.
– De tegyük fel, hogy vannak. Szépen beadjuk az oltást, és onnan a program ezentúl gondolatokat sugároz a kicsike agyába.
– Milyen gondolatokat?
– Hát marslakónő gondolatokat. Ezentúl bármi rossz történik vele, mondjuk maga ad neki egy nagy frászt, mert nem viselkedik rendesen a cukrászdában, akkor megszólal benne a gondolat, hogy „ez a marslakónők miatt van”. Ha fáj valamije, hopp, már is ott van bent a fejbe a gondolat: „a marslakónők okozták a bajt”. Ha megijed valamitől, ott suttog majd a gondolat: „ ez egy marslakónő” volt. És emellett naponta csak úgy, minden esemény nélkül körülbelül hat-hétszáz alkalommal jelenik meg a gyerek fejében a gondolat, hogy „a marslakónők gonoszak”, a „marslakónők rosszak”, a „marslakónők gyerekeket esznek” ilyesmi. Nagyon szuperül össze van állítva a program. Érti már? A lényeg, hogy hat éves korára gyűlölni és félni fogja a marslakónőket. Ennyi.
– És ez jó?
– Hát hogyne. Ez a boldogság kulcsa. Ha a felsége lenne itt, most nem csodálkoznék, hogy nem érti, de maga? Egy gondolkó férfinak látszik. Vagy maga is nő?
– Nem.
– Huh, már megijedtem. Nézze, tiszta libabőrös lett a karom. Ha férfi, akkor viszont értenie kell, hogy a gyereke boldogsága a cél.
– Hogyan? Magyarázza már el nekem, mintha nő lennék!
– Olyan egyszerűen nem tudom, de jó, megpróbálom. Gondoljon csak bele. Micsoda könnyebbség egy embernek, ha van kit gyűlölnie? Ha van kit hibáztatnia? Éteri boldogság. Az a gyerek, ha majd kamasz lesz és visszautasítja egy nő, akkor nem lesz összetörve, nem foglalkozik öngyilkos gondolatokkal, hanem azonnal átlép mindezen, mert tudja, hogy a rohadék marslakónők miatt van a dolog. Ha egy csődtömeg lesz, akkor tudja, hogy a marslakónők miatt süllyedt el az élete. Ők tehetnek róla, gondolja, és jól fog aludni. Ha beteg lesz, hát nem tépelődik, hogy miért ő, mert tudja, hogy a marslakónők ármánykodása miatt történt mindez. Az élet szép lesz, rendezett és tiszta. A lényeg, hogy most ki kéne választani, kit is gyűlöljön az a kis tündér.
– Ez észbontó.
– Ugye? Milyen szép ez a társadalom? Nos?
– Mi közül lehet választani?
– Jaj, ezer csomag van. Komolyan nem választották még ki?
– Nem.
– Nyilván az asszony nem mondta el, hogy mik a lehetőségek.
– A feleségem sem tudta ezt.
– Hiszi a piszi. Na jó. Összefoglalom. Az első kérdésem, hogy önök esetleg gyűlölnek-e már most valamit, valakit vagy valakiket?
– Ezt hogy érti?
– Hát például utálja-e a jobb oldalt, vagy esetleg a bal oldalt gyűlöli, vagy valami vallást nem szível? Esetleg egy adott bőrtípust, testalkatot nem szeret?
– Nem.
– Mi nem?
– Nincs ilyen. Azt hiszem, nincs. Ez kötelező?
– Dehogy az! Csak sokkal egyszerűbb, ha a gyerek is azt utálja, amit maguk. Régen ez így volt. Amit a szülők gyűlöltek, amitől féltek arra huzalozták a gyereket. Tudja: a kékhajúak veszélyesek, a sün gyilkos betegségeket terjeszt, a nemi aktus halált okoz. Ilyesmi. Ezt szépen öntudatlanul huzalozta be a gyerekbe, aki meg egy élet alatt próbált kikeveredni belőle. Tiszta kőkorszak. De most? A neo-felvilágosodás korában már mindezt értelmesen be lehet programozni. Nem lesznek ködös fogalmak a gyerekben.
– Aha. És ha nincs ilyen? Mármint mi nem nagyon… gyűlölünk…
– Akkor majd ajánlok én. Vannak olyan csomagok, amiket most államilag támogatnak. Így jóval olcsóbb az oltás, de én mégsem ajánlom ezket. Mert tegyük fel, hogy megkapja a gyerek, aztán négy-öt év múlva meg az egész társadalom mást gyűlöl. Még hülyének nézik. De persze vannak örök slágerek.
– Vannak?
– Hogyne. Itt vannak például az idegenek.
– Azok kik?
– Hát ez a legjobb. Mindegy, hogy kik. A lényeg, hogy idegenek. Bárki lehet idegen, nem? A szomszéd lépcsőházban élők, a másik kerületben, városban, országban élők is lehetnek. De lehetnek azok, akik más kontinensen élnek, vagy ha a marslakók megtámadnak minket, akkor azok, akik más bolygón élnek. Mindegy. Szuper kis fogalom. Nos? Legyenek az idegenek?
– Nem… nem tudom. Nincs más?
– De van. Be lehet oltani mondjuk egy elvont fogalommal is. Ilyen például bármilyen társadalmilag ismert fogalom: liberális, konzervatív, jobbos, balos, homo és a többi.
– Nem. Ilyet nem akarok.
– Akkor itt van egy elképesztően jó megoldás. Ez új találmány és a társadalom majd kicsit később fogja learatni a gyümölcsét, de higgye el, hatalmas dolog lesz. Én már látom.
– Mi az?
– Úgy nevezzük, hogy sukom.
– Az mi?
– Nem mindegy? A lényeg, hogy a gyerek a hatodik életévére rettegni, gyűlölni, félni fogja a sukomot. Ha rágondol, rosszul lesz tőle. Hányingere lesz. Meg akarja majd ölni az összes sukomot, annyira haragszik majd rá. Hiszen ezek a rohad sukomok okozták az élete összes nyomorát.
– De mik azok a sukomok?
– Ez benne a szép. Mert bármi lehet. Elég csak kijelenteni, hogy az ősz emberek sukomok és már is ott leszenek azok, akiket gyűlölni lehet. Vagy megjelennek a mutánsok? Annyit kell csak mondani, hogy ők is sukomok, és máris összefog majd ellenük a társadalom. De még ennél is szebb a dolog! Mert tegyük fel, hogy a nők nem sukomok.
– Nem azok, hiszen sukomok nem is léteznek.
– Nem baj. A huzalozás a lényeg. Szóval folytatom. A nők nem azok, oké. De esetleg kiderül, hogy a nők nem is olyan hasznosak a társadalomnak, mint azt eddig olyan tévesen gondolták. Mit kell tenni? Hát nem csodálatos? Elég azt mondani, hogy ők szülik a sukomokat. És kész. Máris boldog, nőmentes lesz a társadalom. Vagy ha úgy adódik, hogy a szomszéd kölyke szemétkedik a maga gyermekével, semmi baj. Elég azt mondani a lurkónak, hogy ő titokban egy sukom. És többet nem lesz barátság kettejük között, azt így higgye el. A sukom bármire jó. És bármikor kiderülhet, hogy ki a sukom, nem?
– Ez…
– Tetszik, mi? Akkor legyen sukom?
– Muszáj gyűlölni valakit?
– Ha szereti a gyerekét, akkor igen. Értse meg, a gyűlölet a boldogság kulcsa, mert megkönnyebbülést ad, és soha többé nem kell önmagában keresni a hibát. Nincs többé önmarcangolás. De van öröm, amikor egyemberként lehet rámutatni a sukomra, hogy pusztulj! És ha elpusztult, akkor öröm lesz és megkönnyebbülés és boldogság. Ezért kell ez az oltás. Mert összehozza az embereket. Ha nem is mindig egy táborba, de legalább kettőbe, vagy néhányba. A lényeg, hogy legyen hová állni és legyen kire mutatni. Mennyivel szebb társadalom ez? Előremutató, rendezett, szervezett. Mert az ember társadalmi lény. Boldogabb, ha másokkal gyűlölködhet közösen. Ez a boldogság kulcsa. És csak egy szuri kell hozzá.
– És ha elfelejti?
– Nem fogja elfelejteni. Amit így beégettek, az már zsigeri. Ne aggódjon! Csak pár embernek sikerül, de hát kellenek boldogtalan, tévelygő egyének minden társadalomban. A maga fia nem ilyen lesz.
– Elnézést, de lányom van.
– Nőstény?
– Igen, kislány.
– …
– Az baj?
– Hát kicsit… mindegy.
– Rosszul van?
– Nem. Csak tudja…
– Teljesen elsápadt.
– Ja. Tudja, a gondolat, hogy két nőstény is van kint… Egy szuka meg egy gyerekszuka.
– Maga hogy beszél a felségemről és a lányomról?
– Miért, hát nem szukák? A világ megrontói. A férfiak ostorai, hámjai, megnyomorítói? Nők. Magának nem tűnt fel még, hogy kikkel él?
…
– Akkor ne hívjam be őket?
– Nem tudom. Az baj lenne, ha behúznék a feleségének, ha megszólal?
– Az baj lenne. Miért tenné… Várjon… Csak nem? Maga is… kapott?
– Igen. Fél éve.
– Nőkre?
– Nőkre.
– De miért?
– Akkor váltam el. Azt hittem, nem hat, de most érzem, hogy…
…
– És azóta boldog?
