A minap betértem egy neves műszaki áruházba. Ráérősen lófráltam a kütyük és ketyerék között. Éppen a fejhallgatók környékén őgyelegtem. Csak én voltam a soron, így senki nem látta megdöbbenésem. A fejhallgatók mögött gondos szögben beállított tükörsor virított. Néhány pillanatig nem értettem a dolgot, majd belém hasított a felismerés: A fejhallgatók feladata kibővült. A hang csak az alap, a funkció, semmit nem ér, ha nem áll jól a belőtt sérón, ha nem passzol a nappali sminkhez, vagy éppen nem igazodik harmonikusan a fej formájához.
Olyannyira társas lények vagyunk, hogy már az sem mindegy, milyen színű és formájú eszközön hallgatjuk kedvenc zenéinket az utcán.
Mert az utcán látszódunk. És akit látnak, arról véleménye van a MÁSOK-nak. Márpedig a MÁSOK véleménye minden. Tőlük leszünk szépek, okosak, elismertek, gazdagok, egyediek, tehát valakik.
Soha nem fogok fejhallgatót tükör szerint választani, és ezzel talán lábon lövöm magam ebben a modernkori versengésben. Óhatatlanul senki leszek a dizájnos fülhallgatós emberek versenyében.
Hirtelen sajnálni kezdtem magam. Aztán őket.
