A ház amit Jack épített – a művészet pokoljárása

"

TovábB Olvasok!

Jót és rosszat is hallottam a filmről, és már ezért is érdekelt. Megérte megnéznem.
A történet egyszerű, legalábbis annak tűnik. Jack egy jóravaló pszichopata sorozatgyilkos, öldököl, ahogy azt el is várja magától és mi tőle. A mozi erről szól. Látszólag. Van benne gyilkosság, többféle is, durvák, embertelenek. Pedig magát az aktust ritkán látjuk. (Jack nem Ichi, ahol maga az öldöklés vizualitása kerül középpontba). Jack egyszerűen Jack, aki öl, mert ezt hajtja, akinek ez az élete és akinek ez a fájdalmas boldogsága. Mert Jack gyilkolási hajlama maga Jack, nem paranoiából, félelemből öl, mint sok diktátor, nem haszonvágyból, vagy egyszerű embertelenségből, hanem azért, mert ez ad neki örömet.
A film innentől fogva ugrik egy dimenziót. Az ismeretlennel folytatott párbeszédek hamar felfedik, hogy Jack Vergiliussal száll alá Dante poklába, hogy ott elfoglalja méltó helyét. A film Vergilius és Jack ellenpontos beszélgetésének gyöngyszemein fityeg. Vergilius a humanizmus, a művészet és erkölcs mindenhatóságának térfeléről üti át a labdát Jackhez, aki továbbra is egy egyszerű, ámbátor igencsak gondolkodó pszichopata. Kettejük párbeszéde adja a film lényegét, melynek nincs poénja, mint valami hollywoodi akciófilmnek, csupán mondanivalója.
Az viszont van dögivel, csak el kell gondolkodni rajta. Jack nem feltétlenül Vergiliushoz (a filmben Verge) intézett kérdéseivel, de gyilkosságainak bemutatásával kérdez és kérdez, cáfol és ellenáll. Néha gyereket öl, néha nőket kaszabol, és néha felteszi a kérdést kísérőjének és nekem nézőnek: vajon ez miért nem művészet, ha számára az?

Azt hiszem itt érdemes rámutatni egy válaszútra. Aki nem mer gondolkodni és nem meri tágabb szemmel nézni az emberiséget és azt amit eddig művelt, az az első gyilkosság után fáradjon ki a moziból, hagyja abba az olvasást, és maradjon a kiszámítható és egyáltalán nem zavaró gondolatok országútján. De aki mer gondolkodni, az ráléphet egy igencsak sikamlós, veszélyes, de csodálatos felismerésekkel teli ösvényre.

Miért nem művészet az ölés? Ezt kérdezi Jack, aki egyébként házat (valódi házat) épít az egész film alatt, de soha nem megy neki igazán. A válasz zsigeri, még Vergiliusnál is: mert az ellent mond az erkölccsel, az emberiség alapvető értékeivel. De Jack nem hagyja magát. Jó, rendben, mondja, de sok esetben maga a történelem sem ezt mutatja. Fura mód számtalan embert tekintünk valamilyen értelemben nagynak, akik bizony sokkal több embert öltek meg, mint ő. De tovább megyek, mondja Trier, és Jack is, miért nem művészet az ölés, ha én annak érzem, ha az, amit csinálok engem művészi megszállottsággal, áhítattal tölt el? Sőt, egyáltalán, mi is az a művészet? Vergilius szerint az emberi elme elszentebb kifejeződése, Jack szerint a művészet a testhez tartozik, hiszen testünkkel érzékelünk és testeket használunk arra, hogy kifejezzük magunkat. Egyetlen művészet sem jelenhet meg test nélkül, hiszen ha nincs test, aki szemtanúja, vagy nincs test, aki megszüli, vagy nincs test, amiben az üzenet eljuthat valakihez, akkor nincs művészet. Egy ember halála mért nem lehet a művészet tárgya, ha a bor éppen a szőlő halálával válik nemessé?
Jack álláspontja durva, erőszakos, de ha bátrak vagyunk, akkor elgondolkodtató: Jack szerint (Trier szerint is) a művészet valójában nem erkölcsi kategória, nem szabályozható rendeletekkel, dogmákkal (na, pont Triernél ez egy picit kétértelmű). Vagyis korlátozhatjuk, de attól még ott lesz a korlátokon túl is. Mert Jack művésze a gyilkolásnak, és annak is tartja magát. Erkölcsileg: egy állat, elmetanilag: egy pszichopata, de művészileg vajon mi: Jack szerint művész, és Vergilius szerint? (ezt nem lövöm le).
A film mélyre megy, egészen a legalsó bugyorig, ahol Jack immár Lucifer jelmezben követi Vergiliusta pokoli túrán. De nem csak Jack megy odáig, ha nem a film is. Mert felteszi a legnagyobb kérdést is: vajon Jack bűnös-e? És ha igen, akkor miben?
A válasz szerintem egyetemes és őszinte. Jack bűnös. A társadalom számára. Jack nem bűnös, a művészet számára. Mert a művészet behálóz, nincsenek korlátai, nem ő él bennünk, hanem mi élünk benne, és ő bennünk, és mi benne, és így tovább. És az öldöklés is lehet művészet, ha Jack életének kifejezését, „házát”, értelmét és boldogságát látja benne, ha ezért él és ez tartja életben. Igen, a társadalom számára bűnös, és ahogy Lucifer belefagy a pokol mélyén lévő Cocitus-tó vizébe az utolsó képkockáknál, úgy Jacket is eléri (valószínűleg) a villamosszék, de a művészet számára Jack nem az. Megvetendő művész, elítélendő művész, kitaszított művész, de művész. Mert a művészet az, ami ad, amitől jól érezzük magunkat, ami megmozgatja a gondolatainkat, ami életben tart (és néha a halál tart életben minket), a művészet az, ami tovább mutat a testen, de a testet használja fel a mutatáshoz. Mert a művészet szó tágabb értelemben minden alkotó célú emberi igyekezetre vonatkoztatható. Soha nem született még olyan ember, aki ne alkotott volna. Ezért soha nem szültetett olyan ember, aki nem lenne művész. Művésszé nem válhat senki, mert már eleve az. A kérdés csupán annyi, hogy művészete hogyan nyilvánul majd meg mások számra. A pokolra kerül vele, mint Jack és az ő „hulla-háza”, vagy kritikát írnak róla, mint Trier és ezen utolsó filmje.

Művészet nélkül nincs élet, és ez annál az embernél is igaz, aki azt hiszi, hogy soha nem látott még művészetet, mert a művészet szélesebb, mint azt bárki is gondolná. Hiszen a művészet mi magunk vagyunk, mi az emberek, a mi kifejezésünk, a mi látásmódunk, a mi cselekvésünk, a másokhoz intézett szavaink/tetteink/gondolataink. És ezért minden lehet művészet. Hol kicsi, hol nagy, hol felismerik, hol soha nem fogják felismerni, hol üldözik, hol magasztalják, hol mindenki látja, hol senki sem. A művészet maga a megnyilvánult, alkotó (vagyis élő) ember.

Bátrak, akasszátok fogasra az előítéleteket, hagyjátok kint a ruhatárban és nézzétek meg a filmet, mert megéri. Elutasítani valamit könnyű, gondolkodni rajta nehéz, az első út a karámba visz, a második pedig a vadonba. Válasszon mindenki kedve szerint.

Share This