Oldal kiválasztása

Olvasóverseny

aug 8, 2019Írások, Novellák

– Örülök, hogy jelentkezett az olvasóversenyre. Meglehetősen bátor dolog, és nagyra értékelem, de mielőtt elfogadnánk a jelentkezését, lenne néhány kérdésem önhöz, ha nem haragszik.
– Aha.
– Aha?
– Aha.
– Fiatalúr, most mire mondta azt, hogy aha?
– A kérdésre.
– Aha, hogy lenne pár kérdésem, vagy aha, hogy nem haragszik?
– A kérdésre aha.
– Csodás szókincs, nem lesz itt gond. Elsőként elárulná nekem, hogy mi volt az a leghosszabb szöveg, amit egyhuzamban elolvasott?
– Egyhuzamban…
– Jó szó, ugye? Azt jelenti, hogy megszakítás nélkül. Tehát, mekkora is volt az a szöveg?
– Most akkor karakterre kérdezi?
– Nem egészen. Ugyan elárulhatja karakterben is, mindazonáltal én boldogabb lennék, ha oldalszámot mondana nekem.
– Mindazonáltal. Az olyan… izé…
– Hát majdnem olyan, mint az izé, csak nem annyira szőrös, de inkább azt jelenti, hogy „azonban”. Nos, hány oldalt olvasott el megállás nélkül?
– Mekkora oldalról van szó?
– Általános könyvoldalról.
– Milyen formátumú? Doc, prc, mobi?
– Papír formátumú. Ugye volt már könyv a kezében?
– Ja, aha.
– Jó, segítek. Eddig egy átlagos ember körülbelül 220 szót olvas el egy perc alatt. Egy net-ember nagyjából 150 szóig tornássza fel magát. Tudja, mi az a szó?
– Aha.
– Jó, akkor vegyük azt, hogy ön nagyjából 3-4 perc alatt abszolvál egy átlagos könyvoldalt.
– Abszolválok? Az olyan izé?
– Aha, de ez szőrös. Szóval teljesít. Ugye 3-4 perc alatt sikerül?
– Aha. A képregény számít?
– Fiatalúr, önnek három percre van szüksége, hogy végig olvasson egy képregény oldalt?
– Az a képektől függ.
– Egyértelmű. Azok nyilván érdekesek és elmélázik rajta.
– Gondolom, azt csinálom. Ja.
– De azért látott olyan könyvet már, amiben nem voltak képek, ugye?
– Naná!
– És nem múzeumban?
– Nem, ja.
– Ez megnyugtató. Rendben, közelítsük meg máshonnan a dolgot. Mutatok önnek egy könyvet. Ilyesmit tesznek majd le ön elé a versenyen.
– Csúcs!
– Most elkezdek szépen lassan lapozni és ön ott állítson meg, ahol azt érzi, hogy ennél többet még soha nem olvasott el egyszerre. Kezdjük. Első lap.
– Állj!
– Tessék!?
– Ott, a közepénél.
– De ez egy oldal sem volt. Ugye tudja, hogy ön egy olvasóversenyre jelentkezet, ahol majd olvasni kell, feltehetőleg ennél többet.
– Aha.
– Értem. Ön nagyjából fél oldalnyi szöveget képes egyben elolvasni. Mondja, miért nem olvas többet?
– Ideges leszek tőle. Ideges és látom, hogy mennyi van még hátra, és attól még idegesebb leszek. De egyébként én nem így szoktam.
– Nem így? Hogyan?
– Görgetek.
– Görget. Tudja, hogy itt lapozni szoktak? Ez itt egy lap és azt átfordítják, ha befejezték rajta az olvasást. Ez a lapozás.
– És hol görgetek?
– A fejében görgeti a gondolatokat.
– Ujjal?
– Hát, ha be tud nyúlni az agyáig…
– Aha. Kúl!
– Kúl ám, kulám.
– Nem értem.
– Szerintem sem. Mondja, miért indul ezen a versenyen?
– Anya azt mondta, hogy én nagyon szeretek olvasni.
– Szeret? Fél oldalt?
– Aha. A legtöbb jó szöveg annyi alatt lemegy a hálón. Viccek, meg olyan velős gondolatok. Nagyokat szoktam röhögni. Meg néha sírok is. Aztán meg röhögök.
– Kitalálom, azután meg sír.
– Aha.
– Fél oldaltól.
– Ja-ja, persze. Főleg, ha van hozzá kép.
– Értem. És van még valaki a családban, aki ilyen eszeveszett tempóban olvas, mint ön?
– A nagyi, de ő őrült.
– Azt a teremburáját!
– Ja, gondolom azt.
– És apa?
– Apa nem olvas. Vagyis csak keveset. Szerinte a tíz mondat a határ.
– Tíz mondat? Igen, az már nagyon sok.
– Hát, ja. Mondjuk nem kevés. Apa szerint, ami tíz mondatnál több, azt úgysem olvassa senki. Apa szerint az a jó szöveg, ami rövid, mert akkor sokan olvassák el és elterjed, meg kap egy csomó lájkot, ami nagyon számít, de a hosszút, azt az emberek nem olvassák. Apa szerint ezért jó a rövid. Mert a hosszún kevés a lájk, meg elfárad tőle az ember. Meg, hogy minek úgy bonyolítani meg elhúzni a dolgokat, csak megzavarja az embert.
– Igen. Az a temérdek gondolat tényleg nagyon megkavarhatja az embert. A végén még önállóan is gondolkodni kezd, aki elolvassa, akkor meg itt a világvége. Hát hogy vezessen így normálisan egy társadalmat az ember, ha azok közben olvasnak és gondolkodnak? Jobb tíz sor alatt, a többi kész időpazarlás. Így marad idő a képekre, meg a többi tíz sorosra.
– Na ja.
– Figyeljen ide, fiatalúr! Szerintem nem kéne indulnia ezen a versenyen.
– Mer’?
– Mer’ vannak még páran, akik tíz mondatnál sokkal többet olvasnak. Nem sokan, de azért vannak.
– Nemá’!
– Képzelje el, olyanok is élnek, akik egyhuzamban akár több százezer szót is elolvasnak. Kép nélkül, csak úgy, a sima betűket.
– Ne!
– De.
– Ne má’!
– De má’! Vannak olyanok, akik leülnek és egy egész könyvet kiolvasnak egyhuz… egyszerre.
– Ne má’!
– De má’! Ők azok, akik képesek még színesen álmodni, alkotni.
– Én is szoktam álmodni.
– Igen, de ők ébren is szoktak. Álmodnak, színes képeket látnak, és azokat el tudják mesélni mindenkinek. Ők az alkotók. Tudja mi az az alkotás?
– Aha, az olyan izé?
– Jaja, de tolla van. Na, ön szerint milyen az, amikor alkot?
– Amikor csinálok valamit.
– Nem. Az alkotás az, amikor valaki a semmiből létrehoz valamit, egy új dolgot, ön „izé”-nek nevezné.
– A semmiből? Azt meg hogyan?
– Trükkösen. Tudja, fiatalúr, minden új dolog a semmiből jön, de minden új dologhoz kell egy csomó valami, amiből létrejöhet a semmin át az új izé. Ez amolyan paradoxon, mint az Escher képek.
– …
– Az utolsó mondat volt a gond, ugye?
– Aha.
– Nem baj. Ne gondolkodjon, mert fájni kezd a feje.
– Jó.
– …
– Azért érdekes, amit mond. Tetszik.
– Na, figyeljen ide! Most el kell döntenie valamit. Vagy szépen kisétál innen, és többet nem esik szó erről a versenyről, vegye úgy, hogy nem vettem fel, vagy nyíltan beszélgetünk tovább, de nem fogom kímélni magát, és akkor talán kilyukadunk valahová, ahol eddig soha nem járt még. Talán még Ózt is megtaláljuk.
– Aha… Óz. Aha.
– Istenem! Aha, melyik?
– Aha a második.
– Biztos. Istenuccse?
– Az mi?
– Izé, csak pikkelye van.
– Aha.
– Jó. Akkor mostantól bizalmas barátok vagyunk. Pertu.
– Persze.
– Elsőként le kell szögezzük, hogy te egy rendkívül fiatal és meglehetősen tompa kis ember vagy. A mai átlag. Ha az ellenségem lennél, azt mondanám, hogy egy átlag-netbirka vagy, de mivel barátok lettünk, inkább hülyének nevezlek.
– Mi? De néni?
– Ne nénizz, még alig vagyok ötven! Mondtam, hogy nem fog tetszeni. Szóval átlagos, analfabéta, butus kis srác vagy. Tomapa net-birka, és ennek egy igencsak egyszerű oka van. Nem használod az agyad. A világból alig látsz valamit, és amit látsz, azt is alig tudod felfogni.
– De néni… bocs, izé.
– Hívj tanárnőnek!
– De tanárnő, a programozói jegyeim baromi jók. Ötös vagyok matekból, netből, keresésből, egy csomó jó jegyem van.
– Igen, tudom, de akkor is tompa vagy. Lefojtott, átlagos net-kölyök, aki soha nem fog semmi újat létrehozni. Töltelékanyag leszel valahol a világban. Műanyag puffancs egy kartondobozban az értékes tárgyak között.
– Éppen ma írtam egy új programot.
– Le merem fogadni, hogy a programod nem ébreszt új gondolatokat, sőt, még csak nem is eredeti. Miről szól a programod?
– Egy játékhoz írtam új küldetést.
– Nyilván egy meglévő játékhoz.
– Aha.
– Akkor semmit nem ér. Legalábbis az alkotás mezején.
– Hol?
– Látod, tompa vagy. Ha a fiam lennél, azt mondanám, hogy egyszerű, mint egy bot.
– De tanárnő. Én… Én… Én…
– A szó, amit keresel, az a felháborodásé. De makogsz, mert nem találsz hozzá jó szót. Mert nincs a fejedben megfelelő szó hozzá.
– Mi van?
– Figyelj ide! De jól figyelj! Amikor az apád és a többi net-ember azt mondja, hogy egy szöveg akkor jó, ha nem több tíz sornál, akkor azt mondja, hogy legyél tompa és halj meg tompán.
– Az apám szeret engem!
– Persze, hogy szeret. Ezt nem is tagadom. Nem tehet róla, hogy ezt mondja, ő is beleszokott a tízmondatok világába. A képek világába. A képek világa pedig elveszi a gondolatok világát. Elrabolja, mint egy szarka.
– A vécében?
– Nem kicsinyítőképzőt használtam, ez egy állatnév. Nemsokára kihal, ne törődj vele!
– Aha. Elrabolja. Mit is?
– A gondolatok világát. Fiam, az olvasás a belső birodalomra épül, a belső netre.
– Aha. Az valami új cucc?
– Nem. Annál ezerszer jobb, fontosabb és ősibb. Az a gondolataid belső képernyője, az a belső hálózat, mely képes bármit megjeleníteni. Bármit. Az olvasás nem több, és nem is kevesebb, mint ennek a belső hálózatnak a táplálása és programozása. Ugye nem érted?
– Egytelen szavát sem, tanárnő.
– Akkor figyelj ide! Felolvasom egy regény részletét. „Hátraugrott, és egy pillanatig reszketve állt az előszobában. Aztán bezárta és elreteszelte az ajtót. Egyre sűrűbb lett az éjszaka. Halk neszek hallatszottak: kantárszáron vezetett lovak patájának tompa dobogása a fasorban. A kerti kapunál megálltak, és három fekete alak jött be a kertbe: három lopakodó árnyék a füvön. Az egyik a bejárathoz ment, a másik kettő jobbra és balra a ház sarkaihoz, ott álltak mozdulatlanul, mintha kövek árnyékai volnának, s közben lassan telt-múlt az éjszaka. A ház és a csöndes fák mintha lélegzetüket visszafojtva várakoztak volna.”
– Hű!
– Ugye hű? Milyen volt?
– Izgi. Mi ez?
– Egy olyan könyv, ami eredetileg több ezer oldalas. Te csak filmen láttad, mert a net-birkáknak már csak a képek valók. De most nem ez a lényeg. Mesélj arról, hogy mit láttál, miközben hallgattál?
– Sötét éjszaka. Jöttek a lovak. Három alak. Nem is tudom. Mozdulatlanok voltak. Olyan szellemek, vagy talán kísértetek. Sokáig álltak, némán, baromi ijesztő, ha így álltak és nem mozdultak. Tökre libabőrös lettem. Még a fák is beszartak… hogy van tovább?
– Majd elolvasod. Most rám figyelj! Amit az előbb elmeséltél az egy igazi film. A legjobb és legélethűbb film, amit valaha láttál. Tudod miért az?
– Asszem nem.
– Mert te vetítetted le! Milyenek voltak azok az alakok?
– Sötétek, magasak, félelmetesek.
– Igen. És a ruhájuk?
– Köpeny. Vagy nem?
– Nem tudom, ezt a mozit csak te láttad, senki más. A könyvek ilyenek. A szavak ilyenek. Ha ezt megérted, akkor jövőre már indulhatsz a versenyen, de szerintem nem veszed majd rá a fáradságot. A szavaknak elképesztő hatalmuk van. Tudod miért? Ne válaszolj, úgysem tudod! Azért van iszonyatos hatalmuk, mert ők írják le a világot a számodra. Az elmédben ők rajzolják színesre a vásznat. A szavak építőkockák. Te úgy neveznéd őket, hogy pixelek, melyek nélkül egy kép sem állhat össze.
– Pixelek, ezt értem.
– Nyilván. De a szavak még ennél többet is adnak. Képesek a belső hálózatodat bővíteni, kitolni a határait. Minél több szót használsz, annál erősebb, bonyolultabb és szélesebb lesz a belső hálózat, és annál jobb felbontású képeket látsz majd.
– Belső hálózat. Van már olyan?
– Az agyadról beszélek, pupák. A pupák olyan kis hülyécske szőrös izé. Mondok egy példát, és megérted. Csukd be a szemed! Jó. Képzeld el, hogy egy erdőben vagy, kilépsz a tisztásra és a közepén látsz egy házat. Szép ház, kedves, de mégis kicsit félelmetes. Sikerült?
– Aha.
– De miért sikerült?
– Mert elképzeltem.
– De hogyan tudtad elképzelni?
– Hát a tanárnő…
– Igen. Én szavakat mondtam neked. És te a szavakról összeraktál egy képet. A belső hálózatod működött. Dolgozott. Képet alkotott a semmiből. Vagyis a szavakból. És ez a kép egyedi volt, saját, olyan, amit még soha senki nem látott ezelőtt. Ez egy személyes film volt, amit a belső neted, az agyad rakott össze neked. A ház olyan félelmetes volt, amilyen számodra a legfélelmetesebb ház. A tisztás olyan volt, amilyennek te egy tisztást elképzelsz. Ez igazi program volt. Eredeti. Az agyad szavakat kapott és ő maga, mint egy szuperszámítógép valóságot hozott létre a fejedben.
– Kúl!
– Az bizony. Tudod, hogy mi történik, ha az előző jelentet egy filmen nézed meg?
– Hát megnézem, azt kész.
– Igen. De nem ilyen egyszerű a dolog. Megnézed és persze ott is ott lesz a tisztás és a ház, és talán félelmetes is lesz, de lesz egy hatalmas különbség a két ház között. És ez a különbség teszi a net-ostobákat ostobává és az alkotókat alkotóvá. Ne találgass, mert nincs időnk estig. A különbség az, hogy ha filmet nézel, akkor nem a saját képeidet látod, nem a saját belső hálózatod hoz létre számodra egy saját filmet, hanem egy másik ember képét bámulod. Egy olyan házat látsz, amit egy másik ember gondolt ki. Az ő agyának belső hálózatának termékét látod, és nem azt, amit a te agyad is létrehozhatott volna. És te ebben a pillanatban tudod, mi leszel?
– Tanárnő, most kicsit félek.
– Végre! Félhetsz is, mert egy zombi leszel. Agyevő. Fogyasztó. Persze félni fogsz, és megijedsz majd, ha félelmetes lesz a ház, de az nem a te házad lesz. Te már csak elfogyasztod azt, amit eléd löknek a képen. És mivel az agyadnak már nem kell dolgoznia, nem is dolgozik, üresen zúg és csak fogyaszt. Legeli a képeket, mint valami birka a füvet. A birkák nem sokat gondolkoznak, mert az evéshez nem kell agy. A net-emberek sem. Mert készen kapják a képeket. Az agyuknak nem kell képeket alkotnia. És ezért az agyuk leáll, és egyre csak kisebb lesz, csökevényes, barázdátlan. Az, amit nem használunk, elsorvad. Márpedig az evéshez nem kell sok munka. Zombi leszel. Jönnek a képek, nem kell dolgozni velük, megeszed őket. Nyam-nyam! És persze azt eszed, amit eléd raknak, nem válogathatsz. Kép fogyasztó leszel főállásban. A töltelékembereknek ez pont elég. Emlékszel azokra az alakokra ott a háznál, amit felolvastam?
– Aha.
– Az a Gyűrűk Urából volt.
– Fú! Azt imádom. Csúcs film. Pedig régi.
– A könyv a csúcs!
– Ja, már emlékszem is a jelenetre.
– Sejtettem. De tudod, most már arra emlékszel, amit a filmen mutattak neked. És az köszönőviszonyban sem volt azzal, amit az olvasáskor láttál magadban. Mert a saját mozid élénkebb. De nem csak élénkebb, erősebb is. Soha nem felejted el, mert a tiéd, a te agyad munkája kellett hozzá. Te még nem tudsz főzni, de ha egyszer megtanulsz, akkor tudni fogod, hogy egészen más megfőzni egy ételt vagy megenni azt, amit csak úgy eléd tesznek az asztalra. Több íz lesz benne, több tudás. És mindez a szavak miatt van. A szavak képeket indítanak be a fejedben. Programbitek, pixelek, melyeket az agyad tesz össze játékká, képpé, történetté, valósággá. A filmek, műsorok, net-adások pedig csak képek, amiket megeszel. A papád azért nem tud tíz sornál többet olvasni, mert az ő agya már sorvadt. Egy gyenge izom nem bírja a munkát, kifárad, pihennie kell. Érted, hogy miről prédikálok itt neked?
– …
– …
– …
– Most gondolkodsz. Azok is szavakkal történnek. Észre sem veszed, de szavak mennek a fejedben. Márpedig ha nincsenek szavak… de nem is tudom, hogy ezt el merjem-e mondani. Inkább lódulj innen!
– De tanárnő!
– Nem. Az nagyon fájna. Hagyjuk! Holnap tán zord békülést hoz majd a mogorva reggel.
– Tanárnő, most már ne hagyja abba a szidást!
– Nem. Nem szidás ez, fiam. Intelem.
– Az mi?
– Hát ez az! Az egy újabb szó, amit nem ismersz. Tudod nem az a legnagyobb baj, hogy legelsz, más képét, más agyszüleményét eszed, nem baj, hogy minderről nem tudsz semmit. Mindez nem tragédia. Néha kell legelni, néha kell a könnyű étel. A baj az, hogy minél kevesebb szót ismersz, a világ annál szűkösebb számodra. Mert a szavak száma adja meg, hogy milyen képet képes kirajzolni az agyad. Ha kevés a szó, akkor a kép egyszerű lesz, szánalmasan egyszerű és szürke. Hogy is van ez? Egy 16-bites képben a szürkének hány árnyalata lehet?
– Ezt tudom: 65536.
– És egy 8 bites képnél?
– 256.
– És egy 4-bites képben?
– 16.
– Igen. Így fogynak a lehetőségeid. Azt hiszed, hogy az ötven nagy szám, de közben aprócska bolhapiszok az 65 ezerhez képest. Minél kevesebb szót ismersz, annál egyszerűbb képet képes az agyad létrehozni. A végén pedig csak fekete és fehér kockák lesznek benne. Egyszerű leszel. Egybites ember. Töltőanyag. És persze mivel vágysz a színekre, mert enni kell, majd mások képeit eszed. Szűrés, gondolkodás nélkül. Azt eszed, amit ők akarnak. Amikor házra gondolsz, majd mások házai jutnak eszedbe. Amikor kastélyra, majd mások kastély-álmait látod. Másoké leszel, mert az agyad sorvadt, nincs benne szó, nincs benne pixel, építőkocka, mellyel képeket építhetnél magadnak. És végül azt veszed majd észre, hogy gondolkodni is elfelejtesz, mert minek az, hiszen néhány szóval csak elég kevés új gondolatot lehet összehozni. Én enni képek. Képek enni én. Enni én képek. Birka leszel. Net-birka. Sajnálom!
– Aha.
– Igen. Aha.
– Jó és ha…
– Figyelek.
– De ha több szó van…?
– Honnan szerezed be őket, fiam?
– Nem tudom. Hát…
– Szavakat csak olyan helyről lehet beszerezni, ahol a szavak laknak. A beszédben és azokon a helyeken, ahol a beszédet megőrizték, a szövegekben. Könyvekben, fiam, könyvekben! Ha szavakat akarsz szüretelni, akkor olvasni kell. Tíz mondatnál többet. És az agy erősödni fog. Egyre több képet jelenít majd meg, egyre könnyedebben, és a képek egyre élénkebbek leszenek, részletgazdagok, élni fognak, vibrálni. És idővel észreveszed, hogy az agy nem áll le, hogy önműködően új képeket gyárt majd, új árnyalatokat hoz létre. És akkor alkotni fogsz. És ha elég sok szavad lesz, akkor olyan dolgokat is megalkothatsz, amiket eddig még soha nem látott senki. És akkor a te szavaidat habzsolják majd, és a te szavaidból hoznak létre képeket, hogy a birkák lelegeljék, de persze ez már egy másik történet.
– Ezt akarom!
– Rendben. Akkor olvass. Tíz mondatnál többet. Nem baj, ha hülyének néznek. Olvass! Ne görgess, ne rettenj meg, ha soknak tűnik! Olvass! Mindent. Sokféle dolgot. Mert minden szóval dolgozik az agyad, minden mondattal erősödik a belső hálózatod. És lesz egy pont, amikor észreveszed, hogy a világból is többet értesz meg. Mert olyan dolgokra is lesz már szavad, amikre másnak nincs. Amit más csak foltként vesz észre a világban, te bogárnak, felhőnek, sejtelmes szellemalaknak és ezer más formának látod majd, és ha van rá szavad, akkor ki is tudod deríteni, hogy mi az. És ekkor már nem csak a belső kép lesz élesebb, színesebb, hanem a külső kép is azzá válik. Mintha egy új, jobb felbontású kamerát kaptál volna a régi vacak helyett. Gyönyörű, izgalmas lesz a világ. És már nem csak legelni akarsz majd, hanem felfedezni, nézni, új képeket elemezni és új szavakat tanulni hozzájuk. Csoda. Mert több dolgok vannak földön s égen, Horatio, mintsem bölcselmetek álmodni képes.
– Nem Horationak hívnak. Az ki?
– El is magyaráznám neked, de tudod ez egy felvételi beszélgetés, nekem nincs időm, neked pedig nincs elég szavad ahhoz, hogy megértsd pár mondatban.
– Kár!
– Az. Persze hazamehetsz és akár olvashatsz is. Tíz mondatnál többet. Mondjuk ma tizenkettőt. Holnap akár tizenötöt. Nem baj, ha kifáradsz. Az agy tűrőképes egy hardver.
– És a verseny?
– Ja persze, a verseny. A verseny már zajlik. Éppen a rajtvonalon vagy. Értesíts majd, ha befutottál!
– Aha.
– Úgy van, persze, természetesen, hogyne, miért is ne, bizony, még szép, naná, jaja… és a többi.

————-
Ha “osztod”, olvassák, ha olvassák, megéri írni.
Ha “követed” az oldalt, van egy kis esély, hogy megtaláljon a következő írás.

Facebook: Naplorant

Megosztás

Ossza meg, ha tetszett! Köszönöm!