A feltámasztó Rt.

Írta vlorant

Dátum: 2019-11-13
"

TovábB Olvasok!

– Fel akarom támasztani a feleségem.
– Azért ezt gondolja meg! Adok egy kis időt.
– Nem kell. Én komolyan gondolom. Szerettük egymást, és hiányzik.
– Értem. Persze ennek semmi akadálya, de azért tudnia kell pár dolgot, mielőtt elkezdjük.
– Hogyne. Ezért vagyok itt.
– Remek, akkor essünk neki! Mikor is halt meg a kedves feltámasztandó?
– Két éve. Azóta nem alszom. Hamarosan utána megyek, ha nem teszünk valamit. Tudja, nekünk nagyon jó életünk volt. Ötven évig ültünk minden reggel egymással szemben a kanapén és teáztunk, és ötven éve iszogattuk esténként a borokat. Én főztem neki, ő meg elmesélte, hogy az iskolában most már végérvényesen nyertek a hülye gyerekek. És persze nevettünk… hiányzik.
– Megértem, és meg fogjuk oldani, ne aggódjon! A felesége pik-pakk ön mellett lesz újra minden reggel.
– Hát… szóval… én nem is tudom eléggé megköszönni.
– Dehogynem. Meglehetősen sokba fog kerülni, viszont nem kell aggódni, mert onnantól örök élet garancia van a szolgáltatásra.
– Örök élet?
– Hát nem szó szerint örök, de az ön számára annak tűnik majd.
– Ezt nem értem.
– Jaj, hát addig tart, ameddig ön él. Miért kell ezt minden megbeszélésen kimondanom?
– Nem tudom.
– Én sem. Mintha az, aki ide betér, tényleg elhinné, hogy létezik örök élet.
– Miért, nem?
– Uram, mi nem egy isten fiókvállalata vagyunk, hanem egy Kft, ami képes bizonyos változtatásokra az agyban.
– Oh! Szóval fogják a feleségem agyát és azzal csinálnak valamit? Tudniuk kell, hogy ő már egy ideje halott. Direkt megkérdeztem a hálózaton és ott azt mondták, hogy nem kell hozzá minta a felségemtől.
– Jól mondták.
– De akkor hogyan fogják manipulálni az agyát? Én ezt nem értem. Bár manapság a reklámokból sem értek semmit. Tudja, a kor jó koptatóanyag.
– Figyeljen ide, uram! A felesége agya ott marad, ahol most van.
– Nincs már sehol.
– Akkor ott marad. A maga agyát bütyköljük meg kicsit.
– Ezt hogy érti?
– Ahogy mondom. Egy kis vágás itt, egy kis toldás ott. Minden a gondolatokon múlik. Aki képes megváltoztatni a gondolatokat egy ember fejében, az bármire rá tud venni bárkit. De nem hiszem, hogy ezt most hallja először. Minimum háromezer éve tudják már ezt azok, akik uralkodni akarnak.
– Jó, értem én, de hogy jön vissza ettől a feleségem?
– Dehogy érti. Elmondom gyorsan az elméletet, nehogy aztán reklamálni kezdjen. Tudja, a like-ok, meg követés, meg minden, a végén majd lehúzhatjuk a rolót. Szóval arról van szó, hogy az embert a gondolatai határozzák meg.
– Nem.
– De.
– Nem.
– Én ráérek, de az asszony már nagyon türelmetlen.
– Jó, folytassa!
– Szóval a gondolatai határozzák meg az embert. Ha tetszik, ha nem.
– Ez nem igaz. A cselekedetei határozzák meg.
– Értem. És megmondaná, hogy az emésztésen és pár automatikus cselekvésen kívül mikor nem előzte meg a cselekedetét egy gondolat?
– Ezt nem tudom. Ezen gondolkodnom kell.
– Na, ez az! A helyzet az, hogy ha egy kicsit is elmereng a témán, akkor rájön, hogy a döntései, a cselekedetei előtt, és persze ide tartozik a beszéd is, ott volt egy gondolat.
– Ez tényleg nem igaz. Ott vannak az emlékeim.
– Ott vannak. Azok is gondolatok. Vagy eszébe jutnak vagy nem. El lehet őket felejteni.
– Az emlékek… az emlékek, azok…
– Azok is gondolatok. Törődjön bele, gyorsabban haladunk.
– De az emlékeim, az emlékeim én vagyok.
– Hát azok maga. Egyébként mi volt a foglalkozása? Már elnézést, de úgy vélem, hogy most nyugdíjas.
– Olyan életművész féle.
– Az jó szakma. Ha újrakezdhetném, akkor én is az lennék. Szóval, mint életművészt kérdezem, mi volt az első sikere a pályán?
– Amikor először megnyertem egy pályázatot.
– Aha, és ha ez az emlék nem jut eszébe?
– Hogy érti?
– Ahogy mondom. Nem jut eszébe. Nincs benne a fejében. Akkor mi van?
– Nem értem.
– Megnyerte a pályázatot vagy sem?
– Hát meg.
– Jó, de nem tud róla. Elfelejtette. Kiment a fejéből. Akkor is megnyerte?
– Nem… nem tudom.
– Segítek. Nem nyerte meg. Vagyis persze megnyerte, de mivel maga nem tud róla, hát bizony maga számára az a pályázat nem létezik. Egy gondolattal kevesebb, és az énje megrövidült. Na, kérem, most jutottunk el a lényegig. Mi ezzel foglalkozunk. Gondolatokat veszünk el. Kitöröljük azokat és kész az új ember.
– Új ember?
– Új ember. Az ént gondolatok építik fel. Megrögözött, beégetett gondolatok, futó gondolatok, észrevételen gondolatok. De mi képesek vagyunk ezeket kitörölni. Nyissz! Terápiás céljai vannak. Például homofóbiást, rasszistát, kéjgyilkost, xenofóbiást gond nélkül kezelünk. Hiszen csak ki kell törölni belőlük azokat az emlékeket és gondolatokat, amik miatt azok lettek. Egy ember sem született állatkínzónak, az emlékei teszik azzá, melyek ugye gondolatok csupán. Mi pedig nyissz! Képzelje el úgy az énjét, mint egy várat, melynek az összes téglája átlátszó, de mégis színes és szilárdnak tűnő gondolat-várnak tűnik. Na, ez maga. Ha akarja, kis felárért csinálok magából egy sikeres vállalkozót. Csak pár gondolatot kell jó helyre tenni, és máris azzá válik. Persze csinálhatok magából agyatlan verőembert is. Mit szeretne?
– A feleségemet visszakapni.
– Ja, tényleg. A szakmai hév. Mindig elsodort.
– Ezzel a gondolat dologgal még nem győzött meg.
– Nem baj. Majd rájön, ha elgondolkodik rajta. Itt van például a felsége: ő is egy gondolat. Egy emlék az ön fejében, és mi ezt használjuk ki hamarosan.
– A felségem nem csak emlék!
– De az. Amíg élt teste volt, de most már csak gondolat az ön fejében.
– Én szeretem őt! Most is. Az érzések nem gondolatok.
– Hát azért egy kicsit ezzel is vitatkoznék, mert ugye ahhoz, hogy bármit is érezzen a felsége iránt, ahhoz kell némi emlék, hogy a feleségére gondolva érezhesse azt az érzést. Hogyan szeretné őt, ha nem emlékezne rá? Mert ugye fel kell tennem most önnek a klasszikus kérdést: fél ön a grukkoktól?
– Nem.
– Biztos?
– Biztos. Azt sem tudom, hogy mik azok.
– Én sem. De ha tudnám, hogy emberevő szörnyek, akik a matracomban laknak, akkor biztosan félnék tőlük. És maga is, de így, hogy nem tudja…
– Értem. Nem tudom, hogy igaza van-e, de értem.
– Hát gondolkodjon el rajta! Na de, ami a feleségét illeti, a megoldás pont itt adódik a számunkra. Ha aláírja a szerződést, akkor beül szépen abba a gépbe, és mi egy kicsit bütykölünk magán.
– A gondolataimon.
– Hát igen. Mondhatnám azt is, hogy az énjén, de az nem tetszene, mert az emberek többsége azt hiszi, hogy az én az valami baromi szilárd, megingathatatlan kolosszus, ami elpusztíthatatlan, és persze aminek mindig minden körülmények között igaza van, ezért aztán isten ments, hogy bárki is hozzányúljon. Tudja, hogy hány ember ment már el innen, mert nem tudtam tartani a pofám és azt mertem mondani nekik, hogy az énjük csupán egy összefércelt gondolathalmaz, egy elfuserált szénaboglya, amit körülbelül olyan komolyan kell venni, mint egy összeesni készülő szuflét? Már többször majdnem kirúgtak miatta.
– Hát ez nekem sem esik jól.
– Tessék. Pedig maga értelmes életművésznek tűnik. Az életművészek általában nem veszik komolyan magukat.
– De azért, mégis: egy szuflé?
– Na jó. Legyen muffin.
– Inkább hagyja abba!
– Kérem! Én hallgathatok is.
– …
– …
– A feleségem…
– Ja, na, tessék: elfelejtettem. Mint ahogy maga is fogja.
– Ezt nem értem.
– Így támasztjuk föl. Beül a székbe és mi kiradírozzuk önből azt a kis tényt, hogy kedvese beteg lett és elhalálozott.
– Ráesett egy iskolai tábla.
– Jaj, bocsánat, nem volt időm átnézni a file-okat. Szóval akkor kiradírozzuk önből az emléket, hogy a nejére rázuhant egy taneszköz. És kész! Ennyi! A felesége élni fog.
– De hát hogyan?
– Hazajön.
– Ki?
– A felesége. Mondjuk nem pontosan ő lesz, hanem egy robot, de arról ön nem tud majd semmit.
– Miről?
– Arról, hogy az asszony egy robot. Élethű mása lesz, nem fog feltűnni semmi. Elég anyag van róla, hogy soha, még gyanítani sem gyanítja majd, hogy aki ön előtt teázgat a kanapén, az nem élő.
– De hát nem élő! Egy gép lesz.
– Igen, de azt ön nem fogja tudni.
– De akkor is… egy gép lesz!
– Igen, de azt ön nem fogja tudni.
– Mi az, hogy nem tudom?
– Nem… Fogja… Tudni. A húsvér feleségének halálát kitöröljük önből. Nyissz! És ott lesz ön előtt egy gép, amiről nem tudja, hogy gép. Higgye el a robotika nagyon-nagyon fejlett ma már! Öregedni fog, alszik majd, horkolni… várjon, megnézem… igen, igen, szóval horkolni tényleg fog, és nyammog majd álmában és a fehérbort hidegebben issza majd, mint az előírás. Minden be lesz programozva. Nem jön rá a turpisságra, higgye el! Több száz ügyfelünk mellett él már robot úgy, hogy arról fogalmuk sincs.
– De ez szörnyű!
– Miért is az?
– Mert ez becsapás.
– De hát éppen maga kérte, hogy ez legyen. Boldog akar lenni a feleségével? Tessék.
– Én azt kértem, hogy támasszák fel a feleségem. Így szól a hirdetés.
– És a hirdetésnek igaza is van. Az ön számára a felesége élni fog.
– És a szomszédok, barátok?
– Hát igen, őket is befolyásolni kell kicsit, de az rutinmunka. A neten keresztül megoldjuk, ne aggódjon! A lényeg, hogy önből kitöröljük azt a kis halált, ami bekövetkezett.
– És ha mégis rájövök, hogy robot?
– Mi kimegyünk és kitöröljük azt a pár percet, amikor lebuktunk. Negyed óra alatt ott vagyunk és aztán évekig nem lesz megint semmi baj.
– Én… ez nem jó.
– Akkor a felesége halott marad.
– De értse meg, akkor sem támad fel, ha én azt hiszem, hogy él.
– És ez számít?
– Hát hogyne számítana. Azt akarom, hogy éljen.
– Hát ezen azért gondolkodnék.
– Micsodán?
– Vajon ki akarja, hogy feltámadjon?
– Én.
– És kinek fontos ez?
– Ugyan már! Nekem.
– Hát akkor? Pontosítsunk! Azt akarja, hogy a felesége éljen, hogy magának megint jó legyen. Nem?
– De. Igen, jobb lesz, ha ő él!
– Akkor? Mit fáj magának, hogy egy kicsit átveri saját magát, saját maga érdekében?
– De a robot… Undorom tőlük!
– De nem fogja tudni, hogy az robot, így nem undorodik majd tőle. Tudja, a gondolat minden, még az undor mögött is az van.
– Én akkor sem akarom ezt!
– Akkor a felesége halott marad. Sajnálom.
– …
– Persze…
– Mi persze?
– A robot megoldható. Mi lenne, ha csak azt a gondolatot törölnénk a fejéből, hogy meghalt és beletennék egy újat?
– Mit?
– Azt, hogy a felesége máshol lakik, például egy másik kontinensen. Mondjuk elvette egy gazdag pasi, akivel boldogan él.
– Mi?
– Így nincs robot, de a felesége mégis él. Mármint a fejében. Örülhet.
– Egy másik férfival?
– Hát ja. Mondjuk. Ez gond? Él, de mással boldog. Így nem akarja majd felkeresni, nincs robot, de a tudat, hogy él, örömmel tölti majd el önt.
– Maga… én…
– Na, akkor most melyikünk?
– Figyeljen, én nem akarom, hogy módosítgassanak az emlékeimen.
– Akkor nincs üzlet. Az én-je, ez az összeszáradt muffin csak úgy változtatható, ha a benne lévő gondolatokat módosítjuk. Nekünk ez a szakmánk, és működik. Ha nem babrálhatunk a gondolatain, akkor sajnos minden marad a régiben. Az asszony már a múlté.
– Én…
– Megértem, hogy kétkedik, de el kell döntenie, mit akar. Gondoljon erre így: a feleségén már csak a maga fejében segíthet, viszont azzal önmagán is segít.
– Hazugsággal.
– Ugyan, ki nem hazudik magának folyamatosan ebben-abban? Ne legyen álszent! Nos?
– Mi nos?
– Feltámasztjuk ő asszonyságát?
– …

Megosztás

Ossza meg, ha tetszett! Köszönöm!