Kitartás 2089

"

TovábB Olvasok!

– Behoztam a gyereket. Azt hiszem itt az ideje, hogy segítsek rajta.
– Be sem kellett volna hoznia, de persze mi örömmel segítünk. Feltéve, ha van pénze. Akkor örömmel.
– Van.
– Remek. Szinte már szeretem magát.
– Akkor hogyan csináljuk? Én nem voltam még ilyen helyen.
– A legelső lépés, hogy kiderítsük, mit is szeretne megbütykölni a… jaj, nem is tudom, hogy lány, vagy fiú…
– Fiú.
– Akkor a fiatalúron.
– Tudja, azt szeretném, ha elérné a célját.
– Értem. Célállítás. A legjobb csomagjaink egyike. Ezzel nem lesz gond. De azért kérdeznék egy pár dolgot. Tudja, csak a paraméterek miatt.
– Persze.
– Remek. Az első kérdés. Az ön fia lusta?
– Nem. Nem mondhatnám. Néha persze elhagyja a magát, de az minden kiskamasszal előfordul. Időnként megőrjít. Aztán meg olyan, mint egy angyal.
– Nekem mondja? Pont ez van otthon is, csak az angyal részt nem ismerem. Tehát nem lusta.
– Nem kifejezetten.
– De a célokkal…
– Ez az! A célokkal baj van. Vagyis nem a célokkal. Azokkal minden rendben van, csak attól félek, hogy…
– Hogy nem fogja elérni azokat, ugye?
– A számból vette ki a szót. És ha nem lesz képes küzdeni a céljaiért, akkor megkeseredett ember lesz.
– Akár az is lehet.
– Olyan semmilyen.
– Hát igen. A kitartás az kell.
– Tudja, uram, nekem mindig az Edison jut eszembe. Azt a kitartást! Ezerszer futott neki hiába a villanykörtének, és tessék, ezeregyedikre sikerült. Vagy ott vannak a sportolók. Nagy dolgokat nem lehet kitartás nélkül elérni. Nincs igazam? Sokszor vér kell hozzá és verejték, nem?
– Mondjuk kicsit gusztustalan, de néha becsúszik.
– Na, ez az! És kell hit abban, hogy eléri a célt. Akkor is kell hinnie, amikor már senki más nem hisz. Amikor már minden összeesküszik ellene, de ő kitart, és a végén bebizonyosodik, hogy neki volt igaza. Hány énekest, zenészt, színészt fújoltak ki kezdetben? Sokat, de ők nem adták fel, és befutottak. Hány ilyen volt?
– Gondolom, volt néhány.
– Sok, uram, sok.
– Vagy az a klasszikus író. Hogy is hívják? Tudja, az a Harry Potteres.
– Rowling?
– Na, az! Mindenhonnan elküldték, de ő csak ment előre. És tessék! Ott van a többi klasszikus mellett, mint a Shakespeare meg a Micimackó.
– Abszolúte uram.
– Vagy tessék! A Spielberget háromszor sem vették fel a filmművészetire. Azt mi lett? Ő is klasszikus lett. Vagy az a Van Gogh manus a képeivel. Mennyit festett, aztán tessék, senkinek sem kellett. Most meg jó lenne tőle bármi, amit pingált. Híres lett.
– Mondjuk nem az életében lett az, de igen.
– Ugye? Hát ezért hoztam be a gyereket. Kitartás kell neki.
– Jól tette.
– Akkor most mi legyen?
– Semmiség. Pár gombnyomás, és a fia a legelszántabb oroszlán lesz, aki valaha is élt a földön.
– Az oroszlán kitartó?
– Nem tusom. Akkor legyen csiga. Ilyen sebesség mellett baromira kitartónak kell lennie, ha el akar jutnia valahova. Szóval olyan lesz, mint egy csiga. Brutálisan kitartó.
– Az jó! De hogyan…
– …működik? Egyszerű. Tudja, a kitartás sem több, mint egy gondolat. És mi ezt használjuk ki. Van célja már a fiatalúrnak?
– Van egy. Tudós akar lenni. Pont, mint én.
– Láttam ám magán, hogy kiköpött tudós.
– Tényleg?
– Persze.
– Pedig nem vagyok az. De az akartam lenni, mint a fiam.
– Apja fia, mi?
– Az. Csak az én időmben nem voltak ilyen lehetőségek, mint mostanság. Amikor én voltam gyerek, akkor még az élet úgy elsodorhatott, mint valami cunami. Jött egy vírus, és bumm, már semmi sem volt az, mint régen. Észre sem vettem és már nem voltam a közelében sem a tudományos pályának. De nem baj. Nem érdekes…
– Nem?
– Nem. Majd a gyerek. És mielőtt azt képzelné, hogy én beszéltem rá, hát nem, nem én beszéltem rá. Ő akart tudós lenni. Antigravitációs hajtóművet akar kifejleszteni.
– Az jól jönne nekem is, bármi legyen is az.
– Ugye? Hatalmas céljai vannak, de az kitartás nélkül nem fog összejönni.
– Hát nehezen.
– Én viszont azt akarom, hogy elérje a célját!
– Én is. Vagyis cégünk is ezt akarja.
– Remek. Akkor behozom és maga pedig…
– Én pedig kidomborítom azt a célt. Felteszünk egy pár szűrőt, egy pár erősítőt.
– Szűrő?
– Csak néhány gondolat, semmi több. Ezek szűrnek, erősítenek, ilyesmi. A lényeg, hogy megvédjék azt a célt bármi áron.
– Mit szűrnek meg? Ugye nem lesz hülye tőle?
– Most hülye?
– Nem.
– Akkor nem lesz hülyébb. Persze páran annak tartják majd, mint az Edisont, de az kit érdekel, ugye? Kiszűrjük belőle a kétkedést. Amint kilép azon az ajtón, mondjon bárki bármit, őt nem lehet majd eltántorítani. Ha valaki azt mondja, hogy hülyeség az álma, ő észre sem fogja azt venni, és megy majd tovább. Nem lehet majd lebeszélni a céljáról, mert meg sem fogja hallani a gáncsoskodó ellenvetésket. Ha az egész világ ellene lesz, ő akkor is a hajtóművén fog bütykölni.
– Ez az!
– És persze erősíteni is fogjuk a célt. Amikor kedvetlen lesz, amikor mégis valahogy elbizonytalanodik, megjelenik egy gondolat, hogy a cél ott várja a jövőben. Hogy itt és most nem jó, de ha befut…hát, az maga lesz a mennyország. Egy pici erősítés és máris talpon lesz. Lerázza a fáradtságát. A cél újra felragyog benne, elképzeli, ahogy beindítja az új hajtóművét, ami egy milliszekundum alatt a Naprendszeren túlra repíti, vagy valami ilyen marhaság, és ő máris felkel és dolgozik tovább fáradhatatlanul, mert ott lebeg majd a cél előtte. És akkor nyugszik majd meg, akkor ér révbe, amikor elérte azt.
– Ez gyönyörű! Ez kell. Hozom is be a gyereket.
– Nem kell. Elég, ha megadja a chipje számát, és rátöltöm a kitartást.
– A száma 4oIEmoji765567ZU.
– Aha! Oké. Egy kitartás csomag rendel! Visszamondási garancia kell?
– Az mi?
– Ha mégsem jönne be a cél… mondjuk így húsz százalékkal drágább, de legalább le lehet állítani a kitartást.
– A kitartás egy jó tulajdonság, nem?
– Elméletileg igen.
– Akkor nem kell.
– Biztos?
– Biztos.
– Remek. Mehet?
– Igen.
– Akkor leemelem a pénzt a számlájáról, igen, ez meg is van, és most megy is a kitartáááááás… kész is. A fia kitartó lett. A cél bebiztosítva. Holnaptól nézem a híreket, hátha hamar meglesz az az új hajtómű.
– … Köszönöm!
– Kér egy papírzsebkendőt?
– Nem. Csak eszembe jutott, hogy ha az én időmben ilyen lett volna… Most boldog lennék.
– Boldog?
– Boldog. De nem baj, majd a fiam boldog lesz.
– Ja, igen. Boldog lesz… Feltéve, ha összejön neki.
– Mi?
– Imádom az optimistákat. Esetleg befizetett már nálunk egy optimista csomagra?
– Nem.
– Azt hittem. Nem baj, majd be fog.
– Miért mondta, hogy „ha összejön neki”?
– Mert lehet, hogy nem jön össze. Azt nem mondta, hogy boldog életet akar a kölyöknek.
– Hát mi mást akarnék?
– Mit tudom én? Tőlünk kitartást kért. Simán lehet sírva kitartani. Nekem szinte csak úgy megy. Például minden reggel sírva jövök be ide, és tessék: most is itt vagyok. A kitartás nem boldogít.
– Nem?
– Nem.
– De azért nem árt.
– Annyi elég, amennyi csak úgy természetesen lett, feltöltés nélkül. Viszont ha túl sok van belőle… Tudja hány kudarcba fulladt életre jut egy sikeres? Egy Edisonra jut legalább hatezer nem-Edison. Azok csak kitartanak, siker nélkül. A boldogsághoz, a hiedelmekkel szemben, nem kell kitartás. Kipróbáltuk és nem kell. Rossz csomagot vett. Mondhatta volna, hogy mit akar. Magának bölcsesség csomagra lett volna szüksége.
– Olyan van?
– Nincs.
– Maga most egyébként miről beszél?
– Semmiről. Nem érdekes! Felejtse el! Mert mi bízzunk a fiatalúr sikerében, ugye?
– Igen.
– Remek! És ha kicsit belefáradt a várakozásba, akkor persze vehet magának is kitartás csomagot. Manapság úgy osztogatjuk, mint a cukrot. Vagy még mindig itt van a felejtő csomagunk. Nagyon hatékony, bár kicsit drágább. A kitartás csomaggal szokták együtt vásárolni, úgy olcsóbb. Nem kér?
– Most miről van szó…?
– Semmiről! Ne is törődjön vele! Hülyeségeket beszélek. Viszont ha nem haragszik, ráköszönök az ifjú tudósra.

– Csókolom!
– Hello, fiatalúr! Gondolom, sietsz haza hajtóművet fabrikálni.
– Nem értem, bácsi!
– Űrhajót akarsz bütykölni. A végtelenbe és tovább, meg ilyenek. Apu szerint ez az álmod.
– Apu szerint…
– Apu szerint. Miért, mi leszel, ha nagy leszel?
– Én? Időutazó bankrabló. Mindig is az alkartam lenni.
– Jó. Akkor mondd meg apukádnak, hogy távozás után reklamációt nem fogadunk el.
Share This