Vagy tettessük magunkat hülyének

– Most akkor vagy űrutazás, vagy maradunk a régi családmodellnél – vont vállat a szakértő.
A miniszter újra és újra megcsóválta a fejét, mint akinek víz ment a fülébe.
– Ha én ezt felterjesztem, akkor itt kitör a világméretű anyázás. Értse már meg, hogy erre nem kérdezhetek rá.
– Jó, de én meg újra mondom: vagy ebből a szép országból is utaznak az űrbe, vagy ragaszkodunk a hagyományhoz.
– És nincs más út, csak ez a kettő?
– De van. Abszolút hülyének tettetjük magunkat.
– És az beválik?
– Bizonyos mértékig igen. A hülyéket, feltéve hogy nem közveszélyesek, hagyják élni. Mondjuk sok szavuk nincs, de a valódi hülyéket ez nem is nagyon érdekli.
– És az álhülyéket?
– Az álhülyéknek meg kell húzniuk magukat. Valamit valamiért.
A téren néhány turista lézengett. Mindketten az ablaknál álltak. A megbeszélés már órák óta tartott, és úgy tűnt, soha nem lesz vége.
– De mi lenne akkor, ha nem jelentenénk be, és csak úgy a fű alatt mennének a dolgok?
– Mehetnek, de akkor nincs hírverés és büszkeség és „megcsináltuk” és „ott vagyunk az űrben”. Akkor csak ott vagyunk és kész.
– Az nem jó. Akkor inkább ne legyünk ott.
– Így is lehet. Akkor lemondjam? – kérdezte a szakértő.
– Nem lehetne várni ezzel, hogy a dolog természetesen kiforrja magát?
– De várhatunk. Akkor csak néhány évtizedig kell a hülyét játszani.
– Az sok, ugye?
– Tekintve, hogy a választ holnapra kérik, igen.
Újra a lézengő turistákat nézték. A szobában kellemes hűvös volt. Dübörögtek a klímagépek.
– Ezt nem fogják lenyelni – ingatta fejét újra a miniszter. – Az kizárt.
– Akkor nem lesz ott a maketa nép az űrhajón és nem lesz hivatalosan maketa kolónia a Terresen.
– Hát az nem lenne valami jó reklám.
– Hát nem.
– Akkor legyen. Legyen maketa Terres. Gyerünk! Csináljuk!
– Biztos?
– Persze. Majd átcsináljuk később a történelmet. Nem nagy ügy. Az a pár Harmadik meg majd csak kihal.
– Nem. Azt hiszem nem értette meg a lényeget – mondta kedvesen a szakértő, mintha gyerekhez beszélt volna. – Ez egy tipikus szellem a palackból eset, vagy Pandóra szelencéje helyzet, amelyik jobban tetszik.
– Egyik sem tetszik.
– Akkor is az. Ha kiengedtük a gondolatot, már nem lehet visszagyömöszölni azt. Akkor kérem, ki van engedve.
– De az idő…
– Az idő nem magának dolgozik. Valójában azt kell eldöntenie, hogy hol akar veszíteni, és nem azt, hogy fog-e veszíteni. Persze ez is nagy dolog. A legtöbb esetben nem választhat az ember: veszít és kész. De most…
– Én nem ismerem be, hogy vannak Harmadikok. Képtelenség.
– Na ez az egyik lehetőség. Tagadunk. Nincsenek és kész.
– Ez tetszik.
– Persze tudjunk, hogy vannak.
– Az nem gond. De míg tagadjuk a létezésüket, addig azt teszünk velük, amit csak akarunk. A politika így működik: A lényeg, hogy senkit és semmit ne tekints létezőnek, akivel nem akarsz egyezkedni. Akit nem engedsz fel a színpadra, az a darabban nem játszhat, hiába színész, akkor is egy nulla a nézők számára. És őket nem akarjuk felengedni. Nem léteznek, szóval nem kell őket figyelembe venni. Senkik, és a senkiket az ember kiradírozza a füzetből, és nem beszélget velük.
– Értem, és oké, de akkor nincs maketa a Terresen. Mert sajnos csak Harmadik szállhat fel arra a hajóra.
– Ez felháborító.
– Ez tény.
– És egyáltalán, miért? Fel nem foghatom, hogy miért ne utazhatnának normális maketa nők és férfiak a Terresre. Mi ez a gusztustalan megkülönböztetés? Hogy képzeli?
– Én? Sehogy. Nem én találtam ki, hanem az a rohadt biológia volt, és néhány hülye tudós. A Harmadik nem számtalan állatfajban benne van. Ott vannak például a bohóchalak. Náluk eleve a nő a főnök.
– Ez már eleve felháborító. Ha ilyet mondanék bármilyen kampányülésen, holnapra már más ülne ebben az irodában.
– Jó, majd ezt vitassa meg a bohóchalakkal. A lényeg, hogy ők engedély nélkül így csinálják. Szóval a nő mászik rá a legnagyobb fiúra és már párosodik is. De ha esetleg a nő meghal, mert van ilyen, akkor fura dolog történik: az a fiú, akivel a néhai bohócőnagysága szexelt, nővé vált át.
– Fúj!
– Ha fúj, ha nem fúj, ez van. És amikor nővé lesz, megkeresi a legnagyobb férfit és kezdődik megint az egész elölről.
– És ezt hagyják?
– A halak? Hát, ja, simán belemennek. Mert a halaknál nincsenek kulturális beidegződések, se vallás, se ideológia, se ízlés, se átöröklött gondolatok, se demagógia vagy fóbia. Ott csak úszkálás van meg szex. Nem stresszelnek az egészen.
– Gusztustalan.
– Nekik nem.
– Mert ők nem gondolkodó lények.
– Hát ja. Sajnos a gondolkodás pont akkora átok, mint amekkora áldás. Áldás, mert előre visz és átok, mert lehorgonyoz, és mindezt egyszerre. De a lényeg. Mint kiderült, az állatvilág tele van nemváltással. Mintha ez valami beépített lehetőség volna, melyet ha kell, majd be lehet kapcsolni.
– Jó kis lehetőség.
– Hát ami azt illeti az, mert mint kiderült egy távoli kolónia létrehozásánál ez pont annyira szükséges, mint a víz vagy az oxigén. Ha nincs nemváltás, akkor nincs kellő kiegyensúlyozott szaporulat, márpedig egy jó ideig nem küldünk több hajót a Terresre. Akik mennek, azokból lesz a következő generáció és nagyon nem mindegy, hogy milyen lesz a nemek aránya. Na, ebben segít az a kapcsoló, amit megtaláltunk.
– Nem kellett volna.
– De megtaláltuk. És nem mi tettük oda. Ott volt. Egy apró kis kód, mely ha aktívvá válik, akkor húsvér valójában megmutatja a harmadik nemet, a faj új lépcsőfokát.
– Lefelé a pincébe.
– Vagy az emeletre. Nem mi döntjük el az irányt.
– Ez akkor sem normális.
– Ez biológia.
– Ez istent játszás.
– A gőzmozdony is az volt.
– Mi?
– Egy ember sem teremtetett olyan gyorsan futni, mint a gőzmozdony, és tessék, odáig jutottunk, hogy most csillagközi hajókról beszélünk. Ami benne van a természetben, az előbb utóbb kijön a fényre, ha eljön az ideje. Ez most jött el. Megtaláltuk a kapcsolót, bekapcsoltuk és lehetővé vált, hogy a Terresen maketa kolónia legyen, melyből igazi maketául beszélő, ősi maketa hagyományokat megtartó maketa városok lesznek egyszer.
– Harmadikokból.
– Hát, ja. Azokból, de ne aggódjon, nekik már az lesz a normális és maga lesz a fura egynemű. Sőt, maga és én csak legenda leszünk, a múlt ködös gomolygása, ahol még egyneműek uralták a világot. Majd jót röhögnek és leszenek egynemű viccek meg mesekönyvek és horrorsztorik.
– Ebbe inkább bele sem gondolok.
Kint még az a pár turista is eltűnt, akik eddig lent lézengtek a szobor körül.
– Na, melyik legyen? Elfelejtjük ezt a Harmadik bagázst és nincs színpad, de maketa Terres sem, vagy felengedi őket játszani, de akkor szerepet kapnak, ha tetszik, ha nem? Melyik kell? A dicsőség, vagy az elvhűség? A múlt biztos, de lassan kimerülő vagy a jövő ingatag, de termékeny talaja? Tagadjunk vagy változtassunk? Esetleg öljünk meg minden rohadékot, ahogy doktor Schutz mondja?
– Ki az a doktor Shutz?
– Soha nem élt, nem érdekes. Nos? Melyik legyen? Melyik ad nagyobb biztonságot? Melyik a fontosabb?
– Engem kérdez?
– Ki mást kérdezzek? A népnek nincs szája, hogy válaszoljon, de magának van, és most éppen maga itt a színpadmester. És ne aggódjon, bármit dönt, nem lőhet mellé.
– Nem?
– Nem. Tudja, aminek meg kell történnie az meg is történik, aminek el kell maradnia, az pedig el fog maradni. Talán nagyobb lesz egy kicsivel a késlekedés és több lesz az áldozat, de az senkit nem fog zavarni száz év múlva. A történelem lapjai bármit elbírnak, még azt is, hogy nem ír rájuk senki.
Kint megint feltűnt egy turista.
– Maga szerint az férfi vagy nő? – bökött az ablaküveg felé a tanácsadó.
A miniszter egy ideig bámulta a szobor előtt álldogáló alakot majd vállat vonva válaszolt: – Innen nem látszik. Talán nő.
– Szerintem férfi.
– Az is lehet.
– De biztos nem mókus!
*
A valódi művészet sokban hasonlít a tudományra. Soha nem ízlést, erkölcsöt, trendet szolgál ki – legalábbis nem készakarva – hanem kérdéseket tesz fel a maga furcsa módján. Olyan kérdéseket, melyre sokszor ő sem tudja a választ, csak azt, hogy a kérdés ott van, gondolkodni kell rajta.
Az egyik ilyen kérdés így szól: „Mi lenne akkor, ha…?”