Éppen a Puskin utcában lődörögtem, amikor emlékeim között felderengett a néni. Felnéztem a házra, melyet annyi éven át bámult, de ahogy akkoriban ő, úgy én sem láttam ott semmit és senkit.
Húsz éve történt, akkortájt sokat jártam arra. Az öregasszonyok időtlen ruháját viselte: zárt cipő, szoknya, ing, kardigán, időgyűrte, de egyenes hát. Télen, nyáron ott volt. Amikor először láttam, azt hittem valakivel beszélget. Az egyetem épületének tövében stázsált, háta majdnem a falhoz ért, kezei maga előtt ujjainál összefonva. A szemközti ház második emeleti ablakait nézte. Nem vette le róla a szemét. Az ablakban nem volt senki, sem akkor, sem utána. Évekig láttam ott nap mint nap. Állt és figyelt. Hogy ki lakott a függöny mögött, halálos ellensége vagy beteljesületlen szerelme, örök kérdés marad. Nem tudom azt sem, hogy a néni áldozat volt-e vagy bűnös, megbánásból, gyűlöletből, őrületből vagy számításból bámulta annyi éven át azt az ablakot.
Nem kérdeztem meg és a titok vele halt.
A titkok is meghalnak egyszer.
Húsz éve történt, akkortájt sokat jártam arra. Az öregasszonyok időtlen ruháját viselte: zárt cipő, szoknya, ing, kardigán, időgyűrte, de egyenes hát. Télen, nyáron ott volt. Amikor először láttam, azt hittem valakivel beszélget. Az egyetem épületének tövében stázsált, háta majdnem a falhoz ért, kezei maga előtt ujjainál összefonva. A szemközti ház második emeleti ablakait nézte. Nem vette le róla a szemét. Az ablakban nem volt senki, sem akkor, sem utána. Évekig láttam ott nap mint nap. Állt és figyelt. Hogy ki lakott a függöny mögött, halálos ellensége vagy beteljesületlen szerelme, örök kérdés marad. Nem tudom azt sem, hogy a néni áldozat volt-e vagy bűnös, megbánásból, gyűlöletből, őrületből vagy számításból bámulta annyi éven át azt az ablakot.
Nem kérdeztem meg és a titok vele halt.
A titkok is meghalnak egyszer.
