A megosztó-tanfolyam

– Nem tudom, hogy jó helyen járok-e.
– Ha maga nem tudja, én honnan tudjam? Ha a „hogyan legyünk kiegyensúlyozott elmebetegek” tanfolyamra jött, akkor az a következő terem, de szerintem már rég betelt a létszám. Az ilyen népszerű kurzusokra hónapokkal korábban kell ám jelentkezni.
– Nem. Azt már elvégeztem.
– És jó volt? Kicsit engem is érdekel, bár én inkább a „boldog depressziósra” lennék kínácsi, de ott aztán tényleg teltház van. Hiába, mondhat bárki bármit, a legtöbb ember szeret tanulni. Szóval itt kimegy, balra fordul és ahol a tömeg van…
– Nem. Én arra a kurzusra jöttem, ahol megtanítanak megosztani egy közösséget. Nagy álmom, és végre rászántam magam.
– Akkor viszont a legjobb helyen jár!
– Szuper. Szóval?
– Igen, szóval a legjobb.
– Ezt nem értem.
– A megosztás. Szóval nagyon jól megy. Lehet baltával is, de akkor persze el kell végezni hozzá a „hogyan legyünk boldog sorozatgyilkosok” kurzust is, és az sem kevés pénz.
– Nem akarom baltával.
– Helyes. A köjál meg egyéb macera. Szerintem is érdemes tisztán dolgozni. Egyébként, csak a miheztartás végett: mekkora létszámú csoportról van szó? Mert ugye vannak a néhány fős csoportok, és ott egészen mást technikát kell alkalmazni, mint nagyobb létszám esetén. Tehát, mekkora lesz az a megosztás?
– Sokan vannak.
– Ezernél több?
– Jóval.
– Oké. Ennyi elég is. Azt ugye tudja, hogy nagy létszám esetén legalább két ember kell hozzá?
– Nem tudtam.
– Hát most tudja. És nem ártana, ha itt lenne a partnere is, de persze így is lehet. A másik majd alkalmazkodik.
– Az úgy jó. Ő egy kicsit úgy is… heves.
– Heves? Az csodás. Pont ilyen partner kell. Hány részre akarja osztani a tömeget?
– Kettő már megteszi.
– Csak?
– Persze.
– Akkor a legegyszerűbb módszert mondom. Pár perc és készen is vagyunk. Nos. Egy közösség megosztása szinte semmibe nem kerül, és rengeteg előnnyel jár. Mármint a megosztók számára.
– Az remek.
– Gondoltam. Miért is feccölne bele ennyi energiát az ember, ha nincs belőle haszna, ugye?
– Hát ja. A haszon nem árt.
– Egyetértünk. Az első lépés igen egyszerű. Találjon egy témát, amiről a közösségnek véleménye van.
– Mit?
– Valójában az teljesen mindegy. Maga szeret korán kelni?
– Nem.
– Én igen. Látja? Egy téma, amiről mindkettőnknek véleménye van. De lehet a citromfagyi, vagy az időjárás, vagy az, hogy mennyire ronda az új szobor a főtéren.
– Nagyon.
– Nekem tetszik. A lényeg, hogy a társaság többségének legyen róla véleménye. Akkor jó, ha nem mindenki egy véleményen van, de persze ez idővel alakítható.
– Értem. Akkor lehet a téma mondjuk a mókus.
– A mókus? Milyen társaságról van szó, valami zoológus banda vagy vadászok?
– Nem, egyik sem.
– Akkor hagyjuk ki a mókusokat! Olyan témát találjon, amihez majdnem mindenki hozzá tud szólni. Ilyenek a kölykök, a közbiztonság, az egészség. De persze lehetnek elvont dolgok is, mint például a boldogság. Az nagyon jó téma, mindenki akarja, véleménye is van róla, de senki nem tud semmit igazán. A szabadság is jó. Minél ködösebb, annál jobb, mert akkor bármit lehet róla mondani.
– Jó, akkor legyenek a mókusok.
– Maga kicsit …? Ne is válaszoljon, mert ez nem baj! Sőt! A megosztáshoz nem sok ész kell. Tehát. Ha a témát megtaláltuk, akkor már egészen könnyű dolgunk van. Semmi mást nem kell tenni, mint kiállni és hangosan beszélni. Tiszta játék, nincs vér, vagy van, de azt nem maga ontja.
– Mit kell kiabálni?
– Hát a téma egyik oldalát. Vegyük példaként a mókusokat, mert látom, hogy bírja őket.
– Cukik!
– Szerintem is azok. Tehát. Kiáll és kijelenti, hogy a mókus gonosz. Mondjuk, hogy maga az ördög követe. Betegségeket terjeszt, meghal, aki hozzáér, megvakul, aki ránéz.
– De ez nem igaz!
– Ez egyáltalán nem lényeges. Ebben a műfajban nincsenek igazságok, csak oldalak. Mert ugye ott a másik, a kollégája, aki viszont kiáll maga elé és azt kezdi kiabálni, hogy a mókusok az élet megtartói, az elixír hordozói. Aki simogatja őket, hosszú életű lesz, aki eteti őket, a mennybe jut. A lényeget elmondtam. Kész.
– Mi?
– A megosztás.
– Hogy? Ezt nem értem.
– Innen minden simán megy. A társaság, akit meg akar osztani már magától fog rendeződni. Akik nem szeretik a mókusokat, magát figyelik, akik pedig szeretik, a kollegáját. Na, most képzeljen el egy utcát, ahol középen, az úttesten történik ez a kiabálás és maguk köré gyűlt a tömeg! Ne aggódjon, maguk köré gyűlnek majd, mert az emberek többsége szereti a kiabálást, az érzelmeket, a mutatványokat. Kíváncsiak, mint a kismajmok.
– Oké!
– Most jön a megosztás fókuszálása. Várjon, olyan szót használok, hogy értse: most jön a megosztás figyelmének beállítása.
– Ezt sem értem.
– Sebaj. A lényeg, hogy valójában ezért csinálja az egészet. Mármint innentől lesz hasznos magának.
– Huh, ez izgis.
– Ugye milyen jó móka? Jobb, mintha beiratkozott volna a „boldog öngyilkosok” tanfolyamra.
– Sokkal. Na, mondja már!
– Tehát. Amikor látja már, hogy a társaság egyik fele magát figyeli, miközben a másik fele a partnerét, lassan témát vált és magáról kezd beszélni. Elmagyarázza nekik, hogy maga az, aki megoldja ezt a mókuskérdést. Leigázza a mókusokat, kicsinálja őket, minden mókust kitilt és beszabályoz. Nem lesz itt ugrálás meg mogyoró ropogtatás. Persze mindezt azért, hogy mindenki jól érezze magát. A lényeg, hogy miközben a mókusokról beszél, elhiggyék magáról, hogy erre képes is.
– De én nem akarom a mókusokat… nem is tudom…
– Nem is kell. Csak az számít, hogy elhiszik-e magáról. Kiabáljon nekik a jövőről. Mesélje el, hogy milyen klassz lesz majd, ha nincsenek mókusok, és hogy ezt maga el tudja intézni. Eközben, ezt egyébként érdemes összehangolni, a partnere majd azt meséli el az őt nézőknek, hogy milyen szép lesz, ha minden egyes háztartásban lakik majd egy mókuscsalád. Elmeséli, hogy a mókusok jobbá teszik mindenki életét, hogy ha végre kellő számban szaporodnak, akkor megoldódnak a dolgok és ő persze képes szaporítani a kis szőrösöket, ő el tudja intézni, hogy sok-sok mókus rohangáljon az utcákon és tereken mindenki boldogságára.
– De ugye nem?
– Persze hogy nem. Mit kezdene egy város harmincmilliárd mókussal? Értse már meg, hogy a kiabálás a lényeg, nem az, hogy utána mit tesz, vagy nem tesz! A kiabálással oszt meg, nem a munkával. Persze ha akar, utána dolgozik, de nem muszáj. Sőt, jobb is, ha nem tesz semmit, még a végén sikerül valami. Az meg kinek kell?
– Huh. Jó!
– Nos. Addig beszél magáról és a mókusokról, míg a hallgatóság elhiszi, hogy maga tényleg és végleg (tavaly részt vettem egy pszichopata verskurzuson, azóta csak úgy ömlenek belőlem a rímek), szóval, hogy tényleg és végleg (jó, mi?) meg tudja oldani a mókuskérdést. Amint ezt elhiszi a magát figyelő társaság, jön a harmadik lépés. Ezt lehetőleg pontosan egyeztetni kell a partnerével, akit a tömeg másik fele figyel. Szóval ekkor, még mindig kiabálva szépen felemelik a kezüket, kinyújtják a mutatóujjukat… Tessék, próbálja el!
– Mi? Most?
– Persze. Emelje fel a kezét nyújtva, és mutatóujjával mutasson a plafon felé, mintha egy csillagot mutatna meg nekem! Jó…. Ez az! Most pedig lassan a kinyújtott karját eressze vízszintes helyzetbe úgy, hogy rám mutasson! Lassan csinálja, hogy hatásos legyen! … Ez az! Szépen lassan… Jó! Most rám mutat! Ez az! És most mondja, hogy „Ők!”
– Mi az, hogy „Ők”?
– Mondja már!
– Ők.
– Hangosabban!
– ŐK.
– Még hangosabban!
– ŐK!
– Egy kicsit még hangosabban!
– ŐK!!!!!
– Ez az.
– Ezt miért csináltam?
– Mert innentől jön a szétválogatás. Szóval a partnerére mutat, ő meg magára, és mindketten azt kiabálják, hogy „Ők”! Jó hangosan. Egy ideig a tömeg sem érti majd, mert még nincs szétosztva, de ez nem sokáig lesz így, mert az „Ők” után hozzá fogja tenni, hogy „Tehetnek róla”. Ennyi! Most már így kiabál tovább. Ilyenkor nagyon hangosan kell kiabálni. A lényeg, hogy a magát figyelők megértsék, hogy vannak az „Ők”, akik minden baj, főleg a mókusok okozói és vannak a „Mi”, akik véget vetnének ennek a gusztustalan mókusmániának. Ugye érti? Eddig csak magát figyelték, de most észreveszik, hogy ott állnak közöttük azok, akik a partnerét hallgatták. Kész káosz, de most rendet teremt közöttük. Mert, ahogy kiabál, elmagyarázza a magára figyelőknek, hogy a partnere egy gazember, hogy olyan, mint egy mókus, sőt rosszabb, mint egy mókus, mert a mókus csak simán, saját természetétől egy mókus, de a partnere készakarva mókuskodik. Persze a partnere meg azt kiabálja majd magáról, hogy maga egy mókusgyűlölő, egy életellenes betyár. És ekkor történik a csoda. A tömeg szét fog válni. Mint a tenger abban az írásban, de itt maguk választják szét. Jó mi? Egy szempillantás alatt a háta mögött lesznek, akik magát figyelték, és a partnere mögött azok, akik őt. És kész. Megvan a szétválasztás. Ennyi. És ennek számtalan jobbnál jobb előnye van!
– De jó! Micsodák?
– Jó ám. Hát például, hogy eltartják magát. Tejben vajban fürdetik, míg azt hiszik, hogy maga védi meg a szemköztiektől. Ehhez persze kell némi karbantartási munka, de az már lényegtelen előfeszítés.
– Kiabálni kell?
– Néha. Időnként át kell mutatni a másik oldalra. Elborzadva kell üvölteni, hogy „ott egy mókus és már megint rág”. Néha meg kell mutatni nekik, hogy éppen mit tett meg azért, hogy egytelen mókus se jöhessen át a másik oldalról, és ne fertőzhesse meg a drága híveit.
– Tenni kell valamit?
– Semmi komoly. Elég, ha intézkedéseket hoz, szabályokat foganatosít, ilyesmi. Nem kell betartani, nem is kell komolyan venni. A lényeg nem a tett, már mondtam. Intézkedjen! Ennek két célja van. Az egyik, hogy a maga emberi féljenek a mókustól és bízzanak magában, hogy megvédi őket, a másik pedig, hogy a túloldal emberei mérgesek legyenek, és egyre jobban megbízzanak a partnerében, hogy az majd hatástalanítja a maga intézkedéseit. Ezért érdemes gyakran egyeztetni a másik oldali kollégájával.
– Intézkedések? De a mókusok nem félelmetesek.
– És? Ki kérte, hogy maga vagy a partnere igazat mondjon? Figyeljen, ha ügyes, akkor bármeddig fent tudja tartani a megosztást, mert nem az a lényeg, hogy milyenek a mókusok, hanem az, hogy a tömeg fele féljen tőle, a másik meg szeresse. Ehhez elég időnként felemelni a kezét, ahogy az előbb gyakorolta, és rámutatni a másik oldalra. „Ők!” Ennyi! A háta mögött álló társaság már magától is teszi a dolgát. Odaállnak majd maga mellé mutogatni: „Ők”. Lesznek, akik soha többet nem mennek át a másik oldalra. Az a legjobb, ha le is köpdösik, vagy megtagadják, vagy megvetik, vagy szabvány mértékben gyűlölik egymást. Csak arra kell, vigyázni, hogy maga már ne álljon elől. Egyébként érdemes ilyenkor feltűnés nélkül hátra húzódni. Maga és a kollégája szépen a tömeg mögé kerül és onnan dirigál. A mutogatást, a mókusozást majd elvégzik ők. Amíg ezt ügyesen csinálja, tudja: tej, vaj, kaja, pia, nők vagy férfiak.
– Aha. És ha egymásnak esnek?
– Szóban? Csak nyugodtan. Az maguknak jó.
– Nem, baltával.
– Hát az sem tragédia. Majd ráfogják a mókusokra. A másik oldal meg arra, hogy itt nincs mókus. Azt kell megértenie, hogy csak az eleje nehéz. Utána már minden törvényszerű. A tömeg nem gondolkodik. Annyi esze van, mint egy… mókusnak. Ha ezután akar valamit, akkor csak megemlíti a mókus és a másik oldalt. Vegyük mondjuk, hogy elege van a lovakból.
– Szeretem a lovakat.
– Akkor a csigákból.
– Jó, a csigákat nem szeretem.
– Szuper. Akkor elég annyit mondani, hogy a csigák és a mókusok barátok. Mutat róluk videót, újságcikket, rámutat egy két csigára a másik táborból és kész. Egy perc és a csigákat is utálni fogják az emberei. Bármit meg lehet velük utáltatni. Fagyi, nők, férfiak, féllábúak, ami csak magának tetszik. Rámutat, „ők” és jöhet bármi. Mondjuk „ők és a mókusok a köztudottan mérgező tökfőzelékkel etetik a gyerekeket”. És kész, máris utálják a tökfőzeléket.
– De a tökfőzelék nem is mérgező!
– Mi maga gyógyszerész? Ne törődjön ilyesmivel. A határ a csillagos ég. Ha kicsit elgurul magánál a gyógyszer, akkor eszelős dolgokat is kitalálhat, és azt is megteszik. Verekednek majd magának, gyűlölködnek, elhagyják egymást, kirúgják egymást, gyalázzák egymást, ilyesmi. Iszonyatosan jó móka!
– De hát emberek.
– Nem emberek. Tömeg. Nem ugyanaz. Ne feledje: a tömeg egyenként gondolkodni képes emberekből áll, de együtt mogyorónyi az agya. Sőt, minél többen vannak, annál kisebb. Az értelmi képessége fordítottan arányos a mérettel. Eljuthat egészen a csigaagyig. Tömegben az emberek bármit megtesznek magának, ha ügyesen kiabál és mutogat. Persze kell hozzá a partnere is. Nagyon kell. Javaslom, hogy időnként üljenek össze egyeztetni a mókusok, lovak, tökfőzelékek kérdésében, bár nem muszáj.
– Ez szuper!
– Hát az.
– És ha meg akarom szüntetni a megosztás?
– Ez a megosztó tanfolyam, nem az egyesítő. De azért segítek. Hagyja abba a mutogatást! Ne említse a mókusokat, a lovakat! Ne mondja, hogy meg tudja oldani a dolgot egyedül, és ne kiabálja, hogy a partnere és a mögötte állók nem tudják megoldani! Idővel óhatatlanul összekeverednek majd az emberek. Ha nincs attrakció, akkor szétszéled a nép. Persze ehhez az is kell, hogy mindketten befejezzék a műsort. Mégpedig lehetőleg egyszerre. Ha csak maga hagyja abba, abból baj is lehet. Mókusirtás, és persze mókuskövető irtás vagy éppen ellenkezőleg, kötelező mókusszaporítás. De ha mégis megegyeznek, akkor az összekeveredés óhatatlan. A tömegből emberek lesznek, akiknek így megnő az agya. Csigaagyból humán agy lesz, olyan, ami gondolkodik, és nem csak mókusokban. Borzalmas. Juj, bele is borzongtam. Szóval én ezt nem javasolom.
– Miért?
– Mert nincs többé tej és vaj. Se magának, se a partnerének, és rólam ne is beszéljünk, aki ilyen jó tanácsokkal látja el magát.
– Miért nincs… mármint tej, vaj?
– Hát ki a fene támogat valakit, aki nem védi meg őt a mókushívőktől, pláne ha nincsenek mókusok, és akik vannak, azok nem is félelmetesek? Ha pénzt akar és főként hatalmat, akkor muszáj lesz összefognia valakivel, fel kell kutatni pár koszlott mókust, és el kell játszani az Ők és Mi játékot, különben mindketten mehetnek a levesbe, azt meg ugye nem akarjuk.
– Nem nagyon. El akarok utazni jövőre egy ázsiai körútra.
– Hát akkor érdemes lenne már most mókusok után kutatni. Legalább egyet találnia kell, hogy megmutathassa, mitől fogja maga megvédeni őket, és a partnere mit tenyészt majd óraszám a kertjében.
– És mit szólnak ehhez a mókusok?
– Kit érdekelnek a mókusok? Az sem baj, ha kitalált állat. Akar Ázsiába utazni vagy sem?
– Jó lenne.
– Akkor mókusra fel!