– Képzeld el, letettem az egom.
– Ne! Hogy?
– Nem volt nagy cucc. Éppen kézállásba mentünk, és az oktató azt mondta, hogy na most akkor itt az ideje, hogy letegyük az egonkat és én letettem.
– Bakker! Kézállásban? Hogy tudsz egy kézzel kézen állni?
– Minek kéne egy kézen állnom?
– Hát gondolom, hogy letedd. Nyilván nem dobtad. Vagy dobtad?
– Nem dobtam. Leesett.
– Jézusom! Kiesett a szádon?
– Nem esett ki a számon.
– … Ne már… az orrodon… olyan kicsike?
– Nem úgy esett ki. Egyszerűen csak ott volt.
– A padlón? És megsérült?
– Mi?
– Gondolom megnyomódott, ahogy kiesett.
– Az egom?
– Az. Már elnézést, de elég nyomott volt eddig is, és gondolom, most hogy kiesett tuti behorpadt.
– Te most miről beszélsz? Az ego nem sérül.
– Dehogynem.
– Jó sérül, de nem fizikailag. Az ego egy massza az énen, egy máz, ami féltékennyé tesz, meg iriggyé meg felfuvalkodottá, meg ilyesmi. Az vágyakozik, az akar. Mindenki ettől akar megszabadulni, és én kézállás közben meg is szabadultam tőle.
– Azta! Mert kiesett!
– Hagyjuk már, hogy hova esett. A lényeg, hogy már nincs meg.
– És a többiek?
– Mi van velük?
– Ők is letették?
– Volt, aki igen.
– Jesszusom! És mit csinál az oktató ennyi egoval?
– Mi van?
– Nyilván összesöpri őket foglalkozás után. Szerintem nem dobja ki. Sőt, tuti, hogy nem! Húz szépen egy sárga gumikesztyűt és elteszi őket olyan műanyag ételhordós dobozokba. Láttál ott hűtőt?
– Tessék?
– A lehullot egokat elteszi. Az hétszentség. Ez átverés! Kihasznál titeket.
– Hogy?
– Elveszi az egod, aztán sunyiban másnak… ez gusztustalan!
– De az egotlanság jó.
– Kinek?
– Akinek nincs.
– Persze.
– De tényleg. Nincs idegeskedés, szeretet van, nyugalom, béke. Minden örömet okoz és semmi nem húz fel. Mindent kívülről látsz és belülről egyszerre. Csúcs!
– Persze. Hidd el, átvertek! Már lesheted az egod, régen eladták a feketepiacon. A neten tuti van egy webshopja.
– Kinek adná el?
– Csak kell már valakinek egy alig használt secondhand ego. Például, ha neki rosszabb van, mint a tied. Most komolyan. Ha mondjuk egy ezresért adja, én tuti vennék belőle harmincat, és cserélgetném. Mondjuk lehet, hogy orron át kell felszívni, ami gusztustalan, de akkor is. Képzeld el, ott van nálam az egod és éppen félek. Sutty, felszívom, vagy belövöm és durr, már tök gátlástalan vagyok.
– Kösz. Mert én gátlástalan vagyok?
– Persze. És bunkó.
– Kösz.
– De alig vagy hülye. Azt tökre bírom. És imádom, ahogy erőszakos tudsz lenni. Kár, hogy most már nem mond ez semmit neked, mert nincs nálad.
– Aha… kár.
– Tényleg tök jó, ahogy átgázolsz mindenkin és eléred, amit akarsz. Munkanapokon reggelente tuti, hogy a te egodat tolnám be. Basszus! Hogy hívják az oktatódat? Utánajárok annak a webshopnak. Tökre sajnálom, hogy nem voltam ott. Nem állnál kézen? Hátha még kicsorog belőle egy kicsi?
– Te most hülye vagy.
– Nem. Komoly. Egészen beizgultam. Nekem kell az egod!
– Nem adom.
– Dehogynem. Most mondtad, hogy nincs ragaszkodás, meg minden. Nekem kell az egod! Felmegyek ahhoz a kóklerhez és elkérem. Sőt, feljelentem, mint titkos egodíler!
– Na megyek!
– Nem! Maradsz! Hol van az a foglalkozás? Én holnap pontosan olyan hülye paraszt, gátlástalan, érzéketlen tank akarok lenni, mint te. Vacsora lesz az anyósommal és nekem kell a te egod hozzá.
– Hülye paraszt?
– Sík. És nem földműves értelemben.
– Gátlástalan?
– Mint egy zombi.
– Érzéketlen?
– A rinocérosz mimóza hozzád képest. Istenem, de jó, hogy végre őszintén beszélhetünk! Amíg benned volt, nem mertem, de így? Tényleg új ember lettél… Most miért rugdosol? Hé! Ez fáj! Ez nagyon fáj!!!
– Ne! Hogy?
– Nem volt nagy cucc. Éppen kézállásba mentünk, és az oktató azt mondta, hogy na most akkor itt az ideje, hogy letegyük az egonkat és én letettem.
– Bakker! Kézállásban? Hogy tudsz egy kézzel kézen állni?
– Minek kéne egy kézen állnom?
– Hát gondolom, hogy letedd. Nyilván nem dobtad. Vagy dobtad?
– Nem dobtam. Leesett.
– Jézusom! Kiesett a szádon?
– Nem esett ki a számon.
– … Ne már… az orrodon… olyan kicsike?
– Nem úgy esett ki. Egyszerűen csak ott volt.
– A padlón? És megsérült?
– Mi?
– Gondolom megnyomódott, ahogy kiesett.
– Az egom?
– Az. Már elnézést, de elég nyomott volt eddig is, és gondolom, most hogy kiesett tuti behorpadt.
– Te most miről beszélsz? Az ego nem sérül.
– Dehogynem.
– Jó sérül, de nem fizikailag. Az ego egy massza az énen, egy máz, ami féltékennyé tesz, meg iriggyé meg felfuvalkodottá, meg ilyesmi. Az vágyakozik, az akar. Mindenki ettől akar megszabadulni, és én kézállás közben meg is szabadultam tőle.
– Azta! Mert kiesett!
– Hagyjuk már, hogy hova esett. A lényeg, hogy már nincs meg.
– És a többiek?
– Mi van velük?
– Ők is letették?
– Volt, aki igen.
– Jesszusom! És mit csinál az oktató ennyi egoval?
– Mi van?
– Nyilván összesöpri őket foglalkozás után. Szerintem nem dobja ki. Sőt, tuti, hogy nem! Húz szépen egy sárga gumikesztyűt és elteszi őket olyan műanyag ételhordós dobozokba. Láttál ott hűtőt?
– Tessék?
– A lehullot egokat elteszi. Az hétszentség. Ez átverés! Kihasznál titeket.
– Hogy?
– Elveszi az egod, aztán sunyiban másnak… ez gusztustalan!
– De az egotlanság jó.
– Kinek?
– Akinek nincs.
– Persze.
– De tényleg. Nincs idegeskedés, szeretet van, nyugalom, béke. Minden örömet okoz és semmi nem húz fel. Mindent kívülről látsz és belülről egyszerre. Csúcs!
– Persze. Hidd el, átvertek! Már lesheted az egod, régen eladták a feketepiacon. A neten tuti van egy webshopja.
– Kinek adná el?
– Csak kell már valakinek egy alig használt secondhand ego. Például, ha neki rosszabb van, mint a tied. Most komolyan. Ha mondjuk egy ezresért adja, én tuti vennék belőle harmincat, és cserélgetném. Mondjuk lehet, hogy orron át kell felszívni, ami gusztustalan, de akkor is. Képzeld el, ott van nálam az egod és éppen félek. Sutty, felszívom, vagy belövöm és durr, már tök gátlástalan vagyok.
– Kösz. Mert én gátlástalan vagyok?
– Persze. És bunkó.
– Kösz.
– De alig vagy hülye. Azt tökre bírom. És imádom, ahogy erőszakos tudsz lenni. Kár, hogy most már nem mond ez semmit neked, mert nincs nálad.
– Aha… kár.
– Tényleg tök jó, ahogy átgázolsz mindenkin és eléred, amit akarsz. Munkanapokon reggelente tuti, hogy a te egodat tolnám be. Basszus! Hogy hívják az oktatódat? Utánajárok annak a webshopnak. Tökre sajnálom, hogy nem voltam ott. Nem állnál kézen? Hátha még kicsorog belőle egy kicsi?
– Te most hülye vagy.
– Nem. Komoly. Egészen beizgultam. Nekem kell az egod!
– Nem adom.
– Dehogynem. Most mondtad, hogy nincs ragaszkodás, meg minden. Nekem kell az egod! Felmegyek ahhoz a kóklerhez és elkérem. Sőt, feljelentem, mint titkos egodíler!
– Na megyek!
– Nem! Maradsz! Hol van az a foglalkozás? Én holnap pontosan olyan hülye paraszt, gátlástalan, érzéketlen tank akarok lenni, mint te. Vacsora lesz az anyósommal és nekem kell a te egod hozzá.
– Hülye paraszt?
– Sík. És nem földműves értelemben.
– Gátlástalan?
– Mint egy zombi.
– Érzéketlen?
– A rinocérosz mimóza hozzád képest. Istenem, de jó, hogy végre őszintén beszélhetünk! Amíg benned volt, nem mertem, de így? Tényleg új ember lettél… Most miért rugdosol? Hé! Ez fáj! Ez nagyon fáj!!!