Boldog Mikulást!
L
***
Kedves gyerekek, jól figyeljetek ide, lenne egy kérdésem: Hogy ityeg a fityeg?
De ennél sokkal komolyabb kérdést kellett megválaszolni ám a Kerekerdő vadjainak. Történt ugyanis, hogy Mikulás napja előtti napon nagy volt a sürgés forgás. Kora reggel, miután megitta a forró kakaóját és munkájához látott, hogy felkészüljön a nagy útra, amikor kihordja majd a gyerekeknek azt a sok-sok ajándékot, a MIKULÁS otthon dudorászott: A dúdolás így hangzott: „Boldog szülinapot…”
Meghallotta ezt a Krampusz és rohanvást sietett, sietve rohant és még nagyon futott, hogy összehívja az erdő vadjait. Amikor összegyűltek, elkiáltotta magát:
– Baj van! A Mikulásnak születésnapja van.
Több vad azonnal menekülni kezdett, de a Krampusz utánuk kiáltott: – Hé, ne fussatok!
A CSIRKE rémülten kiabált vissza: – Menekülj, Krampusz te is, a Mikulásnak születésnapja van. Lehet, hogy fertőző.
A Krampusz akkorát toppantott, hogy még a Kerekerdő szélén élő fura vadak is megérezték:– Állj! Ki tudja, hogy mi az a születésnap? És Csirke, te ne tedd fel a kezed!
A legtöbben tudták.
– Na – mondta a Krampusz. – Az a baj, hogy eddig még soha, de soha de soha nem ünnepeltük meg őt. Biztos nagyon meg van sértődve. Úgyhogy azonnal dugjuk össze a fejünket, és találjuk ki, hogy milyen ajándékot adjunk neki!
A MEDVE szólalt meg először: – Szerintem adjunk neki egy biciklit.
Aztán a CICA kiabált be: – Inkább adjunk neki egy szobavécét.
Aztán a CSIRKE csipogott be: – Adjunk neki egy marék kukacot.
– Állj! – toppantott megint KRAMPUSZ. A Mikulásnak nem kell sem szobavécé sem etetőtál. Tegye fel a kezét az, akinek bármilyen tényleg jó ötlete van az ajándékra.
– Vegyünk neki nindzsás LEGO-t! – kiabált be valaki hátulról, de azt Krampusz készakarva nem hallotta meg, hanem így szólt: – Akkor én és aki még velem tart, elmegyünk a Nagy Félelmeteshez, és megkérdezzük, hogy minek örülne a Mikulás.
Gyerekek, tudjátok, hogy ki az a Nagy Félelmetes?
Ha nem, akkor nem vagytok egyedül, mert a Kerekerdőben senki sem tudta. Csak azt, hogy egy odvas fában lakik a Kerekerdő közepében, és azt, hogy nagy és hogy…. igen, félelmetes. És a Csirke még azt is tudta róla, hogy a Nagy Félelmetes egy kicsit undok. Legalábbis morgásával mindig elkergeti a Kengurut, aki a postát hordja ki az erdőben.
A Krampusz végül elindult, hogy megkérdezze, milyen ajándéknak örülhet a Mikulás. Amikor kilépett a tisztásról, még visszakiabált: – Amíg visszajövök, csináljatok egy tortát, hogy legyen mivel felköszönteni a kaporszakállút. Ettől az erdő vadjainak többsége megrettent és páran elájultak, de ezt már Krampusz nem látta, mert elindult az erdő mélye felé.
Legalább öt percet gyalogolt. Csak Csirke kísértre el, mert ő valószínűleg nem értette, hogy Krampusz hova is megy, és mivel szerette Krampuszt, hát úgy döntött, hogy vele gyalogol. Csirke egy ideig dúdolászott az úton, de aztán abbahagyta, mert Krampusz megkérte, hogy ne csipogjon többet.
Hat perc múlva el is értek egészen a Kerek erdő közepébe. Ott állt a fa, ami nem is volt olyan nagy. Sőt egészen kicsikének tűnt.
– Halló! – kiáltott be Krampusz a fa odvába.
Az odúból hatalmas, nagy és félelmetes zajok és hörgések és krákogás hallatszott. : – Krrrákkk! Hörrr!
Krampusz egy lépést hátra lépett. Csirke egyszerűen csak… becsinált.
Krampusz most már csak inkább suttogott: – Halló!
– Nincs telefonom. Ne hallózzon ott, kérem! – kiabált ki valaki nagyon félelmetesen az odúból.
– Mi csak azért jöttünk – suttogta egészen halkan Krampusz –, hogy megkérdezzük, minek örülne a Mikulás. Mert most van a szülinapja, és még nincs neki ajándék. Ugye te ismered a Mikulást?
Na, erre aztán már igen nagy hörrrögés és krákogás hallatszott az odúból: – Krrrrák! Hörrrr! – és aztán még egy nagy tortyogás is: – Torty-torty. – Aztán egy kis fütyülés is volt. Aztán egy kis szünet következett, majd az odúból előmászott, elő csúszott, elő mancsoskodott… egy egyészen apró kis izé, ami leginkább egy aprócska dinoszauruszhoz hasonlított, de erről se Krampusznak se Csirkének fogalma sem volt. – Én ismerem a Mikulást – mondta az izé és megint krákogott.
A Csirke reszketve nézte az izét: – Jaj, te Nagy és Félelmetes, te aztán tényleg nagy vagy és félelmetes is.
Krampusz nevetve legyintett: – Dehogy az! Ez egészen cuki. Ki vagy te, kis izé?
– Én? Én nem tudom, hogy ki vagyok.
A Csirke majdnem elájult. Kattogott a csőre a félelemtől, úgy suttogta:– Ez borzalmas.
– Hagyd már abba, Csirke, hiszen akkora, mint te! – toppantott Krampusz. Majd az izéhez fordult. – Szóval akkor neked nincs is neved?
Csirke elájult.
Az izé megvonta a vállát: – Eddig nem kellett. Egészen jól megvoltam név nélkül is. Meg aztán manapság ritkán járok társaságba… de aludni nagyon szeretek.
– És ismered a Mikulást? – kérdezte Krampusz.
– Persze. Egyszer eljött hozzám vendégségbe, de már az is nagyon régen volt. Hozott nekem ajándékot. Egy fenyőfát. Megettem. Nagyon finom volt.
A Krampusz izgatott lett. – És te adtál neki ajándékot?
Az izé megcsóválta a fejét. – Sajnos nem. Beszélgettünk. A környezetszennyezésről, meg a kihalásról.
A Csirke egy pillanatra magához tért. – Ki, hol? – kiáltotta, aztán megint elájult.
A Krampusz mérgesen csípőre tette a kezét: – De csak mondott valamit, amit szeret? Aminek örülne.
Az izé kicsit törte a fejét, majd tétován válaszolt: – Én megköszöntem a fenyőfát, ittunk egy kis forró csokoládét, aztán elbúcsúztunk. Ja, és még azt is mondta, hogy kedvel engem, és hogy ilyen jó kis dínom-dánomja nem volt már évtizedek óta.
– Várjál! – kiáltott a Krampusz.
A Csirke magához tért.
Egy ideig mindenki várt.
– Szóval azt mondod, hogy a Mikulás kedvel téged – lépett egy lépést közelebb Krampusz.
Az izé bólintott, és kicsit behúzta a nyakát.
– És azt is mondta a Mikulás, hogy ilyen jó kis dínóm-dánom nem volt már régen.
A kis izé még kisebbre húzta össze magát, és megint bólintott.
A Krampusz odalépett és felkapta a kis izét. – Akkor kicsi dínóm-dánom te jössz szépen velünk. Te leszel az ajándék. Majd ráteszünk a tortára.
*
Krampusz, hóna alatt a Dinó-dánommal és Csirke boldogan tért vissza a nagy rétre, ahol az állatok már izgatottan várták őket.
A Medve boldogan újságolta: – Kész lett a torta. Van benne hangya, méz, fakéreg, giliszta, guargumi, ételízesítők, nátrium glutamát, egy kis nyál, a csigáé, és elég sok micella, hogy jól összetapadjon. Pont olyan, mint a tavalyi szaloncukor. Fincsi.
Krampusz kicsit fintorgott: – Jó, nem baj. Mi meg elhoztuk ezt – emelte fel az izét a feje fölé.
Az erdő vadjai meglepődve nézték a kis szerzetet.
– Ez nindzsás LEGO? – kérdezte valaki a tömegből.
– Nem – kiáltott Krampusz. – Ez lesz az ajándék. Mikulás nagyon szereti. Ezt tesszük majd a tortára gyertya helyett.
Mókus meglepődve kérdezte: – Meg fogjuk gyújtani?
A kis izé picit nyöszörögni kezdett.
– Dehogy gyújtjuk meg. Ő Mikulás barátja. Az a neve, hogy Dínó-Dánó.
– LEGO Dániából? – kérdezte valaki hátulról.
Krampusz még hangosabban kiabált:– Nem LEGO! Senki se próbálja szétszedni. Ő Dínóm-Dánóm, de mi hívjuk csak Dínómnak hívjuk majd. Gyere Dínóm, te leszel az ajándék. Nem haragszol, ugye?
Dinóm nem haragudott. Felállították a tortára, amit Krampusz tartott, és várták a Mikulást, aki pár pillanat múlva meg is jelent a tisztáson.
Mindenki énekelni kezdett: – Boldog szülinapot!
A Mikulás felemelte a kezét: – Nagyon köszönöm drága barátaim.
Krampusz odalépett és átadta a tortát: – Tessék, az ajándék. Egy torta. Micellás és gilisztás és a kedvenced: Dínóm.
Mikulás egy ideig csak nézte az ajándékot majd nagyot nevetett. – Ho-ho-ho-ho! És kit ültettetek ide a tortára? Szia, kis barátom, hát ezer éve nem láttalak.
Dinóm bólogatott: – 130 millió éve.
A Mikulás felemelte a kis Dinóm-ot. – Hát kedves barátaim. Itt egy kis félreértés történt. Ugyanis ma én hívtam meg hozzánk egy kis ünnepségre a barátainkat. Tudjátok kik azok?
Az erdő vadjai kicsit sejtették.
Valaki hátulról kiabálta be: – Nindzsás LEGO-k!
– Dehogy! – nevetett fel. Mikulás. A gyerekek, akik az erdő szélén laknak. Ők gyönyörűen tudnak énekelni és mielőtt belekezdenénk a nagy karácsonyi ajándékkihordásba, egy kis ünnepséget kell tartanunk. Mert valakinek születésnapja van. És nem, nem a nindzsás legoknak, hanem a legjobb barátomnak. Na, kinek lehet ma a születésnapja?
A Csikre feltette a kezét: – Neked, Mikulás!
– Nem, én tavasszal születtem. Március idusán.
– Az Idus nénin tetszett születni? – kérdezte a Csirke.
– Nem, Csirke. Az egy nap márciusban. De ma egy olyan barátomnak van szülinapja, aki mindig segít, aki mindig ott van mellettem, és aki mindig annyira feledékeny, hogy elfelejti a saját születésnapját. És ezt a barátomat úgy hívják, hogy…..
– Krampusz! – kiabálták többen a nindzsás lego mellett.
Télapó előre lépett, egy kis ajándékot adott át Krampusznak, aki nagyon meglepődött. A tisztás szélén már megjelentek a gyerekek, hogy köszöntsék a Krampuszt. – Na, kicsi Krampusz! Mit énekeljenek neked a gyerekek ajándék képpen. Jó lesz a boldog szülinapot?
– Nem! – rázta meg a fejét a Krampusz. Én inkább a karácsonyi dalokat szeretem. Azok olyan szépek. Legyen mondjuk, a Hulla pettyes fehér ló.
És a gyerekek énekelni kezdtek….
