1.
Az egyik meseerdőben állt egy vár. Sokan betévedtek a falai közé, mert egészen könnyű volt eltéveszteni az utat. A jóravaló vándor és/vagy sárkány közértbe indult, vagy csak úgy le akart sétálni a tóhoz, rossz felé fordult a fenyőfák alatt, és hopp már ott is volt a vár falai között. Aztán nézhette magát, mert ugye, aki egy várban jár, annak valamit csinálnia is kell ott. Nem lehet csak úgy bemenni, és „juj, bocs, elnézést, eltévesztettem” kijönni.
Így járt egy szép napon a Sárkány is. Aznap semmi dolga nem volt. De tényleg semmi. A naptárjában üresen kongott az egész hétfő. Vasárnap már kiszabadították az előző királylányt, és a következőt szerdán, de legkorábban kedden kellett elhozni. Szíve szerint csütörtökön rabolta volna el, mert nem volt kedve egy álló hétig főzni rá, de a lány papájával (Király) már megegyeztek a szerdában. Szóval volt két szabadnapja. Úgy döntött hát, hogy lesétál a tóra, kicsit úszik, barátkozik a mókusokkal, akik egyértelműen az erdő gazemberei, vagyis gazállatai voltak, ezt mindenki tudta. Sárkány felhőtlen könnyedséggel sétált hát az erdőben, és azon morfondírozott, hogy mit vegyen hazafelé a boltban. Nem emlékezett rá, hogy a következő Királylánynak mi a kedvence, és úgy rémlett neki, hogy mogyoróallergiája van, szóval ügyelnie kell majd a főzéssel, nehogy még a kiszabadítás előtt valami baj történjen.
Ezen morfondírozott éppen, és csak akkor eszmélt fel, amikor a vár tróntermének kellős közepén találta magát.
– Bocs! – mondta az összegyűlt mintegy negyven lovagnak.
– Ne haragudj, Sárkány, de mit keresel itt? – kérdezte meglepődve a Király.
– Öööö – válaszolta a Sárkány nem túl fantáziadúsan. – Jöttem rabolni, ahogy megbeszéltük – bökte ki zavarában.
– Hétfőn?
– Most érek rá – vágta rá gyorsan, felkapta a legközelebbi királylányt és már ott sem volt.
Miközben barlangvára felé száguldott, folyamatosan zsörtölődött, hogy hogy lehet ennyire oktondi és figyelmetlen. Mondhatta volna, hogy teázni jött, vagy egyeztetésre. De nem, neki azonnal rabolni kell! Hóna alatt a szokott hangokon visongott a Királylány.
– Na, most már mindegy – mondta hangosan magának, amikor megérkezett a barlangvárba.
Óvatosan letette a Királylányt és beszélni kezdett hozzá, miközben a villanykapcsoló után keresgélt.
– Bocs, Királylány! Tudom, hogy szerdán kellett volna, de csak most értem rá. A vendégszoba készen van, beágyaztam. Az előző Királylány tök rendes volt, nem is csinált szemetet. Mindjárt főzök valamit.
– Te meg vagy húzatva – mondta a Királylány, akinek meglehetősen mély hangja volt.
– Jól van már, nem figyeltem oda – vont vállat a Sárkány.
A Sárkány végre megtalálta a kapcsolót. A barlangvár fogadóterme fényárba borult.
– Hát nem – mondta a Királylány, aki egy nagydarab Herceg volt.
– Asztakutyafáját – hördült fel a Sárkány. – Te eléggé fiús vagy.
– Mert fiú vagyok. Egy Herceget raboltál el.
– De akkor ez hogy lesz? Általában te szoktál jönni kiszabadítani, nem? Hogy fogod magad kiszabadítani? Börtön szökés? Láttad, tök jó sorozat.
– Állj! – kiáltott a Herceg. – Az van, hogy ezt elbaltáztad.
– Tudom. Korábban jöttem.
– Nem korábban, hanem rossz helyre. A szomszéd erdőben lakik a Királylány. Nekem kellett volna jönnöm, tizennegyedikén vasárnap, ebéd előtt. Vigyél vissza azonnal!
– Persze – bólintott a Sárkány. – És bocs! Zűrös heteim vannak.
Már éppen nyúlt volna, hogy a hóna alá gyömöszölje a Herceget, amikor megtorpant.
– Várjunk!
– Mire?
– Nem vihetlek vissza. Tönkre menne a jóhírem. Milyen sárkány már az, aki csak úgy visszaviszi az elrabolt árut? Ha egyszer ilyet csinálok, akkor legközelebb egy Herceg sem jön kiszabadítani a nőt. Szerdán elrabolom, aztán szépen majd szállíthatom vissza vasárnap. Neeeem, azt nem. Itt maradsz.
– Nem maradok – válaszolt a Herceg, de akkor kapott egy taslit, amitől elájult és csak a szobájában tért magához.
Egy ideig dörömbölt az ajtón és tiltakozott a rózsaszín ágyneműhuzat és a fésülködőasztal miatt, de azt a Sárkány már nem hallotta, mert más dolga volt.
2.
A szomszéd erdő Királylánya éppen az elrablásra készült. Kényelmes, de szagbiztos ruhát próbált fel, hogy probléma nélkül kibírja azt a negyedórát a Sárkány hóna alatt. Egy könyvet is betett a hátizsákjába, hátha a Sárkánynak nincs könyvtára, és ő unatkozni fog vasárnapig. Bár azt mesélték, hogy egy sárkánynál soha nem unatkozik az ember, de hát ki tudja. Jobb félni, mint megijedni.
Éppen a fiókos szekrénynél matatott, mikor zajt hallott az ablak irányából. Megperdült. A Sárkány éppen az ablakpárkányon próbálta meg visszanyerni az egyensúlyát. Meglehetősen sokáig billegett, mire sikerült megkapaszkodnia.
– Ha nem mondtam volna a Királynak, hogy mekkora legyen a párkány, akkor oké, rendben van, nem tudja, hát honnan tudná. De két levelet is küldtem neki a mókusokkal. Kettőt, nem egyet – zsörtölődött a Sárkány.
– Korán jöttél, hétfő van – jegyezte meg a Királylány.
– Tudom én, a fene egye meg. Tudom.
– Na mindegy. Akkor hogy lesz? – kérdezte a Királylány. – Megfogsz, vagy kergetőzni kell?
– Mi van?
– Meneküljek?
– Hova?
– Nem tudom. Itt a szobában? Vagy fussak ki a folyosóra sikoltozva?
– Hát kifuthatsz, de én utánad nem egyek. Éppencsak bepréseltem magam az ablakon. Azon az ajtón kizárt, hogy átférjek. Egyébként direkt kértem az apád, hogy nagy ablakú szobába helyezzen el. Apád tud olvasni?
– Tud.
– Mindegy, csak kérdeztem.
– Na, jó. Menjünk már! Lecsót tudsz főzni?
– Tudok.
– Jó. Azt szeretem. Mehetünk. Akkor sikoltsak vagy ne?
– Figyelj, Királylány! Az a helyzet, hogy történt egy kis gikszer.
– Igen?
– Igen. Szóval az van, hogy teljesen összekavarodtak a dolgok, és tök véletlen, de a Herceget raboltam el.
– Tessék?
– Mondom, a Herceg van nálam.
– Miért?
– Az előbb magyaráztam el. Összekeveredtek a dolgok.
– Jó – bólintott a Királylány.
– Hát nem jó, de ez van. Szóval az lenne a feladat, hogy neked kéne kiszabadítani – mondta a Sárkány.
A Királylány egy ideig nem szólalt meg.
– Sokkot kaptál? – Kérdezte a Sárkány. – Mikor ettél utoljára? Szerintem leesett a vércukrod. Van itt valami csoki?
– Állj! – emelte fel lassan kezét a Királylány. – Te most arra kérsz, hogy én, a Királylány, szabadítsam ki a Herceget?
– Hát az nagyon klassz lenne – bólintott a Sárkány.
– Viszont annak fordítva kell megtörténnie.
– Igen, de már fordítva nem lehet, mert bezártam.
– De miért?
– Királylány, kérlek! Egy hétig is magyarázhatom, hogy miért, de nem tök mindegy? Így lett. És valakinek ki kell szabadítania, mert egyébként nem lehettek egymáséi, ugye? Szabadítás nélkül nincs szerelem és pusz-pusz. Egyébként meg jövőhéten kell a szoba a következő Királylának, szóval nem tárolhatom sokáig a Hercegedet. Ha kell a srác, akkor tessék kiszabadítani!
– Ereszd el! – tárta szét a karját a Királylány.
– Nem érted, ugye? Akkor nincs szabadítás, nincs „egymáséi lesztek” és pusz-pusz. Szabadítás kell.
Egy ideig csönd volt a Királylány szobájában.
– Tényleg egyél egy kis csokit. El fogsz ájulni – szólalt meg végül a Sárkány aggódó hangon.
– Na, repülj szépen el innen – mondta egészen halkan a Királylány.
– Már megyek is – húzta be nyakát a Sárkány.
– Mikor kell ott lenni? Mármint a szabadítás mikor van? – kérdezte a Királylány.
– Most vasárnap, tizennegyedikén. Ebéd előtt szokott lenni.
– Rendben. Ott leszek – bólintott a Királylány és a Sárkánynak úgy tűnt, hogy ez számára nem tartogat semmi jót.
3.
A Királylányok a lehető legritkább alkalommal szoktak Hercegeket szabadítani. Erre nincs is kézikönyv, vagy használati útmutató. Ezért aztán a Királylány egészen korán, már Vasárnap hajnalban elindult a Sárkány barlangvára felé. Vele tartott hűséges matrónája, Gizike.
Először átverekedték magukat a saját erdejükön, aztán betértek a Sárkány erdejébe. Éppen egy nagy fa mögül léptek ki, amikor megláttak két fura Mókust. Valójában nem a Mókusok voltak furák, hanem az, amit csináltak. Az egyik Mókus ugyanis éppen egy fának támaszkodva lihegett, míg a másik a hátát masszírozta.
– Baj van, Mókus? – kérdezte a Királylány.
– Pillanat – lihegte a fának támaszkodó mókus.
– Nincs semmi gond, Királylány – legyintett a Másik Mókus és abbahagyta a masszírozást. – A haverom szédülős. Gyakoroljuk a fáramászást, de hányingerrel nagyon nehéz az ágakon ugrálni.
– Egyen gyömbért – javasolta Gizike.
– Jé, egy néni – szólalt meg a Hányingeres Mókus.
– Néni ám a nénéd – hördült fel Gizike. – Én matróna vagyok.
– Matróz? – kérdezte a Hányingeres.
– Matracka – igazította helyre a Masszírozós.
– Matróna. Az azt jelenit, hogy idős hölgy – dörögte Gizike.
– Szóval néni – bólintott a két mókus.
– Elég! –toppantott a Királylány. – El kell jutnom a Sárkány barlangvárába.
– Minek? – hüledezett Masszírozós.
– Mert ki kell szabadítanom a Herceget.
A két mókus elhűlve nézett egymásra aztán a Királylányra.
– Azt nem fordítva kéne csinálni? – kérdezte a Hányingeres. – Vagy ennyire modern időket élünk?
– Ki ne oktasson már egy szédülős mókus – háborodott fel a Királylány. – Ez van. Volt egy kis kavarodás az ügymenetben. Szóval tudtok segíteni, vagy sem?
– Miben lehetünk segítségedre? – kérdezte a Hányingeres.
– Elsőként meg kéne mutatni, hogy merre lakik a Sárkány.
– Hát az itt nagyon köz… – szólalt meg a Masszírozós, de a másik akkorát vágott a kobakjára, hogy nyomban elhallgatott.
– Kicsit messze van, de majd mi odavezetünk – mosolyodott el Hányingeres.
– Kösz! – pukedlizett a Királylány.
– Hú, ez jó volt – hördült fel a két mókus egyszerre.
A Királylány megint pukedlizett, amitől a mókusok majdnem elájultak. Harmadszor is akart, de Gizike felmordult, így vége szakadt ennek a furcsa jelenetnek.
– A másik kérdésem az – fordult a Királylány a két mókushoz, – hogy mivel lehet legyőzni a Sárkányt. Kell valami kard? Vagy buzogány? Fogalmam sincs!
– A legjobb fegyver a Sárkány ellen a botsáska. Ha azzal támadsz, akkor tuti nyersz.
– Botsáska? Az mi? – kérdezte a Királylány.
– Halálos fegyver – majd szerzünk egyet útközben – mondta Masszírozós.
– Na, akkor indulhatnánk – szólalt meg Gizike.
– Én megyek veletek gyalog…, hogy el ne tévedjetek – mondta Hányingeres és gyors ügetésbe kezdett.
Négy órán át gyalogoltak. A Királylánynak úgy tűnt, hogy bizonyos tisztásokon és csapásokon már jártak egyszer, de a két mókus minduntalan tiltakozott, amikor ezt szóvá tette. Viszont túrájuk során az erdő miniden egyes lakójával találkoztak. Volt, akivel többször is. Bárki jött szembe, a két mókus kiabálva közölte velük a helyzetet.
– Gyertek! Gyertek! Ez itt a Királylány, mögötte pedig matrózka a néni. Ma ők szabadítják ki a Herceget. Ma a Királylány szabadítja ki a Herceget!!! Gyertek, ez látnotok kell – kiabálták.
Az erdő vadjainak pedig nem kellett kétszer mondani, hogy mi a teendő. A nagy eseményre még a fatetűk is elindultak, pedig tudták, hogy estére sem jutnak el a legközelebbi fáig, nemhogy a Sárkány barlangváráig. De mit lehet tudni? Hátha hosszan tartó küzdelemre kell számítani.
Mire Királylány és Gizike, a matrózka a barlangvárhoz értek, éppen dél volt. Királylány neszezést hallott a háta mögött és megfordult. Kissé meglepődött a látványon, ahogy a tisztáson néhány ezer állat szorong lélegzetvisszafojtva.
– Ezek? – kérdezte Királylány.
– Szurkolók – legyintett Hányingeres, majd hogy zavarát leplezze elkiáltotta magát. – Sáska!
A tömegből egy vézna, tényleg bothoz hasonló kis sáska lépett elő.
– Ugye, milyen félelmetes? – kérdezte Masszírozós.
– Nem tudom – vont vállat Királylány, de azért felvette a sáskát és marokra szorította. – Na, akkor gyerünk! – fújt nagyot és elindult a barlangvár kapuja felé.
4.
Sárkány idegesen nézett a faliórára. Királylány késett. Délben már ebédel minden normális ember. Meg sárkány. Aztán végre megszólalt a csengő. Kitárta a kaput.
– Hellóka, jöttem küzdeni – mondta a Királylány, és meglengette Sárkány orra előtt a sáskát, de tovább nem jutott, mert a kapu döngve bezáródott előtte.
– Beengednél? – dörömbölt Királylány.
– Mi ez a tömeg? – kérdezte Sárkány a kapun keresztül.
– Nem tudom. Jöttek nézőnek. Az baj?
– Hogy találtatok ide? Ugye nem két mókus segített?
– De. Ide nem találtunk volna nélkülük.
– Azt meghiszem. Na, mindegy. Várj egy kicsit!
Hosszú ideig nem jött válasz, majd döngve kivágódott a kapu. A sárkány állt ott. Kezében vagy tíz kardot szorongatott.
– Elsőként, válassz kardot! – mondta, majd Királylány orra alá tolta a készletet. – Ezeket mindig itt hagyják, ha kész a szabadítás. Van belőle vagy ezer.
– És ez? – lengette meg a sáskát Királylány.
– A két mókus, mi?
– Aha – bólintott Királylány.
A tisztáson páran elröhögték magukat.
– Jobb lesz a kard – suttogta Sárkány. – Valami könnyűt válassz, nagy csata lesz.
Királylány választott.
– Ez jó – bólintott.
– Na, akkor adjunk neki! – kacsintott a Sárkány és félelmetesen elbődült. És tüzet okádott. És forgott és perdült. És a Királylány pedig vágott és szúrt, és kitért a lángok elől.
És a tömeg tapsolt és éljenzett és izgult és hörgött és hujjongott.
A csata pedig két órán át tartott, mire a Sárkány végre nyögve megadta magát. A Királylány pedig izzadtan, Gizikével a sarkában kiszabadította a Herceget, aki addigra unalmában felpróbálta az összes köntöst, amit talált.
És amikor az ajtó kinyílt, a Királylány és a Herceg összeölelkeztek és volt pusz-pusz. És aki nem látta a réten, mert kiszorult a várból, annak elmondták a többiek. És hírül vitték az egész vidéken, hogy február tizennegyedikén az évszázad szabadítása zajlott itt, kérem. És hogy ki is harcolt ki ellen, az nem számít, csak az, hogy egymásra talált a két szerelmes, és aki nem látta, hát az nagyon-nagyon sajnálhatja.
A fatetűk pedig csak ennyit mondtak: – A fenébe, jobban kellett volna igyekezni.
