– Tehát kisasszony?
– Szerelmet szeretnék. Gondolom, van… Én nem is tudom, hogy megy ez. Egyáltalán hogy árulják, kilóra?
– Az a banán. Nálunk minőségre van beárazva a termék.
– Ez eléggé hülyeségnek tűnik.
– Drága kisasszony, a szerelem nem hülyeség.
– De megvenni? Úgy tudtam, hogy azt nem lehet pénzért kapni. A világ leglényegesebb dolgait nem lehet megvenni. A szeretet meg a szerelem meg a tisztelet és a többi mind ilyen. Vagy nincs igazam?
– Kicsit nincs. Manapság mindent meg lehet venni. Legalábbis úgy tűnik. Egyébként régen is így volt ez, csak akkor még nem tudtunk róla. De most már tudunk, szóval szabad a piac. Persze azért korlátok vannak, de hát hol nincsenek? Mondjuk van, ahol nincsenek, de az mindegy, oda mi nem jutunk el, kisasszony. Elsőként meg szeretném tudni, hogy milyen szerelemre lenne szüksége.
– Húha, többéle is van?
– Hát persze. Önnek, mint nőnek nem hiszem, hogy magyaráznom kell. Persze a férfiak mások. Bejönnek, adjon szerelmet, de milyet, mindegy csak sokáig bírja, és már mennek is. Mintha zoknit vagy alsógatyát vennének. De a nők, kérem! A nők válogatnak. Nagyon helyesen. Szóval tessék önnek is válogatni, különben nem hiszem el, hogy komolyan vásárolni akar. Tehát milyen legyen? Közben jegyzetelek.
– Hát legyen lángoló.
– Rendben.
– És soha nem múló.
– Igen, rendben, az lesz.
– Legyen olyan, mint egy soha ki nem apadó búvó patak, mely a mélyből táplálkozik és végtelen forrásával kontinenseket is átível.
– … átível… rendben… maga kis költőnő, igaz-e?
– Dehogy is.
– Na, csak folytassa! Ha így diktál tovább, akkor megvan a szöveg a weblapra, persze csak ha beleegyezik. Tehát?
– Jó. Legyen csorbítatlan is.
– Nem csorbul, oké.
– Legyen soha ki nem húnyó?
– Aha.
– Eternális.
– … eternális… Honnan vesz ilyen jó kis szavakat?
– A szomszéd boltból.
– Jah, gondolhattam volna. Oké. És?
– Legyen meghitt. Érezzük majd magunkat mindig úgy, mintha szorosan egymás mellett állnák függetlenül attól, hogy merre járunk.
– Szuper. És még valami?
– Önfeláldozó, szóljon életre-halálra.
– Oké. Hát ez csodás. Egy kérdés: a „soha ki nem apadó”? és a „soha ki nem hunyó” között van különbség, vagy csak olyan költői dolog volt?
– Nem tudom. Költői, azt hiszem.
– Mindegy, nagyon szép így is.
– Ja, és legyen még igaz.
– Igaz. Ezt hogy érti?
– Hát hogy ne legyen hamis. Őszinte legyen, hamisítatlan.
– Aha. Értem. Na, akkor készen is vagyunk. Ez egy teljesen szabvány szerelem. Egyszerű ügy. Nagyon örülök neki. Megcsináljuk a számlát és már be is ülhet a gépbe.
– Milyen gépbe?
– Nyilván nem olvasta el a tájékoztató részt a weboldalon. De sebaj! Beül a gépbe és az agya megkapja a szerelmet, természetesen információ formájában. És készen is vagyunk. Szerelmes lesz a paraméterek szerint, olvasom: örök, búvó patak, önfeláldozó… és a többi, és mivel ez a legolcsóbb szolgáltatásunk, így egyet fizet, kettőt kap, adunk hozzá egy gyűlöletet is, persze csak ha kívánja.
– Most miről beszél?
– A szerelemről. Kiállítjuk a számlát…
– De a srác.
– Milyen srác?
– Hát a srác, akibe szerelmes szeretnék lenni.
– Jaj. Tehát van srác.
– Van.
– Érteeeeem, na, akkor nem állítjuk még ki a számlát. Helyette kérdezek még egy pár dolgot.
– Kérdezzen!
– Ez a bizonyos srác, ez hol lakik? Mert ha a bolygó másik oldalán, akkor talán nem kerül sokkal többe. Tehát?
– A szomszédban.
– Püff neki, kisasszony, püff neki. Hát ez bizony elég nagy baj.
– Ezt tényleg nem értem.
– Tudja, kisasszony, mi tucattermékeket árusítunk. Az ilyen bonyolult dolgokhoz extra költségeket számolunk fel, és még garanciát sem adunk.
– Bonyolult? De hát a szomszédban lakik.
– Éppen ezért bonyolult. Nem érti, ugye?
– Legyek őszinte?
– Inkább ne, maga nagyon helyes, és szépen mosolyog, ne rontsuk el! Szóval a helyzet az, hogy ha egy konkrét személyről van szó, akkor jóval nehezebb, sőt, szinte lehetetlen dolgunk van. Mert persze bele tudunk ültetni az ön fejébe bármennyi gondolatot és emléket, de ha az nem passzol a fiúhoz, akkor ugye az nem lesz valami jó magának. Mondok egy példát. Beleültetjük önbe azt az információt, hogy a srác kedves és odaadó, aztán találkozik önnel az utcán és véletlenül leköpi.
– Mit csinál véletlenül?
– Leköpi.
– Hogyan?
– Jó, akkor direkt, csak nem akartam durva példával élni. Vagy azt gondolja majd róla, hogy egy érzékeny lelkű költő, és kiderül az első találkozáskor, hogy a metaforáról azt hiszi, hogy kábítószer. Szóval ilyenkor alig tudunk valamit magába ültetni, mert ugye a valóság idegesítően zavaró dolog. Ha a fejében lévő gondolatok nem passzolnak a valósággal, az kellemetlen mellékhatásokkal jár. Rosszkedv, depresszió, harag. Kinek kell az?
– És akkor miben segítenek?
– Öltözködési tanácsokkal látjuk el. Van egy pár jó étterem, ahol kedvezményünk van… ilyesmi.
– De hát önök örök szerelmet ígértek.
– Ja, azt bármikor meg tudjuk oldani. Az nagyon olcsó.
– Nem értem, ha megveszek, akkor sem értem.
– Az örök, lángoló, várjon, olvasom: igaz, életre–halálra, önfeláldozó, búvó patak, satöbbi szerelem egy délibáb csupán, a valóságban nem létezik, vagyis igen, de csak a fejecskéjében. Mi ebben vagyunk jók, mert azt be tudjuk ültetni a két füle közé. Csüccs a gépbe, és kap egy örök szerelmet. Olyan fickó lesz, amilyent csak akar. Egyetlen lényeges szempont az, hogy az illető ne legyen soha elérhető. Kap pár száz emléket, hogy milyen jó volt vele, milyen odaadó, önfeláldozó, cuki, adakozó satöbbi volt, ezt bevéssük és kész. Tudja, ezt az örök, szűnni nem akaró, búvópatak maszlagot kizárólag úgy lehet fenntartani, hogy az illető vagy egyáltalán nem létezik, vagy csak létezett, vagy olyan helyen létezik, ahol egyáltalán nem lehet eléri. Akkor örök lesz a vágy, a lángolás, az álom tart, míg meg nem hal. Mármint maga.
– Ez kiábrándító.
– Nem baj.
– Tehát maga szerint nincs is szerelem?
– Ezt ki mondta? Persze, hogy van. Csak az nincs mézzel leöntve. A valóságos szerelem, az nem „igaz”, „örök” meg ilyen marhaságok, már elnézést. A valóságos szerelem az munkás szerelem. Mármint nem munkásosztályos, ha egyáltalán érti, hogy miről beszélyek. Olyan már nincs is, ugye. Szóval dolgos, munkás, hullámzó. Van benne utálat is néha és harag, meg „menj a francba” és unalmas is sokszor, néha éppen csak hogy mozog és bizony a valódi szerelem simán kihunyhat. Ez benne a lényeg. Elporlad, megszűnik, füstté lesz, kiszárad, ilyesmi. Persze az „igaz” szerelem, ami a buksijában lakik csak, na, az bármilyen lehet, amilyent csak ki tud találni.
– Akkor tehát nem tud segíteni?
– Dehogynem. Csüccs a gépbe, és percek alatt kap egy igaz szerelmet.
– Vele?
– Remete az illető egy távoli hegycsúcson?
– Nem.
– Halott?
– Nem.
– Akkor nem vele. Ha vele akar kezdeni valami szerelem félét, akkor a hagyományos módszert javaslom. Persze minket is igénybe vehet, de én nem tenném. Csalódni fog, az biztos.
– Hagyományos?
– Persze. Valami dögös cucc, jó beszélgetések, csini pofi, az már adott ugye. Érti?
– És abból lesz? Szerelem.
– Melyik?
– Igaz. Amilyet akartam.
– Nem. Annál sokkal jobb lesz, kisasszony: élő.
– Szerelmet szeretnék. Gondolom, van… Én nem is tudom, hogy megy ez. Egyáltalán hogy árulják, kilóra?
– Az a banán. Nálunk minőségre van beárazva a termék.
– Ez eléggé hülyeségnek tűnik.
– Drága kisasszony, a szerelem nem hülyeség.
– De megvenni? Úgy tudtam, hogy azt nem lehet pénzért kapni. A világ leglényegesebb dolgait nem lehet megvenni. A szeretet meg a szerelem meg a tisztelet és a többi mind ilyen. Vagy nincs igazam?
– Kicsit nincs. Manapság mindent meg lehet venni. Legalábbis úgy tűnik. Egyébként régen is így volt ez, csak akkor még nem tudtunk róla. De most már tudunk, szóval szabad a piac. Persze azért korlátok vannak, de hát hol nincsenek? Mondjuk van, ahol nincsenek, de az mindegy, oda mi nem jutunk el, kisasszony. Elsőként meg szeretném tudni, hogy milyen szerelemre lenne szüksége.
– Húha, többéle is van?
– Hát persze. Önnek, mint nőnek nem hiszem, hogy magyaráznom kell. Persze a férfiak mások. Bejönnek, adjon szerelmet, de milyet, mindegy csak sokáig bírja, és már mennek is. Mintha zoknit vagy alsógatyát vennének. De a nők, kérem! A nők válogatnak. Nagyon helyesen. Szóval tessék önnek is válogatni, különben nem hiszem el, hogy komolyan vásárolni akar. Tehát milyen legyen? Közben jegyzetelek.
– Hát legyen lángoló.
– Rendben.
– És soha nem múló.
– Igen, rendben, az lesz.
– Legyen olyan, mint egy soha ki nem apadó búvó patak, mely a mélyből táplálkozik és végtelen forrásával kontinenseket is átível.
– … átível… rendben… maga kis költőnő, igaz-e?
– Dehogy is.
– Na, csak folytassa! Ha így diktál tovább, akkor megvan a szöveg a weblapra, persze csak ha beleegyezik. Tehát?
– Jó. Legyen csorbítatlan is.
– Nem csorbul, oké.
– Legyen soha ki nem húnyó?
– Aha.
– Eternális.
– … eternális… Honnan vesz ilyen jó kis szavakat?
– A szomszéd boltból.
– Jah, gondolhattam volna. Oké. És?
– Legyen meghitt. Érezzük majd magunkat mindig úgy, mintha szorosan egymás mellett állnák függetlenül attól, hogy merre járunk.
– Szuper. És még valami?
– Önfeláldozó, szóljon életre-halálra.
– Oké. Hát ez csodás. Egy kérdés: a „soha ki nem apadó”? és a „soha ki nem hunyó” között van különbség, vagy csak olyan költői dolog volt?
– Nem tudom. Költői, azt hiszem.
– Mindegy, nagyon szép így is.
– Ja, és legyen még igaz.
– Igaz. Ezt hogy érti?
– Hát hogy ne legyen hamis. Őszinte legyen, hamisítatlan.
– Aha. Értem. Na, akkor készen is vagyunk. Ez egy teljesen szabvány szerelem. Egyszerű ügy. Nagyon örülök neki. Megcsináljuk a számlát és már be is ülhet a gépbe.
– Milyen gépbe?
– Nyilván nem olvasta el a tájékoztató részt a weboldalon. De sebaj! Beül a gépbe és az agya megkapja a szerelmet, természetesen információ formájában. És készen is vagyunk. Szerelmes lesz a paraméterek szerint, olvasom: örök, búvó patak, önfeláldozó… és a többi, és mivel ez a legolcsóbb szolgáltatásunk, így egyet fizet, kettőt kap, adunk hozzá egy gyűlöletet is, persze csak ha kívánja.
– Most miről beszél?
– A szerelemről. Kiállítjuk a számlát…
– De a srác.
– Milyen srác?
– Hát a srác, akibe szerelmes szeretnék lenni.
– Jaj. Tehát van srác.
– Van.
– Érteeeeem, na, akkor nem állítjuk még ki a számlát. Helyette kérdezek még egy pár dolgot.
– Kérdezzen!
– Ez a bizonyos srác, ez hol lakik? Mert ha a bolygó másik oldalán, akkor talán nem kerül sokkal többe. Tehát?
– A szomszédban.
– Püff neki, kisasszony, püff neki. Hát ez bizony elég nagy baj.
– Ezt tényleg nem értem.
– Tudja, kisasszony, mi tucattermékeket árusítunk. Az ilyen bonyolult dolgokhoz extra költségeket számolunk fel, és még garanciát sem adunk.
– Bonyolult? De hát a szomszédban lakik.
– Éppen ezért bonyolult. Nem érti, ugye?
– Legyek őszinte?
– Inkább ne, maga nagyon helyes, és szépen mosolyog, ne rontsuk el! Szóval a helyzet az, hogy ha egy konkrét személyről van szó, akkor jóval nehezebb, sőt, szinte lehetetlen dolgunk van. Mert persze bele tudunk ültetni az ön fejébe bármennyi gondolatot és emléket, de ha az nem passzol a fiúhoz, akkor ugye az nem lesz valami jó magának. Mondok egy példát. Beleültetjük önbe azt az információt, hogy a srác kedves és odaadó, aztán találkozik önnel az utcán és véletlenül leköpi.
– Mit csinál véletlenül?
– Leköpi.
– Hogyan?
– Jó, akkor direkt, csak nem akartam durva példával élni. Vagy azt gondolja majd róla, hogy egy érzékeny lelkű költő, és kiderül az első találkozáskor, hogy a metaforáról azt hiszi, hogy kábítószer. Szóval ilyenkor alig tudunk valamit magába ültetni, mert ugye a valóság idegesítően zavaró dolog. Ha a fejében lévő gondolatok nem passzolnak a valósággal, az kellemetlen mellékhatásokkal jár. Rosszkedv, depresszió, harag. Kinek kell az?
– És akkor miben segítenek?
– Öltözködési tanácsokkal látjuk el. Van egy pár jó étterem, ahol kedvezményünk van… ilyesmi.
– De hát önök örök szerelmet ígértek.
– Ja, azt bármikor meg tudjuk oldani. Az nagyon olcsó.
– Nem értem, ha megveszek, akkor sem értem.
– Az örök, lángoló, várjon, olvasom: igaz, életre–halálra, önfeláldozó, búvó patak, satöbbi szerelem egy délibáb csupán, a valóságban nem létezik, vagyis igen, de csak a fejecskéjében. Mi ebben vagyunk jók, mert azt be tudjuk ültetni a két füle közé. Csüccs a gépbe, és kap egy örök szerelmet. Olyan fickó lesz, amilyent csak akar. Egyetlen lényeges szempont az, hogy az illető ne legyen soha elérhető. Kap pár száz emléket, hogy milyen jó volt vele, milyen odaadó, önfeláldozó, cuki, adakozó satöbbi volt, ezt bevéssük és kész. Tudja, ezt az örök, szűnni nem akaró, búvópatak maszlagot kizárólag úgy lehet fenntartani, hogy az illető vagy egyáltalán nem létezik, vagy csak létezett, vagy olyan helyen létezik, ahol egyáltalán nem lehet eléri. Akkor örök lesz a vágy, a lángolás, az álom tart, míg meg nem hal. Mármint maga.
– Ez kiábrándító.
– Nem baj.
– Tehát maga szerint nincs is szerelem?
– Ezt ki mondta? Persze, hogy van. Csak az nincs mézzel leöntve. A valóságos szerelem, az nem „igaz”, „örök” meg ilyen marhaságok, már elnézést. A valóságos szerelem az munkás szerelem. Mármint nem munkásosztályos, ha egyáltalán érti, hogy miről beszélyek. Olyan már nincs is, ugye. Szóval dolgos, munkás, hullámzó. Van benne utálat is néha és harag, meg „menj a francba” és unalmas is sokszor, néha éppen csak hogy mozog és bizony a valódi szerelem simán kihunyhat. Ez benne a lényeg. Elporlad, megszűnik, füstté lesz, kiszárad, ilyesmi. Persze az „igaz” szerelem, ami a buksijában lakik csak, na, az bármilyen lehet, amilyent csak ki tud találni.
– Akkor tehát nem tud segíteni?
– Dehogynem. Csüccs a gépbe, és percek alatt kap egy igaz szerelmet.
– Vele?
– Remete az illető egy távoli hegycsúcson?
– Nem.
– Halott?
– Nem.
– Akkor nem vele. Ha vele akar kezdeni valami szerelem félét, akkor a hagyományos módszert javaslom. Persze minket is igénybe vehet, de én nem tenném. Csalódni fog, az biztos.
– Hagyományos?
– Persze. Valami dögös cucc, jó beszélgetések, csini pofi, az már adott ugye. Érti?
– És abból lesz? Szerelem.
– Melyik?
– Igaz. Amilyet akartam.
– Nem. Annál sokkal jobb lesz, kisasszony: élő.
