Márpedig csók kell!
Persze előbb ölelés lesz. Az már megy. Vagyis ment egyszer, amikor a moziból kijövet sikerült átölelnie a lányt. Éteri, lágy, csodálatos érintés volt. Egy lányt átölelni csoda. Érthető, hogy egy ölelésért képesek meghalni a férfiak. Most olvasta nemrég a Rómeót és Júliát. A lány ölelése után megértette a veronaiakat. Hiszen ő is eped – bármit jelentsen is az – egy csókért. Mert a csoki és az ölelés után csók lesz.
A gondolattól megfájdult a gyomra.
De hogy kezd neki? Az ajkát nyújtja majd a lány felé? És ha az kiröhögi? Akkor neki annyi. Megy a Dunának az biztos. Vagy ha nem is megy Dunának, a maradék pénzből fájdalomfagyi lesz, és akkor este nem lesz jó a vacsi, amitől másnap reggel… á, hagyjuk is! Csók kell! És ha egyszerűen bejelentené, hogy erre van szüksége? Mondjuk így is kiröhöghetik.
Vagy legyen benne erő és lendület? Elkapja, durr, száj a szájon, mire a lány felocsúdik, neki már van egy csókja. Maximum utána jön egy „fúj” vagy egy pofon, vagy mindkettő, és aztán jön a fagyi meg a rossz vacsi stb.
Elképzelte a jelenetet, de valahogy a csók részt nem sikerült.
Milyen lesz?
Eperízű ajkak, vagy mézízű lesz?
És közben majd halk szuszogás, vagy simán elveszti az eszméletét? Könnyen ájul, szóval nem lehetetlen. Egyszer attól is elájult, hogy az a hülye húga megijesztette. Mondjuk Hugi jobban megijedt, mint ő, mivel ájultan nem lehet ijedezni. De jó lett volna látni a képét, amikor kiterült a nappaliban.
Szóval vigyázni kell ezzel a hirtelenkedéssel. A fizikatanára is így hívta: Szeles. Nem is szerette a fizikát.
Jó, de ha nincs letámadás, akkor mi van? Bátorság, mert bátraké a szerencse. De a kudarc is az övék, márpedig neki nem kudarc kell, hanem csók. Szüksége van rá. Csoki, ölelés, csók és aztán jöhet az álmodozás. Az ébren töltött éjszakák, a tervezés, hogy a csókból mi minden virágozhat ki. Ezért aztán ez nem egy csók volt csupán, ami vagy sikerül, vagy nem. Ez maga a jövő volt! És az ember nem packázik a jövőjével.
Bemenet a boltba, és illedelmesen köszönve vett egy tábla csokit. Mogyorósat. Ha valami balul ütne ki, még maradt pénz fagyira. Ez jó dolog, bár a csók ezerszer jobb lenne. Többet ér akár száz gombóc pisztáciánál, márpedig azt nagyon szerette.
Hiába kényszerítette magát arra, hogy egy csíkra se lépjen rá a járdán, így is jóval korábban érkezett. A lány késett, de nem túl sokat. Éppen annyit, hogy aggódni kezdjen.
Okos.
Aztán elsétáltak a parkig, majd a sétálóutcán át a moziig. A lány popkornt kért – a fájdalomfagyinak ezzel lőttek, szóval minden egy lapra van föltéve –, és csokit is akart, de itt végre ő jöhetett. Elővette az ajándékot.
– Csoki? – kérdezte a lány.
– Mogyorós.
– Igen… azt szeretem…
Na és most nézték egymást. Némán, bambán.
Vajon a lány rá vár? És ha igen, akkor mire? A csücsörítésre, vagy a rohamra vagy valami harmadik módozatra, amiről ő nem is tud?
Mindegy. Legyen a csücsörítés.
Becsukta a szemét, a lány felé hajolt.
– Huba, maga mit csinál?! A végén még infarktust kap itt nekem – hallotta a szavakat, de nem tágított. Szem csukva, száj csücsörít.
– Huba, vének vagyunk ehhez!
Szem csukva, száj…. a száj egy másik ajakhoz ért. Könnyed, kecses csók volt. Érezte, hogy közel az ájulás vagy talán az infarktus, de persze tudta, hogy mindkettő megérné.
Egy ideig nem nyitotta ki a szemét. Nem akarta, hogy elmúljon a varázs. Az első csók varázsa.
